Páncélos, vagdalthúskonzerv. Katonáéknál így hívják. Magyaros-, tavaszi-, sonkás- és különleges vagdalthús. Hajdan, mikor még csak a Globus gyártotta, nem is volt rossz falat, kellemes fűszerezés és állag jellemezte, felismerhetőek voltak benne a húsdarabok. Zamat és textúra ide vagy oda, aki huzamosabb ideig ette, egy életre elege lett belőle, főleg, ha jobbhoz volt szokva. Márpedig tábori körülmények között a konzerv a legegyszerűbb megoldás több száz katona etetésére. Feltehetőleg innen ered a becsmérlő elnevezés.

A közelmúltban a kollégák részt vettek a Nagy Őszi Hadgyakorlaton. Majd' két hónapig voltak oda, kijutott nekik rendesen a páncélosból. Hoztak egy nagy rakattal, kaptam belőle én is, vagdalthúst és néhány májkrémet. Párat átvittem Kistesónak, hogy elvihesse Kínába a kislányának, aki nagyon szereti, de odaki' nem kapni. Pedig olyan élelmes népeknek tűnnek ezek a kínaiak, nem is értem, hogy nem találták még fel a marhamájkrémet meg a tavaszi vagdalthúst.

Szóval lett vagdalthúsom, elhordtam a Hegyre, két szelet kenyérrel éppen jó volt ebédre, csak úgy köröm közt bekapni két nekirugaszkodás között. Az íze már nem a régi, de az éhet elverni még jó. Ha meg mégsem voltam éhes, haza is hozhattam legközelebbre, amit ugye egy parizeres zsemle esetében nem túl szerencsés megoldás.

A kerti szezon véget ért, gondoltam, a maradék konzervből összedobok egy rakott krumpli-szerűt.

Feldobtam főni három tojást, és héjában megfőztem egy jó adag Chérie krumplit is.

Kihűtöttem és meghámoztam őket. Hát valami gyötrelem volt. Az idei krumplin annyi a rücsök, a ragya és a féreg(rágta)lyuk, hogy Stephen Hawking simán könyvet írhatna belőle. Nem győztem kaparni-vakarni, a kis fekete pörsenéseket kés hegyével kipiszkálni, az egyik közepén konkrétan egy hatalmas fekete lyuk volt, majdnem beszippantott késestül.

A vagdalthúsokat mindkét végén felnyitottam – stílszerűen a honvédségi konzervnyitóval –,majd kitoltam a dobozból, és felkarikáztam.

Találtam egy darabka főtt füstölt csülköt még húsvétról, a mikróban kiolvasztottam, kockára vágtam, és hirtelen ötlettől vezérelve három kisebb fej hagymát is felkarikáztam. A tojásokat megpucoltam. A háromból az egyik úgy döntött, hogy nem adja olyan könnyen magát, de végül kisebb veszteséggel sikerült kihámoznom a héjából. A felszeléssel vártam vele, míg sorra került, nem akartam, hogy idő előtt szétessen.

A lábos aljába kevés olajat öntöttem.

Pár szem krumplit felkarikáztam, két sorban lefektettem és megsóztam.

Erre került a hagyma fele, majd a vagdalthús.

Ismét burgonya következett, a megmaradt mennyiség fele.

Erre megint hagyma került, majd a csülök és egy pohár tejföl. A tojásokat a szeletelővel felvágtam, ezt is ráraktam, éppen kijött egy sor a három darabból.

Végül a maradék krumplit is rárétegeztem, és megkentem egy újabb doboz tejföllel.

Hármas fokozaton jó másfél órát sütöttem.

Ilyen lett:

Jó-jó. Tudom, ez afféle szegény ember rakott krumplija, de annyira nem volt rossz. A hagyma kicsit jobban is megsülhetett volna, de a csülökkel együtt remek ízt adott a se íze, se bűze konzerv helyett a krumplinak. Egynek elment.