Blogkocsma

Még hogy ossobuco gyorsan? Már látom a felháborodott kommenteket, hogy csakis minimum Le Creuset öntöttvas serpenyőben, 3 – 4 óráig párolva autentikus. Sajnos, kevés időm van főzni, de szeretem a jó ételeket. Ezt az ellentmondást fel lehet ám oldani, mégpedig a kukta használatával. Az évek sora alatt szert tettem egy Fissler, egy WMF és egy Tefal Clipso rozsdamentes kuktára, különböző méretekben és kombinációkban. Úgyhogy az ossobuco nálam kuktában készül (ide irodalmi hivatkozásokat is tehetnék – a lényeg, hogy létezik előzménye a dolognak).

Előző nap nagyon bekajáltunk, nem kívántam semmi extrát, ráadásul untam minden szokásos köretet. Nem kellett a rizs, krumpli, semmilyen formában, nem éheztem kölesre, párolt zöldségre sem.

A húst már elkészítettem, férjnek sertés, magamnak csirkemell csíkok pirítva, ehhez gondoltam ki egy könnyű tésztasalátát.

A hús megpirítása után visszamaradt zsiradékon bacon- és sonkakockákat sütöttem töpörödöttre, durumbúzából készült, színes orsótésztával, olivabogyóval és felkockázott naranccsal összekevertem, joghurtos salátaöntettel nyakonlocsoltam, kevés bazsalikommal (friss most nem volt, ezért fagyasztott fűszerrel) ízesítettem, majd kevés hűtés után elégedetten falatoztuk.

Minimal style? Tessék.

Minden évben megfogadom, hogy nem vetek többet ilyen sokat, de aztán megveszem a magot, a zacsiban meg van vagy harminc szem. Ha elteszem a maradékot, jövőre lehet, nem kel ki, kidobni meg sajnálom. Aztán, ha kedvez az időjárás, kosárszám hurcolom haza a termést. Rántott patisszon, grillezett patisszon, marinált patisszon, ördög tudja, milyen patisszon. Ekkor jön az idea. Legyék rakott patisszon. Voltaképpen a töltött patisszon jobb helykihasználású változata. A töltött ugyebár elég üres helyet hagy a tepsiben. Egyszerű, ugyanakkor eléggé időigényes étel.

Hozzávalók:

1-1,5 kg tisztított patisszon vagy cukkini,

80 dkg darált sertéshús,

2 dl rizs,

4 dl húslé,

2 nagy fej vöröshagyma,

2 gerezd fokhagyma,

10 dkg füstölt húsos szalonna,

1 zöldpaprika,

1 paradicsom,

só,

őrölt fekete bors,

őrölt köménymag,

pirospaprika,

zsír vagy étolaj,

4 dl tejföl,

ízlés szerint sajt.

A megtisztított patisszont az uborkareszelőn legyalulom, megsózva egy éjszakára a hűtőszekrénybe teszem. Reggel lecsöpögtetem. A szalonnát kisütöm, a zsíron megpirítom az apróra vágott vöröshagymát, félrehúzva megszórom pirospaprikával, majd beleteszem a húst, és fehéredésig sütöm. Ízlés szerint fűszerezem, beleteszem az apróra vágott paprikát, paradicsomot és az összezúzott fokhagymát, kevés vízzel felöntve puhára párolom, a végén kicsit tocsogósnak kell lennie. A rizst a szokásos módon elkészítem, majd összekeverem a hússal.

A tepsibe egy réteg patisszont rakok, ráöntöm a rizses húst, majd a maradék tökkel befedem. Alufóliával lefedve közepes hőmérsékleten bő 1,5 órán keresztül sütöm.

Végigtúráztuk és végigettük a Dunakanyart, így e kettősséggel megvolt az illúzió, hogy le is mozogjuk, amit befaltunk, hiába, az ember keresi az önigazoló önbecsapásokat.

Nos, a teljesség igénye nélkül néhány pillanatképet próbálok adni nektek, hátha valaki kedvet kap arra járván, hogy valamelyik helyre beüljön, vagy éppen elkerülje azt.

Reggeli kávé a Garázs nevű kis kávézó- és szendvicsbárban, ahol a teraszon, a hűvösben nemcsak isteni koffeinbombát, de akár padlizsánkrémes szendvicset is magadhoz vehetsz, hogy jól induljon a napod.

Ugyanebben a kategóriában teljesen elvarázsolt az az ici-pici szellemi szatócsbolt, ami Csobánkán véletlenszerűen csalt magához. A Könyv és Kávé egy remek reggeli indítólöket koffein mellé nyújt egy helyet, ahová beülhetsz olvasni, vagy csak összeszedni a gondolataidat a napi rutin megkezdése előtt.

Könnyű séta felvezetésként, erőltetett menet később, hogy a sok-sok kilométerrel a lábadban egyenest a  párkányi hídhoz közeli, esztergomi Mediterraneo-ban pihend ki az egész heti pihenést. :)

link:       http://www.mediterraneo.hu

Egy thai-típusú leves, sok-sok répával, uborkával, csirkehússal és kókusztejjel, lime-mal, chilivel. Az ételes felszolgáló, a zsiványszemű fiú szól, hogy csípős, de kemény vagy mint a vídia- gondolod. Kint 38-39 fok, belül a Pokol tüze. De te akartad, úgyhogy élvezd! :)

A diós bundás jércemell átlagos, de a joghurtos saláta kárpótol, a fagylaltkehely pedig a gyerek arcára varázsol mosolyt.

A hét kellemes meglepetése – miután a Kastély Étterem ajtajában frusztrál, hogy csak szállóvendégek számára működik – a pomázi Viking Étterem, ahol délután 4-ig van menüztetés, ötféle levesből és hatféle második fogásból válogathat a vendég. A kínálat láttán úgy döntünk, hagyjuk az A’ la carte-ot, nem kergettek gyerekkorunkban az asztal körül, ha menüt ettünk. A decens gyümölcsleves görögösbehajló jellege és tejszínessége nagy elégtétel számomra és már nem is bosszankodom a Kastély miatt.

Nos, a Reneszánsz étteremről esett már szó, mindenki megköpködhette, de azért három óra hegymászás után inkább eszem ott, minthogy éhenhaljak. Ha gáz, akkor gáz, az én tízéves gyerekem viszont már nem bírt volna újabb X kilométert éhen, míg találunk valami olyan helyet, ami az úri közönség összes igényét kielégíti. De lapozzunk!

A szentendrei Rab Ráby a városközpontban található, berendezésére az eklektikus jelzőnél jobbat nem tudok. A termekben és az udvaron a hangszerektől a középkori lovagöltözetig, korabeli pénztárgéptől a kukoricacsőig minden, ami elképzelhető. Falon, levegőben, mindenhol valami újabb rácsodálkozni-, megmosolyognivaló, nem gyenge gyűjtőmunka lehetett, míg a berendezés összejött, végignézni is elég.

Az étel várakozásainkhoz képest nem nagy szám. A kis üstben tálalt halászlé semmi különös, a zöldségköret nálam kedvenc szokott lenni, de ez most nem dobott fel és negyedórával később érezzük: annyira nem laktunk jól.

Este a Folt Cafe üde fiatalossága varázsolt el és persze az Angels’s Kiss, amely nevéhez hűen olyan mint egy forró csók. Megborzongat, lenyűgöz, rabulejt. Akarod a következőt, mint a veszedelem, még ha kicsit veszélyes is: megszédít és könnyelművé tehet. Presszókávé, 2 cl kávélikőr, 2 cl ír krémlikőr, tejhab – az élvezeti érték ellenére az este hétkor még perzselő nap óvatosságra int: a meleg szesz  szétáramlik az ereidben és fejbevág, csücsülj még kicsit és az ég szerelmére, bármennyire azt érzed, hogy jobb mint egy hideg koktél, ne kérj másodikat!

(Ezt a képet nem én készítettem, a Folt Cafe facebook oldaláról szedtem le!)

Ja, és el ne felejtsem: a szentendrei Korzó nevű hely volt az, ahol a gyerek megrendelt magának egy gyrost pitában, csak kelekótya volt és nem mondta, hogy zöldségek nélkül.  Mi már fáradtak voltunk, vagy csak nem figyeltünk, lényeg a lényeg: kihozták neki kompletten. Kétségbeesetten nézett, de mivel csurgott-szörcsögött mindenfelől a töltelék, szétszedni nem lehetett, úgyhogy életében először – szerencsére elég éhes volt hozzá – betömte paradicsomostól, savanyúságostól, mindenestől. És nem halt bele!!!!!

Nos, már nem Dunakanyar, de kaja: hazafelé ismét megálltunk a monorierdei Rétescsárdánál. Eddig ott csak kávéztunk, de mindig terveztük, hogy valamikor megkóstoljuk, hogy főznek. Nagy forgalmú hely (eszembe is jutott kocsmai főnököm intelme: ne egyél ott, ahol te vagy az egyetlen vendég), így feltételeztük, hogy nem hetek óta ide-oda tologatott alapanyagok újrahasznosításából kerül a falat az asztalunkra.

Férjem marhapörköltöt kért (40 fokban???), pár perc múlva a felszolgáló hölgy sajnálkozva szólt, hogy még nem főtt meg, a szakács üzeni, hogy puhulnia kell. Sebaj, helyette jó lesz borjúpaprikás. Miután újabb két perc múlva kiderült, hogy itt annyira friss az étel, hogy még a borjúpaprikásnak is híja van, nevetve egyeztek ki - férjem és a jókedélyű pincérnő - egy tejfölös-gombás szeletben. Én valami galuskával, vagy ahhoz hasonló körettel kértem volna, de szegény férjem már nem mert variálni - félve, hogy még most kezdik el hajkurászni a tyúkot, ami a tojást tojja- maradt a vegyesköret.

És ami végigkísért a hét során a jegeskávé mellett: a limonádé mindenféle verziója. Itt már beszéljenek a képek: