Négyen kelünk útra: Cubák, Zokni, Bocsi (Zokni vőjelöltje) és jómagam. Sanyihoz megyünk, aki egy kelet-magyarországi folyón űzi a mai napig a szakmát, melyet valamikor együtt tanultunk. Korán reggel átbuszozom a szomszédos megyeszékhelyre, ahová Cubák jön értem, és együtt megyünk D-be. Szokás szerint késik kicsit (én ébresztem maroktelefonon, ugyan, mikor jönne már?). Alig három unikum múlva meg is érkezik, bemálházok, és már robogunk is. D-ben már várnak, átpakolunk a másik járgányba, aztán az ijedtségre gyorsan rendelünk pár lángost a piacon.
Én nem vagyok éhes, körüljárok inkább. Szeptember végén kései borízű almát látok egy standnál, kínálnak, megkóstolom, éppen olyan, mint a nyáreleji, kásás, savanykás., egy kilót gyorsan veszek is. A csomagtartóból még gyorsan öblítünk egy unikummal, aztán hajrá, előre, mind a vízig szárazon.
Kecskemét után megállunk egy kávéra, a csárdában jópofa félliteres műanyag szódásszifonban adják a szikvizet. Kicsit nyújtóztatjuk a lábunk, a mobilt közben feldugom a töltőre, mert a GPS leszívta az akksit. Innentől már csak egy cigivel egybekötött csurgatásra állunk meg, fél kettőre Sanyinál vagyunk. Sanyi és Léna kitörő örömmel fogadnak, bár ez az utóbbin jobban látszik. Léna egy 9 hónapos staffordshire terrier, kicsit értetlen, és nagyon játékos, nagyjából két perc alatt összeugrál mindenkit. Ha odacsapsz neki egy nagyot, akkor haver vagy, utána csak rád fog ugrálni, de csak akkor, ha éppen nem figyelsz.
Az udvarban a szakma kellékei vannak felhalmozva, a fenékvarsákat éppen nem lehet letenni a Sebes-Körösre, áll a víz, pedig az áramlásnak kellene kifeszítenie a hálót.
Sanyi őz-vaddisznó pörkölttel készült, csupa cupákos darab, száj nem nyílik utána. Saját főzésű szilvapálinkát kínál, megágyazunk a vadaknak, aztán emberesen beebédelünk. Rövid ejtőzés után kiegyünk a Tanyára, ami az elkövetkező három napban a szállásunk lesz. Sanyi párja Erzsi is befut, egy kis fahéjas mandulával meg egy üveg saját készítésű paprikakrémmel örvendeztetem meg. Beköltözés után néhány kupica szilva és briefing: megbeszéljük a menetrendet. Ma délután lerakjuk a hálókat. Holnap 04.45 ZULU indulás, mindenki készítsen szendvicset, mert éhen fog veszni. A legfontosabb, hogy emberi időben, nagyjából józanul hazaérjünk, hogy meg tudjuk rendesen pucolni a halakat, ráérünk utána inni, ne járjunk úgy, mint tavaly.
Előző évben ugyanis kissé kisiklott a dolog. Egy ütegnyi unikummal és egy kocka sörrel indultunk útnak. Mindez nem volt elég, még a holtágnál lévő Horgásztanyához is betértünk Krisztike szép szemeiért, na meg még egy hörpölni valóért, a halak meg békésen dögledeztek a bárkában. Fél kettőre keveredtünk haza, valami egészen elanyátlanodott állapotban, gyorsan befaltunk egy nagy rakat füstölt, csípős kolbásszal töltött lángost, aztán kidőltünk, mint a rohadt nád.
Fél ötkor felpakoljuk a másik csónakot meg a motort, elindulunk a vízre. A kikötőtől 16 km-re van Sanyi halászterülete. Először a Sebes-Körösön teszünk le pár eresztőhálót, majd a Kettős-Körösön is lerakunk néhányat.
Most szeretném előrebocsájtani, hogy semmiféle orvhalászatról nincs szó. Sanyi egy halász-szövetkezet tagja, végzett halász szakmunkás - akárcsak én és a jelenlévők többsége –, állami halászjeggyel és területi engedéllyel rendelkezik, és rajta kívül senki nem nyúlt a hálókhoz.
A folyó elképesztően szép ilyenkor ősszel, alig győzök kattogtatni a mobillal. Sajnos a többiek által készített fotókat a mai napig nem kaptam meg, ezért nincs is rólam kép.
Jócskán besötétedik, mire hazaérünk, én simán továbbmentem volna, nem láttam a kikötőt. A Tanyán előkerül a szalonna, kolbász, Cubák saját termésű otellója, meg a sör a finnyásaknak. (Sört az iszik, aki lusta elmenni a kútra vízért mondta Kolonics Pista bácsi, édesapám régi cimborája.) Bocsi kilenc magasságában elindul pisilni, és felszívódik, a franciaágyban találok rá, félig átlógva az én térfelemre. Gyorsan kirángatom alóla az ágyneműt, mielőtt mindent elharácsol. Még idejekorán egyezséget kötöttünk a szobaelosztásban, a két leghangosabban alvó került egy szobába, és - mivel nem volt több -, egy ágyba.
Zokni tíz óra felé megéhezik, aprítok neki kicsiny szalonnát, meg szelek kenyeret mellé, megeszi, aztán bizonytalan léptekkel elindul az emeleti szobába, felér, és lefekszik. Indíthatta volna alacsonyabbról is az ágyatérést, akkor talán nem roskadt volna össze a szerencsétlen nyoszolya. Cubákkal kénytelenek az ágy közepén keletkezett kráterben tölteni az éjszakát. Én magam jót alszom, Bocsi csak párszor kezd el ölelgetni, három felé rámorranok, felébred, kimegyünk elszívni egy cigit, iszunk egy pofa vizet, aztán hunyunk még kicsit hajnalig.
Reggel valami kurva hideg van, két pulóvert veszek a vízhatlan kabát alá, de így is majd' megfagyok. Egy liter szilvát azért bekészítünk, orvosi céllal. A Sebes-Körös éppen visszafelé folyik, a fogás enyhén szólva is szerény, mindössze egy márna akadt a hálóba. A Kettős-Körösön már valamivel jobb az eredmény, az apró szemű háló fogott némi keszeget, a nagyobbakban két amur, egy ponty, egy-két fogas és harcsa meg egy afrikai harcsa!
Most nyilván sokan úgy gondolják, hogy az a rohadt halász mennyi temérdek halat fogott! Elárulom, hogy ez a mennyiség alig fedezi a kiadásokat. 40 km csónakázás, aztán még be is kell szállítani a Szövetkezethez a halat, ahol elég nyomott árat fizetnek érte. Az eszközök rohadt sokba kerülnek, egy éve, mikor szétvagdosták a hálóit, 800. 000,- forint volt a kár. Sanyi mindezek mellett kénytelen bérhalászatot vállalni, busát, törpeharcsát szednek ki horgászvizekből, ivadékmentést végez, árvíznél a vízügynek segít, és télen nincs halászat, nincs pénz.
Közben lassan felmelegszik az idő, a pára apró tornádók módjára kavarog a víz felett, a pálinka is nagyban javít a közérzetünkön.
Kikötünk, kipakoljuk a cuccot, útba ejtjük a kocsmát egy kávéra, aztán Sanyiékhoz vonulunk. A halat hamar elosztjuk, nekiállunk pucolni. Nekiesek az amuroknak, a farkától késsel alányúlok a pikkelyeknek, egyben lehántom. Sanyi előveszi a sterimobot, a keszegekről egy pillanat alatt lefújja a pikkelyt. Léna komótosan elkezdi az összes pikkelyt felnyalni, mikor végez az aprajával, kicsipegeti mellőlem a vödörből is az amurok kabátját. Atyaég, mondom, ez reggel olyat fog szarni, mint a rolnizott aprópénz. Lassan elfogy a pucolnivaló, egyre több a darázs, minden szelet hal mellé vágok egy darázsderekat is. Kettő bele is csíp a tenyerembe, olyan a kézfejem, mint egy felfújt gumikesztyű.
Sanyi feltesz egy bogrács hallevet, én meg hunyok kicsit a verandán. Megterítünk, falatozunk, a darazsak már szerencsére elmentek. Néha rettentő büdös támad, rájövünk, hogy Léna emészti a halpénzt. Gazdája kisebb közelharc után kiköti az udvar másik végére, bánatosan lógatja az orrát, csak néha kezd el tutulni.
Sötétedés után kimasírozunk a Tanyára, egy kis afterpartyra. Késő éjszakáig anekdotázunk, poharazunk. Bocsi most is korán eltűnik, szerencsére napközben sikerült pontot tenni a határvitánkra, így elegendő hely jut nekem is. Délután Zokniék is megreparálták valamennyire az ágyat.
Reggel összepakolunk, Sanyiéknál frissen sült keszeg vár minket, befalok vagy ötöt. Elcsomagoljuk a halat, Erzsi még kioszt pár üveg mézet, aztán elbúcsúzunk.
Hazafelé kis kitérőt teszünk, volt osztálytársunkat, Janikát látogatjuk meg K-n. Janika idén nem tudott eljönni velünk, csirkefarmot üzemeltet, beütött valami kórság, nem merte magára hagyni az állatokat. Pár süllőt viszünk ajándékba, párja flekkent süt. Megebédelünk, elrakjuk a hízott kacsamájat (éppen akad még egy kis hely a hűtőtáskában a hal mellett), aztán indulás haza. Cubák majd' 100 kilométeres kitérőt tesz, hogy hazahozzon. Ekkorra már úgy fáj a lábam, hogy mezítláb kuporgok a kocsiban, három napja szenvedek a köszvényes rohamtól.
