Blogkocsma

Egykor az ábécé melletti kisboltban árultak egy péksüteményt pannini néven. Egy zsemle nagyságú, feltekert valami volt, ami leginkább úgy nézett ki, mintha a másnapos pékinas rossz végéről tekerte volna fel a kiflit. A Wikipédián van egy szócikk, ami - mát ha hihetünk neki - eloszlatja a panino/panini elnevezés körül támadt zavart.
Én ugyan soha nem vettem ilyesmit, de a napokban kellett valami kiflifélét sütnöm, gondoltam megpróbálok valami hasonlót készíteni. Az első kísérlet nem volt sikeres, az étel ugyan finom volt, de kicsit sem hasonlított az eredetire. Pár napra rá - miután átdolgoztam a koncepciót - újra nekiveselkedtem, és ez már hozta a várt eredményt.

A csontleves elkészítését nem részletezem, abból van már ezer is a blogon. A májgombóc viszont elég kritikus a családban. A gyerekek imádják! Ha tehetnék, mindig azt ennének. Kétfélét is lejegyeztem, egy posztba sürítem õket.

Egy dolog biztos csak: májból kell készíteni. Lehet csirke, borjú, kacsa vagy pulyka, de azért a legjobb íz a sertésmájból kerül ki, abból viszont nincs poszt...

Most - hogy ilyen korán sötétedik és nincs érkezésem munka után a kertben ügyködni -, elkezdek újból kenyeret sütni. Olcsóbb és jobb is, mint a bolti, és legalább elfoglalom magam valamivel. Úgy gondoltam, két 75 deka körüli kenyeret sütök, az elég lesz egy hétre reggelire meg hideg kaja mellé (nem lett elég). Hogy egyszerre meg tudjam sütni, és nagyon össze se nőjenek sütéskor, püspökkenyér formában terveztem készíteni. Mivel azt tapasztaltam, hogy kenés nélkül igencsak bele tud ragadni a tészta - vajazni viszont nem akartam -, sütőpapírral terveztem bélelni. Igen ám, de a méretre szabott papír egy formára sok, kettőre kevés, pazarolni viszont nem akartam. Vettem hát egy tekercs 8 méteres, folyamatos sütőpapírt, hogy majd abból szabok megfelelő darabot.
És nekiláttam.

A régebbi posztjaimból kiderülhetett már, hogy körömpörkölt függõ vagyok. Ha nincs a csodahüttõben legalább két doboznyi (2 személyes adagok), akkor én már a körmöket sasolom a boltokban. Néha szerencsém van, és elfogadható áron osztják a madarasban.

Most is ez történt. Azért most egy kis csülökhúst is adtam hozzá, bár az izületeim nem tiltakoznak a korlátlan kollagénbevitelért.

Nem lett túl fényes a cékla idén. Vetéskor elég rendes szárazság volt, amit aztán megfejelt a több hetes nyári kánikula. Október végén azért felcsipegettem, ami termett, gondoltam, valamire csak jó lesz. A napokban belefutottam egy receptbe, ami szimpatikus volt, csupán néhány dolgot változtattam rajta. Először is a carpaccio név számomra túl fellengzősnek tűnt, ezért nálam csak saláta néven futott. Aztán a narancslé sem tetszett, szerintem a citromlé valahogy jobban passzol a gyömbérhez. No meg ott volt a dióolaj. A teremtésit neki, éppen a napokban fogyott ki az üveg, úgyhogy olívával készítettem, és egy kis pirított dióval szórtam meg a feeling kedvéért.
Végtelenül egyszerű, ugyanakkor igen ízes saláta sikeredett.

Jópár éve Waka posztolt egy elbaltázott püspökkenyeret. Ilyen van, elõfordul, hogy elrontunk valamit. Pont a poszt megjelenésekor készített a feleségem nagy karácsonyi sütemény tálat. Na jó, máskor is készít, de ez éppen szinkronban volt.

Természetesen akkor nem álltam neki Waka orra alá dörgölni, hogy kell csinálni, így csak anyósom vendégváróját posztoltam. Most viszont közelednek az ünnepek, legyen hát bemutatva. Ez teljesen a feleségem munkája, én csak fotóztam, és láb alatt voltam.

Amikor először hallottam így nevezni, kicsit meglepődtem, de hát ahány ház... Végül is kirántják azt a húst, bár érdekes módon a sült húst nem hívják kisült húsnak.
Szóval, úgy esett, hogy végre-valahára eljutottam a háziorvoshoz. Csináltattam egy vérképet, és elmentem kontrollra. A vérvizsgálat eredménye megnyugtató lett, a húgysav például 290 volt a 206-428 referenciatartományban, és a többi is határértéken belül maradt.
- Ez nagyszerű - dicsért meg az orvos -, csak így tovább.
- Hát így azért ne - gondoltam -, egy kicsit hadd bűnözzek má'.

Éhes voltam, és ez rányomta bélyegét a tetteimre. Kóvályogtam a kamrák és a csodahüttõ közt, mit kéne fõzni, ami megnyeri a feleségem tetszését is, de engem is jóllakat. A lencsét már tegnap említettem neki, ezért elsõsorban ahhoz kerestem (például lencsét is). Találtam egy kisdoboz Szuper Füstölt Csülök elnevezésû dobozt a csodahüttõben. Akkor a lencse tán mehetne is. Igenám, de csak 35 deka lencsét leltem. Volt viszont felesborsó - gondoltam jó lesz rántás helyett.

Levesnek pedig a hagymaleves ugrott be, azt rég ettünk. No, akkor ez lesz az ebéd.

Nem feltétlenül kell a halászlét bográcsban készíteni, ahogy a gulyás is tud finom lenni, ha fazékban fõ. A fontos csak az, hogy csak jó alapanyagokból készüljön!

Ez életem második halászleve, amire az apropót barátaink adták, akik megajándékoztak minket egy szép nagy ponttyal meg egy pici hallal (tán kárász? majd valaki úgyis megmondja). A hal csodaszép volt, pikkely egy szál se, viszont volt benne egy szép nagy adag ikra, amit imádok. Bújkált még a csodahüttõben pár méretes keszeg is, amit beáldoztam az alaplé oltárán.

Voltaképpen rakott kel, egy kis csavarral. Úgy esett, hogy a rakott kel mamája rácsodálkozott a töltött káposztára, aztán úgy maradt. Az elkészítéshez nem kell semmi extra hozzávaló, legfeljebb a tojás, no meg a pepecs.
Szóval megkaptam a príma laboreredményt, gondoltam, itt az ideje a dőzsölésnek. Lesz rakott kel.
- Hogy szejtánból-e?
- Mi másból? A kelkáposzta már eleve rizikófaktor. Persze, egy kicsit azért csalok.
És lőn töltött kel.

Hagyma reklamált a napokban, hogy nem posztoltunk még cigánypecsenyét. És való igaz, nemcsak, hogy nem posztoltunk, de én még életemben nem is sütöttem ... Ráadásul épp tegnap hozott a feleségem két szép szelet tarját!

Vannak ételek, amik nekem csak az éttermekhez kötõdnek, és nem is tudom, hogy miért. Jó cigánypecsenyét nagyon keveset láttam étteremben. Keresgéltem a weben, hogy mitõl extra, de csak egy alapfogalmat kaptam: NEM KLOPFOLUNK! Mondjuk nem is szerettem a kártyavékonyságú száraz cipõtalpakat, hát ezt a hibát nem fogom elkövetni.

Aztán ismerõs URL-re akadtam: Motoros konyhája  . Õ jól fõz, receptjeiben még nem csalódtam. Legyen az õ receptje az alapgondolat.

Volt nagy felfordulás itt a blogon, hogy Waka állandóan kerekrépát eszik. Senki nem értékelte a szakácstudományát, amivel állítólag ehetõvé lehet tenni ezt a gyökérzöldségfélét. Pedig nagyon egészséges egy növény: 28 kcal 100g-ban, és csak 6,5g szénhidrát (ezen kívül csak víz és rost van benne, meg sok vitamin). Terebes szerint:"Háziállatok részére nyersen és silózva értékes takarmány. Vadjaink kiegészítõ etetésére ugyanígy számításba jöhet." Az emberi fogyasztást igencsak szûkszavúan ismerteti.

Egy könyvsorozat, amit olvasok, 400 mérföldre északra mindentõl játszódik az USA-ban. Van ott egy városka, amit úgy hívnak, hogy Brrrr - ez a leghidegebb pontja ennek a megyének. A helybéli bányászoknak krumpli híjján a turnipet (tarlórépát) töltötték be egy nagyon zsíros tésztába, a pasty-be, amivel dolgozni mentek. Ez a pasty hasonlít az olasz calzonehez, csak a tésztája más egy kicsit. A könyv fõszereplõje viszont mindent elkövet, hogy ne kelljen turnipet ennie. A 26. kötetig még megúszta :) Azóta viszont krumplitermesző központ lett a városkából ...

Én viszont nem úsztam meg, mert Waka megajándékozott (többek közt) egy nagy adag tarlórépával. Ebbõl viszont fõzni kell valamit, hogy megkóstolhassam, és megalapozottan állíthassam, hogy nem szeretem ...

Volt már krumpliból lángos, zöldséges tekercs, és most készült fánk is. Szóba került, hogy el lehet készíteni édes tésztának is, ez is jól mutatja, milyen sokoldalú alapanyag a burgonyával készült kelt tészta.
A hétvégén egy szimpla karfiollevest főztem, ahhoz éppen jól jött másodiknak a fánk, amúgy is ettem volna már valami édes tésztát. Az erkélyen még  akadt pár szem saját termésű Impala krumpli, éppen alkalmasnak tűnk a célra.
Összedobtam egy fánkot, és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

Eleddig fõleg zacskós curry pasztát használtam a thai ételek alapjául. Mostantól ez másként lesz! Mivel termett elegendõ zöld csilipaprikám, gondoltam, hogy belevágok.

Persze volt a bokron rengeteg piros is. Ez egy pakisztáni hibrid paprika, aminek a zacskóján csak az szerepelt angolul, hogy "Hybird Peeper", és Waka kedvence. A pirosakból lesz csilipor a késõbbiekre.

Waka járt nálunk kollegájával, de nem bírtam rábeszélni õket egy kiadós reggelire. Attól persze én még éhes maradtam, ezért gyorsan meg is fõztem, amivel etetni szándékoztam õket. A napokban már készítettem cajun fûszerezésû Barramundit, az illata még mindig az orromban van.

Mivel csak magamnak fõztem, csökkentett adag készült. A tõkehalat panírozva vettem a Valódi Étkek Boltjában  valahol Budakalászon, mert így, ha nagyon ráéhezek, akkor pillanatok alatt meg tudom sütni serpenyõben a teraszon. Ez az a klasszikus, amit még gyerekkoromban ettünk, és az nem most volt ...

Nem volt szerencsém idén a gyökerekkel. A sárgarépa és a petrezselyem igen ritka szép lett, a paszternák a gerillakertben viszont ki sem kelt. Július közepén jó mélyen felkapáltam a helyét, szépen elgereblyéztem, és vetettem egy sor karalábét meg egy sor kerékrépát. Megszórtam egy kevés NPK műtrágyával, két bő marék kapormaggal, aztán vártam az esőt. Várhattam én, kuka meleg jött, nem eső, augusztus végén könyörült meg rajta az időjárás, és esett értékelhető mennyiségű csapadék. Nem is kellett több, a kerekrépa magok nyilván térdelőrajtban várták a nedvességet, mert viharos sebességgel bújtak ki a földből, és nyújtóztak az ég felé. A karalábét viszont megette a rosebb, nem élte túl a sivatagi klímát. A szeptemberben lehullott közel 150 mm esőnek hála a növekedés töretlen volt, bár a hűvös reggelek azért már visszafogták a tempót.
A hosszú hétvége előtti pénteken hozták a ganét. Előző nap elmentem a gerillakertbe, hogy átvigyek pár szerszámot a trágyahordáshoz az új kertbe. Végigjártam a kerekrépát. Szép volt, egy-két öklömnyi példány is akadt már köztük. A kapor is kiserkent, jókorára megnőtt, éppen jókor, mert ígértem valakinek egy csokorral. Elvittem a szerszámokat, kicsit dumáltam a szomszéddal, akivel felesben hozattuk a ganét, aztán nekiveselkedtem, és kinyűttem az összes paradicsomot, tököt-babot, karót. Kihordtam mindent, csinos kupacba rendeztem. Kinőtt a galambbegy saláta is az ősszel elszórt magból, szedtem egy zacskóval. Hazafelé menet ismét a gerillakert felé vettem az irányt, a kaporszedést elintézendő. Csipegetem a zsenge szárakat, nézem a kerekrépát. - Basszus, valami nem stimmel. - Míg odavoltam, valaki leszedte a répa javát. Dühödten csörtettem végig az elhagyott kerteken, de semmi nyomát nem leltem. Sietős lehetett a dolga, nyilván szárastul belegyűrte a szatyrába, vitte el. Nagyjából sejtem, ki lehet a hunyó, de rajtakapni még nem sikerült. Egy darabig dúltam-fúltam magamban, aztán leszedtem, ami viszonylag szebb volt, hazavittem, és kivágtam az erkélyre.
Na, ebből a kerékrépából lett fasírt a hétvégén. Nyilván a többségnek már tele van a hócipője a leglehetetlenebb alapanyagokból készült ételeimmel, de ezeket a kényszer szüli, és talán másnak is adhat ihletet.

Persze nevezhetném gluténmentes Barramundinak is. A lényeg:

Metróban jártunk, ahol a halas pulton feltûnt egy óriási halnak a filéje, illetve abból egy darab, mert szerintem a teljes filé sehogy nem fért volna be a szállítókocsiba. Túlzásokat félretéve, a filé vastagabb része mintegy kétarasznyi volt és legalább 5 centi vastag. Lehetett vagy 4 kiló, de én csak hosszas rábeszéléssel tudtam levágatni belõle egy kétszemélyes adagot.

A Barramundit nagyon szeretem, többször is vettem már, de azok kilós halak voltak csak. Vendégségbe voltunk hivatalosak, gondoltam ebbõl készítek a ház asszonyának egy adagot, amit meg is ehet gond nélkül, hamár miránk annyit főz. Ugyanis gluténérzékeny. A másik adagot pedig megeszi a fiú, õ is imádja a halat.

Csodás házi kacsát kaptunk barátainktól a minap! Ezúton is köszönet érte! Csak ketten vagyunk, hát a kisebbikre szemet vetettem, hogy azon frissiben meg is sütöm. Igenám, de hogyan? Annyiféleképpen csináltam már, hogy most kivételesen hallgattam a feleségemre, aki szerint csak só, maximum pici majoranna.

De valami körítés is kéne. Ekkor ugrott be, hogyha csülköt lehet pékné módra készíteni, akkor kacsát miért ne lehetne. Vagy legalábbis hagymás tepsiskrumpli köretet készítek hozzá a sütõben.

Megint össze kellett dobni valami gyorsat, laktatót, olyat, ami belefér a diétába és nincs vele túl sok macera. Tandoori csirkét készítettem már, ugyan nem az autentikus módon - hiszen honnan a fenéből lenne tandoor kemencém -, de azért finom volt. Úgy döntöttem, hogy ezzel a kompromisszumos megoldással bármit el lehet készíteni ilyenformán, úgyhogy egy adag krumplit használtam erre a célra.

A kicsilyány Halloween bulit rendez (valami indokra mindig szükség van buli rendezéshez?), ezért feleségemnek eszébe jutott, hogy van egy töklámpás sütikiszúrója, meg egy mézes receptje, amit szeret a lyány.

A keksz eredetileg az ausztrál és az új-zélandi egyesített hadtestrõl kapta a nevét (Anzac) az elsõ világháborúban, mert ezt adták a harcba induló katonáknak: "sokáig eláll" ...

Jóbarátunktól kaptunk rengeteg velõscsontot! Persze nem álltam meg, hogy amint lehet, fõzzek legalább egyet belõle. Persze ez a gondolat este jutott eszembe egy teljes napi kertészkedés után, de attól még el lehet készíteni, legfeljebb csak másnap eszem belőle.

A csodahüttõben leltem hozzá egy bõ kilónyi oldalascsontot minimális húsréteggel. Csontlevesnek tökéletes! Húsleves meg volt nem is oly régen.

Na ezt most jól elneveztem, pedig nem is az ír Pan-ről szól a poszt :)

Szóval lévén Októberfeszt, mindenféle bajor kolbászkákat lehetett kapni. Azután piacon jártomban vettem még hozzá egyéb - kifejezetten grillezésre ajánlott - kolbászokat is.

Vendégeket vártunk, amihez az Ököruszály leves már elkészült, de a kolbászhoz kell valami körítés is. Lehetõleg könnyû! Ámde már napok óta felbukkan a gondolataimban a Northumberlandből származó Pan Haggerty, az angolok olcsó rakott krumplija.

A webet böngészve újabb változatokért, a BBC-n találtam a legfontosabb megjegyzést: remekül passzol a sült kolbászhoz!

A napokban belefutottam egy sajtba az ábécében. Füstölt tortasajt, hirdette a magyar nyelvű címke. Kétezer forintért adták kilóját, kíváncsiságból vettem egy darabkát. Az eredeti nevét azért gyorsan felvéstem a telefonba, hogy itthon rá tudjak keresni. Volt is rá találat, de sokra nem mentem vele, nem beszélek lengyelül.

Kép innen.

Tudom, hogy már mindenkinek a fülén jön ki a csili, de ez a poszt most nem is a csilirõl szól, hanem inkább egy "majdnem pulled pork" megvalósításáról. A pulled pork lényege, hogy a lassú készítés alatt oly puhára fõ a disznóhús, hogy villával szét lehet cincálni. Ez az elkészítési mód alapvetõen a klasszikus BBQ: alacsony hõmérsékleten sok füsttel, és nagyon sokáig.

A madarasban találkoztam egy megdöbbentõen márványos csontos sertéstarja darabbal, amit azonnal haza is hoztam. Az biztos, hogy ezt lassan fogom megsütni, ez megtartja a szaftosságát a márványosságnak. Beraktam a hûtõbe, hogy majd bepácolom.

Egyet már posztoltam Váncsa mester nyomdokain, de ez más. Egyszerû, és nagyszerû - könnyen elkészíthetõ és nem szezonális.

Mivel ritkán veszünk pár palacsinta elkészítéséhez friss spenótot, megoldható a hûtõipar közremûködésével. Van olyan jó, mint a zöldborsó :)