Blogkocsma

Általános iskolában volt ugyebár a politechnika óra. Akkoriban ugyan gyakorlati órának hívták, de a lényeg ugyanaz. A fiúk az egyik teremben fiús dolgokat csináltak, fúrtak, faragtak, reszeltek. A lányok a másik teremben értelemszerűen lányos dolgokat csináltak, hímeztek, hámoztak és ősszel savanyúságot tettek el. Tavasszal aztán előhozták a savanyút, és meg lehetett kóstolni. Nekem káposztával töltött paprika jutott. Az üvegben egyetlen hatalmas, kissé narancsszínű paprika fért bele. (Akkoriban még nyolc deci volt a 720-as üveg.) Utolsó óra volt, fene éhes voltam, minden teketória nélkül betoltam az egész paprikát. Életemben még olyan finom savanyúságot nem ettem. Ez jutott eszembe idén ősszel, mikor a téli eltevésre került sor. Kacérkodtam a gondolattal, hogy almapaprikából készítsem, de egyrészt igen csak macerás munka lett volna, no meg az árak is megálljt parancsoltak. Pénteken reggel aztán bementem a boltba valami reggeliért, és meglepődve konstatáltam, hogy egészen szép lecsópaprikát kínálnak 500 forintért az egyébként piszok drága üzletben. Legott válogattam is bő két kilót, inkább cipeltem, minthogy munka után lesre fussak, mert addigra elkapkodják.
Szombaton aztán nekiláttam.

Nem egy nagy dolog, de nagyon drága. Ezért a két kis combért otthagytam 1500 Ft-ot az egyik hiperben.

A lényeg viszont, hogy jól kell fűszerezni, akkor megéri :) Előnye még, hogy nagyon kevés előkészítést igényel.

Idén sokkal kisebb választékom van a csiliágyásban, mert az elején sok elpusztult. Akkor vettem valahol Jalapeño palántákat, amik szépen megfogtak.

Ebből, és pár vegyes egyéb csiliből álltam neki a szósznak. Mivel volt egy szuper bugyborékolóm (már a kovászos káposztánál is bevetettem), fermentáltam a keveréket a teraszon. A szósz eredetéről itt írtam - már tavaly is készítettem.

Elmentem Teknőshöz Badacsonytördemicre szüretelni. Nem volt egy nagy szám, akkor csak a korai fajtákat szedtük le. Vittem magammal a vödrömet, tele szedtem csemegeszőlővel, gondoltam, csak haza buszozok vele valahogy. Pénteken délután ötre már le volt darálva a szőlő. Sütöttünk egy kis göngyölt húst tárcsán - ezúttal kivételesen tarjából -, meg ha már nekiláttunk, egy kis harcsafilét is dobtunk mellé. Köretnek pirított krumpli volt, meg egy kis kovászos uborka, amit az utolsó eresztésből vittem. Utána a hagyományokhoz híven kellőképpen szétcsaptuk magunkat némi pálinka és fröccs segítségével, aztán nyugovóra tértünk. Reggel megtöltöttük a prést, aztán nekiláttunk préselni. Mire Teknős párja felkelt, már megint jó volt a hangulat, jól csúszott a pálesz a must mellé, amiből rengeteget megittam. Gyors reggeli után folytattuk a melót, közben Teknős felesége sütött egy adag lángost, illetve feltettünk egy bogrács halászlét is. Délután háromra a jóféle kabai napfénnyel feljavított must a hordókban pihent, a törköly is e helyén volt, kellőképpen megcukrozva, rossz tavalyi borral kicsit feleresztve. A kései ebéd után dobtunk egy gyors zuhanyt, aztán elmentünk Badacsonyba fagyizni. Estére még iszogattunk egy keveset, ekkor már kicsit óvatosabban.
Reggel összeszedtem magam, reggeliztünk, aztán lassan lehetett menni a buszhoz. Már előző nap kifigyeltem, hogy a ház előtt lévő fügefán éppen érett a második termés. Kérdeztem, eszik-e. Ők ugyan nem, Sügér szokta leszedni, aztán megaszalja. Legott kértem egy dobozt, és teleszedtem érett fügével. Arról ugyan fogalmam sem volt, mire fogom használni, de ez máskor sem szokott zavarni.
Hazaérve a szőlőt kitettem egy tepsiben az erkélyre, a füge meg ment a hűtőbe. Egész héten spekuláltam, mi legyen belőle. A pite eléggé jó ötletnek tűnt, volt is számos recept az Interneten, csak éppen egyik sem tetszett. Fogtam hát magam, és mentem a saját fejem után. A piteforma volt a másik kardinális kérdés. Gyorsan írtam a munkahelyi csoportba, hátha akad valakinél otthon. Másnap hoztak mindjárt kettőt is. Az egyik igazi autentikus piteforma volt, csak éppen kicsinek találtam. (Mint kiderült, valóban az lett volna.) A másik egy kapcsos tortaforma volt, szakasztott olyan, mint az enyém, de nem akartam Aranyhaj kedvét szegni, abban sütöttem meg végül a pitét.
Sokat töprengtem, hogy milyen ízesítés illene a fügéhez, végül a citrom-méz-vanília összeállítás mellett döntöttem. A vaníliás rész végül annyira nem jött össze, de ez nem befolyásolta különösebben a végeredményt.

Idén elég hamar elkezdett beérni az ökörszív és a Lucullus (aka SanMarzano aka Roma) paradicsom. Ezek mind nagyon húsos és kevés lével megáldott paradicsomok ráadásul egész kis savassággal.

Az első adag eléggé moderált volt, mindösze 14 kilót sikerült két tepsibe és onnan üvegekbe tölteni, de azok már ott vannak és őrzik a nyár ízét.

Minden évben teszek el rumos meggyet, mert a fiam a lányok rabszolgamunkájával karácsony körül készít rumosmeggyes marcipános csokis bonbont.

Idén viszont nem főztünk be meggyet, mert kiszáradt a meggyfánk és a boltban meg nagyon drága volt a gyümölcs.

Feleségem nincs itthon, én meg rákívántam egy nagy adag fasírtra. Nem a hagyományosra, hanem cukkínivel és sok fűszerrel (hogy egyesek fűszertemetőnek nevezhessék).

Mivel nagy adagot kevertem, többféle étel is lett belőle. Egy részét megettem azon frissibe, valamennyit megsülve vákuumzacskóztam és úgy fagyasztottam és egy kilónyi nyers anyagot is lefagyasztottam, amiből később töltött paprikát főztem.

Találtam a csodahüttőben 2 csigolyányi marhafarkot. Hú, ebből főzök magamnak egy levest.

Igenám, de az egyik csigolya nagyon picike volt, kéne még valami hús a levesbe. Nem véletlen, hogy csodahüttőnek hívom: természetesen találtam egy igencsak méretes csirkefarhátat is. Arról már nem is kell beszélnem, hogy voltak ott még besürített alaplevek is:)

- ki korán kel -

Vendégposzt Kocsmagomba konyhájából

Vonzódásom a különféle töltött káposztákhoz talán közismert ezen a blogon. Azonban ilyet még eddig én sem csináltam.

Eszembe sem volt nekem a káposzta. Csak azt tudtam, hogy szombaton reggel, lehetőleg még 7 óra előtt oda kell érnem a termelői piacra. Fürdőszobával, kávéval, öltözködéssel együtt, autóval. Ne tessék túlgondolni, összesen két valódi termelő van ott rendszeresen: egyik a sajtos, másik Pali bácsi a zöldségeivel. Ők se mindennap. Mert valamikor meg is kell termelniük amit eladnak.

Ha 7 óra után, netán még később érkezem, már csak az erősen megfogyatkozott áruból szemezgethetek Lajos bácsi kempingasztalnyi pultján. Mert errefelé is tudják mi a jó. Mi a friss, mi az igazi. Elfogy.

Tegnap Pali bácsi szabadkozott, elnézést kért, mert az uborkát nem tudta aznap reggel, piacra indulás előtt szedni, mert hiszen már későn kel a Nap. Sötétben nem lát. Ezért előző nap délután szedte. Meg is látszott rajta! Meg a lóf….! Olyan friss volt az, mint a harmat.

Ehhez hasonlóan a kelkáposzta is. Nem lehetett otthagyni. Pali bácsi mindig azt hozza a piacra, ami érik, és abból is csak annyit, ami szép, és ami feleslegben van. Így én is lassan hozzászokok, hogy abból főzök, amit nála találok.

Annyira harsogóan friss és szép volt a káposzta, hogy nem volt szívem összevágni a leveleit levesnek vagy rakott ételnek. Legyen hát töltve!

Viszont kelkáposztából én legjobban a frankfurtinak nevezett levest szeretem. Ezért hasonló fűszerezést gondoltam ki:

Darált dagadó, egynegyed rész rizs, só, bors, őrölt kömény, szárított majoranna. Dinsztelt vöröshagyma+fokhagyma. Nagyon kell bele egy kis füstölt íz. Sajnos csak füstölt sonka volt itthon. Ebből apróra összevágtam 5-6 dekát egy kiló húshoz, főleg a zsírosát. Ez is ment a töltelékbe. Jó lett volna kolozsvári szalonna.

Kelkáposzta esetében kicsit féltem, hogy szétnyílhat a levél, ezért kivételesen 1 tojást is kevertem 1 kg húshoz. Nem volt értelme, jó lett volna nélküle is.

Káposzta leveleket sós ecetes forró vízben szétkaptam a fejről. Ez sokkal gyorsabban megy, mint a fejes káposzta esetében. Alig 2-3 percet vett igénybe az egész, utána le is hűtöttem hideg vízben a leveleket, mert nem akartam, hogy a végén szétfőjön a lében. Vastag eret kivágtam, töltöttem szokásos módon.

Meglepődtem, milyen könnyen, gyorsan és szépen lehet tölteni, az eredetileg kemény kelkáposzta leveleket. Még talán könnyebb, mint a fejest.

Következett a paradicsom szósz, amiben a káposzta töltelékeket akartam megfőzni.

Egy alkalmatos edényben zsíron vöröshagymát és fokhagymát dinszteltem. Hozzáadtam egy kis lukú reszelőn lereszelt sárgarépát. Kicsit összepirítottam, majd adtam hozzá paradicsom sűrítményt. Kis idő múlva folyadékot öntöttem hozzá, egy deci vizet és egy deci saját paradicsomlevet. Ehhez dobtam egy babérlevelet, és még pár szeletke füstölt sonkát ízesítőnek. Nagyjából fél órát főztem lassan, fedő alatt, hogy a hagyma és a répa összefőjön.

Ezután beletettem a töltelékeket, a maradék paradicsom levemmel felöntöttem. Összesen egy 7,2-es üveg paradicsomlevet használtam. Nem kell, hogy teljesen ellepje a lé, csak majdnem.

Zellerlevéllel ízesítettem tovább. Ez most fagyasztott volt, megteszi.

A fel nem használt káposzta levelekkel be is takartam az ételt, majd fedő alatt lassan készre pároltam. Egy óra max.

Ha túl sok lenne a leve, egy vékony rántást is elbír, de nem szükséges, ne vigyük túlzásba.

A végén nem bírtam leállni. Ott figyelt az asztalon a reggelinél megmaradt fél citrom. Egy erős csavarásnyit végig csepegtettem a tál káposztán. Nem rontottam el vele!

Nagyon jól kijöttek a fűszerek, de legközelebb a majorannára jobban figyelek. Több kell. ;)

Egy töltelék káposztát félreteszek annak a kedves olvasónak, aki elsőként helyesen megtippeli, hogy kitől vettem előzőleg a paradicsomot, amiből a levet készítettem. :)

Beérett a szomszédnál a szilva! Szép szóval rávettem, hogy szedjen nekem egy vödörrel :)

Azt mondta, ő idén amúgy se akarja befőzni.

A múltkori göngyölt hús "nagy sikerére" való tekintettel nekiveselkedtem, hogy egy újabb bőrt húzzak le a sertéscombról. (Egy kis képzavar.)
Szinte ugyanúgy jártam el, mint legutóbb, csak az alapanyagokon és a módszeren változtattam keveset. Na, ez már közel járt a jóhoz.

A Li..-ben láttam meg egy 2 kilós doboznyi sertés lábat és körmöt, amire azonnal le is csaptam. Legalább egy kis adagot kell belőle főznöm!

Legalább annyit, amiből tudok vinni a rendelőbe is a kedvenc orvosaimnak.

Meg benne főtt tojással (ezzel együtt már túl hosszú lett volna a cím). Régen ettem már sárgaborsópürét és hirtelen rákívántam.

Mivel "adj uramisten de azonnal" helyzet volt, még a borsó beáztatása is elmaradt, de így is megfőtt szépen.

Júliusban tartottunk egy minimál osztálytalálkozót Badacsonytördemicen Teknős borospincéjénél. Kérdeztem, mit vigyek. Valami húst, majd tárcsán megsütjük - volt a válasz. Tavaly Teknős azt mondta, vigyek szeletelt combot sütni. Szerintem ugyan nem való arra, de úgy voltam vele, biztos tudja, mit akar. Őröltem frissen mindenféle fűszert, összekevertem, elvittem magammal a húshoz. A hús természetesen cipőtalp lett, de mire megsült, úgyis szétcsaptuk magunkat, akkor meg már mindegy volt. Idén nem akartam így járni (mármint, hogy rágós legyen a hús), kitaláltam ezt a göngyölt változatot. Természetesen Teknős áthúzta a számításaimat, mert nem tárcsán, hanem grillen sütöttünk. Szerencsére gázzal üzemelt a szerkezet, elég jól lehetett szabályozni a lángot, így némi játszadozással végül egész tűrhető lett a végeredmény. Egyedül Sügér sipákolt, hogy túl borsos a hús. Szóval, ez is megvolt, de úgy gondoltam, nekifutok még egyszer, mert biztosan meg lehet csinálni jobban is. Ebből lett a hétvégi menü.

A kovászos uborka nagy kedvenc és ennek alapján kovászolhatunk káposztát is (van aki zöldbabot is kovászol).

Mivel gluténérzékeny vendég is jött a nagy BBQ partira, ezért a szokásos kenyérrel való kovászolás helyett most krumplit választottam. Szénhidrát van benne, remek fermentáló anyag.

Meg túrós, tejfölös, sajtos és szalonnás. Mint már említettem ehelyütt, a mángold igen szép lett idén. Szedni kellett szaporán, mert közelgett a szárazság. Lett belőle jó pár doboz püré, ami a fagyasztóban vár a sorára, és főztem egy jókora lábos spenót is. Nem akart fogyni. Kistesó kapott egy nagy szatyorral, ismerősöknek is vittem belőle, és még mindig volt. Nem volt mese, főzni kellett valamit. pár éve készült egy mángoldos-túrós pite, most ennek egy főtt tésztás változatát követtem el.

Hozzávalók:
- egy kazal mángold
- 60 dkg 10 tojásos szélesmetélt
- 45 dkg túró
- sok trappista
- temérdek cheddar
- rengeteg tejföl
- kevés kolozsvári szalonna
- 4-5 gerezd fokhagyma
- só

Fél kiló lisztből, öt tojásból és 2 dkg sóból szélesmetéltet készítettem.

A mángoldot alaposan megmostam, kiszedtem belőle az ereket és felcsíkoztam.

A szalonnát csíkokra vágtam.

A szalonnát kisütöttem abban a lábosban, amiben a mángoldot terveztem párolni.

A szalonnapörcöt és a zsír egy részét a kifőtt tésztának szánt lábosba szedtem, két kanál zsírt pedig egy tepsibe öntöttem.

A megmaradt zsíron megpirítottam egy diónyi fagyasztott fokhagymapépet.

Több részletben hozzáadtam a leveleket.

Fedő alatt kábé 15 percig pároltam, majd levettem a fedőt, és kipárologtattam a felesleges folyadékot.

A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, majd összekevertem a kisült szalonnával és zsírral.

A tészta felét a tepsibe egyengettem, és ráhintettem a villával összetört túrót.

Erre jött a mángold és a trappista.

Ezután eligazítottam rajta a maradék tésztát, megkentem tejföllel és ráreszeltem a cheddart.

Hármas fokozaton egy órán át sütöttem.

Kicsit hagytam hűlni, aztán vágtam egy kockával.

Tuti kaja lett. A mángoldnak ugyebár nem sok íze van, és az a kevés sem nagyon finom. Ez esetben a tengernyi tejtermék jóvoltából szinte semmit nem lehetett érezni belőle, legfeljebb annyit, hogy mindjárt kipukkanok.

Nem hívhatom pho bo-nak, mert szigorúan csak sertésből készült. A húsos marhacsont ritka, mint a fehér holló.

Ráadásul rendetlen voltam, mert a hozzávalókat nem fotóztam le ...

Egy kedves barátunk külföldre költözik, és eléggé izgult. Rendeztünk neki egy búcsupartit :)

Előfordul, hogy 8-10 vendég is összejön egy BBQ-ra. Az étel mennyisége megbecsülhető, de hátha doggybag is kell. Nemrég főztem egy kisebb adagot, mert csodaszép sertés oldalasokat árult a Li.l .

El is mentem most is oda, ahol találtam még 4 kilónyit. No ez azért kevés, irány hát a madaras. Ott is szépet kaptam!

Ha már ilyen szerencsém volt, gondoltam, hogy felavatom az óriás mozsaramat a fűszerek zúzásához. Köretnek a szokásos hajában sült krumpli meg grillezett cukkini és gomba készült. Az extra csupán serpenyőben pirított puliszkakocka volt. A salátát a kicsilyány kavarta.

Vendégposzt Látjátok Feleim Szümtükkel tollából.

A baromfi boltban véletlenül hozzájutottam egy jó adag baromfi nyakbőrhöz, amit azonnal megvettem, mert tudtam, hogy ebből jó ebéd lesz. Vettem némi csirkecombot is, mivel az szaftosabb, mint a mell, egyben ara is gondolva, hogy a kicsontozás után lesz egy jó leves alap.

Miután a combokat kicsontozam, vadi új csodaherkenytűm húsdarálóján átnyotam a húst, és befűszereztem. Ez nálam nem sokból állt, mert són, és kevés vegetán kívül mást nem használok, kivéve a friss zöldfűszereket, de ekkor még nem volt honnan leszedni, csak petrezselyemzöld akadt a kertben, mivel az áttelel. A fűszerezett húshoz nem tettem sem tojást, sem kenyeret, hanem addig maszíroztam, míg szépen formázható állagú nem lett. Ekkor a megmosott bőröket kissé áttöröltem papírtörlővel, a húsból hengereket formáztam és egyenként egy-egy bőrre tette,. Két oldalról a bőrt ráhajtottam, feltekertem. A tekercseket tepsibe egymás mellé téve kevés sóval meghintettem, fóliával latakartam és belküldtem a sütőbe. Félidőben – ezt mindenki, aki szokott főzni meg tudja saccolni – a töltött nyakakat megforgattam, és már fólia nélkül tettem vissza, hogy pirulhasson.

Ez lett a végeredmény:

Idén is vetettem egy sor mángoldot. Először nem nagyon akart nőni, de aztán megjöttek az esők, és úgy megindult, hogy mire észbe kaptam, már térdig ért.

Kistesónak szedtem egy szatyorral, megfőzte spenótnak. Hétvégére aztán magamnak is szedtem, aztán elkezdtem törni a buksit, mi is legyen belőle. Körülnéztem a hűtőben. Egy kistányéron ott szikkadt a húsvéti sonka maradéka. Hát, nem nézett ki túl bizalomgerjesztően, de kiindulási alapnak jó volt. Próbáltam vágni belőle, de szinte szikrát hányt rajta a legélesebb késem is. Nyilvánvaló volt, hogy komolyabb sérülés nélkül képtelenség felaprítani. Akadt még a fagyasztóban némi szalonnabőrke, megy egy darab csécsi szalonna, ami ki tudja miért, megmaradt valamikor, aztán beraktam és jól megfeledkeztem róla. Ezeket is hozzácsaptam, gondoltam kissé előfőzve talán még hasznára válhat a levesnek. Időközben ugyanis levest gondoltam ki. Így magában elég soványnak tűnk. A kertben a tavalyi krumpli helyén előbújt néhány tő, ezekből böktem fel párat. Nem volt valami haj de sok, de a többivel együtt talán már elég lesz.
Találtam pár erősen kicsírázott vöröshagymát az erkélyen, a múltkor lefagyasztott fokhagymapüré is tartott még. Vettem hazafelé egy nagy pohár tejfölt, és minden együtt volt a főzéshez.

Találtam egy adag darált húst a csodahüttőben, és rákívántam egy kis fasírtra. Különösen, hogy a feleségem épp főzött nekem tökfőzeléket új tökből!

Már eleve zöldségesre szántam, mert nagyon tetszett a legutóbbi cukkínis fasírt (ráadásul találtam cukkínit is a hűtőben). Valahogy szaftosabbá teszi a golyócskát.

Hamburger a mozdonyban

Csaltam, mert kész hamburgerpogácsát vettem a L..l-ben, ahol éppen akciós volt. Mivel egyszer már kóstoltuk, mindjárt 7 csomag jött haza, hogy legyen a fagyasztóban szűkösebb esztendőkre. Szóltam a fiamnak, hogy hozzon a Pékdoktortól bucit, de fél óra múlva lebeszéltem róla.

Ennél egyszerűbb tésztát nem is csinálhatott volna a robotgép :) Most látom csak, hogy már posztoltam Limara receptjét. A fenti kép is abból a posztból származik.

Valahányszor valami húst sütök, folyton harcot vívok a lusta és a torkos énemmel. Mert bitang lusta vagyok, ez tény. Megsózom, fűszerezem a húst, csapok a tepsibe egy-sok kanál zsírt, esetleg szelek alá némi vöröshagymát. Befedem fóliával, a sütőben kap egy órát, utána fólia nélkül kicsit rápirítok, és már kész is van. Igen ám, de húsból kisül a nedvesség. Kétségkívül, a szaft a zsírral egyetemben kiváló kenyérre való, de nem minden esetben ez a cél. Néha nem baj, ha nem szikkadt a pecsenye.
Erre a célra szoktam használni a vastag tésztabundát. Sima vagy krumplis palacsintatésztában, netán mátrai avagy nyitrai módon sütöm bő olajban, esetleg valamilyen kelt tésztában készül tepsiben. Ez utóbbi esetben mindjárt a köret problémája is meg van oldva.
Legutóbb is ez történt. Az alapanyag jelen esetben darált sertéshús volt. Icipicit túlzásba vittem mindent szokás szerint, de négy napra letudtam a gondot a főzésről.

Nem úgy kell gondolni, hogy valami kapitális surmó legyűrt szárú gumicsizmában bádogtányéron od@b@$$a az ember elé a kaját. Bár, hasonlóhoz volt már szerencsém(?). Egy több napos fesztiválon, a város tóparti várának kies udvarán sorban álltak az ételt kínáló standok. Az egyiknél egy csizmás, csikós-gatyás, pörge kalapos ember osztotta a rétest. Kézzel. Közben szedte el a pénzt, adta a visszajárót. Mindezt tetézve olyan ganészag áradt belőle már tíz méterről, hogy simán fel lehetett volna könyökölni rá. Mondanom sem kell, nem fogyott nagyon a rétes.
Ez a mostani fogás a parasztreggeliből született. Általában egy feltunningolt tojásrántottát kell érteni alatta. A szénhidrátról a krumpli gondoskodik, hozzá jöhet a füstölt szalonna, kolbász és sonka. Meg lehet fejelni vöröshagymával, sajttal, meg szinte bármivel, ami egy rántottához passzol. Mindezekből kifolyólag úgy gondoltam, hogy egy ilyen kiadós fogás simán megállja a helyét ebédként is.
Lett belőle hát ebéd.

A keresztségben rácponty nevet kapott hajdan, tudja az ördög, kitől. Én mégsem használnám ezt a nevet, mert még megszól valaki, hogy a kedvenc tévés szakácsa azon a vidéken nőtt fel, és az ő anyukája és nagypapája nem így szokta csinálni. Sőt, mi több, amit én főztem az nem is rác, hanem sokác vagy ne adj isten, bunyevác. Szóval megjelöltem egy nagyobb régiót, csak akad valaki azon a vidéken, aki így készíti a halat.
Nem főztem ilyet 1984 karácsonya óta. Akkor Ferencmajorból hoztam egy jó másfeles tatai pikkelyes pontyot. Elkészítettük, ahogy illik, hogy aztán másnap kivigyük az egészet a hegyre a macskáknak. Olyan pokoli iszapíze volt, hogy nem lehetett megenni. Nem értettem az egészet, Ferencmajorban legendásan tiszta volt a víz, biztos nem attól lett ilyen. Januárban aztán kiderült az ok. Abban a telelőben a boldogasszonypusztai tóban nevelkedett halakat teleltették. Na, az tényleg iszapos volt. Tanultam a hibából, innentől kérdeztem.
Ez a ponty a Balatonból jött, nem is volt benne hiba.