Blogkocsma

Ezt a süteményt csak így hívjuk, ezzel a névvel van bejegyezve az szakácskönyvbe. Lehetne a neve bögrés diós, de akkor nem emlékeznénk rá, hogy kitől kaptuk a receptet.

Megirigyeltem Andrástól a tojássalátát. Mivel a kelt dolgokat lehetőség szerint kerülnöm kell, gondoltam egy kis pufferanyaggal dúsítom a tojást, úgy kenyér nélkül is laktató. A borsó magas purintartalma miatt kiesett, helyette krumpli került bele. Az elnevezésen sokáig törtem a buksimat, szerettem volna szabatos lenni. A tojássaláta ugyebár nem jó, mivel a tojás csekély mennyiségben van képviseltetve a keverékben. Az izét már lelőttem a szójánál, a kutymuty az ebtartókat zavarta össze, a Fradi saláta meg esetleg a B-közepet hozná a nyakamra. A majonézes, tejfölös, mustáros, citromos és fehér borsos burgonya almával, mogyoróhagymával, csemegeuborkával, csemegekukoricával, párolt répával valamint kemény tojással egzakt, de túl hosszú.

Mindegy, vágjunk bele.

Feleségem hazaszólt, hogy nem jön ebédre, egyek valamit egyedül. Kutakodtam a varázshüttőben, de csak egy kis maradék paradicsomleves és két adag lecsó árválkodott, mint főtt étel. A levest először is azonnal megettem, mert az finom volt. A lecsóhoz viszont kellene valamilyen hús is, mert kevés benne a kolbász. Irány a mélyhűtő, ahol találtam egy kis darab marha hátszínt. Gondoltam ebből ki lehet valamit hozni.

A gesztenyetortás születésnapon a vacsora kacsasült volt. Nem is csak úgy, hanem az ünnepelt kifejezetten ezt kérte. Ünnep az ünnep - szótfogadtam, és vettem két méretes pecsenyekacsát (nem, nem métereset:).

Feleségem süt. Már megint süt. Szerencsére már megebédeltünk, így nem fogunk a konyhán összeveszni. Jó barátnőjének meggyes muffint süt, amiben nincs semmi liszt.

Gyakran nézem a TV Paprikát, bár a reklámoktól már luftballon méretű a fejem (a Pocaktól meg egyenesen idegbajt tudnék kapni). Éppen vacsoráztam, amikor feltünt egy elég érdekes, ám roppant egyszerű étel. A nevét nem hallottam, mert a hang le volt tekerve. Gondolkodtam rajta az este, hogy meg kellene főzni és a tervet a tett követte másnap. Már éppen elkészült, mikor látom, hogy ismétlik. Hangot adtam a TV-re, és figyeltem. Kétszer is elhangzott a név: "Penhegörti", meg valami rövid magyarázat is, hogy ez a szegények étele volt Ausztriában. A Google nem ismerte a szót, így lehet, hogy félrehallottam.

A csirkenepper vasárnap hozta meg az árut. Nem csirke volt az bizonyos. Morfológiailag csirkealkatúnak néztek ki, de ezzel meg is szűnt minden hasonlóság. A legkisebb bőven verte a háromötvenet, a nagyobbik meg majd’ négy kilós volt. Lelkem nyugalma végett végül is csirkének neveztem őket, bár némi fenntartásom azért volt. A jelentős BMI-hez jókora adag testzsír is társult. A madarakat szétadagoltam, külön-külön kettesével a combokat, a mellfilékből is lett két takaros csomag, szárny, far, máj rántani, hát az aprólékkal levesnek. A nyakáról és a melléről levágott bőrt és a hájat szintén eltettem.

Festik a gyerek új lakását! Ez sok fiatal és éhes szájat jelent, amit bizony valahogy tömni is kellene. Biztos nyerő étel a sertéspörkölt (más vallásúaknak a csirkepörkölt) friss nokedlivel.

Beindult a születésnap szezon a családban. Az "öregek"-én már túl vagyunk, de jönnek a "kicsik". Az első a sorban kötelezően egy gesztenyetorta.

Szójapörkölt, szójakolbász, szójafasírt, szólj a nővérkének, hogy befostam! Hofi Gézának nem (sem) ízlett. Volt szerencsém az életben is találkozni vele, nem volt az a szóján nőtt alkat.

A tojásos nokedli mindenki számára örökre kapcsolódik a fejes salátával ecetes cukros lében. Most akkor mit csináljon az, aki speciel novemberben akar olyat enni, és a fejes saláta még primőrként sem nagyon fellelhető a boltokban?

Minden alkalommal, mikor kiérkezem, első dolgom egy alapos bevásárlás. Persze a gyerekek nem tartják a hűtőt üresen, csak éppen más van benne, mint amit szeretek. Három kötelező venni/tennivalóm van az első nap:

1. Venni egy liter Heavy Cream-et (33%-os tejszín), amit reggelire szépen eliszogatom a kávéval.
2. Főzni egy olyan igazi húslevest. Van velőscsont, jó csontos marha oldalasok, lábszár, lapocka meg rakat zöldség. Csak petrezselyemgyökér nincs. Nem ismerik. Ezt itthonról viszek leszárítva (ssshhh - ne szóljatok a határon, kaját tilos bevinni).
3. Fél kiló tojássaláta valami bagett szerű kenyérrel.

Négyen kelünk útra: Cubák, Zokni, Bocsi (Zokni vőjelöltje) és jómagam. Sanyihoz megyünk, aki egy kelet-magyarországi folyón űzi a mai napig a szakmát, melyet valamikor együtt tanultunk. Korán reggel átbuszozom a szomszédos megyeszékhelyre, ahová Cubák jön értem, és együtt megyünk D-be. Szokás szerint késik kicsit (én ébresztem maroktelefonon, ugyan, mikor jönne már?). Alig három unikum múlva meg is érkezik, bemálházok, és már robogunk is. D-ben már várnak, átpakolunk a másik járgányba, aztán az ijedtségre gyorsan rendelünk pár lángost a piacon.

Itt az ősz, felhúzásra érett a zeller. Ilyenkor már az illata is elkábít, kénytelen vagyok egy krémlevest főzni. Persze volt már ilyen recept, de mint ott is megjegyeztem, ez minden alkalommal más - ahogy az összetevők diktálják!

Feleségem befutott két miniatűr kacsacombbal, amiről ráadásul sejtem, hogy nem igazán kedveli - csak nekem hozta. Viszont akartam valamit birsalmával készíteni, hát gugliztam kacsacomb + birsalma feltételekkel. Az első ajánlat Fűszeres Eszter receptje volt.

Nehéz eldönteni, hogy sajtosnak vagy túrósnak nevezzük, mert mindkettő van benne rendesen. A mi családunk csak a "Mami pogácsája" néven ismeri, amit feleségem sok-sok éve süt soha meg nem szűnő vagy csökkenő sikerrel. Ha valami gyorsat akar sütni, mindig ez a választás (ahogy anyósom rétest készített).

Ha sikeresen vettük a begyűjtéssel és töréssel járó akadályokat, van egy tálka mogyorónk, és elkezdhetjük törni a fejünket, hogy mit a csudát kezdjünk vele?

Nem tudom minek nevezzem. Sehonnan nem olvastam a receptet - egyszerűen éhes voltam. A feleségem elővarázsolt a csodahüttőből 2 szelet tarját, mert tudja, hogy azt én szeressem. Sajnos ő nem. Miután leszedtük az Idaredet (kb 150 kilót), megéheztem. Igenám, de már majdnem 6 óra, ami után nem ehetek a doki szerint! Azt viszont nem tiltotta meg, hogy főzzek!

Nem lehet Márton napon nem libát enni, mert egész évben éhezni fogunk. Erről persze nem tudtam feleségemet meggyőzni - nem egy libaevő fajta, így azután lesétáltam a hárombetűsbe megnézni, milyen a felhozatal két nappal az ünnep előtt.

Ha nem látod, felveszed, ha látod, nem veszed fel, mi az? A lyukas mogyoró.

Tegnap este, mikor hazaértem, életem jobbik fele az alábbi mondattal köszöntött:

-    Az Éva főzött neked tüdőt. Ott van a hűtőben.

Mondatai úgy csikordultak, mint mikor valaki egy svábbogarat tapos el szöges túrabakancs sarkával egy jó minőségű gránitpadlón.

Balkézzel főzni nehéz, ha az ember jobbkezes és elgyalulja a jobb hüvelykujját. Valamiért ez az ujjunk nagyon kell a főzéshez (ellentétben a középsővel, amire máskor van szükségünk).

Rég ettünk rakott krumplit meg fel is halmozódott mindenféle kolbász a hűtőben, amit el kéne már fogyasztani. Tojásból ugyan teljesen kifogytunk, de kapóra jött egy akció a hárombetűsben, L-es 38-ért. Bolondnak is megéri, nemhogy nekem!

Rájár a rúd a tortaformára mostanság annyit van használatban. Feleségem talált egy receptet a Blikkben, ami megtetszett neki.  Persze olyan nála sem fordul elő, hogy szó szerint elkészítsen egy receptet - csak az ötlet volt a lényeg.

Az eredetit ugyan csak Mandulás halomnak hívták, de ez inkább egy homokvár. Legyen hát domb.

Az utolsó adag paradicsomomat használtuk fel ehhez a lecsóhoz. Semmi extra nincs  benne, még vitaindítónak sem nevezhető, mint PO lecsója. Egyszerű, mint egy faék, de finom.

Még mindig alma szezon van, de szerencsére a hűtőben túltengett a túróválaszték is. Feleségem pitét süt (persze a konyha és a fél nappali nem megközelíthető fél napig, de ezt már megszoktam). Tulajdonképpen csak dicsekszem, nem is panaszkodom :)