A szegény identitászavaros kakaska esete újabb hullámokat generált, megjelentek a konspirációs teóriák is.
Néhány lehetséges változat, avagy miért ment át a kiskakas az úton?
A szegény identitászavaros kakaska esete újabb hullámokat generált, megjelentek a konspirációs teóriák is.
Néhány lehetséges változat, avagy miért ment át a kiskakas az úton?
Spárgával töltött csirkemell zöldfüszeres sajtmártással
Feleségem könnyû ebédet kért. Úgy gondolta, legyen csirkemell - azt csak nem rontom el. Azért ilyen egyszerûen nem megy, mit lehetne azzal a csirkemellel csinálni? Kis felfedezõkörút a csodahüttõbe remek anyagokat hozott a felszínre:
Elõször is magát a csirkemellet, ami kapirgálós csirkébõl lett elmentve, amikor még volt. Találtam ezen kívül spárgát - már nyerõ a dolog.
További nyereménynek tudok be nagy mennyiségû sajtmaradványokat - bursain, parmezán, ementáli, brie, trappista, füstölt karaván. Ez utóbbiak akkor kerülnek be, ha már csak egy pici darab van belõlük. Ki nem dobjuk, vagy sajtos pogácsába használjuk fel, vagy reszelt sajtként melegszendvicsre kerül.
Az első nem lehetett túl boldog. A bal szárnya csupa véraláfutás, a bordái töröttek, és a mellcsontja is repedt volt, csak remélni tudom, hogy nem életében szerezte ezeket a sérüléseket. A Coop-ban vetem igen olcsón, kistestű tyúk néven. Felbontáskor szembesültem vele, hogy nem sok sárga gyöngy tapad a gerincéhez, hanem két fehér, hosszúkás. Ezzel az identitásproblémával nem lehetett könnyű élete a tyúkok közt. A folytonos bujkálás, hazugságok, talán nem is véletlen, hogy ilyen szörnyű módon végezte.
Szerencsére eljött a feltámadás, és egy zamatos leves alkotórészeként született újjá, hogy átadja nekünk – ha nem is a lelkét, de a lényegét mindenképpen.
Harmadik életében - miután a levesben megtette kötelességét – második fogásként, még egyszer utoljára beleadott mindent.
Neki ez jutott, és örülhet – velünk együtt,- hogy nem macskának született.
Ez állítólag nem egy nagy dolog. Állítólag. Nekem ez az elsõ alkalom, hogy nem égett teljesen szénné! Elkönyvelhetem hát egy ehetõ tepertõnek, bár csak a harmadát ettem meg azon frissiben. Viszont lett egy liter kacsazsírom, ami tiszta nyereség.
Mindenféle madárnak finom a szárnya (már amelyeket ettem eddig). A madarasban beleütköztem szép bõröshájba, amibõl lett tepertõ, de megláttam egy tálca kacsaszárnytövet is, ami két-három embernek remek étel lesz. A körítésen még gondolkodom, de mire megsül, addigra tudni fogom azt is.
Szerencsém volt a sorkatonai szolgálattal. Édesapám egy időben hivatásos katona volt, és a KIEG-en dolgozott, a kapcsolatai a nyugdíjazása után is megmaradtak. Nem volt nehéz elintéznie, hogy a városban maradjak. Be is vonultam annak rendje és módja szerint, vagyis majdnem, mivel egy motoros bukásból kifolyólag elszenvedett lábtörés következményeként egy évet csúszott a dolog.
Az alapkiképzés nem ilyen volt, néhány, egyébként egész más munkát végző tiszt és tiszthelyettes gondjaira bíztak bennünket, akik elég lazára vették. A szakaszparancsnokomat évek óta ismertem, a szolgálatvezető egykor a szomszédom volt. Az étel viszont valami elképesztő volt. A hivatásos állomány a szemközti laktanyában lévő, polgári személyzettel és külön étlappal működő étkezdébe járt. A „legénységit” egy öreg zászlós vezette, aki a piáját az ételmintás hűtőben tárolta, és 12 után már nem volt tárgyalóképes. Minden munkát sorkatonák végeztek, kellően alacsony lelkesedéssel és szakértelemmel. Egy alkalommal (többször mondjuk nem) egy pék és egy hentes „szakács” dobta össze a vacsorát. Az „öreg” szakácsok lehetőleg nagy ívben kerültek minden olyasmit, ami a munkavégzéssel függött össze, a szerencsétlen „kopaszok” robotoltak hajnaltól késő estig, és ez gyakran meg is látszott az ételen.
Egyik este isteni lecsóillat csapta meg az orrom, mikor az étkezdéhez értünk. Farkaséhesek voltunk, az ebédet addigra bőven ledolgoztuk. Valóban lecsó volt a vacsora, igaz, kicsit különös, később csak lecsóleves néven emlegettük. Minden bizonnyal az történt, hogy a szakács lusta volt kevergetni a rettenet nagy üst kaját, de hogy mégse égjen le, alányomott vagy 20 liter vizet a slaggal. A étel ettől függetlenül igen jóízű volt. Csupa pirosra érett, vastaghúsú, édes paprikából készült, a leve narancsszínben játszott, és vidáman kergetőztek a tetején a zsírcseppek. Hús egy darab nem volt benne, de legalább nem takarékoskodtak vele, rendes adagot csaptak a krómtálcára. Jó puha kenyér volt, kimarkoltunk a kosárból párat, és kitunkoltuk a hosszú lét. Aznap degeszre ettük magunkat.
A napokban jutott eszembe a történet, mikor a paradicsomot szedtem a kertben. Gondoltam, meg kellene főzni egyszer, de valami frappáns módon, mert egy hosszú lével készült lecsó nem nagy truváj.
Nem tartott soká, hogy kipattanjon az isteni szikra. - Megvan – csaptam a homlokomra -, lecsókrémleves lesz. - Gratuláltam is magamnak rögvest, micsoda elmés gyerek vagyok, hipp-hopp feltaláltam a spanyolviaszt. Neki is álltam fejben összekombinálni a hozzávalókat, latolgatni a különféle módszereket. Az elégedett vigyor akkor hervadt le a képemről, mikor beírtam a gugliba a lecsókrémlevest. Ennél a múzsánál mégsem én voltam az első. Cafka.
Ismét indul a paradicsomszezon. Igérem, nem fogok 50 részes szappanoperát írni belõlük, de a tavalyi évben letisztult elkészítési módszer azért megér egy misét. Hát még a Wakától kapott paradicsomok!!
Ettõl bizony sokan lilát kapnak, visszaemlékezve gyerekkorunk közétkeztetéseire. Akkoriban ez sok-sok sûrû malterral összeragasztott sárgarépa kockákat takart. Én viszont szerettem. Nem tehetek róla. Friss sárgarépa nyáron van, de legjobb lenne az elsõbõl fõzni, ami megjelenik a piacon. Az az igazán édes!
Hát ez a cím elég hosszúra sikeredett, de mit tegyek, az ételnek nem tudtam rövidebb nevet adni. Persze lehetett volna tepsishal lencsével is a neve, de akkor senki nem olvassa el :)
Gyorsan kellett valami vacsorát készíteni, amihez feleségem elõvett egy adag nagyon húsos sertés oldalast. Nyár van és nagyon meleg, így csak szabadtéri elkészítés jöhetett számításba.
Miután lefektettük az elméleti alapokat, itt az idő, hogy a tettek vadvirágos, madárdalos mezejére lépjünk, elvégre szájalni mindenki tud, az igazi nő és férfi cselekszik, vagy rávesz valakit, hogy csinálja meg helyette.
Van egy empirikus megfigyelésem. Ha a gasztroblogokban és a mindenféle magazinokban elszaporodnak az ilyen és ehhez hasonló képek:
...az már kérlelhetetlenül a nyár végét jelzi. Ekkor jön el igazán a lecsó ideje! Valójában inkább akkor, amikor az első szabadföldi paprika, paradicsom megjelenik, tehát már egy ideje tart a lecsószezon.
Beérett az elsõ kiló a Waka-palántázta Lucullus paradicsomból. Egyet megettem MEO céljából, és átment. Vettem hát hozzá paprikát, darálthúst.
A gombóc nálunk általában szilvás. Készítése pedig a fiam reszortja, mert õ megtanulta Varga Zsuzsi barátnõnktõl, hogy miként kell fõzni. Szilva még nincs, a fiam is kirepült már a fészekbõl, megfõztem hát sárgabarackból enmagam.
Rámköszönt a Metró áruházban egy csodaszép fekete tõkehal filé, amit nem volt szívem otthagyni. Volt vagy 80 deka, ami azért nem egy kis darab, dehát egyszer élünk. Hamár ott voltam, egy 40 dekás ausztrál süllõfilére is elcsábultam, de az a csodahüttõt gazdagította.
A múltkori gombóc után úgy gondoltam, hogy ezt a krumplis dolgot tovább kellene vinni. Egyrészt nagyon finom volt, másrészt igencsak szeretem, és nem utolsósorban itt a burgonyaszüret ideje. A hosszú hétvégén felszedtem az összeset, véget ért az ínség.
Már megint éhesen mentem bevásárolni! Kértem egy csontot a hentestõl a kutyának, de azt mondta, csak velõscsontja van. Na ezt se hallom minden nap ...
Történt a minap, hogy egy késő estébe nyúló négyesben lefolytatott baráti beszélgetés (Zsolt barátom Miskolcról, Bubuska barátom a szomszéd utcából, jómagam, valamint kb. 3 liter Nyári féle olaszrizling) után másnap reggel rántott csirkecombra éheztem. Petrezselymes krumplival, kovászos uborkával. Kész Gasztronómiai Kilimandzsáró. (vagy Kilima Ndzsáró).
Nekem, mint sok más szocializmus poklában cseperedettnek a Vasárnapi Rántott Csirkecomb (a Mennyei Húslevessel és az esetleges Dobostortával szentháromsággá magasztosulva) a kulinária netovábbját képviselte az egész heti (mi még szombaton is jártunk iskolába) menza után.
Na, ezt az érzést kívántam én most visszaidézni úgy röpke 40 év távlatából.
Feleségem beállított hat szép csirkecombbal: jönnek a gyerekek, grillezzem meg. A csirke nagyon szép tiszta volt, szinte percek alatt meg tudtam tisztítani.
Írtam már errõl az ételrõl, de minden alkalommal másképp készül a paprikaszósz hozzá. Nem beszélve a szárnyvégekrõl, amit eddig a mostanában elhunyt macskánk kapott meg minden alkalommal. Akciós volt a hazai multiban, vettem hát egy kilót, hogy feleségemmel belakunk belõle. Azután meghívtuk barátainkat is, így további 2,5 kg szárnyat kellett gyorsan beszerezni. A 3,5 kg csirkeszárny 39 darab szárnyból állt. Általában 6 szárnnyal lehet egy fõre számítani, vagyis fél kiló/személy elég közeli becslés.
A legendák szerint Edvard Montagu Sandwich harmadik earlje nevéhez fűződik a szendvics feltalálása, akinek nem akaródzott felkelni egy hosszúra nyúlt kártyacsata közben, ezért megkérte a szakácsot, tegyen egy szelet hideg sültet két szelet kenyér közé, hogy azt a kártyaasztalnál el tudja fogyasztani. Egy másik teória szerint a zsidó Hillél két maceszdarab közé fűszernövényeket tett és ez lett az első szendvics.
Már itt kezdődnek a bonyodalmak. Szendvicsnek tekinthető-e abban az esetben, ha csak egy szelet kenyérre pakoljuk a hozzávalókat? Aztán ott a pizza. Ha úgy vesszük, az is egy szendvics, kenyértésztára tesszük a feltétet, ha félbehajtjuk, jut alulra, felülre is, igaz megsütjük, de ez részletkérdés.
Az általános iskolába nem nagyon vittünk szendvicset, ott volt az iskolatej, két kiflivel, ki lehetett vele húzni ebédig. Az osztálykirándulások alkalmával kezdtek először feltünedezni, ment is verseny, a szocialista idők élelmiszeriparának nonpluszultra produktumai: pikkszalámi, gépsonka, primőr hónapos retek aranyáron. Kolbászkrém, de szerettem.
A nyolcvanas évek kollégiumi- és házibulijaiban nem támasztottunk túl nagy elvárást a szendviccsel kapcsolatban: segítsen sokat inni, és tartsa az italt minél hosszabb ideig a szervezetünkben. Akkoriban nem kellett sokat töprengeni, hogy mivel kenjük meg. Volt a vaj, és kész. Az egyik osztálytársam ugyan dicsekedett egyszer, hogy ők valami Liga margarint használnak otthon, de azt sem tudtam, miről beszél. Vettünk párizsit, ösztöndíjfizetéskor esetleg csabai kolbászt, a könnyebb nyelhetőség érdekében csemegeuborkát szeltünk rá, megpötyögtettük piros arannyal, és kész. A dőzsölés netovábbjaként néha reszeltünk rá egy kis trappistát is, ami hajnalra rendszerint megszáradt, és olyan lett, mint a fűrészpor, de addigra mindegy volt.
Nem sokkal később divatba jött a melegszendvics. Sonkával, gombával, rápirított sajttal és az elmaradhatatlan, széles szájú üvegben tálalt bolgár kecsappal és sok vidámsággal, mikor valaki az ölébe borította. Akkoriban még kitettek egy egész üveggel az asztalra, fogyassza a kedves vendég kedvére.
Aztán betört a nyugat, megjelentek az első hamburgerezők, - mert az is szendvics, legalábbis a kritériumoknak megfelel. Egy akkoriban megjelent regényben még marhahúsos szendvicsnek hívták, és a főhős Bailey -féle ír krémet ivott utána. Ettük hát nyakló nélkül a csalamádéval bőven megpakolt ipari hulladékot, és hallgattuk hozzá az ipari diszkót: High society girl, háj-háj.
Akkoriban Dinnyésen a tógazdaságban húztam az igát, szakmai gyakorlat címén ingyen robotoltam napi nyolc órát. Naponta kétszer-háromszor kellett az ivadéknevelő tavakat körbeetetni egy hihetetlen buta, minden más munkára alkalmatlan kolléga segítségével. Én hajtottam a csónakot rúddal, ő meg szórta a finomra őrölt tápot egy tálból a vízre. Ilyen igénybevétel mellett nem volt annyi kaja, amit ne tudtam volna megenni, ekkoriban vágtam be egy, a kétkilós kenyér közepéből vágott szeletekből, húsz deka csabai kolbászból, egy fél kocka vajból és a bakter kertjéből csórt hagymából készített szörnyet, és egyszer fogadásból megettem egy olyan szendvicset, amibe minden jelenlévő tett valamit az általa hozott kajából. Két szelet kenyér közt tíz centi mindenféle. A végén kicsit elkapott a csuklás, de egy fél liter artézi megoldotta a problémát.
Hipp-hopp eltelt pár év, és a televízió meg az Internet jóvoltából beköltözött a nagyvilág a nappalinkba. Először a francia TV5 műsorán főzött két dagadt hölgy (nem azok!), aztán a VOX-on a Kochduell következett. A Spektrumon jött a két Duci hölgy, Keith Floyd, River Cottage és Hugh Fearnley-Whittingstal, Jamie Oliver, Nigella, Bill Granger Sidney szakácsa, aki valamiért rohadt erőltetettnek tűnt nekem. Aztán lettek saját TV-s szakácsaink is iziben, - akik semmivel nem rosszabbak, mint a külhoni megfelelőik – majd legott került saját főzős tévénk is. Megismertük a nagyvilág szendvicseit, és a bőség láttán egy cseppet sem lettünk nyugodtabbak.
Aztán az ember fel sem ocsúdott a teljes kiőrlésű bruschettára pakolt focacciával borsmustárlevéllel és parmigiano reggiano forgácsokkal megszórt, és extra szűz olívaolajjal megöntözött és balzsamecettel megszórt szendvicstől, mikor következett a kegyelemdöfés, vagyis Adam Richman, és az „Akkor is a mienk a legnagyobb” jegyében született amerikai szörnyek, hatvan deka felvágott és fél kiló hasábkrumpli egy császárzsömlébe szuszakolva, a tetején nagy marék cheddar és hozzá negyed liter kurva erős szósz. Ismerek belgyógyászt, akinek erekciója lett egy ilyen szendvics láttán.
Persze ez a véglet. Egy jól megkomponált szendvics szénhidrát, fehérje, zsír és zöldféle harmonikus elegye, ami fedezi a szükségleteinket, akár még egy egészséges fogás is lehet, főleg, ha a többi alternatívát nézzük.
A teljesség igénye nélkül néhány a nagyvilág híres szendvicsei közül:
BLT szendvics in redneck style
Rég fõztem már curryt és a cukorborsó teljes szépségében várja a feldolgozást. Volt a boltban shiitake gomba és szálkátlan zöldbab is.
Már megint éhesen mentem bevásárolni, ami szigorúan no-no!! Szép barna csiperkét láttam, el is csábultam rá. Tarhonyát is régen ettem! Pedig nem kéne már megint főzni ...
Nyár van, csodaszép termények kavalkádja, remek, friss alapanyagok kerülnek fazekamba. Hétszámra, csak akkor nézek a hűtőláda felé, ha beteszek egy csomag zöldet, halat, egyebet. A nagy láda csak telik, telik, ám mégis eljön az idő,hogy a csomagok helyet cseréljenek.
Kicibáltam hát a harcsafilék alól egy júniusi fogásból származó, bőr nélküli, szálkátlan csukafiléket tartalmazó csomagocskát.
Álldogálok a láda előtt, behunyt szemmel, valamely ízemléket idézgetve, hogy a négykilós csuka darabja ihletett főzés által lényegüljön át . Ilyenkor csak úgy kavarognak az emlékek, recepteket, illatokat, színeket, hangulatokat érzékelek. De semmi nem erősödik fel. Teszek egy kört a lakásban, megtorpanok a tömött könyvespolc előtt, rutinszerűen olvasgatom a konyhás könyvek címeit. Fiam a gép előtt ül, de oda most amúgy sem szeretnék leülni. Nézek.
Vendégváró voltam - kisebbik lyányom jelentkezett be vacsorára. Mivel elég sokáig volt kénytelen sertés nélküli diétán élnie, most kihasználtam, hogy ez a szigorítás nem érvényes többet és disznóhúsokat sütöttem meg a grillen.