Nem egy ritka étel, csak én még nem fõztem. Már napok óta csak szénhidrát, meg zöldség az étkem, igencsak rákívántam egy kis húsra. Különösen, hogy feleségem paradicsomlevest rendelt a kis paradicsompürés üvegekbõl kimentett sürített paradicsomból, amit még a nagy csilipaprikaszezonban töltögettem át nagyobb üvegbe, lévén ennél olcsóbb kisüveget nem tudtam szerezni.

Szokás szerint a csodahüttõhöz folyamodtam, míg a paradicsomleves fõtt, hogy mit találok benne. Hopp - itt van 75 deka "konyhakész" marhalábszár. Ebbõl vagy gulyás, vagy pörkölt lesz, akárki megmondja.

Végül pörkölt mellett döntöttem, mert nagyon rég volt már marhapörkölt. Kacsingatott a konyhapulton egy üveg jó villányi vörösbor is. Nincs más hátra, vörösboros marhapörköltet kell fõzni.

• 75 dkg marhalábszár
• 70 dkg marhanyak
• 3 dl száraz vörösbor
• (csak ) 2 1/2 fej vereshagyma (Ínyesmester is azt mondja, ne a hagyma sürítse be a pörkölt szaftját!)
• 4 zöldpaprika
• 3 paradicsom
• 2 fokhagymagirizd
• 3 ek sertészsír (mangalica!)
• 2 púpozott ek pirospaprika Békéscsabáról
• 1 csapott kk õrölt kömény
• sok tekerés frissen õrölt feketebors
• 1 ek durva só

A tarhonya pedig:

• 25 dkg Sarkadi Házi jellegû tészta 8 tojásos, a kolbászfesztiválról
• 1 ek zsír
• 1/2 fej vereshagyma
• kis só

Amirõl persze nincs kép, de főztem már párszor.

Felvágtam a hagymát és a fagyott zöldpaprikákat kisebb kockákra, és feltettem a tottyosban a zsírba dinsztelni.

Inyesmestert olvasgatva feltűnt, hogy a mester nem volt jó barátságban a hagymával! Még abból is ki akarja hagyni, amibe pedig kell :)

Ezalatt ráértem a neten böngészni, ahol mindenki azt mondá, hogy 1 kiló alatt az ember nem áll neki marhapörköltnek. Velem lehet tárgyalni, lezarándokoltam esmeg a csodahüttõhöz, ahol rengeteg minden van, de az nem jó a pörköltbe (pl. borjú T-Bone steak :). Viszont azért csak leltem benne egy szép darab zsírosabb marhanyakat! Errõl fotó külön nem készült, viszont az anyaglistába elõrelátóan (de azért csak utólag) beletettem.

A húsokat olyan 2cm-es kockákra vagdostam (meg ahogy sikerült), rájuk szórtam vagy 15 tekerésnyi borsot, a kis köményt és egy mikronnyi majorannát is, de azt nem hirdetem fennhangon, mert megszólnak érte.

A hagyma/paprika dinsztelés a vége felé járt, lesült zsírjára. Bele is forgattam azon nyomban a húskockákat, hogy megpörköljem õket. Persze a sparhelt nem elég meleg ehhez, kivittem hát az indukciósra, ahol csak a tottyos lábas feneke lesz forró, az oldalát nem feketíti meg a nagyláng. Itt azután maximumon kevergettem, amíg annyi levet eresztett, hogy már nem pirult, csak fõtt. Tíz percig is eltartott, míg ezt elértem, de megérte! Hagytam még vagy 25 percet, hogy elpároljam a levét, mert a pirospaprikához több zsír kell, mint víz az ideális emulgeáláshoz.

Összekevertem, majd hozzáadtam még a maradék zöldpaprikát is egészben (picit azért bevagdostam). Vagy félóra elteltével beleszórtam még egy csepp köményt, feketeborsot, sót és rányomtam a fokhagymát is. Ezt is jól megkevertem, majd hagytam rotyogni még egy órát.

Elérkezett az ideje a paradicsom aprításnak, majd a pörköltbe való belefõzésének. Újabb félóra és mehetett bele a vörösbor. Ezt mindig csak a fõzés végefelé adjuk a húshoz, hasonlóan a paradicsomhoz, mert - ha túl hamar kapná meg a hús a savas lét - sokkal keményebbé válna az állaga. Kapott még egy bõ óra fõzést, de ezt már felügyelet nélkül.

Ez egy NAAAGY hiba volt - nem szabad keverés nélkül fõzni, csak, ha nagyon alacsony lángon van az étel! Különösen nem, ha van benne cukor, márpedik a hagyma és a paradicsom is eléggé édes. Az eredmény egy kissé lesült pörkölt lett:

Mivel nem kapirgáltam át a másik lábosba a fekete darabokat, az ízén sem érzõdött a lepirulás. A ropogósabb részeket meg kimazsoláztam a tottyosból :) A másik lábasban felforraltam az ép részt. Elkészítettem a tarhonyát is. Ez a sarkadi tarhonya igen aprószemû volt, mintha kuszkusz lenne (az is, csak mi nem hívjuk a tarhonyánkat kuszkusznak), de ugyanolyan szép pirosra sült a zsíron, mint a klasszikus úttörõgombóc. Bõ kétszer annyi vizet kért viszont a puhára fõzéshez, tehát többet, mint a klasszikus. Ettõl persze még jó lett :)

Tálalni magamnak és a fényképezõgépnek csak egy nap múlva tudtam, mert az illatával és a kóstolgatással már jóllaktam. Tettem ki magamnak tejfelt is mellé, hátha kell, valamint felbontottuk a nyáron eltett almapaprikát hozzá.

Megkóstoltam tejfel nélkül, meg tejfelesen is. Az elsõ jött be, elfogyott az egész tányér további tejfel nélkül.

Valami ízt hiányolunk belõle, de nem tudunk rájönni, hogy mit...