Egyszerûen nem hittem el, hogy Wakának nem keményedett meg az aszpikja. Egy fejben rengeteg csont, bõr, stb. kollagén anyag van. Ha azt rendesen megfõzik, kemény zselatint kell kapni.

Belefutottam egy szemtelen fejbe füllel(!!!) de tokaszalonna nélkül a madarasban. Máskor is kacérkodtam, de mindig féltem, hogy szeme is van ... Ennek nem volt, megvettem hát.

Begyûjtöttem a fûszereket, meg hozzávalókat:

• 2,5 kg sertésfej (lehet, hogy malac volt - nem tudom)
• 3 kicsi darab csontos oldalas
• pici füstölt szűz
• 2 fej fokhagyma
• 2 fej vereshagyma
• 1 paradicsom
• 3 csilipaprika
• 2 paprikacsuma
• szerecsendióvirág
• borókabogyó
• feketebors
• fehérbors
• szegfübors
• babérlevél
• pici rozmaring
• Füstölt csilipaszta

Az összes fûszer ment egy gézdarabkába, amit összekötöztem, és úgy tettem a fazékba. Persze használhattam volna egy nagy teatojást is, de a gézt most hoztam - ki kell próbálni. Ment még a fazékba valamennyi pucolt fokhagyma is, meg egy pici darab föstölt szûzpecsenye. Meg a hagyma, paradicsom is ott végezte. A végén a fokhagymafejeket is beletettem pucolás nélkül.

A fejdarabokat meg a fület megperzseltem. Nem volt rajt igazán értékelhetõ mennyiségû szõr, de azt mondják, a pörzsölés jó ízzel gazdagítja a bõrt. Rápakoltam a fazékban tanyázó ízesítõkre, majd felöntöttem 4 liter vízzel. Jutott bele még egy kis sárgarépa is - nemán azt kihagyjam!

Ekkorra már beesteledett, volt már nyolc óra is! Szépen pesztráltam a fazekat egészen tizenegyig, amikor elegem lett a dologból. Picire vettem a lángot és irány az ágy!

Másnap reggel kilencor gyönyörû kép fogadott! Ha ez nem szilárdul meg, megeszem a kalapom!!!

Kivarázsoltam a lébõl a húsokat egy tepsire, az egyebeket meg a kutya táljába - neki is legyen már ünnepnap. Kicsontoztam a fejet, és életemben elõször nem mertem a csontot a kutyának adni. Olyan szálkásan tört, hogy még én is féltem tõle ... A megtisztított húsokat egy tálba tettem, amíg a lével foglalkozom. Ez utóbbit beforraltam a felére, mert annyi is elég.

Kibéleltem két õzgerinc formát folpackkal (elõtte picit beolajoztam a formát, így jobban felvette az alakját a bevonat). Öntöttem az aljára egy merõkanál levet, majd elkezdtem kiporciózni a húst/bõrt/stb. Minden réteg után újabb adag lé, majd megint a hús a bõr, a fül. Végül megteltek a formák (illetve elfogyott a belerakandó szilárd anyag).

Kiraktam mindkettőt a kamraablakba, ahol igencsak hideg van. Két óra múlva meg is szilárdult (meg a zsír is kicsapódott a tetején).

Valamennyire lekapirgáltam a zsírt, és forró lével színig töltöttem a formákat. Egy késsel kellett kiegyensúlyozni, hogy ne csurogjon ki a lé.

Persze maradt lé. Meg ott volt a hûtõben a libaszárnytõ abálóleve, meg a borjúláb saját leve. No ezek most végre mehettek a csodahüttõbe :)

Az aszpikot (pardon - kocsonyát) másnap borítottam ki a formából. Izgultam persze, mert miért sikerülne nekem jobban, mint Wakának. Kettévágtam az egyiket, és sikeresen szeltem két szeletet belõle ...

Akkor ezt most meg is eszem szenvicskiflivel, citrommal, kremsi mustárral. Só, bors természetesen járt hozzá.

Finom lett, aszpikos lett. Gondolom a tizenvalahányórás fõzés megtette a magáét. Ennyit én soha nem ennék meg, megosztottam hát a szomszédokkal, akik szintén szerették (legalábbis ezt mondták).