Blogkocsma

Már posztoltam egyszer, de ez egy örökbecsû recept, nem lehet eleget nyilvánosságra hozni. Különben is, ha ezt kérik a gyerekek, akkor nincs apelláta!

70–80’s évek nagy kedvence volt főtt fejhús a szintén ipari méretekben készült főtt csülök mellett. Pirospaprikával vastagon megszórva árulták, olcsó volt, s ha sikerült frisset venni, kevés jobb falat akadt nála. Sokféle állagú, ízű részek elegye: az izmos orr, a szálkás pofa, a kissé zsíros nyak és a ropogós fül. Mostanság már ritkán kapni, ha néha van is a boltban, ritka rondán néz ki, és rohadt drága.

A közelmúltban Zednél volt születésnapi muri, pörkölt készült bográcsban a vendégsereg részére. A vásárcsarnokba mentünk megvásárolni a belevalót. A hentesnél fedeztem fel három igen csinos malacfejet (pontosabban fél fejet), olyan kilósformák voltak. Zed legott meg is vett egyet a pörköltbe, a másik kettőt én tettem magamévá. Otthon aztán mentek a fagyasztóba, már megvolt az étlap és az alapanyag a következő napokra, nem akartam felborítani a terveimet.

Múlt héten aztán eljött a főtt malacfej ideje.

A napokban kaptam a hírt, hogy a császárgomba védett lett.  Erre való megemlékezésként előástam egy tavalyi írásomat, amit annak idején nem posztoltam - gombalevest mindenki tud főzni ...

Barátunk, akinek dílere van, gyakran megjelenik egy-egy papírzacskóval, amiben néhény szép gomba lapult, mert én nagyon szeretem a gombát. Előre nem tudja soha, mikor lesz, de a díler bizony jelentkezik, hogyha van friss szállítmány. Most azonban másként történt!

Barátunk (a dílere nélkül) elment Miskolcon a piacra hajnalban, és mit tesz isten, ott mosolygott egy nagy kupac császárgomba, gombaszakértõi papírral megerõsítve. Ennek természetesen nem tudott ellenállni, és felpakolt egy zacskónyit

Augusztus 30-án befejeződött a paradicsomszezon. Lecsipegettem még egy kilóra való, vállalható állapotú paradicsomot, a többit ott ette meg a nyavalya. Nem mondom, volt paradicsom rogyásig – sokat ültettem -, de nagyon hirtelen, és igen hamar vége lett. Normális esetben még szeptember végéig szedhettem volna belőle. Ez van, mit tehet szegény ember gyermeke?

Feleségem befutott hét kicsiny alsócombbal, amit majorannásan kért elkészíteni. Szerencsére a hûtõben õrzött pecsenyezsírt felhasználhattam.

A körítést magamtól találtam ki, de az is nagyon egyszerû, símán kifõzött vöröslencse lett.

Augusztus közepén beindult a paradicsom. Ekkoriban még semmi nem utalt arra, milyen csúfos véget fog érni az egész paradicsom ültetvény, főleg, hogy olyan hamar. Szedtem hát másnaponként a termést, és ettem nyakló nélkül. Reggelire azt vittem, és ha hideg étel volt, ebédre-vacsorára is lecsúszott egy nagy tállal.

Kistesó nagy kedvence a házilag főtt paradicsom ivólé, kapacitált hát, hogy hétvégén készítsünk egy adagot. Nem mintha ő nem tudná megfőzni, csak neki egyszerűbb, ha nálam maszatoljuk össze az egész konyhát.

Fûszeres krémsajttal töltött jalapeño paprika bundázva és kirántva. A név eredetileg az Anchor Food Products of Appleton, Wisconsin cég márkaneve volt a sajttal töltött panírozott jalapeño paprikára, de késõbb kiterjesztették a Poppers márkanevet a rántott mozzarella sajtrudacskára, rántott gombára és hasonló elõételekre. A Poppers márkanév eredetileg egy pattogatott kukoricára volt bejegyezve egy másik cég által, de végül az Anchor Foods megvette, és azóta a rántott zöldségeket jelenti.

Fõleg elõétel vagy sörkorcsolya minden mexikói étteremben (chile relleno), és Puebla városából származik.

Ez esetben egy csavarral.

Még soha nem ettem, de mindig kacérkodtam vele. Elsõsorban attól féltem, hogy túlságosan csípõs lesz, meg hogy nem tudnék egy adagot megenni. Most viszont kagylólevesre hívtam a szomszédokat, és gondoltam, kipróbálom rajtuk. Az is segített az ötlethez, hogy a piacon találtam friss kecskekrémsajtot, meg hízott kacsamájat is elfogadható áron (hogy ez hogy jön ide ...).

Aki evett már mexikói ételt, az biztos találkozott már ezzel a csilipaprikával, amit ecetes lében tesznek üvegbe. Nachos vagy enchilada vagy bármely tortilla mellett előfordul a tányéron.

A felöntõlé a legegyszerûbb ecetes-cukros víztõl a mindenféle fûszerekkel megbolondítottig terjedhet. Az elsõ adagot az almapaprikám felöntõlevének maradékával készítettem, és kislyányom már a második üvegnél tart, pedig nem is szereti a csípõset.

Beindult a csiliszezon a kertben, sorban érnek a paprikák. Az elsõ a Georgia's Flame fantázianevû paprika, ami szép vastag húsú és közepesen csípõs (1500 SHU - a cseresznyepaprikánál valamivel enyhébb).

Mivel ez most egy ehetõ csípõsségû paszta lesz, ezért a thai változatot készítettem.

Összegyűjtöttem sok weblapról a különféle csilipaprikák csípősségi indexét és egy nagy táblába rendeztem, hogy bárki összehasonlíthassa őket.

Tehetném egy másik weblapra is, de akkor linket kellene adnom. Így marad itt a blog.hu épülésére!

Csak akkor klikkelj a "tovább"-ra, ha érdekel, mert elég nagy anyag.

Borfesztiválban voltunk. Igazából magamtól eszembe nem jutott volna ilyen célzattal elzarándokolni a fővárosba, de a Varga Pincészet volt olyan aranyos és meghívott minket. Az, hogy milyen szempontok alapján választották éppen a Blogkocsmát, megérne egy misét, de sajnos elfelejtettük megkérdezni. Nyilván volt egy jó adag PR is a dologban, de én nem bántam, kedvesen fogadtak, foglalkoztak velünk, válaszoltak minden kérdésre és nem utolsósorban jól tartottak minket. A borokról és a végrehajtott fejlesztésekről András már referált, erre nem is vesztegetnék több szót.

Hát ezt nem lehet megállni, hogy ne posztoljam. Waka megírta a piros krumplifõzeléket, ami nekem (és sokaknak) újdonság.

Én meg elmesélem a fehér, savanykás változatot, ami Wakának (és sokaknak) lesz újdonság :)

Nem szoktunk reklámanyagokat az orrotok alá dugni (bár Waka már beszámolt egy kiállításról), de kaptunk egy személyes meghívót a Varga pincészet sajtótájékoztatójára a borfesztivál megnyitó napjára.

Õszintén bevallom, nagyon kellemes meglepetés volt, és igencsak megtiszteltetõnek éreztem a csupán kétéves blogunk meghívását egy ekkora pincészettõl. Feleségemmel már több, mint egy évtizede vesszük a Varga borokat, valamint az év elsõ borát, ami a Vargáék Csabagyöngyéje, és ami Európa az északi félteke legelsõ bora az évben!

Minden szeptemberben veszünk belõle, szeretjük, mert könnyû, friss és igazán szõlõízû bor! Sajnos pár éve megszûnt a félédes változat, amit igazán kedveltünk. Persze erre is kaptunk magyarázatot a sajtótájékoztatón, illetve azelõtt.

A napokban elkezdtem felszedni a krumplit. Az Impala nagyon szép lett, annak ellenére, hogy a gerillakertben vetettem, és egy kevés komplex műtrágyán és számos kapáláson kívül nem sok kényeztetést kapott. A legutóbb főzött zöldségragu mellé valami egyszerű másodikra vágytam. Ilyenkor palacsintát vagy tócsit szoktam sütni. A frissen felszedett burgonya miatt nem sokat kellet töprengenem, a tócsira esett a választásom. Szokás szerint erőt vett rajtam a lustaság, szerettem volna minél kevesebb munkával megoldani a főzést. Kitaláltam, hogy tepsiben sütöm meg. Persze innen máris éles fordulatot vett az étel, legalább is az általam többnyire készített tócsihoz képest.

Nehéz rendesen lefordítani, mert nem igazán leves, de az amerikaiak meg nem is tudják, mi az a leves :) Tipikus keleti parti étel, amit a bevándorlók fõztek éhenhalás ellen. Kagyló volt dosztig, valahonnan lõttek hozzá krumplit is, bár van aki például halból vagy kukoricából fõzi. Amúgy is, most kagylót eszem kagylóval - lévén szalmaözvegy ...

Ez nem annyira leves a mi kategorizálásunk szerint, mert kb egy jólsikerült krumplifõzelékre hajaz, amibe kagylót, zellerszárat és tejszínt tettek. Hogy jó-e? Minden nap megenném! Jobb helyeken pedig nem is tányérban szolgálják fel, hanem cipóban (amikor persze crackert nem adnak hozzá).

Már többször írtam a barátunkról, akinek dílere van, és aki mindig meglep pár császárgombával, amikor hozzájut.

Ezúttal egy monstrumot hozott.

Valahányszor nagy boltban járok, sasszemmel nézem át a húspultot, hátha véletlenül belekerült valami jófajta marhahúsdarab. Igy volt ez a napokban is madarasban.

Ez a kis darab hús ott árválkodott. Hallom az egyik vevõtõl: "nézd milyen vacak zsíros hús"!

El is szedtem az orra elõl azon nyomban. Ennek a húsnak pont az volt a szépsége, hogy zsíros. Serpenyõben vagy grillen sütve csodás ízekkel és állaggal fog megörvendeztetni.

Mivel Babette rendesen megtanított pogácsát sütni, most egy különlegesre fájt a fogam. Elõzõ nap kisütöttem egy adag kacsa bõröshájat tepertõnek, ami nagyon kínálgatta magát egy kisebb adagra.

Maradt ezentúl a csilis bundáskenyérnél vágott snidlingbõl is egy tálkával. Ez már elegendõ egy spéci pogácsára.

A cím kicsit túlzás - nem vagyok séf - de így eléggé blikkfangosra sikeredett. Nem az elsõ alkalom, hogy házhoz megyek megfõzni egy ételt, és remélem nem is az utolsó (egy Carbonaraval is tartozom egy olvasónknak).

Legjobb barátom középsõ lyánya itthon van a második babájával, és igencsak szeretne kagylót enni (bár akkor is fõztem már neki, amikor még csak várandós volt :)

A kagyló jó, könnyû és egészséges étel, elkészítése sem igényel doktori disszertációt. Legutóbb nem vittem fényképezõgépet, de most nem ússzátok meg ...

Úgy esett, hogy hétvégére egy jó zöldséglevest akartam főzni. Rengeteg sárgarépa, petrezselyem és paszternák termett idén, bár némelyiket erősen megrágták a férgek. Nincs mese, fogyasztani kell, mert sokáig nem tudom majd tárolni. Ahogy aztán jobban végiggondoltam a dolgot, rájöttem, hogy a zöldség magában szerény lesz levesnek. Nem mintha bajom lenne a zöldséglevessel, de valami tartalmasabbra vágytam. Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban egy kis csirkefar. Jó múltkorában vettem egy tucatnyit a magyar csodából, a faros csirkecombból. Ötszáz forintért adták, és sikerült egészen szépet kifogni az ismerős hentesnél. Persze, én csak ismerős henteshez járok. Igaz, ha eleget járok valahova, ismerős lesz mind. Az aprólékfélét leválasztottam a combokról, leszedtem a hájat, és a tiszta húst lefagyasztottam. Most kapóra jött ez a húsféle a főzéshez. Persze nyughatatlan elmém tovább cikornyázta a receptet. Mi lenne, ha némi tejföllel tovább gazdagítanám a levest? És lőn.

Összegyûlt vagy két kilónyi füge. Megehetném, de inkább fõzök belõle lekvárt. A fügelekvár önmagában elég semmilyen, szedtem hát hozzá egy kis szedret is.

Egy titkos olvasónktól kaptam egy ötletet, hogy készítsem el, valamint posztoljam, ha tetszik.

Azt mondja, ez egy új recept, utána nézett, és sehol nem lelt hasonlót a weben. Mivel éppen van csili, meg mindenféle snidling és zöldfûszer, kipróbáltam reggelire.

…Oh, de mi a név?

Mit rózsának hívnak, nevezzük azt

Akárhogy: olyan illatos marad.

Így Romeo, nem hívnák Romeonak,

Megtartaná dicső tökélyeit

E név nélkül is…

- Lüszike, állj meg azonnal! – sikoltott kétségbeesetten a platformcipős, erősen sminkelt anyuka a kétévesforma kislánynak, aki üdvözült arccal, kitárt karokkal totyogott az út felé, hogy kivasaltassa magát a világ legszakadtabb Opel Asconájával.

Egy nagyon kopogós rövid vágta, no meg egy csikorgó fékezés végül megelőzte a katasztrófát. Mindenki fellélegzett, Lüszike kicsit pityergett, az anyuka ölbe kapta, és ráripakodott a kocsiban ülőkre.

- Ronaldó, Sakira, hogy tudtok ilyen vadul száguldozni?

A megszólítottak meglehetősen értetlen képet vágtak. Ronaldó azért, mert soha nem szokott gyorsan hajtani, amikor (vagyis rendszerint) telefonál vezetés közben, és a rozsdás tragacs egyébként sem volt képes a fent említett mutatványra.

Sakira pláne bután nézett, hiszen legfeljebb háztartást szokott vezetni, és az esetek többségében az többnyire pizza rendelésben merült ki. Reflexből azért harsányan viszonozta a sajátos üdvözlést.

- Ne üvölts Melodi, mert felébred a kis Szantínó!

A kis Szantínó a hátsó ülésen persze felébredt, és hangot adott nemtetszésének. Sakira kiugrott a kocsiból, kinyitotta a hátsó ajtót, és felnyalábolta a hangosan nyekergő csomagot. Magához szorítva a gyermeket, folytatta a rikácsolást.

- Mondtam, ugye? Miattad ébred fel szegény csöppség.

- Azért van, mert száguldoztok, mint az állat – replikázott Melodi, aztán Lüszikével a karjában, fejét magasra emelve visszacsattogott a játszótérre, ahol két másik anyuka várt reá, hogy folytassák a csevegést.

- Őzike, Hófehérke. Láttátok, hogyan vezet az a két rohadék? – kérdezte fejével hátrafele intve. – Majdnem elütötték Lüszikét.

A két megszólított csak bólogatott, nem tették szóvá, hogy esetleg odafigyelhetne a magzatára, ha már vele ment le a parkba.

A madarasban csavarogván lecsaptam egy kis adag marhabordára. Szép húsosnak tûnt, megvettem, hátha lesz belõle valamikor egy jó húsleves. Ez a módszerem, amivel a csodahüttőt mennyei magasságokba emelem, de ne áruljátok el senkinek!  Itthon azután véletlenül megnéztem Adrian Richardson lassú tûzön készült marhabordáját. Na ezt nem kellett volna, de még aznap este nekiálltam, így az oldalas el sem érte a csodahüttőt.

Önmagában a 3 darab bordáért nem érdemes a gázt sem begyújtani, így irány a csodahüttõ: egy pontméretû rostélyos szelet azért árválkodott ott.

Érik a szeder, meg egy kicsit már a nektarin is. Fügét meg 2-3 naponta tudok néhányat szedni. Itt az ideje egy kis feketeszeder lekvár készítésének. Valamiért mi mindig lágyítjuk a szedret kis nektarinnal, ez nálunk így alakult ki.

Sikerült bõ fél kilót leszedni a bokrokról, meg a nektarin is adott 4 érett példányt.