Blogkocsma

Van, ahol kőttes palacsintának hívják, de ez a lényegen különösebben nem változtat. Egyszer, valamikor régen készítettem már ilyet, de akkor olyan nagyon nem jött be. Én azonban nem vagyok olyan ember, akit az ilyesmi eltántorít, felvettem a listámra és vártam türelemmel, míg eljön az idő.
Újév első hétvégéjén aztán el is jött, az Ünnepek alatt elfogyasztott temérdek húsnemű után valami másra vágytam. Összedobtam egy majdnem zöldséglevest daragaluskával, egy egészen kevéske csirkefarral dúsítva, és megsütöttem a kelt palacsintát. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen – szokás szerint –, de lássuk csak.

Történt, hogy egy jóbarátunk karácsony elõtt meglepett két gyöngyössel (is). Hiába minden ellenkezés, meg "a feleségem nem eszi" szöveg, kaptuk. Életemben sem nem ettem, sem nem fõztem ilyet, hát irodalmaztam kicsit. Az irodalom szerint a LEGJOBB leves ebbõl készül! No akkor szépen elosztottam a gyönyörûen megtisztított madarakat levesre és egyéb (pl. fácán helyetti) felhasználásra, majd befagyasztottam, mert fogalmam sem volt, mikorra tudom elkészíteni. Azután újév elején adódott az alkalom, hogy jönnek a gyerekek, ismét alkotni kell. Elõ is vettem, el is készítettem.

Nagyjából érthetõ az emberek riadalma, mivel oly setét a húsa, bõre, mintha agyonverték volna a madarat, pedig csak ilyen.

Elegünk lett a télbõl, pláne, hogy 15 fok meleg volt hajnali kettõkor! Tiszta diliház, ezt a telet el kell temetni! Meg is invitáltuk az utcát egy kis esti sültkrumplira, borozásra téltemetés címszó alatt.

Ha ennyien temetjük, talán sikerül is :) Ez az étel gazdaságos, könnyû elkészíteni és majdnem mindenki szereti.

Úgy kezdődött, hogy az Ünnepek előtt vettem két pohár tejfölt. Egy kellett a töltött káposztához, egyet meg vettem a biztonság kedvéért. Eljött a január, a zabálástól pont a pirosba ért a mutató az összes létező műszeremen, ezért csak egy könnyű levest főztem sok zöldséggel és éppen csak jelzésértékű csirkefarral, meg palacsintát sütöttem mellé. Főzőcske közben felderítettem a hűtőt, és kénytelen voltam megállapítani, hogy az ott megbúvó tejfölnek bizony rohamosan közeleg a lejárati ideje.
- No - gondoltam-, összedobok valami sós péksüteményt, meglesz belőle egy-két napra a reggeli.
Az eredeti koncepció egy kifliféle volt feltekerés előtt tejföllel kenve, és megszórva némi szalonnával meg hagymával, de ahogy ügyködtem, a főzés többször is meredeken irányt váltott. A végeredmény egy tejfölös-, szalonnás-, hagymás tekercs lett.

Még kora nyáron szedtem le a maradék cukorborsót, ami megszemesedett. Fennhagytam magnak vagy 10 dekányit, de a többibõl egy egyszerû ám nagyszerû klasszikust fõztem.

A menzák rosszemlékû zöldborsófõzelékét. Arra ügyeltem, hogy annyira azért ne legyen malteros :)

Mindjárt a vegyes vágott savanyúság után következik a toplistán. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető. ugyanakkor igen olcsó téli salátaféleség. Száz forint körül már simán lehet kapni egy kiló káposztát, a hozzávalók is kijönnek egy ötvenesből. A napokban főztem egy pörköltet kacsaszárnytőből, hozzá nokedlit készítettem. Ehhez kellett valami savanyú, gondoltam egyet, vettem egy kis fej káposztát.

Biztos nem a legjobb ötlet születésnapra paradicsomlevest fõzni, de még volt valamennyi paradicsom, amit nem vitt el a paradicsomvész, volt hozzá minden fûszer is a kertben. Sõt: még egy szép csokorravaló virág is került.

Az összetevőket és a csokrot leszüreteltem, míg a feleségem dolgozott: jó lesz meglepetésnek.

Itt van a szezonja, rá is értem bíbelődni vele, meg aztán nagyon meg is kívántam, főztem hát egy adagot. Három éve nem készítettem, a legutóbbi köszvényes kalamajka után nem mertem belefogni. Azóta már volt egy következmények nélküli kocsonyapörkölt, meg többnyire azért ügyelek a táplálkozásra, így belevágtam.
Nálunk elég minimalista kocsonya dívik, nem szoktuk különösebben cifrázni, bár arra is volt már precedens, de akkor a tőlem megszokott módon sikerült agyonbonyolítani a főzést. Várszegi aszpik névre hallgatott a kreálmány. Borjúlábból főtt a lé - amit igen hosszas utánjárás után sikerült beszerezni, és olyan szőrös volt, hogy két borotvapengét használtam el mire sima lett -, paradicsompürével színeztem. Került bele párolt zöldség, félbevágott kemény tojás, melynek kivájt sárgáját tőkehalmájjal és vajjal kevertem kevertem ki, majd visszatöltöttem és az egészet füstölt marhanyelv szeletekre fektettem. Volt még benne olajos-, ecetes- és füstölt hal, meg még az ördög tudja, mi nem. Monstre kaja volt, színes, ízes, izgalmas, és persze elment vele másfél nap. A borjúlábat természetesen kimentettem belőle és másnap kirántottam. Hát az valami isteni finom falat volt, de rettenetesen laktató, egy darabka bőven elég volt egy evésre.
Most nem voltak ilyen grandiózus terveim, egy mezei változattal beértem.

Egyesek felzúdultak, amikor néhány boltban megjelent a "csirkecomb farrésszel" nevezetû darabja a baromfinak, hogy olyan nincs, meg az vacak, meg egyéb jelzõk.

Nohát én nagyon szeretem a farhátat is, meg a csirkecombot is. Ez a "szörnyedvény" egyesíti a kettõt, és kiadós adagot is nyújt. Vendégeket vártunk estére, vettem hát egy tálcányit belõle, meg egy tálcányi szimpla csirkecombot is, hátha nem lesz elég a faroscomb.

Ül a két liba délelőtt tízkor az irodában és majszol. Ropogtatják a kekszet - melyet mostanság a kies Szlovákiában gyártanak, és arról a magyar városról neveztek el, mely Mosoni-Duna mellett épült a Rába és a Rábca összefolyásánál -, szóval ropogtatnak és közben olvassák a csomagoláson lévő tájékoztatót.
- Hú, stabilizáló!
- Juj, térfogatnövelő!
- Glükóz-fruktózszirup, pálmaolaj! - sopánkodnak, közben jár a szájuk, mint két beekizett hörcsögnek.
Másfél óra van az ebédig, ezek meg tömik magukat, délután aztán sivalkodnak, hogy fáj a hasikájuk.
- Na - gondoltam -, adok én nektek. - Aztán persze nem adtam, valahogy mindig kiment a fejemből.

Az igazságok közül az egyik, hogy a guacamole mártogatós nem magyar ...

a másik kettő meg köztudott :)

Idén sokszor készült, mert igazán érett avokádóhoz jutottam hozzá a madarasban rendszeresen. Gondoltam, összevonok három alkalmat egy füst poszt alá, a legegyszerûbbtõl a felturbózott változatig, nomeg kiváló szilveszteri vendégcsalogató étel.

Bő fél év telt el azóta, hogy utoljára töltött káposzta jelent meg a blogon, itt volt hát az ideje neki. Az általam készített változat sokban hasonlít az András által készítettre.

Írhattam volna, hogy töltött káposzta, ahogy én szoktam, de az nem lenne igaz, mert nem így szoktam, de eztán így fogom.

Édesanyám hajdan édeskáposzta levélbe töltötte a húst, de ahogy lassan rám maradt a „munkásabb” ételek elkészítése, a velem született lustaság miatt csak sima gombócot főztem bele. Mármint „csak” a többi mellett. Benne volt abban a gombóc mellett a sertés alfája és omegája, azaz orr és farok, egy kabátra való bőrke no meg legalább egy füstölt fej is. Szerencsére edény tekintetében egészen húsz literig jó vagyok.

Ilyen merészen most már nem merem adagolni a koleszterintet, de azért belecsempésztem pár jobb falatot.

Amióta megfõztem az édes csili szószt, kisért álmomban az USA-ban rendszeresen fogyasztott Duck and Shrimp Chili Sauce étel, és ahhoz tartozó könnyû leves a Tom Kha Gai. Feleségem egy ideje nem lelkesedik a thai ételekért, ezért ritkán van, de most vendégek jöttek, akik vevõk az ilyen ételre.

Nem hagyhattam ki a lehetõséget...

Mindenképpen fontosnak tartom előrebocsátani, hogy nem vagyok egy Csomolungma a kolbászkészítés széles horizontján, csak amolyan botcsinálta amatőr, mint sok minden másban is.

Kistesó megint ötletelt. Az ilyentől már előre fázom, mit fog kitalálni megint?

• Te – aszondja –, tudod, mit kellene csinálni?
• Mit? - kérdem szorongva. A „kellene csinálni” ugyanis nála annyit tesz, hogy csináljam meg.
• Egy kis sütnivaló kolbászt. - Innentől sejteni lehetett, hogy nálam kell csinálni, ne az ő konyháját maszatoljuk össze.
• És mikor?
• Jövő szombaton.
• Rendicsek, akkor szerdán hívlak, megbeszéljük a részleteket.

   Felhívtam az alsó szomszédot:

• Megvan még az a jó kolbásztöltőtök?
• Persze, mikorra kellene?
• Jövő szombatra.
• Oké.

Másnap reggel zörögnek, ajtót nyitok, az alsó szomszéd az, kezembe nyom egy nagy papírdobozt benne a töltővel. Megköszönöm, de már trappol is el.

Eljött a szerda, hívom Kistesót.

• Na, akkor szombaton kolbász?
• Ó hát én teljesen el is felejtkeztem róla.
• Akkor töltünk kolbászt vagy nem?
• Tölthetünk, de én szombaton délelőtt dolgozom, csak fél három után érek rá.
• Akkor fél három után fogjuk elkészíteni.
• De bevásárolni nem tudok segíteni, mert a héten délutános vagyok.
• Príma. Még valami?
• Fizesd ki, légy szíves, majd odaadom a pénzt.

Szóval, rajtam maradt az egész hercehurca, mint szamáron a fül.

Hivják még tatárbélszínnek, vagy tatárhúsnak is. Még a szocializmusban is volt néhány jobb étteremben. Híres volt a Berlin a Lenin körúton, de a Wernesgrüner sörözõben is finomat adtak.

Ja, hogy ez mi? Darált nyers marhahús fûszerekkel, vajjaé, tojássárgájával és hagymával. A fiú ezt kért születésnapjára ebédre, ki kellett tennem magamér igencsak :)

Igazán jót bélszínbõl készítenek, de egy átlag étterem általában magas hátszínbõl darálja. Németországban sertésbõl készült verzióját Hackepeter néven szolgálják fel. Náluk ezek szerint nincs sertésborsóka betegség ...

Nem egy ritka étel, csak én még nem fõztem. Már napok óta csak szénhidrát, meg zöldség az étkem, igencsak rákívántam egy kis húsra. Különösen, hogy feleségem paradicsomlevest rendelt a kis paradicsompürés üvegekbõl kimentett sürített paradicsomból, amit még a nagy csilipaprikaszezonban töltögettem át nagyobb üvegbe, lévén ennél olcsóbb kisüveget nem tudtam szerezni.

Szokás szerint a csodahüttõhöz folyamodtam, míg a paradicsomleves fõtt, hogy mit találok benne. Hopp - itt van 75 deka "konyhakész" marhalábszár. Ebbõl vagy gulyás, vagy pörkölt lesz, akárki megmondja.

Vendégposzt Topy kezébõl.

A képet innen vettem.

A csontleves nem türelmetlen embernek való. Pontosabban - hogy igazítsak mondandómon -, a csontleves-főzés nem türelmetlen embernek való passzió. A türelmetlen ember – ha rájön a csontleves-ehetnék - olyankor legjobb, ha elmegy valahová enni egy olyat. Az igazán élelmes türelmetlen ember viszont magához édesget egy türelmest, aki majd elkészíti. Ennek persze megvannak a maga sajátos járulékai, ugyanis a türelmes ember ritka kincs, ergo törekedni kell a megtartására, költeni kell reá, az meg elég macerás és költséges. A türelmes embert pátyolgatni kell, színházba vinni, elkísérni vásárolni – ami, valljuk be, egy nőnemű egyednél elég komoly kihívás –, és el kell viselni a rigolyáit is.

Szóval, megvan a türelmes emberünk (a továbbiakban TE), már csak el kell látni megfelelő alapanyaggal, és be kell állítani a konyhába.

Már megint elkövettem azt a hibát, hogy éhesen mentem a madarasba vásárolni. Vettem persze kutyakaját, meg ami még a listámon volt, de beleütköztem egy kis tálca kocsonyahúsba, amit nem volt szívem otthagyni.

Tényleg kis adag, talán 1,3 kg volt mindössze. Neki is estem azonnal, hogy ezt most megfõzöm, úgyis hideg van odakinn.

Igazából olyan piteféle-forma. Pontosabban féle, mert olyan forma az nincs. Szögletes az volt, végül is olyan nagyon talán nem befolyásolta az ízét. A tavalyi sütőtökös süteményt párszor megsütöttem már, gondoltam, legyen most tészta is alatta. A megszokott pitetésztát használtam hozzá, egy fél adaghoz valót.

Október táján szoktam eltenni az utolsó kovászos uborkát. Akkor ugyan már hûvös van, de pont ez tesz jót a téli uborkának. Sokáig ropogós marad, karácsony után még bõven eszünk belõle.

Kaptam még régebben két NAAAAGY befõttesüveget. Kézzel fúvott példány és tíz literes! Az egyiket a fiam lenyúlta, hogy ágyaspálinkát tesz bele (nem sikerült). A másikat most beavattam uborkának.

Sokat fõztem már életemben, de ez valahogy kiemelkedõen jól sikerült.

Hogy miért? Szerintem az ízben nagyon gazdag összetevõi miatt, de ezt döntsétek el ti.

Ezt a receptet láttam a tvpaprikán a River Cottage sorozat részeként . Nincs benne semmi különleges, kivéve, hogy édeskömény gumót használ. Nomeg nincs benne zsiradék. Apropónak meg ott van Waka Gyíkhús posztja :)

Mivel épp reggel vettem édesköményt (egy potenciális Thai recepthez), nem tudtam megállni, ki ne próbáljam. Különben is állandó gond, hogy mit főzzünk édesköménnyel.

Páncélos, vagdalthúskonzerv. Katonáéknál így hívják. Magyaros-, tavaszi-, sonkás- és különleges vagdalthús. Hajdan, mikor még csak a Globus gyártotta, nem is volt rossz falat, kellemes fűszerezés és állag jellemezte, felismerhetőek voltak benne a húsdarabok. Zamat és textúra ide vagy oda, aki huzamosabb ideig ette, egy életre elege lett belőle, főleg, ha jobbhoz volt szokva. Márpedig tábori körülmények között a konzerv a legegyszerűbb megoldás több száz katona etetésére. Feltehetőleg innen ered a becsmérlő elnevezés.

A közelmúltban a kollégák részt vettek a Nagy Őszi Hadgyakorlaton. Majd' két hónapig voltak oda, kijutott nekik rendesen a páncélosból. Hoztak egy nagy rakattal, kaptam belőle én is, vagdalthúst és néhány májkrémet. Párat átvittem Kistesónak, hogy elvihesse Kínába a kislányának, aki nagyon szereti, de odaki' nem kapni. Pedig olyan élelmes népeknek tűnnek ezek a kínaiak, nem is értem, hogy nem találták még fel a marhamájkrémet meg a tavaszi vagdalthúst.

Szóval lett vagdalthúsom, elhordtam a Hegyre, két szelet kenyérrel éppen jó volt ebédre, csak úgy köröm közt bekapni két nekirugaszkodás között. Az íze már nem a régi, de az éhet elverni még jó. Ha meg mégsem voltam éhes, haza is hozhattam legközelebbre, amit ugye egy parizeres zsemle esetében nem túl szerencsés megoldás.

Vagyis egy nagy CSILI csupa nagybetûvel. Nem a paprika, hanem az étel. Angolul kicsit könnyebb megkülönböztetni: chile a paprika, chili a szósz. Kaptam egy csili szakácskönyvet, és abban ez volt az elsõ, ami igazán megragadta a fantáziámat.

Mégpedig azért, mert a darálthúst a fõzés elõtt nagyon erõs tûzön a grillen kell megpirítani. Már az ötlet is jó, de az íze ...