Blogkocsma

Mindenképpen fontosnak tartom előrebocsátani, hogy nem vagyok egy Csomolungma a kolbászkészítés széles horizontján, csak amolyan botcsinálta amatőr, mint sok minden másban is.

Kistesó megint ötletelt. Az ilyentől már előre fázom, mit fog kitalálni megint?

• Te – aszondja –, tudod, mit kellene csinálni?
• Mit? - kérdem szorongva. A „kellene csinálni” ugyanis nála annyit tesz, hogy csináljam meg.
• Egy kis sütnivaló kolbászt. - Innentől sejteni lehetett, hogy nálam kell csinálni, ne az ő konyháját maszatoljuk össze.
• És mikor?
• Jövő szombaton.
• Rendicsek, akkor szerdán hívlak, megbeszéljük a részleteket.

   Felhívtam az alsó szomszédot:

• Megvan még az a jó kolbásztöltőtök?
• Persze, mikorra kellene?
• Jövő szombatra.
• Oké.

Másnap reggel zörögnek, ajtót nyitok, az alsó szomszéd az, kezembe nyom egy nagy papírdobozt benne a töltővel. Megköszönöm, de már trappol is el.

Eljött a szerda, hívom Kistesót.

• Na, akkor szombaton kolbász?
• Ó hát én teljesen el is felejtkeztem róla.
• Akkor töltünk kolbászt vagy nem?
• Tölthetünk, de én szombaton délelőtt dolgozom, csak fél három után érek rá.
• Akkor fél három után fogjuk elkészíteni.
• De bevásárolni nem tudok segíteni, mert a héten délutános vagyok.
• Príma. Még valami?
• Fizesd ki, légy szíves, majd odaadom a pénzt.

Szóval, rajtam maradt az egész hercehurca, mint szamáron a fül.

Hivják még tatárbélszínnek, vagy tatárhúsnak is. Még a szocializmusban is volt néhány jobb étteremben. Híres volt a Berlin a Lenin körúton, de a Wernesgrüner sörözõben is finomat adtak.

Ja, hogy ez mi? Darált nyers marhahús fûszerekkel, vajjaé, tojássárgájával és hagymával. A fiú ezt kért születésnapjára ebédre, ki kellett tennem magamér igencsak :)

Igazán jót bélszínbõl készítenek, de egy átlag étterem általában magas hátszínbõl darálja. Németországban sertésbõl készült verzióját Hackepeter néven szolgálják fel. Náluk ezek szerint nincs sertésborsóka betegség ...

Nem egy ritka étel, csak én még nem fõztem. Már napok óta csak szénhidrát, meg zöldség az étkem, igencsak rákívántam egy kis húsra. Különösen, hogy feleségem paradicsomlevest rendelt a kis paradicsompürés üvegekbõl kimentett sürített paradicsomból, amit még a nagy csilipaprikaszezonban töltögettem át nagyobb üvegbe, lévén ennél olcsóbb kisüveget nem tudtam szerezni.

Szokás szerint a csodahüttõhöz folyamodtam, míg a paradicsomleves fõtt, hogy mit találok benne. Hopp - itt van 75 deka "konyhakész" marhalábszár. Ebbõl vagy gulyás, vagy pörkölt lesz, akárki megmondja.

Vendégposzt Topy kezébõl.

A képet innen vettem.

A csontleves nem türelmetlen embernek való. Pontosabban - hogy igazítsak mondandómon -, a csontleves-főzés nem türelmetlen embernek való passzió. A türelmetlen ember – ha rájön a csontleves-ehetnék - olyankor legjobb, ha elmegy valahová enni egy olyat. Az igazán élelmes türelmetlen ember viszont magához édesget egy türelmest, aki majd elkészíti. Ennek persze megvannak a maga sajátos járulékai, ugyanis a türelmes ember ritka kincs, ergo törekedni kell a megtartására, költeni kell reá, az meg elég macerás és költséges. A türelmes embert pátyolgatni kell, színházba vinni, elkísérni vásárolni – ami, valljuk be, egy nőnemű egyednél elég komoly kihívás –, és el kell viselni a rigolyáit is.

Szóval, megvan a türelmes emberünk (a továbbiakban TE), már csak el kell látni megfelelő alapanyaggal, és be kell állítani a konyhába.

Már megint elkövettem azt a hibát, hogy éhesen mentem a madarasba vásárolni. Vettem persze kutyakaját, meg ami még a listámon volt, de beleütköztem egy kis tálca kocsonyahúsba, amit nem volt szívem otthagyni.

Tényleg kis adag, talán 1,3 kg volt mindössze. Neki is estem azonnal, hogy ezt most megfõzöm, úgyis hideg van odakinn.

Igazából olyan piteféle-forma. Pontosabban féle, mert olyan forma az nincs. Szögletes az volt, végül is olyan nagyon talán nem befolyásolta az ízét. A tavalyi sütőtökös süteményt párszor megsütöttem már, gondoltam, legyen most tészta is alatta. A megszokott pitetésztát használtam hozzá, egy fél adaghoz valót.

Október táján szoktam eltenni az utolsó kovászos uborkát. Akkor ugyan már hûvös van, de pont ez tesz jót a téli uborkának. Sokáig ropogós marad, karácsony után még bõven eszünk belõle.

Kaptam még régebben két NAAAAGY befõttesüveget. Kézzel fúvott példány és tíz literes! Az egyiket a fiam lenyúlta, hogy ágyaspálinkát tesz bele (nem sikerült). A másikat most beavattam uborkának.

Sokat fõztem már életemben, de ez valahogy kiemelkedõen jól sikerült.

Hogy miért? Szerintem az ízben nagyon gazdag összetevõi miatt, de ezt döntsétek el ti.

Ezt a receptet láttam a tvpaprikán a River Cottage sorozat részeként . Nincs benne semmi különleges, kivéve, hogy édeskömény gumót használ. Nomeg nincs benne zsiradék. Apropónak meg ott van Waka Gyíkhús posztja :)

Mivel épp reggel vettem édesköményt (egy potenciális Thai recepthez), nem tudtam megállni, ki ne próbáljam. Különben is állandó gond, hogy mit főzzünk édesköménnyel.

Páncélos, vagdalthúskonzerv. Katonáéknál így hívják. Magyaros-, tavaszi-, sonkás- és különleges vagdalthús. Hajdan, mikor még csak a Globus gyártotta, nem is volt rossz falat, kellemes fűszerezés és állag jellemezte, felismerhetőek voltak benne a húsdarabok. Zamat és textúra ide vagy oda, aki huzamosabb ideig ette, egy életre elege lett belőle, főleg, ha jobbhoz volt szokva. Márpedig tábori körülmények között a konzerv a legegyszerűbb megoldás több száz katona etetésére. Feltehetőleg innen ered a becsmérlő elnevezés.

A közelmúltban a kollégák részt vettek a Nagy Őszi Hadgyakorlaton. Majd' két hónapig voltak oda, kijutott nekik rendesen a páncélosból. Hoztak egy nagy rakattal, kaptam belőle én is, vagdalthúst és néhány májkrémet. Párat átvittem Kistesónak, hogy elvihesse Kínába a kislányának, aki nagyon szereti, de odaki' nem kapni. Pedig olyan élelmes népeknek tűnnek ezek a kínaiak, nem is értem, hogy nem találták még fel a marhamájkrémet meg a tavaszi vagdalthúst.

Szóval lett vagdalthúsom, elhordtam a Hegyre, két szelet kenyérrel éppen jó volt ebédre, csak úgy köröm közt bekapni két nekirugaszkodás között. Az íze már nem a régi, de az éhet elverni még jó. Ha meg mégsem voltam éhes, haza is hozhattam legközelebbre, amit ugye egy parizeres zsemle esetében nem túl szerencsés megoldás.

Vagyis egy nagy CSILI csupa nagybetûvel. Nem a paprika, hanem az étel. Angolul kicsit könnyebb megkülönböztetni: chile a paprika, chili a szósz. Kaptam egy csili szakácskönyvet, és abban ez volt az elsõ, ami igazán megragadta a fantáziámat.

Mégpedig azért, mert a darálthúst a fõzés elõtt nagyon erõs tûzön a grillen kell megpirítani. Már az ötlet is jó, de az íze ...

Úgy kezdődött, hogy Beácska panaszkodott a párjára. Jóska a Vasútnál dolgozik, egész nap rója a vidéket és gombászik. Az egyik kollégája avatott gombász, papírja is van róla.

Szóval panaszkodott.

- Az elmúlt két hétben már negyedszer hozott haza egy halom gombát. Ma este is rántott gombát kell készítenem. Pedig már tele van vele a púpom, meg a fagyasztó is. Gombapörkölt, lepirított gomba, panírozott gombafejek, gomba szeletelve, aprítva, blansírozva, kerek gomba, ovális gomba, kicsi gomba, nagy gomba.

- Ha csak ez a baj – mondtam néki –, én tudok segíteni. Például hozhatnál nekem holnap egy adagot, máris könnyebb dolgod lesz. Hozok én is valami finomat cserébe.

Hazaérve kifűrészeltem egy negyedet az egyik sütőtökből, meg mellétettem egy üveg paprikakrémet.

Csütörtök reggel a kapuban futottunk össze, szatyrot cseréltünk.

- Tegnap este megint bevacsoráztunk gombából – újságolta – Jóska szuszogni is alig bírt.

- Én majd szombaton főzöm meg paprikásnak, de ebéd előtt még megcsörgetlek, éltek-e még – vidámkodtam.

Szép pecsenyekacsamájhoz jutottam a madarasban. Nem mirelit - csupán elõhûtött volt. Régen ettünk rántott májat, itt van hát a lehetõség.

Persze az ilyen vákumcsomagolt májak sokkal nagyobb kiszerelésben jönnek, mint amennyit egy ülésre ketten megeszünk, ezért adódott, hogy a maradék májból májkrém/pástétom/püré/akármi (nem kívánt rész törlendõ) legyen.

Gondolom, már tudjátok, hogy nem vagyok egy kenyérkészítõ egyed. Kacérkodom ugyan a gondolattal, hogy legyen kemencém, de a vágy beteljesüléséig nem próbálkozom kenyérsütéssel.

A kenyér számomra szentség. Vagy tökéletes, vagy kuka (kutya esetleg). Falun szoktam hozzá, ahol igazi kenyeret süttek. Az én sütõm (meg még sokunké) nem tudja azt az ízt reprodukálni.

Azután Topy felajánlott egy receptet Hagymának, hogy az a világ legegyszerûbb kenyere. A kiváncsiság nem hagyott nyugodni, bár feleségem az elsõ percben szólt, hogy õ már evett olyat, és az nem kenyér. Limara is készített, benne vakon meg szoktam bízni.

Jó, jó - lehet. Annyira egyszerûnek hangzott, hogy gondoltam, legfeljebb kidobom - veszteni nem veszíthetek vele.

A múltkori tepsis krumpli után úgy gondoltam, lehet ezt még cifrázni. Nemrég belefutottam egy skandináv burgonyás ételbe, a Hasselback krumpliba, az adta az ötletet. Szeptemberben a lehel téri piacon jártam, akkor vettem egy spirálvágó-krumplifúró készletet potom ezer forintért. A fúrót nem próbáltam még, a leeső darabok igen sok hulladékot képeznek, amiből aztán valami mást kell készíteni, lehetőleg még aznap, míg meg nem feketedik. A spirálozót viszont párszor használtam már, főleg sült krumpli készítéséhez. Be is jött nagyon, legközelebb, mikor arra járok, hármat is kell vennem az ismerősöknek. Kedd este nekigyürkőztem hát, és elkészítettem ezt a kicsit gazdagabb tepsis krumplit.

Már a leírása is megindítja a nyálképzõdést az ember szájában! Jártam ismét a Hegyvidék Bevásárlóközpontban , ahol most elsõre a Vörös Homárt  kerestem fel. Megláttam egy rakás ÓRIÁSI garnélát, ami eldöntötte, hogy Surf and Turf lesz a gyerekeknek. A garnélák akkora nagyok voltak, hogy homárt nem is vettem a recepthez.

Rendeltem még egy halsteaket is ebédre, és amíg az ebéd elkészült, átmentem Gál Józsihoz a MészárSteakbe  valami húsért. A bélszínje nem nyerte meg a tetszésemet (túl kicsik voltak a receptemhez a szeletek), viszont gyönyörû rostélyosa volt, kértem hát ötöt belõle.

A halebéd fantasztikus volt, ami után begyûjtöttem az alapanyagokat egy hűtőszatyorba és hazavillamosoztam.

Annyira tetszett Waka édes csiliszósza, hogy én is fõztem egyet. Persze egészen mást, ami nem meglepõ, hiszen más paprikákból és fûszerekbõl építkeztünk.

Lefutott a paprikaszezon, leszedegettem a maradék paprikákat az amúgy még szép egészséges tövekrõl, merthogy fagyot jósoltak az éjjelre. Nem panaszkodhatunk, október végéig volt friss csilipaprika hol ilyen, hol olyan.

Ezután viszont - a blog olvasóit megkímélendő - egy darabig nem fogok csilipaprikákat posztolni :)

Ismét elérkezett a szokásos "gyerekek vasárnapja", amikor valami finommal rukkolok elõ.

Feleségem felbiztatott, hogy süssek roastbeef-et: egyben sült marha fehérpecsenyét, ami mindig nagy siker. Akkor lehet krumplipürét is fõzni, mert amúgy nem nagyon eszik a család krumplit.

Feladat kiadva, irány a madaras húsért. Ott van hentesrészleg, ahol mindig kaptam szép darabot a hentesektõl az üvegfal mögött. Egy ideje nem csak hogy nem láttam fényt a hentesrészlegben, de hentest sem :( Kijött éppen egy árufeltöltõ egy nagy kocsinyi csomagolt hússal, azt kérdeztem, van-é neki egyben fehérpecsenyéje. Sajnos nincs, mondta. Megszünt a hentes részleg, egy központi hentesüzembõl hozzák a csomagolt árut.

Ezt hívják pofáraesésnek, de azért nem adtam fel. A hazai multiban eléggé csunyácska szokott a hús lenni, irány Solymár, hamár amúgy is ott vagyok. Van ott egy kedvenc hentesem is, de most annak sem volt fehérpecsenyéje. Miért fordul ellenem minden, amikor kritikus a helyzet???

Más néven Wurzelbrot vagy Swiss twisted bread. Egy időben a Lipótiban lehetett egy hagymás változatát kapni, ami édesanyám kedvence volt. Nagyon régóta terveztem, hogy sütök itthon is, az Interneten fellelhető változatok közül megfelelőnek ítélt recept már közel két éve a kedvencek között pihen. Az egyik alapanyag beszerzése azonban nem volt könnyű. Bizonyára ismerik páran a malátaliszttel kapcsolatos sagámat. Az egyik kedves olvasó tanácsára végül elzarándokoltam az Ázsia Bt. boltjába, ahol sikerült sötét malátalisztet venni. Ez ugyan még mindig nem az a bizonyos, világos, de kezdetnek jó lesz.

Madarasban jártamban egy szép marharitkacsontot lõttem a kutyának. Bár ez általában drágább, mint a hazai multiban, viszont volt rajta kevéske hús is: jó napja lesz a blökinek!

Már éppen kiadtam volna az egyiket neki, amikor feleségem közbelépet:

- Legalább fõzd meg egy kicsit.

A grill és a BBQ gyakran öszekeveredik a szótárunkban, pedig eléggé eltérõ fõzési módokat jelentenek. Amíg grillen általában hirtelen nagy parázson sütünk, addig a barbecue alacsony hõmérsékleten lassan sült/füstölt elkészítést jelent.

Elég nagyméretû és fedõvel rendelkezõ faszenes grillen azért lehet próbálkozni a lassú sütéssel. A lényeg, hogy az egyik oldalán rakjunk csak tüzet, tegyünk esetleg egy nagy alutálcába vizet is, hogy hûtsük, valamint a parázs közelébe rejtsünk el valamilyen illatos fadarabot, ami majd füstölni fog.

Régóta kacérkodtam már a házi mustár készítésével. Receptet találni nem volt nagy kihívás, innen merítettem ihletet. Az alapanyagok beszerzése már nem volt ilyen egyszerű.

Volt a hentesnél baráti áron magyartarka hátszín, igaz, csak csontos. Olyat meg még nem grilleztem, mert természetesen a szebb marha az a grillen végzi. De jó ez így, mert a csont körül a legfinomabb a hús!

Sajnos nem olyan szép márványos hús, ezért szárazpácba kell tenni pár napra. A kislyány viszont szereti a rágós, kemény húst, hát legalább neki örömet szerzek vele.

27 féle csili paprikát ültettem még februárban, melegházban (családi neve marihuána farm volt:). Ezek 85%-a meg is eredt, amiket április végén kiültettem a kertbe. Letakartam a földet fekete lyukacsos gyom elleni fóliával, ami a nedvességet benntartja, a gyomot meg kipusztítja. Telepítettem csepegtetõ locsolórendszert is, mert én sem vagyok Krõzus, hogy a pénzemet csatornadíjra költsem!

Ezekbõl a paprikákból azután a nyár folyamán, ahogy értek, mindenféle csilipasztát készítettem, vagyis koncentráltam az ízeket télire üvegekbe.

Ez csak egy kicsiny ízelítõ a különféle paprikákból. Ebben a posztban egy szeptember végi hét alatt készített krémeket mutatnám be, hátha valakinek kedve támad a reprodukálásukra valamikor.