Tavasz táján már nagyon sok a maradék alma a pincében, kellett belőle valamit sütni.
Kis kutakodás a receptgyűjteményben két receptet is előhozott, melyek kísértetiesen hasonlítottak egymáshoz. Csupán egy-két szófordulatban különböztek. Schmittelésről valószínűleg nincs szó, mert ugyanazon újság két számából származnak a receptek. Feleségem el is készítette kis módosítással, amit most közreadok.
Részeges almatorta
2012.07.23. 07:00 Andrass9
77 komment
Címkék: alma részeges nyárialma
Halsaláta harmadszor
2012.07.22. 07:00 Andrass9
A blogból már ismert barátaim jöttek látogatóba az USA-ból. Margaritát nem kevertem, de Süllőcske halsalátája oly mély nyomot hagyott bennem, hogy elhatároztam: egy újabb reprodukcióra vetemedem.
A bejegyzés megírása miatt Mitzit kell piszkálnotok, mert ő szerette volna látni egyedül :)
138 komment
Újabb tökrecept - itt a szezon!
2012.07.21. 07:00 Andrass9
Waka említette, ő inkább rakott patisszont készít, mint töltöttet annak jobb tepsibelí térkihasználása miatt. Való igaz, lerakva megtelik a tepsi, viszont az ízek azért másfélék.
Az alábbiakban három alkalommal készített (és így háromféle) töltött padlizsánt és cukkínit mutatok be (persze a recept ugyanígy működik csillagtökkel is, csak arról nincsenek képeim)
91 komment
Címkék: paradicsom sajt padlizsán cukkini tök
Cukkíni a virágos kertben
2012.07.20. 07:00 Andrass9
Feleségem cukkínit nevel a virágoskertben!
Ez persze érthető, mert én a cukkínit/csillagtököt/bármilyen tököt bizony száműztem a veteményesből!
Hogy miért, kérditek?
Nem vagyok én egy oligarcha, hogy akkora birtokom legyen, ahol ezen növények kényelmesen elférjenek! Egy cukkíni növény által belakott területre több paradicsom fér, mint amennyit egyszerre megeszünk :)
Viszont milyen jól elvan egy mályva társaságában!
112 komment
Címkék: gomba rizs cukkini
Tésztasaláta
2012.07.19. 07:00 Blogkocsma
Vendégposzt - Anica
Előző nap nagyon bekajáltunk, nem kívántam semmi extrát, ráadásul untam minden szokásos köretet. Nem kellett a rizs, krumpli, semmilyen formában, nem éheztem kölesre, párolt zöldségre sem.
A húst már elkészítettem, férjnek sertés, magamnak csirkemell csíkok pirítva, ehhez gondoltam ki egy könnyű tésztasalátát.
A hús megpirítása után visszamaradt zsiradékon bacon- és sonkakockákat sütöttem töpörödöttre, durumbúzából készült, színes orsótésztával, olivabogyóval és felkockázott naranccsal összekevertem, joghurtos salátaöntettel nyakonlocsoltam, kevés bazsalikommal (friss most nem volt, ezért fagyasztott fűszerrel) ízesítettem, majd kevés hűtés után elégedetten falatoztuk.
Minimal style? Tessék.
111 komment
A vaj átlényegülése: a ghí
2012.07.18. 07:00 Andrass9
A ghí a vaj egy (Indiából származó) különleges tisztítási eljárásának eredménye. Hasonlóan készül, mint a tisztított vaj (amibe például Amerikában homárt, vagy rákhúst mártogatnak), de sokkal lassabban. Az elkészítés folyamán a karamellizált tejcukor íze és illata is beépül az eredménybe. Az így megszületett ghí nagyon magas hőfokra is melegíthető megégés nélkül.
127 komment
Meglepetés !!!
2012.07.17. 07:00 Blogkocsma
Nos, szem becsuk, kíván valamit, gyertyát elfúj!
146 komment
Rakott patisszon
2012.07.16. 07:00 Waka
Minden évben megfogadom, hogy nem vetek többet ilyen sokat, de aztán megveszem a magot, a zacsiban meg van vagy harminc szem. Ha elteszem a maradékot, jövőre lehet, nem kel ki, kidobni meg sajnálom. Aztán, ha kedvez az időjárás, kosárszám hurcolom haza a termést. Rántott patisszon, grillezett patisszon, marinált patisszon, ördög tudja, milyen patisszon. Ekkor jön az idea. Legyék rakott patisszon. Voltaképpen a töltött patisszon jobb helykihasználású változata. A töltött ugyebár elég üres helyet hagy a tepsiben. Egyszerű, ugyanakkor eléggé időigényes étel.
Hozzávalók:
1-1,5 kg tisztított patisszon vagy cukkini,
80 dkg darált sertéshús,
2 dl rizs,
4 dl húslé,
2 nagy fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
10 dkg füstölt húsos szalonna,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
só,
őrölt fekete bors,
őrölt köménymag,
pirospaprika,
zsír vagy étolaj,
4 dl tejföl,
ízlés szerint sajt.
A megtisztított patisszont az uborkareszelőn legyalulom, megsózva egy éjszakára a hűtőszekrénybe teszem. Reggel lecsöpögtetem. A szalonnát kisütöm, a zsíron megpirítom az apróra vágott vöröshagymát, félrehúzva megszórom pirospaprikával, majd beleteszem a húst, és fehéredésig sütöm. Ízlés szerint fűszerezem, beleteszem az apróra vágott paprikát, paradicsomot és az összezúzott fokhagymát, kevés vízzel felöntve puhára párolom, a végén kicsit tocsogósnak kell lennie. A rizst a szokásos módon elkészítem, majd összekeverem a hússal.
A tepsibe egy réteg patisszont rakok, ráöntöm a rizses húst, majd a maradék tökkel befedem. Alufóliával lefedve közepes hőmérsékleten bő 1,5 órán keresztül sütöm.
A tejfölt kedvünk szerint fűszerezhetjük, majd a fóliát levéve ráöntjük a patisszonra, sajttal megszórjuk, és további fél órán keresztül sütjük.
Ha van hozzá kedvünk és felszerelésünk, a tökféléket előtte grillezhetjük, a sütési idő rövidebb lesz ugyan, de több vele a meló.
242 komment
Nagy körút a Dunakanyarban
2012.07.15. 07:00 Blogkocsma
Vendégposzt - Anica
Végigtúráztuk és végigettük a Dunakanyart, így e kettősséggel megvolt az illúzió, hogy le is mozogjuk, amit befaltunk, hiába, az ember keresi az önigazoló önbecsapásokat.
Nos, a teljesség igénye nélkül néhány pillanatképet próbálok adni nektek, hátha valaki kedvet kap arra járván, hogy valamelyik helyre beüljön, vagy éppen elkerülje azt.
Reggeli kávé a Garázs nevű kis kávézó- és szendvicsbárban, ahol a teraszon, a hűvösben nemcsak isteni koffeinbombát, de akár padlizsánkrémes szendvicset is magadhoz vehetsz, hogy jól induljon a napod.
Ugyanebben a kategóriában teljesen elvarázsolt az az ici-pici szellemi szatócsbolt, ami Csobánkán véletlenszerűen csalt magához. A Könyv és Kávé egy remek reggeli indítólöket koffein mellé nyújt egy helyet, ahová beülhetsz olvasni, vagy csak összeszedni a gondolataidat a napi rutin megkezdése előtt.
Könnyű séta felvezetésként, erőltetett menet később, hogy a sok-sok kilométerrel a lábadban egyenest a párkányi hídhoz közeli, esztergomi Mediterraneo-ban pihend ki az egész heti pihenést. :)
Egy thai-típusú leves, sok-sok répával, uborkával, csirkehússal és kókusztejjel, lime-mal, chilivel. Az ételes felszolgáló, a zsiványszemű fiú szól, hogy csípős, de kemény vagy mint a vídia- gondolod. Kint 38-39 fok, belül a Pokol tüze. De te akartad, úgyhogy élvezd! :)
A diós bundás jércemell átlagos, de a joghurtos saláta kárpótol, a fagylaltkehely pedig a gyerek arcára varázsol mosolyt.
A hét kellemes meglepetése – miután a Kastély Étterem ajtajában frusztrál, hogy csak szállóvendégek számára működik – a pomázi Viking Étterem, ahol délután 4-ig van menüztetés, ötféle levesből és hatféle második fogásból válogathat a vendég. A kínálat láttán úgy döntünk, hagyjuk az A’ la carte-ot, nem kergettek gyerekkorunkban az asztal körül, ha menüt ettünk. A decens gyümölcsleves görögösbehajló jellege és tejszínessége nagy elégtétel számomra és már nem is bosszankodom a Kastély miatt.
Nos, a Reneszánsz étteremről esett már szó, mindenki megköpködhette, de azért három óra hegymászás után inkább eszem ott, minthogy éhenhaljak. Ha gáz, akkor gáz, az én tízéves gyerekem viszont már nem bírt volna újabb X kilométert éhen, míg találunk valami olyan helyet, ami az úri közönség összes igényét kielégíti. De lapozzunk!
A szentendrei Rab Ráby a városközpontban található, berendezésére az eklektikus jelzőnél jobbat nem tudok. A termekben és az udvaron a hangszerektől a középkori lovagöltözetig, korabeli pénztárgéptől a kukoricacsőig minden, ami elképzelhető. Falon, levegőben, mindenhol valami újabb rácsodálkozni-, megmosolyognivaló, nem gyenge gyűjtőmunka lehetett, míg a berendezés összejött, végignézni is elég.
Az étel várakozásainkhoz képest nem nagy szám. A kis üstben tálalt halászlé semmi különös, a zöldségköret nálam kedvenc szokott lenni, de ez most nem dobott fel és negyedórával később érezzük: annyira nem laktunk jól.
Este a Folt Cafe üde fiatalossága varázsolt el és persze az Angels’s Kiss, amely nevéhez hűen olyan mint egy forró csók. Megborzongat, lenyűgöz, rabulejt. Akarod a következőt, mint a veszedelem, még ha kicsit veszélyes is: megszédít és könnyelművé tehet. Presszókávé, 2 cl kávélikőr, 2 cl ír krémlikőr, tejhab – az élvezeti érték ellenére az este hétkor még perzselő nap óvatosságra int: a meleg szesz szétáramlik az ereidben és fejbevág, csücsülj még kicsit és az ég szerelmére, bármennyire azt érzed, hogy jobb mint egy hideg koktél, ne kérj másodikat!
(Ezt a képet nem én készítettem, a Folt Cafe facebook oldaláról szedtem le!)
Ja, és el ne felejtsem: a szentendrei Korzó nevű hely volt az, ahol a gyerek megrendelt magának egy gyrost pitában, csak kelekótya volt és nem mondta, hogy zöldségek nélkül. Mi már fáradtak voltunk, vagy csak nem figyeltünk, lényeg a lényeg: kihozták neki kompletten. Kétségbeesetten nézett, de mivel csurgott-szörcsögött mindenfelől a töltelék, szétszedni nem lehetett, úgyhogy életében először – szerencsére elég éhes volt hozzá – betömte paradicsomostól, savanyúságostól, mindenestől. És nem halt bele!!!!!
Nos, már nem Dunakanyar, de kaja: hazafelé ismét megálltunk a monorierdei Rétescsárdánál. Eddig ott csak kávéztunk, de mindig terveztük, hogy valamikor megkóstoljuk, hogy főznek. Nagy forgalmú hely (eszembe is jutott kocsmai főnököm intelme: ne egyél ott, ahol te vagy az egyetlen vendég), így feltételeztük, hogy nem hetek óta ide-oda tologatott alapanyagok újrahasznosításából kerül a falat az asztalunkra.
Férjem marhapörköltöt kért (40 fokban???), pár perc múlva a felszolgáló hölgy sajnálkozva szólt, hogy még nem főtt meg, a szakács üzeni, hogy puhulnia kell. Sebaj, helyette jó lesz borjúpaprikás. Miután újabb két perc múlva kiderült, hogy itt annyira friss az étel, hogy még a borjúpaprikásnak is híja van, nevetve egyeztek ki - férjem és a jókedélyű pincérnő - egy tejfölös-gombás szeletben. Én valami galuskával, vagy ahhoz hasonló körettel kértem volna, de szegény férjem már nem mert variálni - félve, hogy még most kezdik el hajkurászni a tyúkot, ami a tojást tojja- maradt a vegyesköret.
És ami végigkísért a hét során a jegeskávé mellett: a limonádé mindenféle verziója. Itt már beszéljenek a képek:
206 komment
Éttermek a Balaton déli partján 3. A Kistücsök
2012.07.14. 07:00 Andrass9
Rövid nyaralásunk gasztronómiai csúcsélményét utolsónak tartogattam a szó mindkét értelmében. Mivel Őszöd Szemestől csupán 4 km, a pénzen kívül semmilyen indokom nincs, hogy ne próbáljam ki, valóban felér-e a hírnevéhez. Amióta tudok erről a vendéglőről, mindig meg akartam kóstolni a főztjüket.
152 komment · 1 trackback
Címkék: vaddisznó vargánya kapor kistücsök madártej malacfejhús grillsajt
Nyárikonyha 1.
2012.07.13. 07:00 Blogkocsma
By Babette
Végtelenül egyszerű és rövid poszt, hasonló tulajdonságokkal rendelkező recepttel.
Előtörténet: Pesten volt pár hétig egy bélproblémás lakótársam (nem mellesleg debreceni), neki próbáltunk különféle ételeket kitalálni, az orvos által megszabott szabályokon belül. Akkor született ez az étel is.
Összevágok nagy és vastag darabokra zöldségeket. Az alaprecept szerint ezek: sárgarépa, fehérrépa, karalábé, kevés zellergumó (a sok elviszi az ízét), cukkini.
A mai levesemben mindebből három van: karalábé, sárgarépa, fehérrépa.
Sok olívaolajon körbepirítom a zöldségeket, közben megsózom. Majd megszórom ízlés szerint (=sok) kakukkfűvel, és pirítom, míg fölszáll az illata.
Rászórok darált chilipaprikát. Szintén ízlés szerint, eleinte ez a sokkal volt egyenlő, ma már megszelídültem.
Körbekavarom egyszer, majd azonnal felöntöm vízzel.
Igazából akkor lenne jó, ha csak felforrásig főzném, de akkor meleg lével leöntött nyers zöldség lenne belőle, úgyhogy muszáj mondjuk tíz percig főzni, akkor kioldódnak a zöldségízek a lébe, de a zöldség ress marad (ezért is kell a vastag darabokra vágás).
Ha van cukkini, akkor azt az utolsó egy percben teszem bele, ne főjön szét. A cukkini a leves színén fog úszni (ezért lakótársam krokodil-levesnek hívta).
Az égvilágon semmi más nem kell már bele. Az a kiválósága, hogy hűtőhidegen is ehető, ettől (és a rövid főzési időtől) kiváló nyári leves.
Ps. ha kedves volt lakótársam véletlenül olvas, és magára ismer a történetben, kérem, ne fedje fel az inkognitómat:)
206 komment
Címkék: leves zöldség
Sült paprika saláta vagy télire
2012.07.12. 07:00 Andrass9
Itt a paprikaszezon, nem lehet megállni, hogy ne készítsünk sült paprikát! Mindenféle paprikából elkészíthető - régen pritaminból csináltuk, azóta megjelent a kápia (meg valami kaliforniai rémség is). Feleségem szokás szerint rajtaütésszerűen megjelent egy kosár (zacskó) kápia paprikával, hogy süssem meg. Süsd meg! Pont most?
Na mindegy, az asszony szava parancs, hát tüzet raktam. Ha már grill, akkor elővettem a csodahűtőből 4 csirkecombot és két szárnyat a kapirgálós fajtából, mivel húst is kell enni itt meg ott,.
Egy ilyen szép kupac kápia várta a máglyát, hogy elkárhozzon:
Ez egy fantasztikus adag volt! A húsa legalább 5-6 mm vastag, már kicsit ráncos, vagyis a tökéletes állapotban leledzett a grillezéshez! Gyorsan fel is pakoltam a parázsra (most egyenletesen elterített parázsra tettem a grillbe, amit alacsony hőfokra próbáltam beállítani (magyarul a parázs éppen csak pislákolt):
Le is takartam a tetejével, hogy süljenek ahogy bírnak. Félidőben (az vajon mikor van? Gondolom egy találomraméter megmondja) ránéztem, eléggé égettek-e. A lényeg, hogy a paprika minden oldala feketére süljön. A füst is hozzáad az ízhez, hát ne sajnáljuk!
Mondjuk ez még igényel némi sütögetést, de már csak nem rakom fel az összes képet a feketére égett paprikákról?
Szóval, amikor úgy döntünk, hogy megfeketedett a héj, akkor az egész cuccost egy lefedhető lábasba, vagy hőálló zacskóba tesszük. A lényeg, hogy le tudjuk takarni, és a saját gőzében párolódva felpuhul a héj.
Amikor már kezelhető hőfokot ér el a paprika (gy.k. nem ég le a bőr az ujjunkról), akkor ügyesen kivetkőztetjük a cellulózos héjból a megsült jószágot. Vannak, akik ezt csapvíz alatt adják elő, de - véleményem szerint - azzal sok finom szaftot eresztünk le a lefolyóba:( Valahogy így néz ki a leszedett héj, ha rendesen pucoltuk:A csumáját még hagyjuk benne, azt majd akkor kell kivenni, ha végelgesítjük az eledelt. Oka: így a szaftja a csumából is kicsorog tovább gazdagítva a paprika ízét.
Jöhetnek a fűszerek, amivel tovább emeljük a sült paprika gasztronómiai értékét (most ezeket tettem bele):
- kis csomó bazsalikom
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 frissen felszedett pici hagyma
- kakukkfű
- kis rozmaring (egész kicsi!)
- kis ág zsálya
- marék snidling
- egész bors, koriander kis serpenyőben megpirítva
- só
- Balzsamecet
- oliva olaj (igen - az a kommersz, bolti! Akkor is, ha Beni szerint az snassz!)
Persze a zöldebb fajtákat összesaraboltam késsel, míg a szárazabbját a pirítás után először megtörtem a mozsárban.
Ha már íly szépen haladtam, gyorsan bele a fokhagymát, meg a hagymát is a mozsárba (jó, jó, nekem nincs olyan szuper mozsaram, mint PO-nak, de ez is megteszi, ha odafigyelek!):
Előbb alaposan összezúztam ami fentebb látható, majd a sarabolt zöldfűszerek is a mozsárban végezték, először csak magukban, majd olajjal és balzsamecettel higítva.
A paprikákból kihúztam a csumáját (amit azon módon gyorsan le is szopogattam, mielőtt a komposztba ment volna), kettévágtam és szétnyitottam, mint egy jó könyvet. A kikukucskáló magocskáknak egy jó kézzel búcsút mondtam:
Az így megtisztított szeleteket sorban leraktam egy jénaiba, ahol minden sort bepepecseltem a mozsárban zúzott fűszerpasztával.
Ez a művelet addig tartott, míg elfogyott a paprika. Ekkor jött a MEO feleségem személyében, aki szerint kell bele még ecet. Hát ment még bele ecet, amíg elfogadottá vált az íz. Az így összeállított dolgot (saláta vagy amit akartok) akár azonnal el lehet fogyasztani, vagy másnap felszolgálni a vendégeknek (vétek lenne!!!). Ha viszont később is ennétek belőle, a jénaiban a paprikát a mikróban forrásig hevítsük, majd kis kupakos üvegekbe tegyük be (lehet dunsztolni is, de én inkább öntök rá egy kis olajat. Mondtam már, hogy lusta vagyok?)
Most találtam még két üveggel tavalyról is. Kicsit más volt az ízesítése, de szintén remek.
Jó étvágyat hozzá!
UPDATE! A ráöntött olajat másnapra beitta és az egész egy fínom zselés anyag lett!
170 komment
Címkék: sültpaprika kápia paprikasaláta
Éttermek a Balaton déli partján 2.
2012.07.11. 07:00 Andrass9
Folytatom a déli parton szerzett kulináris élményeink felsorolását.
Balatonszemes, Csaba étterem
Szemesen a Turinform-ban a fiatalember a Csaba éttermet ajánlotta: szerinte az ár/érték arány nagyon jó, és finomakat főznek. Többször is végigjártuk már a hivatkozott környéket, de nem találtuk sehol az éttermet. Ekkor a mások által legegyszerűbbnek tartott módszerhez folyamodtunk: kérdezni kell :)
155 komment
Címkék: étterem Balaton
Szóda ( kapkodós gondolatok a szikvízről és az elmúlásról)
2012.07.10. 07:00 poczok2
A szódavízkészítés rejtelmeiről nem voltam hajlandó írni. Nem és kész. Aztán elgondolkodtam.
Miért nem? Nem méltó hozzám a feladat? Ez hülyeség, mert mégis ki vagyok én? Senki.
Én nem vagyok méltó a feladatra? Ez még nagyobb hülyeség, mert azért vagyok valaki.
Netán nem tudok róla írni??? Na, ezt kéne kipróbálni. Rögvest meg is tesszük, maguk meg majd megmondják, sikerült-e.
Tessék.
Régen voltam gyerek, egészen kicsi koromban. Egerben laktunk a Liszt Ferenc (jelenleg Madách Imre) utcában, ami a Lenin (jelenleg Mátyás király) út egyik leágazása, úgynevezett mellékutca.
(Azért ez a Lenin meg a Liszt nagy svihákok lehettek, hogy így elbánt velük az utókor).
Földes kis utca volt a miénk, aztán később a végébe települt néhány üzem, meg autószerviz, akkor aszfaltos lett. De még nem tartunk ott, ez most a boldog hatvanas évek.
Hétvégén járt a szódás. Messziről hallottuk a kolompolását, meg az elnyújtott bőgést, hogy Szóóóódaaaaa! Kis négykerekű kocsival járt, amit egy valódi szamár (!) húzott. Már egy órával a jövetele előtt kiültünk az ablakba vagy a kerítésre és vártuk a szódást, mert nagy esemény volt az egy ötéves gyerek életében, nem a szóda, hanem főképpen a szamár okán.
Aztán a csacsi elmaradt, felváltotta egy motoros tricikli, nagy faládával a hátsó két kereke között, tele vezényszóra egyfelé lötyögő kampós csőrű szódásüvegekkel.
Ez így ment egy darabig, aztán a szóda-disztribúció állami kézbe került. A szódát ezután a Boltban lehetett megvásárolni, (Ami a pestieknek a Közért, az nekünk volt a Bolt /esetleg bót/) ahová viszont el kellett cipelni a dögnehéz szódásüvegeket és tele vissza. És ki vigye a szódát cserélni? A gyerek. A gyerek már elég erős és fürge, viszont még csak gyerek, ezért nem tud visszapofázni és megtagadni az amúgy nehéz, unalmas és megalázó vízhordást. „Pont, mint az egyiptomi rabszolgák” – gondolta erre a gyerek, aki már elég széleskörű olvasottsággal rendelkezett az ilyenfajta összehasonlításokhoz.
Megint eltelik pár év és a szódásüveg eltűnik a boltból. Az öntudatos, műszakilag fejlett háztartást vezető magyar otthon csinálja a szódát alaményom szifonban. Kicsit bádogízű, kicsit kevés fér bele, ráfagy a kezed a patronra, de a miénk! A szerencsésebbek igazi csehszlovák drótolt üvegből nyerik a szódát, amibe ugyan alig fér hét deci, de szinte teljesen olyan, mint a régi békebeli szódásüvegek.
(Egy barátom édesapja fröccsben utazik, van egy húszliteres szódásballonja otthon, a kerti asztal közepe kifúrva, rajta a szódásballon nyaka általvezetve, komfort de luxe, az asztal fölött kiapadhatatlan forrás, mellé pogácsa, zsíroskenyér , borosüveg, eljöve a Kánaán, hahó!)
(A szódásszifon helyes töltésének különböző iskolái alakultak ki. Van, aki lassan, cseppenként adagolta a gázt, időnként rázott a palackon, utáneresztett, újrarázott, fejre fordított. Mások a 30 vagy 45 fokos döntésben hittek, vagy rögtön ráeresztették az egész patront, utánaküldtek még egyet, rázták, forgatták).
Apámék ilyetén gondjai megoldódni látszottak, mikor az utcájukba költözött egy szódagyártó kisiparos. A garázsában töltötte egy fura masinával a műanyag szódáspalackokat. Kényelem, tisztaság, gyorsaság, higiénia, bár… valahogy nem az igazi.
Aztán ő is bezárt. Miért, nem tudjuk
Azóta apám szódagépet használ. Vesz egy giga-patront, becsavarja a masinába, ami olyan, mint egy pumpás kávétermosz, alácsavarja a palack vizet, két –három pöffentés az adagolóval és kész is a szóda. Állítható erősség, kényelem, gyorsaság stb., stb., hatvan liter egy patronból, kéthavi adagja.
Csak… valahogy nem az igazi.
Gondolatban néha kiülök a kerítésre és várom a szamaras embert.
Lehet, egyszer még eljön, de valószínűbb, hogy én megyek utána.
195 komment
Címkék: szamár szóda
Éttermek a Balaton déli partján 1.
2012.07.09. 07:00 Andrass9
Kaptunk (kölcsön!) egy nyaralót Őszödön egy hétre. Heves szervezések indultak, mi legyen az állatainkkal - ennyi időre még nem hagytuk őket egyedül. A szomszédot nem akartuk velük terhelni, az állatoknak tartós társaság kell, hogy bele ne bolonduljanak magányukba. Végül fiamat nagy nehezen rávettük, hogy itt tölt legalébb két éjszakát, eteti símogatja, rugdossa őket :) Elfogadtuk az ajánlatot, bepakoltunk, és szombat este irány Őszöd!
Ismertek, milyen lusta szakács vagyok, hát nem is főztünk, inkább kipróbáltunk néhány éttermet, amit ajánlottak a környéken. Ez a kis leírás ezen éttermekben evett ételek rövid kritikája, hol pozitív, hol pedig negatív felhanggal, ami a szubjektív véleményünket tükrözi. Legyen az ismertető egy kis utikalauz azok számára, akik arra járnak. Fényképezőgép nem mindig volt nálam, hát olyankor higgyetek a szavaimnak ...
171 komment
Címkék: halászlé süllő Balaton
Víz, zene, virág...
2012.07.08. 07:00 Waka
No meg a második Dobis találkozó.
Minimális cuccot pakolok a hátizsákba, a hosszúnadrág, meg a pulóver mondjuk nem volt bölcs döntés, de a gatya meg a zokni mind elfogyott. Az eredeti elképzelés szerint reggel nyolcra átbuszozok Sz-re, ahol Zokni felvesz, eldöcögünk L-be Cubákhoz, majd könnyű reggeli után irány Tata, a vizek valamint a Víz, zene, virág Fesztivál városa.
A fesztivál mellett megrendezésre kerül a hajdani – azóta megszűnt – iskolánk diákjainak és tanárainak második találkozója. Csak a rend kedvéért, ebben az iskolában két olyan szakmát is tanítottak, melyet sehol máshol (halász és lótenyésztő), ezért a diákok az ország minden szegletéből verbuválódtak.
Természetesen – mint mindig – az élet ismét közbeszólt, Zokninak egy sürgős munkát kellett átadnia, mivel ebből él, ráadásul pénze fekszik benne, alkalmazkodom. A következő busszal kicsattogok Cubákhoz, pár kupica ágyas körtével elővezetve kényelmesen megreggelizünk, házi szalonna és kolbász, kovászos uborka, paprika és paradicsom a menü. Később ejtőzésként megtekintjük a kertet (ez ugye a gyengém), majd a hűs verandán laza fröccsözéssel várjuk Zoknit. Rácsörgök Sanyira, mi még csak most indulunk (300 km), de még előtte el kell mennünk ide-oda. Délre, mire Zokni beesik, egészen el vagyok lazulva, betesszük a frissen írt 80's Italo boot Mix válogatás cédét, oszt előre, mind a vízig szárazon.
Nagyjából Tata határán ébredek, éppen kanyarodunk be az ötbetűs szupermarket parkolójába. Megvesszük az alapvető dolgokat: ásványvíz, kóla Cubák remek otellójához (én speciel most is azt iszom, tisztán), kenyér, felvágott, unikum, joghurt, cigi, fürdőgatya (az otthonról vitt zacsitartós úszóshortban elöregedett a gumi, kemény, és darabokra töredezett, olyan éles, mint a borotva, ha felveszem, simán lenyiszálja a fütykösömet). Légondi ki, ablak le, csutka hangerő, végigcsörtetünk a városon a kempingig.
Recepció, adatfelvétel, kulcs, Zokni előrerobog, mi gyalogosan baktatunk. Szimpatikus fiatalember jön szembe, szőke sörény, rőt szakáll, hordó méretű, szőrös pocak kandikál a kigombolt ing alól, de szegény úgy néz ki, mint aki éppen egy lepedőt próbál felteríteni a túl magas fregolira. Kisvártatva, a berregésről és a gyors közeledésről rájövök, hogy a lelkem egy chopperen feszít. Egy Budapest-Miskolc út után simán le kell amputálni a kezét, ha ilyen tartásban vezet.
A ház egy 2 és egy 3 ágyas szobából, valamint egy budival egybeépített fürdőszobából áll. Összetehetjük a kezünket, hogy egyáltalán ilyen jutott, valaki visszamondta, így kaptuk meg. Berendezkedünk, megpakoljuk a frigót (szerencsére Sanyiék szobájában fog berregni), a fürdőben kisebb hangyacsapat masíroz, de ügyet sem vetünk rá (ekkor még).
Fáklya utca, a kemping utcája, tucatnyi büfé, gyorskaja (erről később majd bővebben), dobunk egy gyrost, azaz, a fiúk dobnak, még érzem a bőséges reggelit, egy egészen korrekt hosszúlépést mérnek (Irsai olivér), inkább a folyadékpótlásra szavazok. A parkolóban a vegasi autószalon, a kocsik kábé kétharmada ismeretlen számomra.
Elsétálunk az Építők-parkjáig (cca. 2 km), hogy konstatáljuk, hatalmas nyüzsgés, hangzavar, forróság, megállapítjuk, hogy nem vagyunk normálisak, sebesen vissza a kempingbe. Éppen jókor, Sanyiék befutnak, rövid lelkendezés, pár pálinka (a békési ízek dominálnak), aztán fürdőruha, pacsker, meg egy marék suska felszereléssel irány az Öregtó. A part nagy részét megcsinálták fövenyesre, az egyik szomorúfűz árnyékában lepakolunk, irány a víz, flakonlabda (1,5 l flakon, 0,3 l víz, aztán lehet dobálni), egyszer tenyérrel vettem le, utána pár napig csak bal kézzel ment. Lassan beesteledik, megyünk az Építők-parkjához a büfésorra vacsizni. A választék nagyjából a hasonló intézmények repertoárja: gyros, hot-dog, sült hekk, sült kolbász, hambi, hasiburi. Ilyen későn is dögletes a forróság, a partot elárasztja az égett olaj nehéz szaga, a büfé ablakán dől kifelé a meleg, szerencsétlen csajok csatakosan osztják az ételt. Ahol nem kifőzde van, tópartra vezető út két oldalát árusok foglalják el, van nemzeti zokniárus, táskanepper, ásványékszer, kosárfonó és fakanalas, búcsús csemege, műtakony, és a villogó ledes biszbaszok standja, no meg a perui muzsikusok a temérdek ipari népművészeti gagyival, meg cédével.
Az úton – a kései óra ellenére - hatalmas tömeg áramlik (kíváncsiságból megszámoltam, szombaton éjfél tájt, percenként 30 ember haladt el előttem). Néha megjelenik egy lesötétített ablakú BMW X5, vagy egy csatahajó méretű Merdzsó, a sofőr szenvtelen arccal, lassan, de könyörtelenül araszol előre, leszorítva gyalogost, bringást, gyerekkocsit, vagy éppen a kilógó napszemüveg állványt. Hogy hova a faszomba mehet a tó felé...
Csapatostul vonulnak a csaknem nő csitrik, balerinacipő, fél seggük kilóg a forrónadrágból, orruk fenn magasan. A hímnemű taknyosok szintén csordában közlekednek, kezükben dobozos sör, hangjuk harsány és magabiztos, leplezetlenül bámulnak a képedbe, hátha összejön valami jó kis zrí. A színpadon közben véget ér a Bikini koncert, DJ veszi át a zajkeltést, csutka hangerőn tolja a tuctuc slágereket, kisvártatva felszólítja a hátsó sorban állókat, mennének már előre a színpadhoz, valamiért nincs elég érdeklődő. A színpaddal szemben a búcsúsok űrkorszakot idéző monstrumokkal hánytatják a vállalkozó kedvű, kellőképpen feltöltött vendégeket, komolyan mondom, utoljára egy külszíni fejtésen láttam ekkora gépeket. Természetesen ők is nyomják rendesen a „zenét”, az asztalon a pohárban gyűrűket vet a sör, üvöltve lehet csak kommunikálni, olyan, mint egy kazánkovács mestervizsga a gyűrűsfonóban.
Elunjuk, hazaindulunk. Az erdőn át a Hajmási Pál és valami divatos sláger kakofóniája hallik. A házban a komód tetején kábé egymillió apró fekete hangya, éppen a kenyeret próbálják hazacipelni, kurva gyorsak, alig tudunk párat agyoncsapni. Kiülünk a verandára, sör, pálinka, „halászunk” kicsit, no meg gyorsan rásózzuk magunkat Sanyira, egy szeptemberi halászat erejéig a Kőrösökön.
Éjszaka megdőlt a hőmérsékleti minimumrekord, elég szakadtan ébredünk, Sanyi párjának hagyjuk a házban lévő fürdőszobát, átcsattogunk a nagy közösbe. Üdítő zuhany, tiszta gatya, amit visítva rántok le, és próbálok megszabadulnia tökömbe csimpaszkodó hangyáktól, majd egy újabb gyors zuhany, gatyarázás. Jöhet a reggeli. Joghurt, magos kifli, alma. Fél alma, mert a hangyák diónyi lyukat rágtak bele.
Dobis találkozó. Hát... A nagy lelkendezéshez képest igen szerény a részvétel, a tanárok majdnem többen vannak. Azért dumálunk egy jót, képeket nézegetünk, iszogatunk kicsit, majd fél három felé lelépünk, ebéd a Halászcsárdában. Kurva messze van, pár évig éltem ott, de valahogy közelebbre emlékeztem. Halat valami miatt senki sem eszik, ahogy többi vendég sem. Erzsivel egy csárdatálat rendelünk, ilyen-olyan cigánypecsenye, ananászos szelet, rántott állat sajttal szórva, vegyesköret, káposztasaláta. Kicsit tocsog a zsírban, óvatosan lecsöpögtetjük. Visszafelé éppen a büfékig bírom, az ismerős leányzó a halsütőben beenged a személyzeti retyóra. Strand, narancsszín labda (kézkímélő), labdázunk egy órát, aztán mindenki kidől. Visszaporoszkálunk a kempingbe, estig csendes pihenő.
Az egyik árus Sanyiék régi ismerőse, megkértek, vigyünk nekik cigit a benzinkútról (az Építők parkjában sehol nem árulnak, hiába no, egészséges környezet), meg hideg sört, esetleg kis pálinkát is meginnának, ha akad. Estére kelve újból elzarándokolunk a parkba, és közösen elfogyasztjuk az öt kétliteres sört, meg a liter pálinkát. A büfében éppen kolbászt konfitál a gazda, gyorsan beverünk párat mustárral és néhány szelet kicsit savanyodó kenyérrel, mint a korhelyleves, éppen jó a gyomornak.
Vasárnap reggel hazajöttünk.
Az ország legnagyobb fesztiváljainak egyike, a nagyjából 25. 000 lélekszámú várost 300. 000 főnyi turista árasztja el három nap alatt.
130 komment
Csirkecurry
2012.07.07. 07:00 Waka
Kicsit talán másképp, mint a klasszikus, nem a kókusztejes-savanykás változat, de ez is bevált.
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemellfilé
- 10 dkg mogyoróhagyma (eléggé snassz, de jó a lila- vagy vöröshagyma is)
- 3 nagy gerezd fokhagyma
- diónyi friss gyömbér
- 1 teáskanálnyi friss citromhéj (én krumpli hámozóval szoktam a citromhéjat levágni, ügyelve ne maradjon rajta fehér része, és az így nyert héjat vágom vékony csíkokra)
- 5 teáskanálnyi (enyhe) madrasi curry por
- 2 teáskanálnyi (csípős) indiai curry por (ha nincs, madrasit meg chilit kell használni)
- 3 evőkanálnyi citromlé
- 2 evőkanálnyi világos szójaszósz
- 3 dl főzőtejszín
- piros kaliforniai paprika
- 1 – 1,5 dl étolaj
- só
Előkészítés:
Az ilyen ételek elkészítésénél alapvető, hogy először minden hozzávalót előkészítünk, ugyanis főzés közben erre már nem lesz idő. Elsőként a csirkemell filét vékony csíkokra vágom. Összekeverem a kétféle curryt, majd a felével valamint sóval, a citromlével és a szójaszósszal bepácolom a csirkemell csíkokat. A mogyoróhagymát, a fokhagymát, a gyömbért apró-, a kaliforniai paprikát közepes kockákra, a citromhéjat vékony csíkokra vágom.
Elkészítés:
A hús kis adagokban, kevés olajon pirosra sütöm. A visszamaradt olajon üvegesre párolom a mogyoróhagymát, majd hozzáadom a gyömbért, kevés pirítás után a fokhagymát. A fokhagymát éppen csak megfuttatom, és máris beleszórom a maradék curryt. Egyet keverek rajta, majd belerakom a húst. Összeforgatom, majd beleszórom a citromhéjat, és felöntöm tejszínnel. Felforralom, ha kell, megsózom, majd beleszórom a paprikát, egyet még forralok rajta és már kész is.
Köretnek egy kicsit pikáns, kurkumával és garam masalával ízesített, mazsolával bolondított rizs illik hozzá:
Hozzávalók:
- 4 dl rizs
- 8 dl húsleves
- 1 dl mazsola
- 0,5 dl étolaj
- 1 teáskanálnyi garam masala
- 1 teáskanálnyi kurkuma
- só
Elkészítés:
Az olajon fehéredésig pirítom a rizst, megsózom, rászórom a kurkumát és a garam masalát, összekeverem, majd felöntöm a húslével, és beleszórom a mazsolát is. Amikor felforrt, lefedve az előmelegített sütőbe teszem, és készre párolom.
Ha minden jól megy, ilyen lesz a végeredmény:
187 komment
A kilencedik fok
2012.07.06. 07:00 Vaczak2
Éppen a padlásról mászott lefelé, ahol Röfi 2.0 feldogozott alkatrészeit tárolta. A Röfi 2.0 nevet az informatikusnak készülő fia adta a disznónak, mivel az volt idén a második. Szombat reggel volt, még szinte hajnal, ő meg megkívánt egy igazi falusi férfireggelit – szalonna, kolbász, sonka rá öt-hat tojás, friss kenyér, hozzá nagy bögre tej vagy tea – nem is kell ennél jobb napindítás ebben a kurva hidegben. Már szinte hallotta a zsírban a kolbászdarabkák sutyorgását és érezte az illatot, ahogy lefelé ereszkedett a létrán.
A padláslétrát ő maga csinálta vagy huszonöt éve, mikor felújították a házat. Masszív fenyőpallókból volt a két oldala, közte akácfából faragott fokok, két helyen menetes vaspálcával megerősítve, volt vagy három méter, szinte műremek. Büszke is volt rá nagyon, mert amúgy nem egy barkácsoló ember. Viszont az a rohadt kilencedik fok mindig is lötyögött, ő meg szart rá, mert a létra egyébként állt, mint a cövek.
Egészen mostanáig.
Ahogy mászott lefelé, fél kézzel behúzva a padlásajtót, másik kezében magához szorítva a pár kolbászt, tenyérnyi sonkát, fél oldalszalonnát, (Mari mindig mondja, hogy vigyen fel kosarat, mert összezsírozza magát) araszolt lefelé, a kilencedik fok megadta magát. (Mari azt is többször mondta mostanában, hogy pár kilót felszedett az utóbbi időben). Először a fa reccsenését hallotta, másodszor ahogy a lába becsúszott a létrafokok közé, a lábszárcsontja roppanása, majd a harmadik – egy koppanás – a feje az előszoba kőpadlóján.
Ekkor lehullott a fekete függöny.
Észveszejtő fájdalom térítette magához. A homlokán lüktető tojás nagyságú dudorból a fájdalom lefelé kúszott és félúton –úgy gyomortájékon randevúzott a lábából felfelé igyekvő kínnal. Tiszta haszon, hogy még reggeli előtt volt, mert azt már rég kihányta volna.
Esés közben valahogy megfordult, most a hátán feküdt és az előszoba mennyezetét bámulta a lila szikrákon keresztül. ( Le kéne pókhálózni a plafont). Ha picit megmozdította a fejét (a fájdalom már csillapodott némileg) látta a becsukott padlásajtót, alatta a létrát, aminek a kilencedik foka (az a lötyögős, a kis rohadék) törötten fityegett, gonoszul vigyorogva rá: „Elintéztelek köcsög” – vélte hallani. „Most nem mászkálsz egy darabig. Jó darabig.”
Ki akart nézni a veranda ablakán, hogy mennyi lehet az idő, ezért megpróbált könyökre emelkedni és derékból hátrafordulni, de ismét azonnal elájult.
Amikor felébredt már hosszúak voltak az árnyékok és bitangul fázott, szomjas volt és éhes. A feje nem volt vészes, a lába valami messzi, tompa ködbe veszett odalenn, rájött, ha nem bolygatja, ki lehet bírni.
Számba vette lehetőségeit:
Szombat reggel esett le a létráról, most délután három lehet. A két gyerek sítáborban van, csütörtök este jönnek, telefonálni sem nagyon szoktak. Mari átment a húgához, azt mondta, lehet, hogy ott alszik, vasárnap este előtt nem várható. Addig ő itt kihűl, mint egy netes szerelem. A mobilja, az a kis tetű, ami mindig akkor brekegett, amikor nem kellett volna, benn van az ágy mellett a kisszekrényen, esélye sincs, hogy ilyen lábbal akárcsak gondoljon rá, hogy eléri. Egy–null oda.
Odakinn lehet vagy mínusz tíz fok, a verandát nem fűtik, benn sincs több plusz ötnél, ez éjszakára lemegy mínusz ötre. Fasza. Kettő-null oda.
Nagyon fázott, a háta és a feneke mintha jégen feküdt volna, a lábát nem érezte mindaddig, míg köhögnie nem kellett, mert akkor a lába azonnal jelezte, hogy - ha esetleg elfelejtette volna – „Eltörtem, te barom! Ne fickándozz, mert megint leoltom a villanyt!” Legalább két helyen eltört. Három–null. Kezd elúszni a meccs.
Számba vette lehetőségeit. Ha nem mozog, a lába nem fogja zavarni. Az éhség nem probléma, meglepetésére észrevette, hogy a melléhez szorítva még mindig ott dédelgeti a kolbászt, sonkát és szalonnát, amiből reggelit készült csinálni. Remek. Ez van vagy ötezer kalória. Éhen halni nem fog. Nagyobb probléma a szomjúság. Ha elkezdi rágcsálni ezeket a sós húsokat, meg fog bolondulni a szomjúságtól. Óvatosan, hogy deréktól lefelé ne nagyon mozogjon, végigtapogatta a zsebeit, hogy nem talál-e valahol egy liter bekevert fröccsöt, vagy forró rumos teát. Az eredmény sejthető volt, viszont melóskabátja belső zsebében rátapintott nagyapja bádog laposflaskájára, amit tegnap tett zsebre, amikor kiment fát vágni a kert végébe. A hosszú, íves fémpalack,(csak úgy simult a zsebbe) volt vagy három decis (bizony, a régiek nem aprózták). Óvatosan kihúzta a zsebéből és megrázta. Körülbelül kétharmadig lehetett Dezső bácsi eperpálinkájával -„ötvennyóc fokos Pityukám, de lehet, csippenti a hatvanat, ez olyan, hogy feléleszti a hóttakat is!”
Remek. Ez kell neki. Hótt ugyan még nem volt, de nem állt messze tőle. Huszonnégy óra, mínuszban, mozdulatlanul fekve nem tesz jót az egészségnek. A meccsnek mindjárt vége, és a hazai csapaton már csak a csoda segíthet. A pálinka szomjat oltani nem jó, viszont egy olyan késői, zsíros vacsora után, amit ő készült elkölteni, egyenesen javallott. Sőt, előtte sem árthat - gondolta és meghúzta a butykost. A szesz lerobogott a gyomrába, majd úgy vágtázott fel az agyába, mint egy gyorsvonat, amelynek hibbant masinisztája a nem kevésbé hibbant fűtővel együtt hölgytársaságban pókerezik az étkezőkocsiban whiskyillat és szivarfüst közepette, és szarnak a mozdonyra. A pálinka az agyában szikraesőt szórva robbant szét és bárgyú vigyorgásra késztette gazdáját.
Tört egy darab kolbászt, harapott egy kis szalonnát és gépiesen rágott. Húzott egyet a butykosból is. Nem is rossz. Egy kis kenyérrel meg hagymával benn a kályha mellett maga lenne a mennyország. „Azám, a mennyország! Hamarosan benéz oda is. Tiszta szerencse, hogy az eperpálinka nem nagyon büdös, Szent Péter remélhetőleg nem fog csuklórohamot kapni, ha rálehel. Bezzeg a szomszéd Zoli VGYP-je! Attól úgy potyognának az angyalok, mint a cserebogarak májusban. Az öreg meg biztos rögtön bezárná előtte a kaput, aztán szégyenszemre mehetne a pokolba. Bár, ott lehet, hogy több régi ismerőssel futna össze. „– ilyen gondolatok foglalkoztatták, miközben ette a kolbász és a szalonnát. „ A szalonna tökéletes. Mondtam ennek a hülye Sanyinak, hogy nem kell több füst. Pont, ahogy kell. A kolbászba megint kevés lett a fokhagyma. Legközelebb szerezni fogok rendes magyar fokhagymát. A pálinka viszont megint ott van a spiccen. Holnap meg is mondom az öregnek, hogy milyen finom.” Holnap…?
Egyre jobban fázott a háta. Deréktól lefelé csak valami kósza zsibbadást érzett, mintha betonba öntötték és leeresztették volna a kútba, mint nyáron a dinnyét a nagyiéknál Hevesen…
Rettenetesen fázott. A szalonnából csak a bőre maradt, a sonkából a spárga, amire fel volt akasztva, a kolbászból maradt még egy arasznyi darab. Csendesen dudorászva iszogatta a maradék pálinkát és várta az elkerülhetetlen kihűlést. Még sokkal korábban végiggondolta, hogy vasárnap estig nem bírja ki ezt a hideget. Mozogni nem tud, telefonálni nem tud, de legalább még egy viszonylag kellemes vacsorát is elkölthet viszonylag kellemes társaságban. Volt olyan barátja, akinek ez sem adatott meg, úgyhogy nem volt elégedetlen. A fagyhalál állítólag nem a legrosszabb, pálinkával megtámogatva meg egyenesen kellemes is tud lenni. Megissza a pálinkáját, szundít egyet, reggelre meg már odafenn fröccsözgetnek az öreggel. Félretett neki egy darab kolbászt is, kóstolja meg, bár, megmondja, most kevés lett a fokhagyma, de legközelebb olyat csinál, hogy még a Jóisten is megnyalja a tíz ujját… már ha meg nem sérti vele az Urat.
Egyre fáradtabbnak érezte magát, elálmosodott, nehezebben forgott az agya, le-lecsukódott a szeme, a pálinka utolsó cseppjeit a zubbonya itta be. Utolsó gondolata az volt, hogy meg kell csináltatni a létrát, nehogy a Marinak valami baja essék.
Arra ébredt, hogy egy ronda borostás angyal pofozgatja, akinek vastag szemüvege, vasutas viharkabátja és markáns borszaga van, de szárnyakat, meg glóriát nem látott rajta.
- Ébredj Sutyi, ébredj már, a kurva nénikédet!
- Jól van már, megyek már! Ne pofozzál, nem ráérünk, ez már itt az örökkévalóság! (De honnan tudja ez a ronda, büdös angyal az ő becenevét)?
Valaki megemelte, amitől megint elájult.
Az történt, hogy az ital megint életet mentett. Vagyis a hiánya. A szomszéd Zolinak elfogyott a piája, és nem akart szesz nélkül nekimenni a rekordhidegűnek ígérkező éjszakának, ezért átment a szomszédba egy kis pálinkát kölcsönkérni, és ő találta meg a törött lábú, kihűlőfélben lévő Pityut az előszobában, és hívta a mentőket.
A sürgősségin sokáig találgatták, hogy az a pálinkától bűzlő szakállas öreg szivar, akit dupla nyílt töréssel és súlyos kihűléssel hoztak be, miért szorongat a kezében még ájultan is egy arasznyi kolbászdarabot olyan erővel, hogy belefehérednek az ujjpercei és képtelenség elvenni tőle.
185 komment
Kapros-túrós lepény
2012.07.05. 07:00 1kutya
Ha már jadebulgari a.k.a. Simon's cat kikövetelte:)
Egyébként nem egy nagy ördöngösség, csak pepecs meló.
1 kiló lisztből, másfél élesztőből, némi sóból és langyos vízből egy nagyon lágy állagú kenyértésztát gyúrunk, majd melegen megkelesztjük - ez ugye manapság nem is egy lehetetlen kérés:).
Míg a tészta a szokásos kék Tupperware edényben keleget, felolvasztunk egy lábaskában két-három kanál disznózsírt.
Ha megkelt a tészta (fél-1 óra), akkor egy másra már nem használatos terítővel fedjük az asztalt, belisztezzük, majd ezen a rétestésztához hasonlóan vékonyra húzzuk a tésztát. Ez zömmel kétemberes művelet (jelen esetben anyósom és feleségem kellett hozzá). Ennél nem gond, ha valahol lyukas lesz a tészta, bár nem árt, ha nem úgy néz ki, mint egy két hetes lőtéri lőlap! Nem gond az sem, ha az asztalról valamelyest lelóg, fontos, hogy szögletesre nyújtsuk.
Miután kinyújtottuk, kenjük meg a felolvasztott disznózsírral, sózzuk!, majd hintsük meg apróra vágott kaporral (a mennyiség egyéni ízlés kérdése, illetve friss kaporból értelemszerűen kevesebb kell, mint fagyasztottból), majd a két rövidebb szélét hajtsuk be. Ezt a műveletet addig csináljuk, míg az előkészített (kizsírozott) tepsi kétszeresének megfelelő méretű tésztát kapunk (mindig az ellenkező oldalról hajtunk!). Ekkor a tészta felére hintjük a túrót/juhtúrót kb. 1 cm vastagságban és félbehajtjuk, majd óvatosan a tepsibe helyezzük és éles késsel a kívánt adagokra vágjuk.
180 fokos sütőben (légkeverésen) aranybarnára sütjük. Mi a vége előtt még kivesszük, a tetejét vékonyan megkenjük tejföllel és rápirítunk.
A végeredmény:
Hogy közben a férfiak se tétlenkedjenek, apósommal még elkövettük ezt a kis semmiséget, 2 sertéscsülök segítségével:
Jó étvágyat!
131 komment
Címkék: túró csülök kapor juhtúró dübbencs
Parkolótól a sásáig
2012.07.04. 07:00 Blogkocsma
Vendégposzt - Anica
Amikor még anyuékkal éltem és utazás előtt álltunk, az előző nap szinte minden rajtra készen állt. Ruhák, egyebek időben bőröndbe, utazótáskába költöztek, kora reggelre csak az éppen aktuális maradt, indulás hűvösben. Nos, férjem (majdnem azt írtam: uram és parancsolóm, de mint azt többször hangsúlyoztam, ez nem lenne igaz) mellett el kellett felejtenem ezt a metódust: a pörgős-kapkodós tempómat ellensúlyozza az ő nyugodt, higgadt mentalitása, ami úti előkészületeink esetében elég látványosan jelentkezik.
Tehát reggel (igen, aznap!) magamhoz képest korai kelés, kávé-cigi, pakolászás. Nem csinálunk belőle nagy ügyet, egyébként hiú természetemet meghazudtoló módon tanultam meg nem betenni a táskába olyan fontos dolgokat, mint zöld szemfesték és magassarkú papucs, és tizenév után elfogadni, hogy a melegítő is egy ruhadarab.
Férj ezalatt a következőket csinálja: elmegy reggeliért, éhen ne haljon. Elmegy tankolni, ki ne száradjon útközben Guszti. Elmegy az anyjához, szerintem szopni, szerinte meg én vagyok a hülye. Kiporszívózza a kocsit. Lemossa a kocsit. Aznap ellenőrzi az olajszintet.
Én addigra már bepakoltam, kommenteltem, válaszoltam e-mailekre, reszelgetem a körmömet és hülyeségeket beszélek és NEM vagyok hajlandó felidegesíteni magam azon, hogy hajnali hűvös helyett fél 12-kor indulunk.
Szolnokig jutottunk, amikor a férjem közölte, hogy most megállunk. Óvatosan kérdeztem, hogy eltettünk-e minden bank-, SZÉP- és csúnya kártyát, erre megnyugtatott, nem kell ittmaradnom a kamionparkolóban, van pénzünk. Nem mondom, hogy nem könnyebbültem meg a hírtől, viszont mire a gyerek már háromszor énekelte el, hogy „akkor lesz majd jó világ, ha bezárják az iskolát”, na az elszabadította a poklot. A monorierdői Rétescsárda teraszán a férjem rászólt a gyerekre, hogy ne szürcsölje a jégkrémet, engem meg megkért, hogy próbáljam meg egyetlen fokkal kulturáltabban szopogatni a fagyasztott nestea-t, mert kénytelen lesz megmondani anyámnak, hogy egy dög vagyok.
Miután tisztáztuk a kiskorúval, hogy igenis az unokatesójának keresztapja van, de keresztanyja is volt már pár, csak némelyik nagyon rövid ideig (gyengébbek kedvéért: egy éjszaka erejéig), addigra a férj érzi, oda a nyugalom, a nője mániás szakaszban van, vagy ahogy Nándi fogalmazott: anyának kihűlt az agya a jégkrémtől. Azért a hülyeségben a férjet sem kell félteni, felhívja a kiskobold figyelmét arra, hogy a Bibliában van egy felszólítás, miszerint ne szívasd apádat-anyádat!
Kicsit később, miután egy jolánka index nélkül vág be elénk, arról győzködöm kisfiamat, hogy az apjának rutinja van nemcsak a vezetésben, de a hülyék felismerésében is, bár ennek ellentmond, hogy anyádat elvette. Férjem röhögve mondja, anyád akkor még nem ennyire, de azóta tanult. Gyerek beszól: apától? Később előkapja az üdítőt, kérdezi: iszik valaki? Apád vezet, én meg fényes nappal? Nem, köszi!
Az út további részét ennyi felvezetés után inkább fantáziátokra bízom, legyen elég annyi, stressz nincs, elmebajnokság van.
A Rómaipart előtt elhaladva azért kicsit nosztalgiázunk, utolsó itteni koktélozásunkkor még ketten voltunk, de azért nem adnánk oda a töpörtyűt ezer hektoliter mojitoért sem. Én már csak azért sem, mert az az egy koktél, amit nem szeretek.
Lassan becsurgunk Szentendrére, kicucc, szieszta, felderítés. Magamat nem ismétlem, poszt már készült róla, a lírai vonalat ugorgyuk!
Másnap Visegrád, hát persze, hogy dögmelegben és hát, persze, hogy a Salamontoronytól indulva rátévedünk a tanösvényre, kikötünk egy hegyen, csak nem azon. Átnézünk a másikra, András káromkodik, a Fellegvár eggyel arrébb. Summa summárum másfél óra, hegynek föl, de fene bánja, aktív pihenés a cél. Hát, ez elég aktívra sikeredett. Fotózok, na, ezért nem szoktam rajta lenni a képeken. Valami kophat a fotóapparát gombjában, mert olyan mint egy hetvenéves öregember: háromszor kell megnyomni, hogy elsüljön. Megosztom a megállapítást a gyerek apjával, aki embertelen módon röhög.
Elérjük a várat, bevallom becsülettel, az az egy vigasztal agyvérzésközeli állapotomban, hogy ha itt patkolok el, legalább teljesül a kívánságom viszonylag olcsón: egy kis rőzse és hegytetőről szállhatok szabadon…
Nem vagyok képes megnézni a vadászati kiállítást, míg a fiúk bent bámészkodnak, inkább megpróbálok újra folyamatosan venni egy kis levegőt és 16231-dik alkalommal is megfogadom, hogy abbahagyom a bagózást. Mire kijönnek, újra az élők sorában vagyok, mehetünk a fegyverkiállításra.
Visszafelé a rövidebb utat választjuk, bár ez amúgy szerencsére senkire nem jellemző a családban, de ezesetben a túlélés a cél.
A Reneszánsz Étteremben kajálunk, délután fél négy, rég volt reggel, mikor Beni isteni kolbászából falatoztunk jóízűen, ideje az ebédnek.
A hely hangulata a névnek megfelel, szegény felszolgálók a kánikula kellős közepén korhű ruhában és kevéssé lelkesen dolgoznak.
A következőket rendeltük:
Gyerek: Rántott sertésborda vegyes körettel –helyett sültkrumplival. (Előző nap kitolt magával: a szentendrei Korzóban gyrost kért pitában és elfelejtette mondani, hogy zöldségek nélkül. Mivel a pultos csaj nem volt gondolatolvasó, jól dugig volt rakva mindennel a pita, de egyrészt Nándi nagyon éhes volt, másrészt rábeszéltem, hogy egye meg, átesett a tűzkeresztségen és életében először kénytelen volt egy az egyben letolni a gyrost. Túlélte, és kénytelen volt elismerni, hogy nem volt ez olyan rossz.)
Férj: Őzgida húsával készült citromos, tejszínes lé, pirított hagymával készült kolompérgombóccal.
Mustárosan érlelt tikfi szín mellyehúsa tüzes vason pirítva, szurokfüves, szerecsendiós sásával, sajttal borított, egybensült pityókával, kerti zöldségekkel körítve.
Ecetes dinnye, ecetes karfiol, ecetes paprika.
Én: Sebes hegyi patak nemes hala házi disznóhúsos szalonnájával gyűrűzve, kapros, tejszínes sásával, hagymagyöngyökkel, spárgacsíkokkal, brokkolival, abált vajas pityókával.
Az étel isteni, ezen az sem rontott, hogy az én halam mellett brokkoli nem volt, helyette viszont grillezett gombafejeket és paradicsomot kaptam, reklamálni eszem ágában sem volt. Az adagok nagyok, az ár pedig az ilyen középkorú éttermek kategóriájában és ahhoz képest, hogy a Vár tövében ettünk, szerintem kulturált (üdítő, két ásványvíz, kaja: egy tízes)
Kedves gesztus, hogy a számla mellé kaptunk egy képeslapot, a gyerek pedig elhozhatta a koronát. Ezt este én is felpróbáltam, azóta tudom a tutit: királynőnek születtem.
PS: Tahitótfaluban eperbort vettünk. Finom.
155 komment
A látrányi véres események margójára
2012.07.03. 07:00 poczok2
A nyüzüge már a második tálca hurkát nyomta befelé. Vékonyka ember volt, viseltes dekkcipőben, rövidnadrágban, színehagyott trikóban és drótkeretes szemüvegben. Mint Lovasi András, mikor húsz év után kicsit penészesen előkerül a borneói dzsungelből.
Ehhez képest már a második tálca véres hurkát ette. Mit ette, falta. Komótosan, de tempósan. Friss kenyérrel, ecetes almapaprikával. Mellé csapolt barnát ivott, ami némileg stílustörésnek tűnt a kötelező rizlingfröccs helyett, de ha figyelembe vesszük, hogy április végén, a Balaton partján nem könnyű csapolt barnát találni, minden bizonnyal megbocsátható.
A sör, pontosabban a csapolt sör volt az oka, hogy dr. Telkessy és baráti társasága ezt az üzemegységet választotta. Telkessy feleségének volt cége, értékelhető gesztusként elő- és utószezonban jelképes összegért nyugdíjasait nyaraltatta balatonszemesi üdülőjében. Így volt ez ezen az április végi hosszú hétvégén is. Telkessyék befizették azt a pár ezer forintot és négy napig teljes ellátással élvezhették a Magyar Tenger áldásait. A víz ugyan cefetül hideg volt és az üzletek harmada volt csak nyitva, cserébe viszont ezerrel sütött a nap, és nem volt tömeg a parton.
Ezen az estén, vacsora után (bolognai spagetti vagy Stefánia vagdalt krumplipürével, választható,brrr) sétára indultak a falu „belvárosa” a vasútállomás felé. Az üdülő személyzete, szűkös anyagi lehetőségeik dacára megpróbált kitörni az örökös SZOT-üdülős zöldségleves-rántotthús-túrósbukta szentháromság béklyójából, de sajnos ennek az akarásnak legtöbbször nyögés lett a vége, persze a vendégek részéről.
Ezen az estén, a szokásosnál is nyamvadtabb vacsora arra sarkallta őket, hogy valami pótlék után nézzenek. Ekkor találták meg azt a visszafogottan lepukkant falatozó-sörözőt az állomás mögött, ahol ily korai szezonban is mértek csapolt barnát. Itt telepedtek le egy-egy fokhagymás lángossal pohár barna sörük mellé, Telkessy Béla, a felesége Elvira, valamint barátaik, Sanyi és Éva.
A falatozó nyüzügét Éva vette észre, aki amúgy is otthonosan mozgott a hurka-sültkolbász tengelyen, képes volt negyvenfokos agylapító hőségben is verdeső szempillákkal elfogyasztani harminc centi sültkolbászt úgy, hogy utána éhesen nézett körül. Ráadásul, - Telkessy Elvirájával ellentétben- ez meg sem látszott az alakján.
- Nézd már, apjuk, milyen jó étvággyal eszi azt a hurkát – bökte oldalba férjét.
Sanyi, (nagydarab, kékszemű, szelíd ember, akinek mindig ökölbe szorult a talpa, ha apjuknak szólították, pláne nyilvánosan), most kissé ingerülten szólt vissza:
- Ne bámuld már, kinézed a szájából, vegyél magadnak, ha megkívántad.
- Nem veszek én, csak ha jó. A hurka bizalmi ügy. Pláne áprilisban. Megkérdezem.
- Mama!
- Haggyá békén!
- Te nem vagy normális.
Telkessyék csak lapítottak, ismerték őket, tudták, ilyenkor jobb nem beleszólni.
. . .
- Öööö… elnézést, finom a hurka?
- Mennyei.
- Zsemlés vagy rizsás?
- Asszonyom, a véres hurka az zsemlés. Kész. Nincs tovább. A többi csak olyan, mint a Mona Lisa huszárbajusszal. Karikatúra.
- Izé, jól át van sütve?
- Roppan, mint lökhárító a kerítésoszlopon.
- De nincs kiszáradva, ugye?
- Szaftos, mint szűzlány . . . de ezt inkább hagyjuk. De miért nem kóstolják meg? Én már nem kérem, túlvállaltam magam. Tessék, nem haraptam, csak törtem belőle. Itt van kenyér, meg paprika, úgy az igazi. Ha ízlik, vehetnek még. Csak a látrányit kérjék a Pistától. A látrányi vérest. Máshol nincs az egész déli parton. Mondjuk az északin se.
- Köszönjük szépen, elfogadjuk.
- Mama!
- Haggyábékén!
- Köszönjük mégegyszer, izé. . . uram.
- Laci. Laci vagyok, elnézést.
- Hát akkor köszönjük, Laci.
- Nincs mit.
A kis ember elkacsázott a vitorláskikötő felé, Éva mag rávetette magát a söntéspultra. Kért még egy korsó barnát, egy szál véres hurkát, kenyeret, uborkát, mustárt, káposztával töltött paprikát, céklát egy kisebb darab kolbászt, hogy a hurka ne billegjen a papírtálcán, meg egy citromos sört Sanyinak.
Telkessy szívesen vele tartott volna (főleg a korsó barna végett) de Elvirája egyetlen szemvillantása lelohasztotta ebbéli vágyát.
Éva két pofára ette a hurkát, a mustárt néha keze fejével törölte le arcáról, közben beszédbe elegyedett a csapossal.
- Remek ez a hurka.
- Abbizony az. Látrányi.
- A Laci ajánlotta, aki az előbb ment el.
- Tudom. Úgy szereti, mint saját gyermekét.
- Ez a Laci, ez itt lakik Szemesen? vagy valami vízi ember? Úgy nézett ki, mint egy öreg hajós.
- Hát, van ugyan egy kis vitorlása, de nem helybéli. Övé a vágóhíd Látrányban.
Based on a true story
53 komment
Címkék: véreshurka
Halsaláta reprodukciója
2012.07.02. 07:00 Andrass9
Minden klasszikus festményről készítenek reprodukciót, hogy azokhoz is eljusson az élmény, akik nem engedhetik meg maguknak azt a párezer milkát az eredetiért.
Annyira jó volt Süllőcske halsalátája, hogy elhatároztam a reprodukálását. Szerencsére fiam és barátnője támogató közönségként jelezték, hogy megkóstolnák. Este 7-re igérkeztek, aminek még lesz jelentősége a történet során.
Először is ismételten elolvastam a klasszikust, hogy mit kell hozzá beszereznem. A mennyiségeket a kb 8 személyes adag ismeretében teszem a listához.
- 2 fürtös uborka
- 3 fej lila hagyma
- 4 közepes paradicsom
- 2 kápia vagy 1 kaliforniai piros paprika
A kápiát a grillen feketésre sütottem, és egy kis zacskóban parkoltam, amíg lehült. A héja könnyen lejött, magját a csapvíz levitte. A paradicsom hámozását - lévén csak 4 darabról van szó - a gáztűzhely legnagyobb lángján villán megpiritva könnyen meg lehet oldani, nem kell víz forralással bajlódni. A zöldségeket meghámozzuk, majd kis kockára aprítjuk. Itt remekül lehet az időközben befutott vendégek segítségét igénybe venni, addig sincs velük gond :)
A füstöléshez:
- 1 zacskó borókabogyó (nekem terem a kertben, abból szedtem ágastol)
- 1/2 zacskó koriander
- kis marék szegfűbors
- 15 rövid és vastag (3cmx10cm) birskörte ág a tavaszi metszésből, vízbe áztatva
- 1 kis zacskó faszén (2,5 kg)
Egy jópofa alumínium tartóba szórjuk a fűszereket (és ha van valami nemes illatú faforgács, akkor azt is - persze bevizezve, hogy ne égjen el azonnal). A konténert fóliával lezárjuk, amin néhány lyukat bökünk ki az ujjunkkal. Ez megakadályozza a tartalom meggyulladását, mert oxigén nem jut bele, viszont a füst azért kijön.
(Tájékozottab olvasónknak feltűnhet a kapor hiánya. Sajnos fiam nem bírja még a szagát sem, így ennyiben módosítottam a receptet)
És maguk a halak: pisztráng, süllő, királydurbincs, barramundi, stb. Amilyen szálkaszegény halakat találunk.
Gondoltam, a CBA Gourmand-ban kapok friss halat, mert csütörtökönként érkezik friss hal Marseille-ből. Még reggel lementem a zöldségeket megvenni, megnéztem a halas pultot, ahol néhány kis pisztráng árválkodott lazac és afrikai harcsafilé társaságában. Persze volt más filé is, de most egész halat kerestem.
Az eladó megnyugtatott, hogy délután érkezik a friss szállítmány, és megígérte, hogy felhív, amint befutott. Nyugodtan mentem haza, megcsináltam a fűszeres füstölőt, és dolgoztam kicsit.
Délután 4 óra, telefon sehol, és nem marad idő a hal besózására. Futás a boltba. Halaspult gyakorlatilag üres, eladó sehol, adrenalin szint emelkedik. Csak találok egy másik halas fiút: "Jaaa - az még nem jött meg. Soha nem tudjuk pontosan mikor ér ide, repülővel hozzák." Megnézte hátul, de csak a rákfélék jötteg még meg, azt meg máshonnan hozzák. Akkor hol vehetek friss halat? Tanácsa az Auchan vagy a Tesco volt. No Comment.
A Metró kártya persze a feleségemnél van, aki a belvárosban segít kisebbik lányunknak. Jött az ihlet Mitzitől: irány a Cora. Csupáncsak 20 km ...
Halaspult szép, nincs halszag, biztató.
- Csak tengeri pisztráng van - adja a nagyobbat (70 dkg),
- kicsi tengeri süllő (30 dkg) - egyet kérek, nem ismeri, hogy szálkás-e? - Nem ismerem,
- Királydurbincs - azt a szép nagyot kérem (60 dkg).
A pisztráng tisztított, de a többi nem.
- Kérném, tisztítsa meg
- Azt nem szabad!
- Miért?
- Na jó, megtisztítom.
10 perc. Újabb 20 kilométer haza. Közel 6 óra van, most már biztos, hogy hétre nem lesz kész, de sebaj, késtem már többet is a vacsorával :)
A három halat VASTAGON megszórtam kívül/belül durva sóval és egy nylon zacskóba tettem. Van egy bő órája!
A begyújtott grill szép lassan bemelegedett, szép parázs van, mehet minden a tűzre:
A parázsra rápakoltam a vizes birskörte ágakat és a tetejére tettem a fűszeres alu konténert. Amint a képen is jól látható, igyekeztem csak az egyik oldalon tüzet rakni, a halat nem akarom a parázs fölé tenni! Kivettem a zacskóból a halakat, még volt rajta só. Süllőcske tanácsa ellenére nem törölgettem le őket, nem volt elég ideje a sóban a halnak. Így ahogy volt, fel is tettem a grill másik oldalára. Rá a tetejét, amiből el is kezdett vékonyan a füst felszállni - Hagyma indián rokonai biztosan jelentették Marynek. A szellőző nyílásokat kicsire vettem, ne legyen túl meleg odabenn!
Tizenöt perc múlva bekukkantottam, majd meg is forgattam a halakat - hátha alulról kevésbé éri a füst. Újabb 15 perc, és készre jelentettem:
Most már csak a Süllőcske által emlegetett könnyű kéz és a beretvaéles kés kell. Ez utóbbit megcsodálhatátok a zöldséges fotón feljebb. A halakat kivettem, kicsit hagytam kihülni, és kezdődhet a halhús kimentése a gyilkos szálkák közül:
A késsel óvatosan alányúlva a halak bőrét szépen le lehet fejteni a húsról. Itt derült ki, hogy a süllőn még a pikkelyek is rajta maradtak :) Egyszerűen lefejthető volt a süllő húsa, csak a gerinc maradt.
A királydurbincs szép nagy halhús lemezekkel honorálta a füstölést, bőre alatt kicsit kékes színnel!
A tengeri pisztráng viszont nagyon lefárasztott. Húsa színe setétebb - majdnem lazac szerű. Gerince mellett pedig vékony kósza szálkákkal "örvendeztetett" meg. Azért nem adtam fel, amennyit megláttam, kivettem.
A lebontott húst az összevágott zöldségek tetejére pakoltam, egy-egy kis halomba a szélére pedig a 3 hal húsából kóstolót képeztem. Nekem a királydurbincs, nekik a pisztráng volt a nyerő.
Ekkora tálat már nem akartunk evőpálcikával keverni, maradt a könnyűkezű szakács és fa tálaló eszköze. Keverés közben a még felbukkanó szálkáktól is megszabadítottuk a salátát.
Mivel nem állt rendelkezésünkre PO mester kenyere, így baguett szeletekkel fogyasztottuk (magyarul: toltuk befelé).
Este fél kilenc: elfogyott:(
107 komment
Címkék: süllő pisztráng grill halsaláta füstölthal királydurbincs
Hol az a hely?
2012.07.01. 07:00 Blogkocsma
Vendégposzt - Anica
Vannak utazások, amelyek el-, és vannak, amelyek visszavisznek. És vannak nyitott szívű vándorok, akik számára az Út minden perce megélt pillanat. Nem számít, hol az a hely, nem számít, hánykor indulsz és mikor érsz oda. Nem kell a lista, kötelező látnivalókról, nem kell útiterv.
A lényeg a hogyan és a kivel.
Szeretem az ismeretlen helyeket, elkap a felfedezés mámora. Amikor rácsodálkozol egy épületre, fára, esti égbolt furcsán más színére. Kinyitod az érzékeidet a városra, befogadva minden egyes fényét, minden madárcsicsergést a közeli erdőben, minden könnyű szellőt halk templomában.
Az első este olyan mint egy első randevú: tétován, bármire felkészülve indulsz neki, szinte vakon, előítéletektől mentesen. Várod, első percében mit ad neked, érzed-e, hogy befogad. Látod a kirakatot, keresed mögötte lényét, próbálod megfejteni, van-e benne titok, rejtőzködő szenvedély. És ha van, tiéd-e, kicsit a te városod lesz-e mindörökké.
Szeretem az ismeretlen helyen töltött első estét. Az utazás fáradtsága miatt eltompult agy helyett az érzékelés veszi birtokba a nézni-, látni-, megélnivalót. Az első este a romlatlan rácsodálkozásé, miközben fantáziád már szárnyalni kezd, mi mindent akarsz majd belőle, hogy – bár tudod, nem maradhatsz, birtokba nem veheted, mégis – sohase felejtsd el.
És jön a reggel, más színek, hangok, megmutatja nappali arcát a város. Látod rosszkedvű ipartelepét, megcsodálod ortodox templomát, elkapod a sárgára festett ház ablakának spalettáján megcsillanó pajkos napsugarat. Hallgatod az emberek beszédét, egyikük szavára felkapod a fejed, elmosolyodsz: környékedről való lehet.
Napokon át járod az utcákat, agyadban s szívedben rögzítve képeket, amelyek nem fakulnak meg, mint a fotó, és karc sem eshet rajtuk.
Pár nap után azt hiszed, ismered. Magabiztosan jársz-kelsz, de tudod, csalóka a látszat. És érzed a még-még-még késztető sürgetését, ami hajt egyre peremére, látni akarod a határait. És egyszercsak ott állsz és meglátod a hajnali fényben, amit kerestél. Egyedül vagy, mert ennek így kell lennie, hogy senki ne zavarja meg egyetlen pillanatát se.
Nyugtalan lelked a hegyekbe vágyik. Olyan mélyről jövő sóhajjal, aminek nem tudod, nem tudhatod a forrását, csak érzed. És a város, amely bár nem a tiéd, de amely örökre a nagy szerelmeid egyike marad, odanyújtja neked a hegyet szent áldozati helyként. Leteszed a szíved a tövébe és boldogan hunyorogsz a valószínűtlenül narancsszínű Napba.
Ha egyszer a lelked szabadon száll hamvaiddal a könnyű szélben, ez a hegy lesz megnyugvásod helye.
114 komment
Csirke a grillre
2012.06.30. 07:00 Andrass9
Szól a feleségem, hogy vendégeket hívott másnapra és sütögessek már valamit (vagyis szeretne valami grillezett ételt enni :). Sok töprengés után ismét a varázslatos mélyhűtőhöz folyamodtam, amiben mindig találok valamit.
Ezúttal egy szépen tisztított kapirgálós csirkét leltem. Úgy havonta hoz a szomszédasszony, és hálásak vagyunk érte, mert nagyságrendekkel finomabb, mint a bolti baromfi. Olyankor megtisztítom, leszedem az aprólékot (lábak, zuza, szív, máj, nyak - ha szétbontom, akkor a szárnyak is), amit külön lefagyasztok levesnek. Ha szétbontom, akkor külön kerül a comb és a mell, a hátából és a mellcsontból pedig azonnal főzök egy levest (vagy az is megy az aprólékos zacskóba).
Nem szégyellem bevallani, láttam PA posztját az ő grillcsirkéjéről, és megihletett a lapított csirke.
Részletesen megmutatom képekben, hogy készült az étel. Szöveg csak minimális lesz az érthetőség kedvéért. A képek most is nagyíthatók másik ablakban, ha ráklikkelnek.
118 komment
Címkék: csirke rózsa grill cukkini sültkrumpli
A kihívás
2012.06.29. 07:00 Blogkocsma
Vendégposzt - Anica
اعلی درجے کی اراکین
(Segítek: a cím az étel neve egy Pakisztánban és Indiában beszélt nyelven )
Szeretem a kihívásokat, még ha némelyik fáraszt is egy idő után. Alapból viszont adrenalinfröccs-függő vagyok, imádom a lehetetlen megcsinálni, nem érdekel, ha utána két napig sem agyam, sem testem nem pörög négyesben, csak éppen alapjáraton duruzsol.
Nos a kihívó: nézzük csak.. (nem, PO, most nem a dekoltázsomról van szó, hanem személyről…) kedves „kollegám” úgy gondolta, a legjobb téma az övé. Kicsit kiszólt dicsekvés közben erre az általam a lelket gyógyító homeopátiás étkek témakörébe soroltra. Persze, sosem bírom megállni, hogy ne vegyem fel a kesztyűt.
Lássuk csak, lehet-e posztot írni arról az ételről, amit bizonyára sokan gyerekkorunk óta ismerünk, bár ritkán jut eszünkbe, de akkor rám például elemi erővel hat az érzés: kell nekem!
Az étel, ami gyors, egyszerű és finom, ami megbolondítja az érzékeimet, amit harapok, tépek és imádom az illatát, az ízét. Az étek, amit lesajnálni nem hagyok. Aminek a nagyonszupertitkos receptjét közreadom. :-)
Nem egy elválasztó diétás kaja: szénhidrát alapon némi növényi anyag, nem kevés zsiradékkal. Só nélkül, jó sósan, szegedi pirospaprikával megszórva, hagymával, paradicsommal, paprikával, fokhagymásan – egyszóval gombócartúri magasságokba emelkedve bárhogyan.
Az előkészítés természetesen fontos. Először a pszichés.
A világ egyik legjobb dolga, amikor kinn ülsz a teraszon, a hirtelen feltámadt nyáresti szél kifújja az agyadból a gondolatokat és utánanézel a kavargó cigarettafüstnek, egy mélyről jövő sóhajjal. A harmadik szál után, este ¾ 11-kor az ember lánya száraz, kiégett aggyal már csak vegetál, de megpróbálja magában meglogisztikázni, hogyan is fogjon neki.
Ha ez megvan, jöhet a megvalósítás.
Illetve jöhetne, de először pár szót a pozitív élettani hatásokról a fő alkotóelem tekintetében (forrás: dietetika.info.hu), csak a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében, hogy ne csak a „fúj, szénhidrát” vonalat gondoljuk végig:
- A glükóz garantálja a megfelelő agyműködést. Egy átlagos felnőtt agya naponta körülbelül 140 grammnyi glükózt használ fel, ami a napi cukorfogyasztásunk felét teszi ki.
- biztosítja az izmok energiaellátását
- A sejtek külső burkában jelenlévő összetett szénhidrátok nem csak a sejt mechanikai védelmében, de sajátos anyagcsere- és védekező mechanizmusában is részt vesznek
- szérumfehérjékben (vér) és hormonokban is megtalálhatóak
- az összetett szénhidrátoknak emellett szerepük van az immunanyag képzésben (a nyálkahártya váladékában vannak jelen), a véralvadás gátlásában (heparin), a kalcium-anyagcserében, ezen keresztül a csontosodási folyamatban is.
- kedvezően befolyásolják az agy érési sebességét fejlődő korban.
- az anyatej szénhidrát tartalma segíti a megfelelő bélflóra kialakulását csecsemőkorban, mivel prebiotikumai táplálják a vastagbélben megtelepedő probiotikus sejteket.
No, az oktatóanyag áttekintése után lassan tényleg elkészíthetjük azt a késői vacsorát, aminél jobbat most nem tudnának elémtenni semmilyen ***********-os étteremben.
Mindenki felkészült? Én szóltam.
Nagyon figyeljetek, mert csak egyszer mondom el!
Lábasban, vagy serpenyőben zsíron apróra vágott vereshagymát szép, aranysárgára dinsztolok. Amikor már tündöklik és az íze az agyamba kúszva megnyomja a kis piros csengőt, egy nagy karéj kenyeret jobb kezembe véve hirtelen mozdulattal belefordítok, jól beletunkolok, hogy hagyma is ragadjon rá dögivel, majd a kenyeret a hagymás zsírból kivéve széles, kéjes vigyorral a képemen beburkolom :-D
Mindig repetázom :-D
Na, ugye, hogy a zsíroskenyér is megér egy misét? :-D