Besötétedett, én meg megéheztem. Nem főztem már vagy egy éve rántáslevest (alias köménymagleves), pedig anyósommal az volt mindig a kedvencünk. Senki más nem ette a családban, csak mi ketten!

Össze is szedtem a hozzávalókat, de kéne valami tartalmas is utána. A napokban vettem egy gyönyörű borjú diót, amit felszeleteltem, hogy lesz majd borjúbécsi belőle. Az apróbb darabokat viszont kiklopfoltam, kevés fűszerrel megszórtam, és hidegre tettem. Ezt most megsüthetem, igy egy kis sóba-vízbe krumplival: gyorsan elkészülő vacsora lesz belőle.

Már Újév napja óta nyaggatom a feleségem, hogy kocsonyát kéne enni, de ellenállt a csábításnak. Azután peche volt, mert lementem kenyérért a helyi négybetűsbe.

Ott persze szembe mosolygott egy kis 1,5 kg-os kocsonyacsomag, ami nagyon megtetszett. El is jött velem haza a kosárban.

A múltkori csirkeszárnyas próbálkozás, nem sikerült túl fényesen. Nem mondom, hogy rossz volt, de lehetett volna jobb is. A sajt nem olvadt el, és akadt, aki szerint a csirke bőre nem pirult meg eléggé. Kaptam viszont tanácsot a sajt kapcsán. Rögvest be is indult a vezérhangya, hogyan lehetne megfelelni az olvasók kényes, de kifinomult ízlésének. Mindezt úgy, hogy azért ebéd is legyen belőle, mert az sem utolsó szempont, ha már főz az ember gyereke.
Vettem legott (pénteken hazafelé) füstölt sajt. Sajnos az udvari szállítóm csak két hét múlva ígérte a szokásos fajtát, - ami, mint kiderült, tehéntejből készült - így kénytelen voltam boltban beszerezni. A készítmény Hajdú óarany füstölt sajt névre hallgatott. A gyorsteszt hamar kimutatta, hogy ez bizony kissé sós, és az olvadós fajtából való, de emiatt csak nem rúgom fel a koncepciót. Pénteken, még suli előtt benéztem a vásárcsarnokba. 2600 forintért olyan háztáji kolozsvári szalonnát adtak, hogy megszólal. A közeli boltokban 3500-5000 között van a gyenge utánzat. Egy jókora darabot nyomban vettem.
Szóval, egy életem, egy halálom, belevágtam.

Legutóbb megigértem, hogy posztolom a (szerintem) tökéletes teriyaki szósz receptjét.

Ezt a szószt a nagylyánynak készítettem, mivel nagyon izlett nekik az első változat is (főleg, mert nem olyan édes, mint a bolti).

Feleségem befutott 4 darab biztatóan márványos külsejű marhával. Az egyik nem volt annyira márványos, azt magának vette :)

Az Angus marha nekem eddig sikeres volt - tényleg szaftos lesz, de a "top round" vágás valahogy nekem nem asszociál steakre, hisz ez végül is marha comb, ami a rágósabb húsok családjához tartozik.

Minden esetre biztató volt, hogy állítólag 21 napig érlelt húst kaptunk.

No meg persze néhány más hozzávaló, no de ne szaladjunk előre.
Ehhez az ételhez is a körülmények szerencsés konstellációja kellett. Egyrészt ugyebár az, hogy muszáj volt főzni valamit, hiszen enni azért kell. Másrészről azon a héten éppen akciós volt a csirkeszárny a városszéli ötbetűsben. Vettem is legott vagy három kilót, hiszen nem minden nap dobálják négyszáz alatt az ember után. A szárnyvégeket levagdostam, jó lesz valamikor egy csirkealaplébe vagy pörköltbe, hiszen azok szinte könyörögnek valami jó bőrös-csontos összetevőért. A maradékot szintén szétvágtam, és kétfelé osztottam. Az egyik adag szintén ment a fagyasztóba későbbi felhasználásra. A maradékot főztem meg. Ami még hozzájárult az együttálláshoz, az a hetven dekás füstölt sajt volt, amit hét közben hozott az udvari szállítóm. Valami hihetetlen intenzív füstillat áradt belőle, még a dupla zacskón át is érezni lehetett.

Na ezekből dobtam össze a hétvégi menüt.

A vietnámi nyári tekercs óta keresem, hogy tudnék roppanós tavaszi tekercset készíteni anélkül, hogy bebuszozzak az Ázsia Bt-be csomagoló tésztáért,

valamint, hogy milyen is annak a tölteléke, mert az nem nyers zöldség volt, az hétszentség. Érdemes volt napokig nyaggatni a guglit, mert összejött a fogás!

Vajas galuskát kellene írnom, de ezek nokedliszaggatón készültek, ezért sokkal kisebbek, mint a kézi szaggatású galuska.

A napokban a kicsilyánynak fõztem Waka féle hústekercset csirkemellbõl, amihez nem volt elég a hús idehaza, ezért kértem a feleségemet, hogy hozzon egy csirkemellfilét. Erre beállított két teljes csirkével meg 65 deka csirkelábbal.

Amerikában mindenből pite készül. 30 összetevő vagy csak 5 (mint ez a recept is), lényegtelen, csak édes legyen (egye kánya - csinálnak sósat is).

forrás

Nem hittem el, hogy képesek szimplán cukorból is pitét csinálni, de a nagylyány megsütötte, én meg fotóztam!

Vendégposzt Fenchurch68 tollából

A december végi, január eleji hosszas töltött káposzta-diéta után valami könnyedebb, tavasziasabb ételre vágytunk.

Eredetileg baconbe tekert csirkemájat szerettem volna sütni, de miután a boltban csak rápillantottam a májra, és a pult mögött a néni rögtön megrázta a fejét, inkább a még mindig drasztikusan leárazott, viszont szép és friss csirkemellfilé lett a befutó. Mindegy, baconbundában az ázott kartonpapír is élvezhetõ lesz. Mivel találtam a mélyhûtõben egy öklömnyi darált lapockát, zöldséges fasírtnak bekeverve, vettem pár szem gombát is, hogy legyen mibe tölteni.

A mellfiléket lapjában két-három szeletre vágtam, picit megklopfoltam, ráterítettem a sonkát meg egy-egy darab edamit, feltekertem, aztán a köré csavart baconszeletekkel fixáltam. A gombafejek kitört tönkjei ehetõ részét lereszeltem, hozzákevertem a darált húsos masszához (ha jól emlékszem, eredetileg a lapocka mellett sárgarépa és cukkini volt benne), betöltöttem a gombafejekbe és ezek is kaptak egy kis baconburkot.

Volt egy maradék fél zacskónyi mirelit egész zöldhüvelyû zöldbab, azt is szerettem volna baconbe tekerve megsütni, de sajnos nem fért bele a tepsibe :)

200 fok körül, légkeveréssel elõször lefedve sült 40-50 percet, aztán még negyedórát fedél nélkül.

Párolt zöldségekkel ettük. A zöldségköretnek nagyon jót tett, mikor rálocsoltam a tepsiben maradt szaftot.

Utána édesem még betolt egy kis tiramisut, hogy meg ne ártson a paleós ebéd...

Úgy esett, hogy a kedvenc húsboltom mellett vitt el az utam. Ha már arra jártam, betértem. Különösebb elképzelésem nem volt, de egy húsboltban mindig lehet venni valamit. Találtam is gyönyörű dagadót kétezerért, épp két kiló volt, elvágni nem akarták, megvettem hát egyben. Itthon lenyisszantottam egy 1,3 kilós darabot a végéből tölteni, a maradék meg majd jó lesz valamire. Lefagyasztottam mindkét darabot. Volt még sertésmáj is, abból is kértem fél kilót, épp akkora volt az egyik darab. Gondoltam jó lesz hétvégére valaminek. Hogy minek, azt nehezen tudtam eldönteni. A resztelt májhoz nem volt kedvem, rántani sem akartam.
Igazából én a májat sütve szeretem. Vékonyka liszt-kabátkában, bő, forró zsiradékban hirtelen megpirítva, és bizony inkább medium well-re, mint jól átsütve. Ha csurran is kevés leve, a kenyér majd felissza. Míg sül a máj, az ember vág két derék szelet kenyeret, savanyút villáz az üvegből egy kistányérra, odakészíti a Tetran B-s üvegből eszkábált 30 éves sószórót. Aztán tölt egy kupicával. Nem étvágygerjesztőnek, hiszen addigra már csorog a nyála a felszálló illatoktól, csupán, hogy jelezzen a gyomornak: - Figyelem odalenn! Komolyabb falat érkezik! Aztán a tálcával betelepszik a tévé elé, és szépen megtömi a bendőt. Utána nem is kell más, csak két (hét) karcos kisfröccs, hogy a lipidek kisimuljanak.
Csak hát a sült máj csak frissiben jó, tehát vagy háromszor neki kell állni sütni (feltéve, hogy jól beosztom azt a fél kilót), ahhoz meg nem mindig van kedvem. Ki kellett hát találni valami olyat, ami felmelegítve elég négy evésre. Gondoltam egy merészet, és készítettem egy májat tejfölösen-mustárosan, citromlével csorbítva, kapribogyóval bolondítva.

Kaptunk barátnõnktõl NAGYON CSÍPÕS kolbászt, nomeg egy csemegét is. Olyat, mint amivel évekig fõztem a csípõs krumplipaprikást. Nincs kibúvó, krumplipaprikást kell fõzni!

Persze feleségem óhatatlanul beleszólt: õ most inkább levest akar enni (mindig levest akar enni), ezért a terv kicsit módosult: krumplileves is régen volt, legyen hát az.

Feleségem nem eszik gombát, de néha hoz nekem, ha szépet lát. Most is beleütközött egy kis doboz apró csiperkébe, amit haza is hozott.

Nézegettem a netet, hogy milyen leves legyen belőle, mert az már biztos volt, hogy ebből levest főzök. Változatos a felhozatal, de legalább ötleteket gyűjtöttem. A legtöbb esetben tejfeles habarás vagy sima rántás került bele - ezeket most nem preferáltam, így született ez a mostani recept.

Feleségem kérte, hogy főzzek neki egy egyszerű spagettiszószt. Valamit, amit spagettire rakhat, és jó íze van.

Jó pár éve készített utoljára, amit be is főztünk Vegás Spagszósz néven (én abban az időszakban Bolognai szószt főztem be nagy mennyiségben), de az kicsit megöregedett, és az íze sem volt olyan világrengető. Ez még boltban vett paradicsomból készült anno.

Volt itthon a fagyasztóban egy kilónyi lapocka. Mondjuk, ez nem egy nagy kuriózum, hiszen rendszerint spájzolok belőle egy-egy adagot. Jó ha van itthon, sokoldalúan felhasználható, darált húsnak, pörköltnek, ne adj Isten, még szelethúsnak is. Most éppen ez történt vele.
Már csütörtökön ebédnél ment a szokásos tanakodás, mi legyen a hétvégére? Az egyik kolléga épp a jövő heti étlapot böngészte, örömmel kiáltott fel: - Húsgombóc lesz paradicsommártással kedden! Ezzel meg is volt az ötlet, én is azt főzök.
Aztán eljött a szombat, és rájöttem, hogy a francnak sincs kedve húst darálni, meg bíbelődni vele. Gondoltam egy merészet: megcsinálom göngyölt húsnak. Lesz hozzá paradicsommártás, - lehetőleg gondozásmentes - meg főtt burgonya.

"Vót má" - de egy újszülöttnek minden recept új. És különben is, levesre éheztünk és volt itthon egy méretes póréhagyma.

Sőt! Találtam még egy zöldségalaplevet is, nem kell mindenféle mást belepakolnom :)

Megszállott szusievő vagyok, kedvencem a szasimi és a nigiri. A jómultkor belefutottam a Li..-ben egy gyönyörű doboz friss sárgaúszójú tonhal szasimi filébe. Mivel nem kérték el érte a fél házamat, megpróbáltam, és tökéletesnek itéltem. A napokban ismét kapható, bár ez már "előzőleg fagyasztott" adag volt.

Vettem is ismét egy dobozzal (ez kb 4 személynek elegendő). Szusit még soha nem készítettem, ideje elveszteni a szüzességemet. Mivel a vietnámi nyári tekercs jól sikerült, most még készítek tavaszi tekercseket is, de az egy másik poszt lesz. Szóltam a fiaméknak, hogy holnap ázsiai nap lesz, úgy készüljenek.

Feleségem szólt délelőtt, hogy holnap estére jönnek a barátaink, valamit főzzek nekik vacsorára. Az ilyen feladatokat mindig szívesen veszem, ki is gondoltam, mit főzzek nekik. Van itt egy sült csirke maradék, amin hús is van bőven, ebből főzök egy levest. Már rég kacérkodtam a gondolattal, hogy így tudnám jól hasznosítani a maradék baromfit, de valahogy mire oda jutottam, már lecsipegették az összes húst a csontokról, ezért a kutyáé lett a csontváz...

Második fogásnak meg megsütöm a másik csirkét is ugyanúgy, ahogy a karácsonyi készült: sós, fűszeres vízben áztatva 24 órát a sütés előtt. Ezzel a módszerrel még az a csirke is szaftos lett, amit 1,7 kg-os mérete ellenére "tanyasi rántanivaló csirke" néven forgalmaztak (tán, mert nem volt akkora melle, mint egy pulykának).

Előrebocsátom, hogy a poszt leginkább arról fog szólni, hogyan ne készítsünk kukucát. Mert a végeredmény inkább tanulságos lett, mint szép. Jabba nézhetett ki így csecsemőkorában.
Szóval, a múltkoriban szóba került a nevezetes kalácska a kukuca. Utánanéztem, nem tűnt túl bonyolultnak, bár a fellelhető receptek gyaníthatóan egy helyről származnak, talán még a helyesírási hibákat is átmásolták.
Arra nem vállalkoztam, hogy csak ezért begyújtsam a sütőt, de a karácsonyi sütemény mellett belefért az időmbe. Sütöttem egy zserbókalácsot, a tésztához 20 százalékkal több anyagot dagasztottam be, aztán lecsíptem belőle egy darabot.

Hozzávalók a tésztához (egy zserbókalács és négy kukuca készítéséhez):
- 70 dkg búzafinomliszt
- 12 dkg sertészsír
- 4 evőkanál + 1 teáskanál kristálycukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 egész tojás (L) és 1 sárgája
- 4 dkg élesztő
- 1 csipet só
- 2-3 dl tej
- pár szem egész fekete bors
- kevés mák

A kenéshez:
- 1 tojás sárgája
- 1 mokkáskanál kristálycukor
- 0,5 dl tej

A lisztet megsóztam, összeforgattam a cukorral és a vaníliás cukorral, aztán összemorzsoltam a zsírral. Beleütöttem a tojást, beletettem a sárgáját, majd ráöntöttem a cukros tejben felfuttatott élesztőt. Kevés tej még kellett bele, az egészből lágy tésztát dagasztottam. Meleg helyre tettem kelni.

Míg az élesztő dolgozott, előkészítettem a zserbókalács összetevőit. Elfogyott az utolsó adag aszalt meggy is, amit "nemrég" kaptam.

A megkelt tésztát a belisztezett deszkára borítottam, kicsit átgyúrtam, majd levettem belőle 30 dekát.

Összedobtam a zserbókalácsot és bevágtam a sütőbe.

A maradék tésztát négy egyforma részre osztottam, és nekiálltam szerencsétlenkedni. Először túl vastagon liszteztem be a deszkát, ezért nem tudtam a tenyerem alatt sodorni a tésztát, mert folyton elcsúszott.

Félresöpörtem a lisztet, és újra megpróbáltam. Hát, ez sem lett valami fényes.

A kukacokat feltekertem, a vastagabb végére megpróbáltam valami fejformát ügyeskedni. Hát... Lábát már nem tudtam, hogyan csináljak neki. Majd legfeljebb paradicsommadárnak fogom hívni. Sütőpapírral bélelt tepsibe igazgattam a nyomorultakat.

A borsszemeket szem gyanánt belenyomkodtam a tésztába, ahol nagyjából kellene lenniük. A cukorral és a tojássárgájával elkevert tejjel megkentem.

Mikor a zserbókalács kisült, még egyszer bekentem az egyre reménytelenebbül kinéző madarakat, majd meghintettem őket mákkal. Betoltam a sütőbe, és elhúztam a tévé elé ebédelni.

Nagyban bogarásztam a szálkát a pontyból, mikor bevillant a kukuca. Iszkiri a konyhába, még éppen nem égtek meg szegények, de azért elég bokszosak lettek.

Másnap megjött Kistesó az unokákkal. Ők aztán fittyet hánytak a kukucára. A kisebbik elkezdett nyafogni, hogy büdös halászlészag van, a másik meg egyből a tévé elé vágta magát. Végül a nagyobbik nagy kegyesen elmajszolt egy kis darabot belőle. Megfutottuk a kötelező köröket, ettek-ittak valamit, rájuk sóztam pár üveg mindenféle lekvárt, szörpöt, savanyút, aztán robogtak is tovább a következő stációra. Eltakarítottam a romokat, elmosogattam. Megmelegítettem a közben kihűlt halászlét, mertem egy jó tányérral, kicsit megpaprintottam, és két kukucával elkísérve bekanalaztam. Finom volt, édes, kicsit vaníliás, de a csípős-sós halászlé mellé nagyon jól illett. A borsszemeket elropogtattam, az is jó volt. Szóval a tészta maradhat, de legközelebb inkább fonott kalácsot készítek belőle, az kevésbé macerás.

Sok boldogságot kívánunk a 2020-as esztendőre is!

A nagylyány készíti rendszeresen, mert egyszerű, gyorsan elkészíthető és finom. Ja és a gyerekek meg imádják!

Ráadásul fagyasztható, és a mélyhűtőből egyenesen a sütőbe lehet tenni.

Indiai bundázott zöldségek csicseriborsós bundában. Ezt tavaly tanultuk a nagylyánnyal az indiai főzőiskolában. Elhatároztuk, hogy most elkészítem a családnak vacsorára.

Kicsit nagyobb választékot állítottam össze a zöldségek frontján, azután a kóstolgatás folyamán néhányat abbahagytam, mert nem jött be vagy az íz, vagy az állag. Használtunk egy remek fűszerkeveréket a tálalásnál: chaat masala a neve, összetétele a poszt végén található.

Avagy kacsa savanyú káposztával és füstölt csülökkel, Persze, ha a derék székelyek olvasnák ezt, biztos kitennék a bőrömet száradni egy székelykapura. Úgy esett, hogy nem tudtam eldönteni, mit főzzek Karácsonyra. Volt itthon egy pecsenyekacsa, amit éppen megsüthettem volna, és volt - a savanyított káposztalevél kivételével - minden egy töltött káposztához. Aztán akadt volna még pár szelet ponty, meg némi apró hal egy halászléhez. Szóval volt minden, csak éppen egyikhez sem volt kedvem. Gondoltam, összedobok valamit a rendelkezésemre álló alapanyagokból, olyat, ami finom, kiadós és Stihl-szerű, akár a motorfűrész. A füstölt hús és a savanyú káposzta igen jó barátok, ugyebár, a kacsa pedig már-már vörös hús, pörköltnek sem utolsó, remekül passzol az összeállításba. A hal végül nem került bele, valahogy nem illet bele a koncepcióba.

Vettem egy nagyobb adag gyönyörű Angus marha hátszín végeket. Vagy mi a szöszt - itt másként vágják az állatokat - sirloin vagy loin tips a neve. Az egyik kedvenc húsom - ha lehet, még finomabb, mint a bélszín, mert márványosabb és emiatt szaftosabb. Ezt a hús általában marinálom valamivel, és úgy sütöm meg. Mivel az unokák szeretik a teriyaki nyársakat (a vietnámi pho étteremben szoktak rá), ezért most úgy döntöttem, elkészítem a saját teriyaki mártásomat.

Már csak a webet kellett tanulmányozni, milyen fúziós (sic) teriyaki szószt csináljak. Volt a nyelvemen egy íz, amit elképzeltem, és ahhoz igazítottam a receptet.

Ez nem más, mint egy saláta ehető csomagolásban ... Hoztam az ázsiai boltból mindenféle rizspapírt: kicsit, nagyot, kereket és négyszögletest. Ha jól van lezárva a csomagolás. gyakorlatilag korlátlan ideig eláll. Napok óta kacérkodom az elkészítésével, de a feleségem mindig talált valami ürügyet, hogy miért holnap csináljam :)

Végül csak nekiálltam, mondván, hogy ez csak saláta, amit mindig lehet enni! Igyekeztem annyiféle textúrát és ízt belecsomagolni, amennyit csak tudtam. Pár napja be is vásároltam friss zöldségeket hozzá, nehogy a hiányuk akadályozzon a megfőzésében.

Avagy langalló. Kezdetben vala a maradék kenyértésztából készült lepény, ami abban különbözött a lángostól, kemencében sült, nem pedig bő zsiradékban. Később megjelent az a fajta, amihez már direkt dagasztották a tésztát, hogy legyen miből sütni. Ilyesfélét ettem magam is Sármelléken, valamikor 90'-ben. Egy egész kiló kenyérhez való tésztából készült, kicsit bevagdosták, mielőtt bevetették a kemencébe, és nem került rá más, csak egy kis olaj és némi öreg szemű só. Aztán persze divat lett a langalló, a magyarok pizzája. Tejföllel kenegetik, hagymával és szalonnával szórják, néhol még sajt is kerül a tetejére. Aztán van olyan is, aki füstölt kolbásszal, -tarjával gazdagítja, meg még az ördög tudja, miket nem tesznek rá. Vigántpetenden például egészen jót lehetett kapni pár éve, mikor még előfordultam arrafelé. Most nézem, véglegesen bezárt. Kár.
A töki pompos a langalló egyik elágazása. Gyakorlatilag nem sok különbség van köztük, legfeljebb annyi, hogy ez utóbbi tésztáját néhol fött krumplival vegyítik. Egy ilyet sütöttem hétvégére.