Blogkocsma

Gondolom, ismerős a vicc. Ha netán valakinek mégsem, ez a kis film remekül illusztrálja. Végül is, nagy baj nincs vele, csak arra kell ügyelni, hogy a szerszám megfelelő végére kerüljön az ember.
Így vagyok én a kerekrépával (kerékrépa, tarlórépa, turnip). Nagyon hálás növény, gyönyörűség termeszteni, szívmelengető, ahogy az ember végignéz az üde zöld leveleken és a harsogó, fényes lila gumókon. Csak hát az íze, az vacak. Nyersen még hagyján, a zsenge kerekrépa a retekre emlékeztet, de megfőzve előtolakodik az émelyítő, tömény retekíz. Akárhogy variáltam, valahogy mindig szopás lett a vége. Eddig. Végre valahára sikerült egy olyan príma fogást készíteni belőle, aminőt még álmomban sem reméltem volna. Ez nem csak az én elfogult véleményem, hanem azé a fél tucat emberé is, aki megkóstolta. Sikerült elűzni az átkot, mostantól nyugodt szívvel vetek két sort a kertbe.

Ahogy igértem, szaporodnak az új grillen (amit egyszerűen "a mozdony" néven emlegetünk idehaza) készült ételek posztjai. A fiúnak volt szülinapja, gondoltam, hogy meglepem egy hamburgerrel, mert azt nagyon szereti.

Bolti bucit meg nem veszek, mert az nekem túl édes, meg seízű - inkább sütök magam.

Nagyon régóta szeretnék saját káposztát savanyítani, bár eddig a helyi boltban finomat lehetett kapni. Egerben a piacon bámészkodva felfedeztem egy nagy rakat hajdúhadházi káposztát. Ez olyan lapos káposzta, vékony levelekkel, amik nincsenek oly szorosan a fejben, mint a hibrid káposzták.

Gyorsan felpakoltam 7 fejjel, hogy azt megsavanyítom idehaza. Aztán a madarasban is találtam ilyen káposztát, vettem még öt fejjel. Ez már kiadott tíz kilót - ennyivel érdemes belefogni!

Múltkoriban már készítettem valami hasonlót, de az csak amolyan böjti fogás volt. Most, az ünnepek előtti bevásárlás közepette kellett valami egyszerű, bőséges fogás, ami kitart egy-két napra, amikor nincs túl sok időm a konyhában kushadni. Kedvenc korcsmárosom adott egy tippet, hogyan lehetne feldobni egy kicsit. Persze az instrukciók egy részét elfeledtem, kimaradt pár összetevő, de sem volt rossz. Gyorsan összedobtam, aztán mentem kocsonyahúsért a piacra.

Süthettem volna gubához saját rudacskákat, de a lustaság (és a gyerekkori emlék) meggyőzött róla, hogy jó lesz az stangliból is.

Hátha valaki elkészíti szilveszterre ...

Valamikor régen posztoltam egy egyben sült fehérpecsenyét, aminek az eredete az amerikai Roast Beef. Kaptam egy szép stefánia darabot a madarasban, bár nem volt nagyon nagy.

Gondoltam egyszer kettőnknek jó is lesz ebédre egyben kisütve. Ez már azért is jó módszer a készítésére, mert a stefánia közepén vévigvonul egy vastag ín, aminek hosszú idő kell az elkészítéséhez, viszont csodákat művel a szafttal.

Kicsilyány rendelt túrógombócot, mert azt csak mi ketten esszük. Természetesen nem tudtam ellenállni a kérésnek, ezért beleillesztettem az amúgy sem szűkös karácsonyi repertoárba.

Mivel a többi étel több képpel készült, ezért ebben a posztban mutatom be az általa készített komatálakat, amikkel a fiúval ketten körbeajándékozzák a szomszédságot. Ezt a szokást még akkor kezdtük gyakorolni, amikor csak két család lakott közel's távol és ők még kicsi gyerekek voltak. Azóta beépült az utca, de a szokás megmaradt. Az újakat mindig sikerül vele első alkalommal meglepni - valahogy Pesten ez nem szokás :)

Ahogy olvastam róla egyből beleszerettem. Nagy elánnal álltam neki, hogy aztán úgy befürödjek, hogy a fülem kettéáll.
Nem szégyellem, ha kudarcot vallok, elmondom azt is, ha már egy valaki tanul belőle, megérte. Nem Bocouse d'or ez, hogy ezerszer elpróbált, lefőzött ételekről meséljek, ezt a kiváltságot meghagyom az avatottak számára.
Szóval a rilett. Röviden egy rommá párolt fűszeres zsíros hús, amit aztán villával szálakra cincálnak és a kisült zsírral és szafttal elegyítik.
Íme az, ami nekem elsőre sikerült.

Ez egy kicsit más recept, mint a lepcsánkparty hasonló étele, de ez nem jelenti azt, hogy jobb, vagy rosszabb, csak egy kicsit más, ráadásul én két héttel előbb elkészítettem, mint Mitzi von Küche posztolta volna :) Például én soha nem pácolom be ezt a húst sütés előtt. Igazi gazdag karácsonyi étek!

Nomeg az is sokat számít, hogy én biz több whisky és Margarita koktél után szembesültem vele: most nekem kell főzni a vendéglátóimnak! Nem mindegy ám, hogyan kezdünk bele egy receptbe :)

A képeket a házigazda gépével készítettük, amit nem ismertem, és nekem setét és sárga lett, de ez van, nincs Photoshopom.

A garnélarák az egyik leggyorsabban elkészülő tengeri herkentyű. Nem is szabad hat percnél tovább hőkezelni, mert megkeményedik a húsa.

Ha csak előre főzöttet kapunk, az meg legfeljebb felforrósítani kell, és már kész is (vagy hidegen jó kis szószba mártogatva ehetjük koktélnak). Most viszont sikerült friss, óriás garnélát vennem, amit gyorsan el kell készíteni vacsorára a kiscsaládnak.

Kicsit hosszú a cím, ámde egyszerű az étel. Már tegnap elővettem a mélyhűtőből fél kiló pecsenye kacsamájat (a google szerint így kell írni, bár én inkább egybe írnám), hogy ma abból lesz az ebéd.

Feleségem jelentkezett, hogy rántott, baconbe tekert vagy mustáros legyen. Na jó, gugli a barátom. Érdekes módon a mustárosra egyetlen receptet találtam több forrásból. Hogy ki az eredeti, nem tudom. Én végül a Nosalty-t használtam. És, hamár ebédet főzök, lehetne-e egy kis zöldborsó vagy brokkoli levest? Nos, az utóbbit id. Bush-ra való tekintettel elvetettem (semmi másban nem értettem vele egyet, de a brokkolit egyformán nem esszük :). Zöldborsó meg mindig van a mélyhűtőben!

Nem - ezt a kettőt nem együtt ettem! Viszont a legutóbbi szuvidáláskor felfedeztem, hogy lehet egy kis vizet is hozzáadni a zacskóhoz, és akkor a borjúlábakból kifő annyi, hogy még alaplé is lesz. Ezt egyes elvetemült receptírók kiöntik a csapba (fineszesebb szakácsok persze consommét készítenek belőle, vagy csak felütik az aznapi húslevest vele!

Nagyon megkívántam ismét a rántott borjúlábat. Minden alkalommal szembenézett velem két kis lábacska a csodahüttőben - azokat meg kéne már enni. Különösen, hogy valaki említette, miért nem fagyasztom le már panírozva?

Írtam már a kakasról, most elérkezett szerencsétlen madár kálváriájának második stációja. A mellfiléket direkt erre a célra tettem félre. Levesbe vagy pörköltbe túlságosan száraz lett volna. Gondoltam, némi csavarintással és kellő odafigyeléssel ízletes, szaftos fogást készíthetek belőle.
Nem csalatkoztam, bár ennek a módszernek is megvannak a maga buktatói.

Nem tudok neki nevet adni, mert hirtelen elhatározásból készítettem (vagy pontosabban fogalmazva ráéheztem a csirkére, a rizsre és valami Thai ízre is).

A csirkét a csodahüttő biztosította, ahova egy fél nap sóban és majorannában történő pácolás után került be. Tudom, hogy nem sózzuk a húst, de eleve az volt a célom, hogy a só kiszívja a levet a húsból. A Tom Yum paszta meg szembejött velem a kamrában...

Ezt az almás változatot jó pár éve ettem először. Egy volt osztálytársam hozta egy súlyos hétvégi buliba, tucatnyi konfitált hízott kacsamáj társaságában. A máj persze mélyebb nyomot hagyott, de a káposzta is nagyon ízlett. Párszor már elkészítettem azóta, a mostani apropóját az adta, hogy disznóvágásnál segédkeztem és kaptam egy szép adag kóstolót. Márpedig mi illenék jobban a disznótoroshoz, mint a párolt káposzta sós vízben főtt burgonyával? Tudom, kenyér és mustár.

Vagyis ördögszekérgombából készült gulyás. Mindkét névvel jó, mert az ördögszekér egy laskagomba fajta. Magamtól biztos nem jutott volna az eszembe, hogy gombából főzzek gulyást.

Az ötletet az internet adta, amikor az ökörszekérgomba feldolgozásához kerestem receptet. Innentől már csak a kivitelezés volt hátra. Feleségem sincs itthon (aki nem szereti a gombát), így nyugodtan megfőztem.

Az úgy történt, hogy a tésztát már begyúrtam a borjúraguhoz papperdellének (5cm szélesmetélt), amikor egy baleset eredményeképpen szétkaszaboltam a kezeimet. Így viszont nem tudtam kinyújtani a tésztát.

Folpackba csomagolva betettem a hűtőbe, hogy majd lesz valami, a ragu meg kapott kiflikrumpli körítést. De MadMary olvasónk legalább megajándékozott minket a pappardelle szó fordításával!

Koromból kifolyólag egyre gyakrabban járok a közeli rendelőintézetbe, ahol a mindenféle kezelésekből kifolyólag nagyon megkedveltem az asszisztenseket, doktorokat. Nagyon sokat mesélek nekik a különböző dolgokról, amit főztem éppen, vagy eltettem télire.

Mielőtt elutazom a Hálaadásnapi utamra, gondoltam, hogy meglepem őket egy körömpörkölttel. Annyit sikerült kiderítenem, hogy mindannyian szeretik. Olyan napot is találtam, amikor mind egyszerre vannak benn (ez utóbbi elég nehéz, mert felváltva vannak délelőtt, délután, stb.).

Idén piszokul beütött a kerekrépa. A hagymák helyére vetettem augusztus elején. A kantinból hordtam rá vagy negyven kiló kávézaccot, megszórtam NPK műtrágyával. Az egészet belekapáltam a földbe, szépen elegyengettem, aztán abba vetettem a magot. Párszor megöntöztem, szeptemberben megjöttek az esők, onnantól úgy nőtt, mintha húzták volna. Október végén már ide-oda dőltek a répák, alig fértek el egymástól.

A szomszéd nénivel beszélgettünk róla. Mesélte, hogy gyermekkorában gyakran volt répafőzelék náluk az étel, de nemigen szerették. Egy alkalommal átküldték hozzájuk a szomszéd kislányt valamiért. A szomszédok még hozzájuk képest is igen szegények voltak, megkínálták hát egy tányér főzelékkel. A kislány úgy falta fel pillanatok alatt, mint aki napok óta nem evett (Talán így is volt).
No, hát megvolt az idea, már csak neki kellett látni. Azóta már háromszor főztem, pár dolgon módosítottam, és azt hiszem sikerült kikísérleteznem az egészen ehető kerekrépa főzeléket.

Vagy valami olyasmi. Egerben a piacon vettünk gombákat. A szegfügomba, az ok, azt felismertem. Tulajdonképpen a vargánya is ismerős (az eladó szerint őszi vargánya, amiről azt hallottam, hogy nem olyan erős az íze és illata, mint a nyárinak, meg azt is, hogy pont fordítva van ... A lényeg, hogy az őszi az nem kukacos!). Meg volt valami, amit talán fenyőtinórunak titulált az eladója, nem emlékszem, de a boncoláskor majd kiderül.

Mivel szeretek veszélyesen élni, meg már öreg is vagyok, így vettem mindegyikből. Az utóbbi kettőből egy kis gombás tojásra neveztem be, a maradékot meg leszárítottam a halottkémnek ...

Jön haza a kicsilyány, itt is alszik, ezért finom keményresült marhát kell sütnöm (most mit csináljak, ő így szereti). Jó alkalom a "mozdony" (BBQ & Grill offset smoker) kipróbálására.

Mivel ennek a grillnek van egy nagy (tényleg nagy) és egy kicsi grill felülete is, a kicsire esett a választás. Szerencsémre feleségem tudott szerezni faszenet, mert már abból is kifogytam.

Fiamék szereztek még karácsony előtt egy negyed bárányt. Ez egy comb, és egy kis darab gerincből adódott össze. Mindenesetre alaposan befűszerezték, de érdeklődés hiányában lefagyasztották.

Nos, ezt a csodás húst vették elő két napja. Egy kis hozzáadott fűszerrel tovább ízesítették, majd elhozták, hogy süssem meg a grillen (a második emeleten nálunk sincs grill:)

Feleségem egy nagy kupac húsos pulykacsonttal jött haza, hogy jó lesz a kutyának. Sok mindent adok neki, de pulykacomb csontot soha (mondjuk a háztartásunkban pulykacomb tán kétszer fordult elő összesen)! Viszont itt álltam egy rakat húsoscsonttal.

Ha már lúd pulyka, legyen kövér. Gyorsan vettem két pulykaszárnyat, hogy legyen benne még anyag, ne csak a csontok a kis húsokkal rajta. Az új szabályozások szerint azt amúgy se lehet beleszámítani a termék hústartalmába ...

Nem újdonság, de én másképp készítem, mint Waka. A sok névvel rendelkező étel valójában egy roppant egyszerű fogás: főzz egy apróra kockázott krumpliból készült krumplipaprikást, keverd össze a megfőtt kockatésztával és szolgáld fel kovászos uborkával.

Ennyi. Persze lehet bonyolítani, hogy megfőzzük hajában, lereszeljük, majd paprikás, hagymás zsírra tesszük. Vagy akár ahogy én próbáltam valamikor: a krumplipaprikás levében főzzük a tésztát (nem annyira sikeres dolog), de akár hívhatjuk slambucnak is, és akkor bográcsban főzi az erős szakács (azért abba jár több szalonna is).

Évi szokásos túrára készültünk hozzájuk, és megigértem, hogy most én főzök rá valami kímélőbb étket. Paprika, csípős vagy távolkeleti nem jöhetett szóba, ezért először bárányragura szavaztam, de azt mondta, hogy Magyarországon ilyentályt nincs bárány ...

Na jó, akkor legyen borjúragu. Az tán még létezik (hacsak nem valami kivénhedt tejelő marhát adnak el borjúnak).

Egy megbízható forrásom van (és ez itt nem a reklám helye), a Metro áruház. Húsügyben ott még nem csalódtam (a halpultjuk is fantasztikus). Volt rendesen borjú, holland vágás, 8 hónapos állatok. Ha ez nem borjú, akkor semmi sem az. Már csak azt kellett eldönteni, hogy mely részéből készüljön: pofa, comb, lábszár, szűz (amit én bélszínnek hívok a marhánál).