Ágnes hozott egy szatyor csicsókát. Kiraktam az erkélyre a többi gyökér mellé, aztán meg is feledkeztem róla. A napokban, ahogy törtem a fejem a következő heti menün, eszembe villant. -Na - gondoltam magamban -, épp kitelik belőle egy-két étkezés. Már csak az a kérdés, hogyan készítsem el.
Azt írják mindenfelé, hogy a csicsóka milyen jó dolog, a cukorbetegek is nyakló nélkül ehetik, csak hát hogyan egyék. Mert ugyebár a csicsóka annyira nem finom. Gondolom, mindenki egy emberként hördül fel: - Hiszen milyen jó íze van neki!
Az. Van neki. Mikor kifordul a földből, lecsapunk rá, megtörölgetjük, netán megmossuk, aztán elropogtatunk egyet. Finom. Eszünk még egyet. Az is jó. De a harmadik-negyediknél már nem annyira jó, előjön valami fura utóíz, elég is lesz belőle egykettőre. Akkor most össze kéne dobni, mondjuk két evésre valót. Mehet is a fülvakarás. Hiszen Gordon Ramsey új éttermében is az étlapon szerepel. Ott. Szerepel.
A fellelhető receptek három iskolát követnek. Egyetlen közös van bennük, valamivel mindegyik felturbózza, hogy tompítsa a mellékízt
Vannak ugyebár a különféle pürék, krémlevesek és rakott vagy csőben sült variációk. Tejszín, fokhagyma és tengernyi parmezán kell bele, a rakottnál a füstölt kolbász segít.
A másik a saláta, ízes öntetek, meghökkentő megoldások jellemzik a legtöbbet. (Végül magam is így tettem.)
És ott van a magyar konyha Jolly Jokere, amihez minden háziasszony bátran nyúlhat, a tócsi. A tócsi a maga evolúciója során elért arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet tenni a cukkinitől a döglött szamárig. Mehet bele nyakló nélkül mindenféle fűszer, ha ráadásul gasztroblogger az istenadta szakácsa, igyekszik minél merészebben fűszerezni, lepkeszegmagot, asa foetidát, pöcögemagot tesz beléje, és ha igazán meglódul a fantáziája, talán még egy fecskefészket is lever az eresz alól, hiszen a kínaiak is használják.
Lehet még olajban kisütni, de én egyszer megpróbáltam, és úgy vélem, elég volt.
Szóval lett saláta.