A vietnámi nyári tekercs óta keresem, hogy tudnék roppanós tavaszi tekercset készíteni anélkül, hogy bebuszozzak az Ázsia Bt-be csomagoló tésztáért,
valamint, hogy milyen is annak a tölteléke, mert az nem nyers zöldség volt, az hétszentség. Érdemes volt napokig nyaggatni a guglit, mert összejött a fogás!
Először is meg kellett tanulnom a tökéletes tészta elkészítését. Sok kisérlet és kidobott tészta kisért az utamon, de célbaértem!
Lássuk, mi kell a tökéletes wrap tésztához:
- 1 pohár liszt
- 1 pohár víz
- 2 ek kukoricakeményítő
- 1 tk só
Hát ez igencsak kevés, de az arányok fontosak.
A lisztet egy tálba tettem. Hozzáadtam a keményítőt meg a sót és habverővel összekevertem a száraz alapanyagokat. Ezután beleöntöttem a vizet, amivel csomómentesre kevertem az egészet. Körülbelül sűrű palacsintatészta sűrűséget kaptam.
Jött a neheze: megpróbáltam palacsintasütőben, de az túl vékony lett és szétszakadt. Próbáltam ecsettel felvinni, de az meg lyukas lett. Sőt! Száraz és kemény is. Elővettem hát a teflon serpenyőmet, mert az öntöttvas túl vastag ehhez.
A tésztát a langyos-középmeleg (ghí-s papírral kicsit megkent) serpenyőben oszlattam szét, majd felvettem a lángot közepesre. Érdekes volt, ahogy áttetszővé vált a lap! Azután, amikor felpenderedett a széle körben, már csuszkált is a serpenyőben! A sült oldalával felfelé deszkára fektettem, majd megszórtam pirinyó keményítővel.
Szóval így kell ezt csinálni! Az egymás után készített lapokat nem szabad egymásra tenni, míg teljesen ki nem hűlnek, mert összeragadnak! Ha már belejöttem az ecsettel felvitt és a kanállal belelapátolt tészták készítésébe, gyorsan megfőztem kis rizstésztát a nyers tavaszi tekercshez.
A ropogós tavaszi tekercs húsos, előfőzött tölteléket kap. Ehhez találtam a csodahüttőmben egy szép darab felszeletelt BBQ tarja darabot, amit kiolvasztás után csak szét kellett cincálni.
- 20 dkg BBQ tarja apróra vagdosva
- 2+2 dkg ghi
- 1 marék vékonyra vágott káposzta
- 2 marék apróra darabolt sárgarépa
- 1 marék apróra vagdosott jégcsapretek
- 1 ek Thai halszósz (sózáshoz és umaminak)
- 2 ek félszáraz fehérbor (Szürkebarát)
Kép nincs, mert nem készült róla.
Először egy kanál ghín megpirítottam a szétcincált tarját, amit azután kiraktam egy tálba.
Felvagdostam egy kis káposztát vékonyra, amit megpirítottam a második kanál ghín. Utána küldtem a sárgarépát és a jégcsapretket is párolódni. Egy kis halszósszal megsóztam a zöldségeket.
Kell hozzá nedvesség, ezért a borral öntöttem fel a serpenyőt. Amikor már megpuhult benne a zöldség, hozzákevertem a megpirított tarját is.
Lett is egy szép nagy serpenyőnyi töltelékem!
Mivel a répa és a retek szeletelésénél azért ennél többet készítettem, azokból kevéske nyers tekercset készítettem. Kipróbáltam a nagy négyzetes rizspapírt, amivel igencsak csinos tekercsek készültek. Sokkal könnyebb feltekerni, mint a kisebb, kerek rizslapokat!
Ideje néhány sült tekercset is elkészíteni. Amikor a töltelék már benne van a lapban, keményítős vizes ecsettel kell megkenni a lap fennmaradó részét, hogy szépen összeragadjanak: nem akarjuk, hogy az olaj, amiben sül, beszivárogjon a belsejébe!
Első kísérlet: SIKER!
A gyerekek pillanatok alatt betermelték a próbadarabokat, amiket egy ízesített szójaszószos tálkába mártogattak.
A mártogatósba tettem:
- 4 ek édes csiliszósz
- 2 ek szójaszósz
- 1 girizd fokhagyma lereszelve
- 1 cm gyömbér lereszelve
- 1/2 lime leve kifacsarva
- 1 tk cukor
Ez nagyon sikeres mártogatós lett, kellett még csinálnom, mert a nyers tekercseket is ebbe mártogatták.
A roppanós tekercsek íze kiemelkedő volt, köszönhetően a BBQ tarjának. Nem vártam volna ilyen erős ízhatást az amúgy is karakteres szójaszósz mellé.
Gyorsan készíteni kellett a többit is. Most legalább látható, hogy megkentem a lapokat 1 ek keményítő és 1 ek víz keverékével. És még egyet, és még egyet ...
Gyorsan ment is a forró olajba, mert éhes volt a sereg:
A mártogatóson nem változtattam, az így volt jó, ahogy elkészült.
Volt még egy seregnyi lap, amit fel kéne használni. Ezek több sütihűtő rácson várták a sorsukat. Érdekes módon nem száradtak ki, pedig jópár órája sültek.
Gyorsan újabb tíz példányt készítettem. Hamár megvan a módszer, igazán gyorsan készül.
Ezek is kisültek.
Majd lassan el is fogytak.
Mivel a készítés során nem minden fázist tudtam egyértelműen dokumentálni, ezért most szövegesen írom le, mik a trükkök, illetve mire kell ügyelni.
Első a wrap (csomagoló) lapok készítése. Elvileg palacsintasütőben is készíthető, de ideálisnak egy közepes teflonserpenyő bizonyult. Zsírozni nem nagyon kell - én egy darab ghís papírtörlővel töröltem ki minden alkalommal a serpenyőt.
A serpenyőt hagyjuk lehülni (vagy kis vízzel hűtsük le a hátát) minden lap után, mielőtt a következő adag tésztát belemerjük, vagy belekenjük ecsettel, különben nagyon vastag lesz, hisz azonnal megsülne.
Egyenletesen terítsük el a tésztát a serpenyőben, majd vegyük fel a lángot közepesre, és addig süssük, míg a lap áttetszővé válik és a szegélye felpenderedik a serpenyőben.
Ekkor tegyük sült oldalával felfelé egy hűtőrácsra, vagy hasonlóra, ahol kihülhet. Kiszáradni nem fog, attól ne féljünk. A kihűlt lapokat vékonyan szórjuk meg keményítővel, és ezután egymásra tehetjük - nem fog összeragadni.
A feltekeréshez egy tálkában keverjünk össze 1 ek kukoricakeményítőt 1 ek vízzel. Ezt a keveréket minden lapon ecsettel vigyük fel, mint tapétaragasztót, hogy a feltekert tészta légmentesen zárt darabot alkosson, amivel megakadályozzuk az olaj beszivárgását a tekercsbe.
A töltelék a ropogós tavaszi tekercsben lehet sertés vagy csirke vagy akár garnéla is nagyon apróra vágva, majd vajon megpirítva. Adjunk hozzá aprított sárgarépát, káposztát és jégcsapretket (esetleg újhagymát is). Ezt a keveréket meg kell párolni, amihez kis extra folyadék kell, például fehérbor. Fűszerezni tetszés szerint lehet, én csak halszószt használtam.