Blogkocsma

Beindult a csiliszezon a kertben, sorban érnek a paprikák. Az elsõ a Georgia's Flame fantázianevû paprika, ami szép vastag húsú és közepesen csípõs (1500 SHU - a cseresznyepaprikánál valamivel enyhébb).

Mivel ez most egy ehetõ csípõsségû paszta lesz, ezért a thai változatot készítettem.

Összegyűjtöttem sok weblapról a különféle csilipaprikák csípősségi indexét és egy nagy táblába rendeztem, hogy bárki összehasonlíthassa őket.

Tehetném egy másik weblapra is, de akkor linket kellene adnom. Így marad itt a blog.hu épülésére!

Csak akkor klikkelj a "tovább"-ra, ha érdekel, mert elég nagy anyag.

Borfesztiválban voltunk. Igazából magamtól eszembe nem jutott volna ilyen célzattal elzarándokolni a fővárosba, de a Varga Pincészet volt olyan aranyos és meghívott minket. Az, hogy milyen szempontok alapján választották éppen a Blogkocsmát, megérne egy misét, de sajnos elfelejtettük megkérdezni. Nyilván volt egy jó adag PR is a dologban, de én nem bántam, kedvesen fogadtak, foglalkoztak velünk, válaszoltak minden kérdésre és nem utolsósorban jól tartottak minket. A borokról és a végrehajtott fejlesztésekről András már referált, erre nem is vesztegetnék több szót.

Hát ezt nem lehet megállni, hogy ne posztoljam. Waka megírta a piros krumplifõzeléket, ami nekem (és sokaknak) újdonság.

Én meg elmesélem a fehér, savanykás változatot, ami Wakának (és sokaknak) lesz újdonság :)

Nem szoktunk reklámanyagokat az orrotok alá dugni (bár Waka már beszámolt egy kiállításról), de kaptunk egy személyes meghívót a Varga pincészet sajtótájékoztatójára a borfesztivál megnyitó napjára.

Õszintén bevallom, nagyon kellemes meglepetés volt, és igencsak megtiszteltetõnek éreztem a csupán kétéves blogunk meghívását egy ekkora pincészettõl. Feleségemmel már több, mint egy évtizede vesszük a Varga borokat, valamint az év elsõ borát, ami a Vargáék Csabagyöngyéje, és ami Európa az északi félteke legelsõ bora az évben!

Minden szeptemberben veszünk belõle, szeretjük, mert könnyû, friss és igazán szõlõízû bor! Sajnos pár éve megszûnt a félédes változat, amit igazán kedveltünk. Persze erre is kaptunk magyarázatot a sajtótájékoztatón, illetve azelõtt.

A napokban elkezdtem felszedni a krumplit. Az Impala nagyon szép lett, annak ellenére, hogy a gerillakertben vetettem, és egy kevés komplex műtrágyán és számos kapáláson kívül nem sok kényeztetést kapott. A legutóbb főzött zöldségragu mellé valami egyszerű másodikra vágytam. Ilyenkor palacsintát vagy tócsit szoktam sütni. A frissen felszedett burgonya miatt nem sokat kellet töprengenem, a tócsira esett a választásom. Szokás szerint erőt vett rajtam a lustaság, szerettem volna minél kevesebb munkával megoldani a főzést. Kitaláltam, hogy tepsiben sütöm meg. Persze innen máris éles fordulatot vett az étel, legalább is az általam többnyire készített tócsihoz képest.

Nehéz rendesen lefordítani, mert nem igazán leves, de az amerikaiak meg nem is tudják, mi az a leves :) Tipikus keleti parti étel, amit a bevándorlók fõztek éhenhalás ellen. Kagyló volt dosztig, valahonnan lõttek hozzá krumplit is, bár van aki például halból vagy kukoricából fõzi. Amúgy is, most kagylót eszem kagylóval - lévén szalmaözvegy ...

Ez nem annyira leves a mi kategorizálásunk szerint, mert kb egy jólsikerült krumplifõzelékre hajaz, amibe kagylót, zellerszárat és tejszínt tettek. Hogy jó-e? Minden nap megenném! Jobb helyeken pedig nem is tányérban szolgálják fel, hanem cipóban (amikor persze crackert nem adnak hozzá).

Már többször írtam a barátunkról, akinek dílere van, és aki mindig meglep pár császárgombával, amikor hozzájut.

Ezúttal egy monstrumot hozott.

Valahányszor nagy boltban járok, sasszemmel nézem át a húspultot, hátha véletlenül belekerült valami jófajta marhahúsdarab. Igy volt ez a napokban is madarasban.

Ez a kis darab hús ott árválkodott. Hallom az egyik vevõtõl: "nézd milyen vacak zsíros hús"!

El is szedtem az orra elõl azon nyomban. Ennek a húsnak pont az volt a szépsége, hogy zsíros. Serpenyõben vagy grillen sütve csodás ízekkel és állaggal fog megörvendeztetni.

Mivel Babette rendesen megtanított pogácsát sütni, most egy különlegesre fájt a fogam. Elõzõ nap kisütöttem egy adag kacsa bõröshájat tepertõnek, ami nagyon kínálgatta magát egy kisebb adagra.

Maradt ezentúl a csilis bundáskenyérnél vágott snidlingbõl is egy tálkával. Ez már elegendõ egy spéci pogácsára.

A cím kicsit túlzás - nem vagyok séf - de így eléggé blikkfangosra sikeredett. Nem az elsõ alkalom, hogy házhoz megyek megfõzni egy ételt, és remélem nem is az utolsó (egy Carbonaraval is tartozom egy olvasónknak).

Legjobb barátom középsõ lyánya itthon van a második babájával, és igencsak szeretne kagylót enni (bár akkor is fõztem már neki, amikor még csak várandós volt :)

A kagyló jó, könnyû és egészséges étel, elkészítése sem igényel doktori disszertációt. Legutóbb nem vittem fényképezõgépet, de most nem ússzátok meg ...

Úgy esett, hogy hétvégére egy jó zöldséglevest akartam főzni. Rengeteg sárgarépa, petrezselyem és paszternák termett idén, bár némelyiket erősen megrágták a férgek. Nincs mese, fogyasztani kell, mert sokáig nem tudom majd tárolni. Ahogy aztán jobban végiggondoltam a dolgot, rájöttem, hogy a zöldség magában szerény lesz levesnek. Nem mintha bajom lenne a zöldséglevessel, de valami tartalmasabbra vágytam. Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban egy kis csirkefar. Jó múltkorában vettem egy tucatnyit a magyar csodából, a faros csirkecombból. Ötszáz forintért adták, és sikerült egészen szépet kifogni az ismerős hentesnél. Persze, én csak ismerős henteshez járok. Igaz, ha eleget járok valahova, ismerős lesz mind. Az aprólékfélét leválasztottam a combokról, leszedtem a hájat, és a tiszta húst lefagyasztottam. Most kapóra jött ez a húsféle a főzéshez. Persze nyughatatlan elmém tovább cikornyázta a receptet. Mi lenne, ha némi tejföllel tovább gazdagítanám a levest? És lőn.

Összegyûlt vagy két kilónyi füge. Megehetném, de inkább fõzök belõle lekvárt. A fügelekvár önmagában elég semmilyen, szedtem hát hozzá egy kis szedret is.

Egy titkos olvasónktól kaptam egy ötletet, hogy készítsem el, valamint posztoljam, ha tetszik.

Azt mondja, ez egy új recept, utána nézett, és sehol nem lelt hasonlót a weben. Mivel éppen van csili, meg mindenféle snidling és zöldfûszer, kipróbáltam reggelire.

…Oh, de mi a név?

Mit rózsának hívnak, nevezzük azt

Akárhogy: olyan illatos marad.

Így Romeo, nem hívnák Romeonak,

Megtartaná dicső tökélyeit

E név nélkül is…

- Lüszike, állj meg azonnal! – sikoltott kétségbeesetten a platformcipős, erősen sminkelt anyuka a kétévesforma kislánynak, aki üdvözült arccal, kitárt karokkal totyogott az út felé, hogy kivasaltassa magát a világ legszakadtabb Opel Asconájával.

Egy nagyon kopogós rövid vágta, no meg egy csikorgó fékezés végül megelőzte a katasztrófát. Mindenki fellélegzett, Lüszike kicsit pityergett, az anyuka ölbe kapta, és ráripakodott a kocsiban ülőkre.

- Ronaldó, Sakira, hogy tudtok ilyen vadul száguldozni?

A megszólítottak meglehetősen értetlen képet vágtak. Ronaldó azért, mert soha nem szokott gyorsan hajtani, amikor (vagyis rendszerint) telefonál vezetés közben, és a rozsdás tragacs egyébként sem volt képes a fent említett mutatványra.

Sakira pláne bután nézett, hiszen legfeljebb háztartást szokott vezetni, és az esetek többségében az többnyire pizza rendelésben merült ki. Reflexből azért harsányan viszonozta a sajátos üdvözlést.

- Ne üvölts Melodi, mert felébred a kis Szantínó!

A kis Szantínó a hátsó ülésen persze felébredt, és hangot adott nemtetszésének. Sakira kiugrott a kocsiból, kinyitotta a hátsó ajtót, és felnyalábolta a hangosan nyekergő csomagot. Magához szorítva a gyermeket, folytatta a rikácsolást.

- Mondtam, ugye? Miattad ébred fel szegény csöppség.

- Azért van, mert száguldoztok, mint az állat – replikázott Melodi, aztán Lüszikével a karjában, fejét magasra emelve visszacsattogott a játszótérre, ahol két másik anyuka várt reá, hogy folytassák a csevegést.

- Őzike, Hófehérke. Láttátok, hogyan vezet az a két rohadék? – kérdezte fejével hátrafele intve. – Majdnem elütötték Lüszikét.

A két megszólított csak bólogatott, nem tették szóvá, hogy esetleg odafigyelhetne a magzatára, ha már vele ment le a parkba.

A madarasban csavarogván lecsaptam egy kis adag marhabordára. Szép húsosnak tûnt, megvettem, hátha lesz belõle valamikor egy jó húsleves. Ez a módszerem, amivel a csodahüttőt mennyei magasságokba emelem, de ne áruljátok el senkinek!  Itthon azután véletlenül megnéztem Adrian Richardson lassú tûzön készült marhabordáját. Na ezt nem kellett volna, de még aznap este nekiálltam, így az oldalas el sem érte a csodahüttőt.

Önmagában a 3 darab bordáért nem érdemes a gázt sem begyújtani, így irány a csodahüttõ: egy pontméretû rostélyos szelet azért árválkodott ott.

Érik a szeder, meg egy kicsit már a nektarin is. Fügét meg 2-3 naponta tudok néhányat szedni. Itt az ideje egy kis feketeszeder lekvár készítésének. Valamiért mi mindig lágyítjuk a szedret kis nektarinnal, ez nálunk így alakult ki.

Sikerült bõ fél kilót leszedni a bokrokról, meg a nektarin is adott 4 érett példányt.

Fogasfilé bakonyi módra, csirke bakonyi módra. Lábrázást kapok, ha csak meghallom. A vendéglátó szakma legnagyobb szégyene, ha egy étlapon megjelenik, már közel a vég. Tejfölös, esetleg tejszínes gombamártás valami másodosztályú sült húsra löttyintve, így téve azt eladhatóvá. Szerencsésebb esetben lakossági csiperkéből, ha nincs mázlink, kínai konzervgombából. Pedig el lehetne készíteni jól is, erdei gombával, a hússal együtt párolva.

Szombaton aztán és is beálltam a sorba, természetesen kizárólag a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt. Úgy terveztem, hogy készítek megint pirított burgonyát a tarja mellé, és az egészet egy sajtmártással tálalom. A gond az, hogy az egyetlen értékelhető sajtválasztékkal rendelkező üzlet a város másik végén van, gyalog majd 3 km. Időm sem volt elkutyagolni oda, a busz meg ötszáz forint lenne oda-vissza. Maradt a közeli ábéce, vettem 10 deka Leerdammer, és ugyanannyi kőrösi mozarella sajtot. A következő kérdés az ízesítés volt. Egy markánsabb zamatú sajt magában hordozta volna a megoldást, de az általam vásároltak mindenképpen igényeltek valami fűszerezést. Az Interneten fellelt receptek elég egysíkúan oldották meg ezt, hagyma, fokhagyma, bors. Ekkor pattant ki az isteni szikra. A múltkori, nem várt szerencsével végződött gombászás eredményeképpen egy rakás szegfűgomba volt a fagyasztóban, az éppen jó lett ízesítésnek. A kertben azért még összecsipegettem ezt-azt, amiről úgy gondoltam, jó lesz hozzá, aztán szombaton reggel nekiduráltam magam.

Uborkadömping van a veteményesben! Átlag kétnaponta kell szednem, akkor lejön 10-12 darab, amit megenni nem bírunk. Egy részét elajándékozzuk, de idén a nagyját elteszem mindenféle ecetes uborkának.

Kifutottam a receptekbõl, de Babette segítségemre sietett. Most ezt a változatot mutatom meg.

Ezt a levest soha nem unom meg, és ha megkérdezitek PO-t, õ is hasonlóan van vele, meg a Zuppa Pavesevel is :)

Folyadékháztartásom felborult, kellett ismét egy jó leves, hamár a kacsaleves elfogyott. A hûtõben találtam egy szép fej karfiolt, akkor most karfiolleves lesz akár eszi, akár nem.

Pinka-Panka emlegette a napokban a kaporszószt (kapormártást a kényesebbeknek), én meg még soha nem csináltam. Sajnos feleségem nem kapor rajongó, így õ se fõzött még soha. Kellett is valami, ami nem hús ...

Mivel most szalmaözvegy vagyok, kipróbálhatok mindent, még a kaporszószt is. Inyesmester alaplével és zölden készíti, míg Horvát Ilona tejfelesen. Én meg dacolva pizzaszeletvágóval, tejszínnel fõztem meg, mert el kellett már használnom a házi tejszínt. (Ha hagyom megsavanyodni, akkor amúgy is tejföl lesz belõle).

Lehet, hogy nem is szalmakrumpli a neve, de én így emlékszem. Manapság csipsz néven látható a boltokban, zacskóban.

A képekbõl itélve tarját és hátszínt pácoltam be, majd sütöttem ki kései ebédre feleségvárónak.

Már megint éhesen mentem vásárolni ... Egy szép doboz shiitake gomba nézett rám esdeklõ szemmel, hogy fõzzem meg. Mondám, hogy rendben, de te egyedül egy fogamra sem vagy elég, így betettem egy mini barna csiperkét is. Az már bevált a múltkoriban a shimeji gombával.

Persze már megint este van, nem kéne enni, de a feleségem által fõzött zöldbabfõzelék elfogyott, õ meg már a leendõ unoka körül bábáskodik az USA-ban.

Nézegettem recepteket, mit lehetne készíteni. A rizottó kilõve, nemrég fõztem. Spagetti - inkább vargányával, de az nincs. Ekkor találtam egy egyszerû, könnyû, gyors receptet fettuccine-vel, ami szélesmetélt.

Nagyon leveses vagyok, és már elfogyott a karfiollevesem is. Vettem viszont egy szép méretes póréhagymát, hogy abból krémlevest fõzzek.

Úgyse főztem még póréhagymalevest ...

A héten nem úgy alakult a főzés, ahogy szerettem volna. Többször is közbejött valami, miért is meredek fordulatot vett a menü. Terveztem egy krumplifőzeléket, de kaptam egy jó adag pirosra érett lecsópaprikát, összedobtam hát egy lecsót. Aztán, hogy a kabak is fogyjon – mert az időjárás igencsak kedvez neki, nő, akár a gomba – tettem bele kevés patisszont. Persze az utolsó pillanatban nem bírtam magammal, jól megfokhagymáztam, és belenyomtam egy kanál sárga currypasztát, ha már olyan finom, és éppen volt otthon.

Aztán a héten belefutottam a tepsis krumpli receptjébe, és úgy döntöttem, hogy hétvégére az lesz. Gondoltam, van a fagyasztóban pár szelet tarja, megsütöm mellé, és egy jó sajtmártással öntöm nyakon a krumplit. Aztán eszembe jutott, hogy múlt hétről van még egy három darab híján öt liter kovászos uborka, tehát a mártás ugrott. Arról nem is beszélve, hogy nem ártana valamennyi cukkinit is elkoptatni a kertből. Így lett a hétvégi ebéd konvencionális rántott csirkecomb és -cukkini tepsis krumplival és kovászos uborkával.