Nem igazán értem, mi a jó ebben az ételben. Akkor már inkább töltött paprikát csinálnék!
Igenám, de a nagylyány kérte, hogy a kisunokám 1 éves szülinapi partyjára ezt készítsek. Ezellen viszont nincs apelláta, akkor legyen húsgombóc.
Nem igazán értem, mi a jó ebben az ételben. Akkor már inkább töltött paprikát csinálnék!
Igenám, de a nagylyány kérte, hogy a kisunokám 1 éves szülinapi partyjára ezt készítsek. Ezellen viszont nincs apelláta, akkor legyen húsgombóc.
Portugál vörösboros kacsa. Olyan, mintha az Osso bucco és a Bœuf bourguignon szerelemgyereke lenne, kacsából. Mostanában Quentin Crewe Nemzetközi étlapkalauz című könyvét lapozgatom a klotyón. Országonként illetve régiónként ismerteti röviden a különféle ételeket, italokat, hasznos tudnivalókat. Az általa legjobbnak tartott fogásokat csillaggal jelöli, a magyar ételek közül például a tökfőzelék érdemelte ki a csillagot. Bár a könyvben számos tárgyi tévedés és/vagy fordítási baki van, remek ötleteket ad. Amelyik fogás felkelti az érdeklődésemet, rákeresek az Interneten, és ha megtetszik, elkészítem.
Ezt az ételt végül egy videó alapján főztem meg, nem volt túlbonyolítva és szemléletesen mutatta be a főzés folyamatát. Kicsit persze szótárazni kellett, de különösebb problémát nem okozott.
Minden jó karácsonyi receptemet csak karácsony után posztolom ... Sebaj, legalább jövőre lesz miből válogatni :)
Családi hagyomány, hogy karácsonyra húsleves, egyben sült csirke ropogós bőrrel és krumplipüré a menü. Utóbbi időben már a mákosguba is bejelentkezik deszertnek.
Idén kicsit módosítottam a csirke recepten, és nem tettem rá rozmaringot, de majdnem kitört a palotaforradalom, így még sütés előtt szórtam rá szárítottat.
Vagy ddeokbokki, koreai nemzeti étel. Maangchi-tól szárazik ez a fogás is, akárcsak a Japchae. Régóta szemeztem már vele, most eljött az alkalom. Z hazalátogatott a ködös Albionból, Tanitának is tartoztam már jó ideje egy vacsorameghívással, és A sem evett már régóta a főztömből. Ropi meg két nappal elébb megjelent nálam a melóban valami ügyben, meghívtam őt is legott.
Maga az étel nem lett valami autentikus, tekintve, hogy pár alapanyag nem állt rendelkezésre. A szárított ajóka (szardella) épp elfogyott az ábécében, a tengeri moszatot meg elhasználtam valamihez a múlt héten. Mivel a szerző azt mondta, hogy zöldségalapléből is el lehet készíteni, úgy véltem, elég megengedő az étel, hogy szabadon garázdálkodhassak. A másik gond a leányzó mértéktelen csili és csiliszósz használata. Csupa kényes gyomrú népek jönnek, de ennyi paprika még a wokot is kimarná. Pótoltam ezzel-azzal, csak nem rohan le a KNDK miatta.
Nem volt panasz a vacsorára - igen udvarias ember mindegyik -, de azért még lehet hangolni rajta.
A lyányomék mélyhűtőjét nézegetve kezembe került egy vákum csomag, egy farmról származó, felaprított ökörfarok (na jó, csak marhafarok). A dátumot nézve ezt még tavaly vettük, mikor ott voltam, de ez egy sokcsillagos mélyhűtő, nyoma sem volt fagykárnak, vagy ilyesminek.
Bár a kép életlen lett, de a leves semmiben sem hibádzott. Az illata is tökéletes - semmi hűtőszag. Szóval elhatároztam, hogy megfőzöm egy pici csavarral, hogy a vejem is szeresse.
Bár a tavalyi aszályos nyár nem volt éppen kedvező a sütőtök termesztéshez, nem lehet okom a panaszra. A Karácsonyra kapott háromféle magból vetettem két-két bokorral. Szerencsére volt annyi víz a kútban, hogy néha megöntözhessem, és 7-10 naponta tápoldatot is kaptak. Ősszel mintegy 15 darab 3-10 kilós tököt szedtem le. Lassan elkoptak, sütöttem-főztem belőle, párat el is osztogattam. Az utolsónak a héten veselkedtem neki. A reggeli turmixomba a szárzeller mellé került némi sült tök is a kaukázusi kefirbe, hogy kicsit tartalmasabb legyen. Persze ebédre is kellett valami étel, főztem hát egy curryt a tökből.
A farhát elég olcsó tud lenni - meg néha drága is. A hazai multi általában 119 Ft/kg-os áron adja, és az alapvetően igencsak szép ár. A kutyának főzzük, de ha megtetszik, akkor megvámolunk belőle párat egy leveshez. Ezzel a pénztárcánkat is segítjük, meg jót is eszünk.
Mielőtt feleségem repcsire száll, gyorsan főzök egy adagot. Most viszont nagyon kellett pucolni azt a farhátat, meg nem is volt olyan olcsó (hiába, olcsó húsnak ...) Az üres tányér nem jelenti azt, hogy ennyit főztem!!!
Nem garantálom, hogy posztolom a későbbieket is, de ez a kocsonya nagyon finomra sikeredett.
Mikor akarok kocsonyahúst venni? Hát persze, hogy január másodikán. Az eszembe se jut, hogy a boltok polcai még üresek ...
Teljesen hiába vadásztam rá, sehol semmi. Csak egy szép disznócombot kaptam hozzá (azon fogyasztóknak, akik keresik a színhúst a kocsonyában).
Azután - már majdnem a pénztárnál - felfedeztem lefagyasztott darabolt velőscsontot! Ezt muszáj vennem, már elfogyott a csodahüttőből! Közelebb menvén kiderült, hogy kocsonya egységcsomag. A feldarabolt sertéslábnak volt olyan kinézete messzebbről, mint a velőscsontnak. Kicsit válogattam, végül három csomagot betettem a kosaramba. Volt benne köröm, láb, (Waka szólásával egy egész kabátnyi) bőrke és szép húsos csánk darabok.
Ez az étel még a nyári hőségben készült, de hidegben is aktualis!
Feleségem rozé kacsamellet kért (pedig minden húst jól átsütve eszik)! Kacsa már nem volt a csodahüttőben, de libamellet találtam - akkor ezt sütöm meg neki szaftosra.
Soha nem készítettem még, utánaolvastam hát. Minden recept a sütőben fejezi be a készítését. Odakinn tombol a hőség, én ugyan be nem gyújtom a sütőt! A lefedett serpenyőben is lehet 120C fokot előállítani.
Kicsilyány szeretett volna egy Tom Kha Gai-t (thai kókuszos csirkeleves), de nem sikerült olyat rendelnie sehol, amilyet az Imázs étteremben evett.
Ezen ne múljon, sokszor főztem már idehaza (ez nem jelenti persze, hogy pont olyan finomat, mint az Imázsban, de ott is változik az íz alkalomról alkalomra). Igenám, de nem volt csirkemell nyesedék, amit erre a célra szoktam lefagyasztani. A csirkemellet nem használhatom, mert karácsonyi vacsora lesz. Találtam azonban egy adag kacsanyakat! Az egy remek hús, meg levesnek is finom alapanyag. (Titokban reménykedtem, hogy kacsazúza, de nem volt szerencsém - nem szabad szemüveg nélkül kutatni a csodahüttőben ...)
Gondolom, ismerős a vicc. Ha netán valakinek mégsem, ez a kis film remekül illusztrálja. Végül is, nagy baj nincs vele, csak arra kell ügyelni, hogy a szerszám megfelelő végére kerüljön az ember.
Így vagyok én a kerekrépával (kerékrépa, tarlórépa, turnip). Nagyon hálás növény, gyönyörűség termeszteni, szívmelengető, ahogy az ember végignéz az üde zöld leveleken és a harsogó, fényes lila gumókon. Csak hát az íze, az vacak. Nyersen még hagyján, a zsenge kerekrépa a retekre emlékeztet, de megfőzve előtolakodik az émelyítő, tömény retekíz. Akárhogy variáltam, valahogy mindig szopás lett a vége. Eddig. Végre valahára sikerült egy olyan príma fogást készíteni belőle, aminőt még álmomban sem reméltem volna. Ez nem csak az én elfogult véleményem, hanem azé a fél tucat emberé is, aki megkóstolta. Sikerült elűzni az átkot, mostantól nyugodt szívvel vetek két sort a kertbe.
Ahogy igértem, szaporodnak az új grillen (amit egyszerűen "a mozdony" néven emlegetünk idehaza) készült ételek posztjai. A fiúnak volt szülinapja, gondoltam, hogy meglepem egy hamburgerrel, mert azt nagyon szereti.
Bolti bucit meg nem veszek, mert az nekem túl édes, meg seízű - inkább sütök magam.
Nagyon régóta szeretnék saját káposztát savanyítani, bár eddig a helyi boltban finomat lehetett kapni. Egerben a piacon bámészkodva felfedeztem egy nagy rakat hajdúhadházi káposztát. Ez olyan lapos káposzta, vékony levelekkel, amik nincsenek oly szorosan a fejben, mint a hibrid káposzták.
Gyorsan felpakoltam 7 fejjel, hogy azt megsavanyítom idehaza. Aztán a madarasban is találtam ilyen káposztát, vettem még öt fejjel. Ez már kiadott tíz kilót - ennyivel érdemes belefogni!
Múltkoriban már készítettem valami hasonlót, de az csak amolyan böjti fogás volt. Most, az ünnepek előtti bevásárlás közepette kellett valami egyszerű, bőséges fogás, ami kitart egy-két napra, amikor nincs túl sok időm a konyhában kushadni. Kedvenc korcsmárosom adott egy tippet, hogyan lehetne feldobni egy kicsit. Persze az instrukciók egy részét elfeledtem, kimaradt pár összetevő, de sem volt rossz. Gyorsan összedobtam, aztán mentem kocsonyahúsért a piacra.
Süthettem volna gubához saját rudacskákat, de a lustaság (és a gyerekkori emlék) meggyőzött róla, hogy jó lesz az stangliból is.
Hátha valaki elkészíti szilveszterre ...
Valamikor régen posztoltam egy egyben sült fehérpecsenyét, aminek az eredete az amerikai Roast Beef. Kaptam egy szép stefánia darabot a madarasban, bár nem volt nagyon nagy.
Gondoltam egyszer kettőnknek jó is lesz ebédre egyben kisütve. Ez már azért is jó módszer a készítésére, mert a stefánia közepén vévigvonul egy vastag ín, aminek hosszú idő kell az elkészítéséhez, viszont csodákat művel a szafttal.
Kicsilyány rendelt túrógombócot, mert azt csak mi ketten esszük. Természetesen nem tudtam ellenállni a kérésnek, ezért beleillesztettem az amúgy sem szűkös karácsonyi repertoárba.
Mivel a többi étel több képpel készült, ezért ebben a posztban mutatom be az általa készített komatálakat, amikkel a fiúval ketten körbeajándékozzák a szomszédságot. Ezt a szokást még akkor kezdtük gyakorolni, amikor csak két család lakott közel's távol és ők még kicsi gyerekek voltak. Azóta beépült az utca, de a szokás megmaradt. Az újakat mindig sikerül vele első alkalommal meglepni - valahogy Pesten ez nem szokás :)
Ahogy olvastam róla egyből beleszerettem. Nagy elánnal álltam neki, hogy aztán úgy befürödjek, hogy a fülem kettéáll.
Nem szégyellem, ha kudarcot vallok, elmondom azt is, ha már egy valaki tanul belőle, megérte. Nem Bocouse d'or ez, hogy ezerszer elpróbált, lefőzött ételekről meséljek, ezt a kiváltságot meghagyom az avatottak számára.
Szóval a rilett. Röviden egy rommá párolt fűszeres zsíros hús, amit aztán villával szálakra cincálnak és a kisült zsírral és szafttal elegyítik.
Íme az, ami nekem elsőre sikerült.
Ez egy kicsit más recept, mint a lepcsánkparty hasonló étele, de ez nem jelenti azt, hogy jobb, vagy rosszabb, csak egy kicsit más, ráadásul én két héttel előbb elkészítettem, mint Mitzi von Küche posztolta volna :) Például én soha nem pácolom be ezt a húst sütés előtt. Igazi gazdag karácsonyi étek!
Nomeg az is sokat számít, hogy én biz több whisky és Margarita koktél után szembesültem vele: most nekem kell főzni a vendéglátóimnak! Nem mindegy ám, hogyan kezdünk bele egy receptbe :)
A képeket a házigazda gépével készítettük, amit nem ismertem, és nekem setét és sárga lett, de ez van, nincs Photoshopom.
A garnélarák az egyik leggyorsabban elkészülő tengeri herkentyű. Nem is szabad hat percnél tovább hőkezelni, mert megkeményedik a húsa.
Ha csak előre főzöttet kapunk, az meg legfeljebb felforrósítani kell, és már kész is (vagy hidegen jó kis szószba mártogatva ehetjük koktélnak). Most viszont sikerült friss, óriás garnélát vennem, amit gyorsan el kell készíteni vacsorára a kiscsaládnak.
Kicsit hosszú a cím, ámde egyszerű az étel. Már tegnap elővettem a mélyhűtőből fél kiló pecsenye kacsamájat (a google szerint így kell írni, bár én inkább egybe írnám), hogy ma abból lesz az ebéd.
Feleségem jelentkezett, hogy rántott, baconbe tekert vagy mustáros legyen. Na jó, gugli a barátom. Érdekes módon a mustárosra egyetlen receptet találtam több forrásból. Hogy ki az eredeti, nem tudom. Én végül a Nosalty-t használtam. És, hamár ebédet főzök, lehetne-e egy kis zöldborsó vagy brokkoli levest? Nos, az utóbbit id. Bush-ra való tekintettel elvetettem (semmi másban nem értettem vele egyet, de a brokkolit egyformán nem esszük :). Zöldborsó meg mindig van a mélyhűtőben!
Nem - ezt a kettőt nem együtt ettem! Viszont a legutóbbi szuvidáláskor felfedeztem, hogy lehet egy kis vizet is hozzáadni a zacskóhoz, és akkor a borjúlábakból kifő annyi, hogy még alaplé is lesz. Ezt egyes elvetemült receptírók kiöntik a csapba (fineszesebb szakácsok persze consommét készítenek belőle, vagy csak felütik az aznapi húslevest vele!
Nagyon megkívántam ismét a rántott borjúlábat. Minden alkalommal szembenézett velem két kis lábacska a csodahüttőben - azokat meg kéne már enni. Különösen, hogy valaki említette, miért nem fagyasztom le már panírozva?
Írtam már a kakasról, most elérkezett szerencsétlen madár kálváriájának második stációja. A mellfiléket direkt erre a célra tettem félre. Levesbe vagy pörköltbe túlságosan száraz lett volna. Gondoltam, némi csavarintással és kellő odafigyeléssel ízletes, szaftos fogást készíthetek belőle.
Nem csalatkoztam, bár ennek a módszernek is megvannak a maga buktatói.
Nem tudok neki nevet adni, mert hirtelen elhatározásból készítettem (vagy pontosabban fogalmazva ráéheztem a csirkére, a rizsre és valami Thai ízre is).
A csirkét a csodahüttő biztosította, ahova egy fél nap sóban és majorannában történő pácolás után került be. Tudom, hogy nem sózzuk a húst, de eleve az volt a célom, hogy a só kiszívja a levet a húsból. A Tom Yum paszta meg szembejött velem a kamrában...
Ezt az almás változatot jó pár éve ettem először. Egy volt osztálytársam hozta egy súlyos hétvégi buliba, tucatnyi konfitált hízott kacsamáj társaságában. A máj persze mélyebb nyomot hagyott, de a káposzta is nagyon ízlett. Párszor már elkészítettem azóta, a mostani apropóját az adta, hogy disznóvágásnál segédkeztem és kaptam egy szép adag kóstolót. Márpedig mi illenék jobban a disznótoroshoz, mint a párolt káposzta sós vízben főtt burgonyával? Tudom, kenyér és mustár.