Blogkocsma

Látszik, hogy itt az õsz: elkezdtünk leveseket fõzni. Most egy sima zöldséglevesre fájdult meg a fogam.

A kertbõl nem sokat tudok összeszedni, mert valahogy nem nõnek meg a hozzávalók nálam.

Tegnapelõtt fõztem egy marhaoldalast lassú tûzön. Köretnek meg egy kevésbé sikerült hercegnõkrumplit (a hibát azóta megtaláltam: nem tudok olvasni rendesen :). Persze szokás szerint túlméreteztem a hús mennyiségét, de szerencsére a szaftjából is rengeteg maradt. Ezt a leletet kell megmentenem!

Önmagában a szaft is jó dolog, de ha rengeteg maradék hússal van megáldva, akkor egyenesen csodás. Ahogy turósmácsik megjegyezte rizzsel biztos jobb lenne, meg a macera is kevesebb. Nos, okos ember a családban is akadt: feleségem másnap tiszta rizst öntött le egy kis szafttal, és lelkendezett! Halgattam rá, de nekem azért egy kis hús is kell ...

Feleségem beleütközött vásárlás közben egy csodás marha oldalasba! Még õ is tudta értékelni a hús szépségét, ezért meg is vette, amennyit talált :)

Azért a nagyját lefagyasztottam szûkösebb esztendõkre, viszont egy rövidebbet azért kivettem a csodahüttõbõl: hátha egy nagy hús nem lesz elég kettõnknek?

A jalapeño nagyját már eltettem savanyúságnak, de a habanero szedésnél találtam még egy tövet 16 szép paprikával. A gyerekek már elkészítették az idei jalapeño poppert a receptem alapján, ezért ezt a pici adagot kicsit másképp akartam feldolgozni.

Mivel roppantul lusta vagyok alapjában, ezért azt találtam ki, hogy belecsavarom a paprikákat baconszeletbe, majd tepsiben kisütöm. Megúszom a panírozást!

Imádom a paradicsomos halkonzervet. A nyári vadkempingezések biztos pontja volt a paprikás krumpli mellett, párat biztosan vittem magammal. Bár mostanában elég ritkán kapni olyat, ami jó és az ára is elfogadható, azért koronként veszek egyet-egyet. Nem kimondottan közösségi étel, sokan berzenkednek az erős halszagtól.
Mostanában jutott eszembe, hogy akár magam is készíthetnék. Feltúrtam a netet receptért, találtam is párat, összeállítottam a magam verzióját. Igazából kárászból szerettem volna elkészíteni, de sajnos valaki kiette a fagyasztóból, amit nyáron kaptam. Maradt a ponty, Büngyürke hozott ugyanis a közelmúltban egy zacskó patkót.
És lőn paradicsomos hal.

Az úgy történt, hogy beálltam a sorba a Szabó malom árusítóhelye elé kenyérlisztért. Elõttem egy idõs bácsi magyarázott meg kérdezgette nagy hangon az eladót:

- Akkó ez most tényleg egy õsi búza?

- Az biz, bácsikám, öregebb, mint maga!

- És akkó ugye ezt nem permetezik?

- Nem szoktuk ...

- Gondolom ezt nem is keresztezik vagy nemesítik, úgy-e?

- Bizonyám! Eredeti õsmagokat használunk csak!

- Hmmm - és miért kerül akkor háromszor annyiba, mint a sima liszt, hisz semmi gond nincs vele?

- Hát .. khmm .. Sokkal kevesebbet terem ...

- Aha... Egye kánya kipróbálom, adjon egyet!

Nos, én is vettem egy kilót, mert kiváncsi vagyok. Rákérdeztem, hogy mekkora a sikértartalma, de csak krákogás volt a válasz, majd: sokkal nagyobb, mint a kenyérliszté.

Nem akarok két bõrt lenyúzni egy napi munkámról, ezért egyben posztolom az egyszerre leszedett csilik feldolgozását. A jalapeño paprikát csodás vastag húsa és egyenlõtlen érési ideje miatt gyakran teszik el ecetes lében, amit azután tacora vagy egyéb mexikói ételekre tesznek kvázi savanyúságként.

Bár nem a legcsípõsebb csili a porondon, jobban járunk, ha kesztyûs kézzel dolgozzuk fel (fájó tapasztalatból mondom :).

A paprikaszezon végefelé már nem sok esély van a csilik beérésének, ezért a jalapeñoval egyidõben leszedtem a poblano típusú paprikákat is. Ezek nem nagyon csípnek, nagy részüket tölteni való paprikának használják Mexikóban, vagy megszárítják, és a soványabb évszakokban forró vízzel rehidratálva használják szószokhoz. Én általában szívesebben teszem el eleve szósz formájában - kevesebb helyet foglal.

Találtam a csodahüttõben egy darabka borjúbélszínt. Ez biztos jó egy diétás vacsorának, hiszen nem zsíros, könnyû, pláne, ha köretnek csak uborkát készítek (van a kertben bõven).

Már csak egy jó fûszerezést kell kitalálni hozzá. Lementem a kertbe és megtaláltam az elsõ érett csilipaprikákat, meg egy rakat uborkát (az étel még július elején készült)! Akkor ebbõl kell valamit főznöm.

Az újmagyar nyelveben a príma, remek szinonimája lett, lassan kiszorítva a klassz, klafa, kasa, no meg a király (sirály!) szavakat.
De most nem ebből a szempontból vált aktuálissá, több tényező szerencsés együttállása kellett hozzá.
A városszéli hiperben pár hete 869 forintért kínálták a bőrös-csontos császárt. Szokás szerint rendesen el voltam havazva, csak az akció utolsó napján értem oda. Szerencsémre. Ekkor már csak 700 volt, egy szem csont nélkül - még egy kis porcogó sem volt benne -, gyönyörű húsos, vettem is legott két kilót, aztán két adagban lefagyasztottam.
A másik dolog az volt, hogy elkezdett érni a kertben a Trinidad Scorpion. Feltétlenül meg kellett kóstolni, de nem akárhogy, kellett hozzá megfelelő korcsolya, mert nem akartunk nagyon odakozmálni. Pecsenyezsír tűnt a legalkalmasabbnak a célra, már csak egy problémát kellett leküzdeni. A zsírét.
Kistesó súlyos tepertőfüggő, de boltiért nem rajong, ezért ha lát valahol értékelhető zsírszalonnát, nyomban vesz egy rakattal, és őrült zsírsütésbe kezd. Mondta is valamikor tavasszal, ha zsír kell, nehogy vegyek, majd ő ad. Nemsoká éppen kellett egy kis zsír, de nem idegeskedtem, majd Kistesó ad. Nem adott, mert akkorra elfogyott. Az egyetlen, még nyitva tartó boltban csak az a bizonyos hófehér szutyok volt, kénytelen-kelletlen megvettem, mert muszáj volt.
Mostanra már csak egy kevéske maradt, kevesebb, mint kellett volna, elzarándokoltam hát pénteken a piacra, és vetem egy kiló príma, sült sertészsírt. Délután, a kertből hazafelé felugrottam Kistesóhoz a maradék paradicsommal.
- Ha zsír kell ne vegyél - közölte -, sütöttem megint.
- Fasza - mondtam.
Szóval megvolt minden, alapanyag, alkalom. Belevágtam.

Már a csapból is zöldbab folyik! Ettük levesnek fehéren, pirosan, fõzeléknek és párolva vajjal. Ettõl még mindig rengeteg van a kordonon.

Bújtam a netet, miként tudnám még elkészíteni, amikor rábukkantam a teljesen természetes gondolatra: meg kell sütni tepsiben. De nemám rakottnak, hanem mintha pároltat ennénk. Hát ezt ki kell próbálni!

Van egy szuper öntöttvas tárcsám, ami pont passzol a grillre, ezért nem kell külön tüzet raknom, ha be akarom vetni.

Hagymát vigasztalandó, a tárcsa remekül mûködik az indukciós rezsón is, csak a széle nem igazán melegszik fel (vagyis csak kis adagok készítésére megfelelõ), így télen helyettesítheti a kis faszenest...

Rendszerint déltájban gyűlik össze a teakonyhában az ellenállók csoportja. Az egykor kicsiny csapat mára megerősödött, vagyunk vagy tucatnyian, akik nem járunk ebédelni a csumiba, hanem a magunk hozta házi kosztot esszük. Fél tizenkettő táján felbúgnak a mikrohullámú sütők - álmában csenget egy picit -, a folyosón terjengő illatok hatására megindul a nyálelválasztás. A népek hunyorogva előbújnak az irodák mélyéről, kezükben műanyag ételtartó dobozokkal lassan araszolnak a homályos folyosóra meghitt fényt hintő ajtó felé. Míg várnak, hogy sorra kerüljenek a mikrónál, jut idő kezet mosni, netán csurgatni is egyet.
Gusztáljuk egymás ebédjét: - De jól néz ki! Mi az?
- Kerti leves - így Á.
- Miből van? - kérdezte.
- Gyorsan összedobtam abból, amit éppen találtam a kertben, meg volt egy kis aprólék a fagyasztóban, azt is beletettem - felelte -, meg főztem bele csipetkét.
- Akkor ez afféle csirkeragu - mondtam. - Remek ötlet, ilyet én is készítek.
Persze ennyire nem volt egyszerű a dolog. Jelenleg ugyanis a kertben található dolgokból némi túlzással legfeljebb egy lecsós répára futná - piszok erős paprikából -, desszertnek pedig némi alma és körte. Akad ugyan pár szál petrezselyem meg paszternák, de a kora őszi aszály igencsak megviselte őket.
Ami hiányzott, megvettem a boltban és megfőztem.

Idén is sütöttem paradicsomot, és bizony abból mindig marad kis lé és oliva a tepsiben. Kidobni vétek lenne, ezért feldolgozom.

Egy keveset még adjusztáltam az eredeti keveréken.

Újabb vasárnapi grillezés! Ahogy másutt rántotthús, húsleves a vasárnapi ebéd, úgy mi a rántotthúst kiváltjuk mindenféle grillen sütött dolgokkal. Hogy hagymát is boldoggá tegyem, ezt mindig a teraszon készítem :) Szerintem õ se vinné be a kis faszenes grillt a konyhába ...

Csodás nyári vasárnap, jönnek a gyerekek, természetesen grill és húsleves. Ez utóbbit megcsináltam még szombaton, mert nem volt már vacsoránk. Ettõl még vasárnap is ehetünk húslevest ...

Eredetileg paradicsomlevesnek indult, de mintha egy kicsit elmértem volna benne a betütésztát :)

Biztos az ékezeteket próbáltam megtalálni az üvegben ...

Magyarán kétszersültek. No persze, ennyire nem szimpla a dolog, de csaknem. Valamelyik nap a Sörözőben ittam a délutáni kávém, a tévében a Sütimester (The Great British Bake Off) című reality ment (mert hát az). Éppen ezzel a fogással szívatták a versenyzőket. Maga a műsor ultra gagyi, de kávé mellé elmegy, és néha adhat ötletet. Megtetszett a fogás, a hétvégi (egészen pontosan a jövő hét végi) menühöz passzolt is (éppen úgy alakítottam).
Körbejártam a kérdést, elolvastam pár receptet - mert abból van aztán temérdek -, aztán megterveztem a magam változatát. Egy pisztáciás, aszalt gyümölcsös összeállítás tetszett meg a legjobban. Egyik délután fel is kerestem a Magboltot az alapanyagért. A héjas pisztácia kilója 5000 HUF. Gyors fejszámolást tartottam. OK, finom, egzotikus csemege, de ennyit nem ér meg, hámozás után alig marad valami, inkább valami mással készítem az ételt. Az erkélyen mindig lóg műanyag hálóban pár kiló mandula, az éppen olyan jó lesz. Mint kiderült, az erkélyen három, bő kilós hálónyi mandula is lógott a rúdon, volt miből gazdálkodni. A hűtőben is volt egy-egy fél doboz kandírozott narancs- és citromhéj, tehát majdnem minden hozzávaló adott volt.

Fogalmam sincs, ez miért pudding! Azt viszont rengeteget hallottam, hogy az egyik legnépszerûbb angol étel, a roast beef állandó tettestársa az étlapon.

Annyit olvastam róla, hogy már érdekelt mi is ez. Nem láttam a TV paprikán se, maradt a BBC GoodFood weboldal. Nagyon meglepõdtem rajta. Nem is hittem el, ezért gugliztam egy kalap receptet, de akkor se változott ...

A nyáron ismét meglátogattuk az IlMercato-t Akarattyán. Ez talán a legjobb olasz étterem, amiben valaha voltam Magyarországon. Azt nem állítom, hogy olcsó, de a konyha, a sajtok, a sonkák feledhetetlenek.

Most a Peposora esett a választásom, mert imádom a feketeborsot, meg a puliszkát is (PC nevén polenta ...). Várni kellett rá rendesen, de azt nem hiszem, hogy frissen készült. Inkább a puliszka elkészülésére kellhetett várni.

Budapesten már egyáltalán nem lehet avart égetni. A kerti hulladékok egy részét meg nem is komposztálja az ember, ha az fertõzött (pl. paradicsomvész után). Persze ingyen nem viszik el, pedig komposztot készítenek belõle, amit nyereséggel eladnak.

Egyetlen módszer a rendelet kijátszására, ha az ember szalonnát süt. No persze nem a száraz paradicsomszár felett! Az a gyújtós. Néhány szép száraz barackfaág, meg egyéb fadarab a tetejére, és már készül is a szalonnasütõ parázs.

Ez úgy született, hogy találtam a hûtõben egy darab póréhagymát. Nem volt különösebben nagy, hát adtam hozzá egyéb hagymákat, hogy kilegyen legalább egy kis fazék leves belõle.

Szeretem a pórét a maga lágy ízével és reméltem, hogy az egyéb hagymák nem fogják felborítani az egyensúlyt.

Feleségem zöldborsópürét akart enni. Semmi fûszer, se faxni - csak egy klasszikus angol zöldborsópüré, amit fish & chips-hez vagy reggelihez esznek az angolok. Ezen felbuzdulásában vett is másfél kiló mirelit zöldborsót (bár kb ennyi van is itthon a fagyasztóban).

Utánanéztem hát a weben, mi is az angolok püréje, amit én is kedvelek. Nos - vittem neki a szomorú hírt - azt száraz felesborsóból (velõborsó) készítik, mint a mi sárgaborsópürénket. Nem baj! Akkor is zöldborsóból készítsem! Engem meg lehet gyõzni, csak fõzhessek :)

Önmagában a püré persze nem elegendõ, legyen hozzá kacsamellfilé. A napokban hozott azt is: kacsamellbelsõ filé vákumcsomagolásban. Ez az a kis darabka a mellehúsából, ami külön lebenyként könnyedén leválik a nagyobb húsról. Meg legyen hozzá idei sárgarépa párolva ...

No nem én utaztam lasztminutba, a filing költözött hozzánk.
Százados Asszony a közelmúltban tért haza földközi-tengeri útjáról, és hozott nekem pár fűszerkeveréket. BBQ-, tzatziki- és krumplihoz való keverék volt a csomagban, valamint sárga sáfrány. A gyártó - John Per - számomra teljesen ismeretlen, az Interneten fellelhető információk alapján egy kis cégről van szó, amelynek termékei kizárólag Cipruson kaphatók.

Alapvetõen csak a gombaszószt akartam elkészíteni, mert kaptam egy rakat rókagombát, ami viszont nyersen nem bírja a fagyasztást (megkeseredik). Hoztam Káptalantótiból vargányát is, de az már a fagyasztóban várja sorsát.

Gondoltam, hogy egy kicsit hozzáadhatok a rókagombához - markánsabb lesz a vadgomba illat. A gnocchit viszont a szilvásgombóc fõzésekor maradt krumplistésztából készítettem, így gyorsan meózhattam is a gombaszószt.

Volt már ilyesmi, de ezt most horgásztam ki a képtárból, tavalyról :) Az úgy van, hogy körteszezonban az ember mindenfélét próbál belõle készíteni, mert az istennek sem akar elfogyni. Ez történt most is: volt egy pár körtém, de már a hátunkon is körte nõtt, vagyis el kellene készíteni másképp!

Most annyival volt egyszerûbb a helyzet, hogy akadt bogyós gyümölcs is, ami éppen megérett. Nevezetten Izabella szõlõ és ribizli a kertbõl. (A körte is ott nõtt.)

No nem belőlük főtt a leves, hanem velük. De menjünk vissza Ádám-Éváig.
Jó pár éve nem vetettem már babot, de Kistesó tavaly rágta miatta a fülem, merthogy úgy megenne egy jó szárazbab levest. De nem ám zsenge fejtett babból, hanem zörgősre száradtból. Amikor még termesztettem, sajnáltam a pénzt a drága vetőmagra, vettem inkább a piacon fél kiló tarkababot, abból vetettem, a maradékból meg kijött egy kis adag leves. A csíraképességgel nem volt gond, legalább 95 %-a kikelt, igénytelen, alacsony bokrok lettek, júliusra be is értett a termés. Idén is így jártam el, persze variáltam megint. Volt príma bab a zöldségesnél, de volt egy másik fajta is, majdnem ugyanolyan, de kicsit ducibb. Abból vettem. Hiba volt. Elvetettem a Hegyen a magot, a maradékkal hazafelé beállítottam Kistesóhoz, kezébe nyomtam a zacskót, és elújságoltam neki, mit vetettem.
- Hát, az a helyzet, hogy mostanában nemigen esszük a szárazbabot - így Ő.
- Fasza - mondtam -, de nem fogom kikapálni.
- Tudod, mit kellene vetni?
- No mit?
- Ceruzababot.
- Hát, ha kijössz öntözni meg kapálni, akkor vetek.
- Ó, akkor nem kell.
Volt időm kigondolni, mit is kezdjek vele, odébb volt még a szüret.
Aztán ahogy nőtt a növény, egyre gyanúsabb lett. Nem akart bokrosodni, hosszú kacsok indultak el az ég felé. Rábaxtam a sompolygásra, ez bizony futóbab lett - konstatáltam. Szerencsére beérett a cukorborsó, kinyűttem, a támrendszert meg átköltöztettem a bab mellé. Kapáltam, öntöztem ha kellett egész nyáron, de igen nyeszlett lett. Augusztus végén úgy látszott, érdemes szedni belőle egy adagot. Végigböngésztem, lecsipegettem, ami érettnek tűnt.