Ez egy kicsit más recept, mint a lepcsánkparty hasonló étele, de ez nem jelenti azt, hogy jobb, vagy rosszabb, csak egy kicsit más, ráadásul én két héttel előbb elkészítettem, mint Mitzi von Küche posztolta volna :) Például én soha nem pácolom be ezt a húst sütés előtt. Igazi gazdag karácsonyi étek!
Nomeg az is sokat számít, hogy én biz több whisky és Margarita koktél után szembesültem vele: most nekem kell főzni a vendéglátóimnak! Nem mindegy ám, hogyan kezdünk bele egy receptbe :)
A képeket a házigazda gépével készítettük, amit nem ismertem, és nekem setét és sárga lett, de ez van, nincs Photoshopom.
Szóval az úgy volt, hogy látogatóba mentem a hétvégére jóbarátainkhoz Massachusettsbe. A vejem megjegyezte, hogy életében olyan jó Wellington bélszínt nem evett, mint amit tavaly készítettem náluk. Ilyenkor a házigazda szokott a nagy grilljén valamit alkotni - mindig rábízom, hogy mit. Most is befutottam délután háromra: így van időnk sütögetni, meg kvaterkázni.
Igenám, de a háziasszony nem volt még otthon, így a házigazdával iszogattunk egy jófajta Scotchot (hazamenni másnap terveztem csak). Aztán befutott a háziasszony:
- Szia András! Mondta a férjem, hogy ma te főzöl?
Nem szokott zavarni, de azért józanul könnyebb. Hátmég amikor megtudtam, hogy Wellingtont kell készítenem! Persze a háziasszony megrendelte a nagy vödörnyi Margarita koktélt, mert anélkül nincs látogatás.
 |
 |
Bemelegítőnek jó volt ...
A hozzávalók (a Wellingtonhoz, te csacsi!):
- 1,5 kg bélszín pacsnija (az a vastagabb vége az izomnak)
- 25 dkg barna csiperke
- 2 levelestészta lap
- 2 vereshagyma
- kis csokor petrezselyem
- 6 vékony szelet sonka
- 2 szál rozmaring
- feketebors
- mustár
- napraforgóolaj
A képen látható paradicsom, a mustár, valamint a csigatészta nem került az ételbe.
A leveles tésztákat mindjárt az elején kihajtogattam, hogy felmelegedjenek a konyha hőmérsékletére. Át is lapoltam, mert egy lapot kicsinek itéltem.
Egy nagyobb serpenyőbe olajat öntöttem, felhevítettem. A bélszínt megborsoztam, parányit megsóztam és a sistergő olajban körbepirítottam. A megpirult (ámde bévül még langyos) húst egy tányérra félretettem.
 |
 |
 |
 |
A felaprított hagymát az íllatos olajban megdinszteltem, mialatt felaprítottam a gombát. Én nem vagyok híve a gombapépnek - jobb szeretem a darabos bevonatot. Ha lett volna, még 4-5 csirkemájat is belekaparnék ... Már csak a rozmaringot kellet felaprítani. A hagyma már áttetszővé pirult, míg a gombát vagdostam.
 |
 |
 |
 |
A gombát mind beleszórtam a rozmaringgal, mert jó az, ha egy kis leve is keletkezik. Sőt! Megspékeltem még egy stampedli vörösborral is, mert az nem árt. Természetesen a gombát rendesen megsóztam: a hús nem sós! Gyönyörű fényes bevonatot kaptam a ragun. Közben a háziasszonnyal felverettem egy tojást a kenegetéshez.
 |
 |
 |
 |
A két kinyújtott tésztalapra ráfektettem 6 szelet sonkát, hogy a tészta kevésbé ázzon el a gombától. Amúgy nem vagyok híve a füstíznek ebben az ételben, de a megrendelő parancsa szent :) A gombaragut rákapartam a sonkára, elgyengettem rendesen. A végén pedig elhelyeztem a közepén a kihült húst is.
 |
 |
 |
 |
Jött a borítékolás. Mindkét oldalról felhajtogattam a tésztát a rákent gombával együtt, hogy betakarja a húst. Még a maradék tésztával lefedtem, és beletettem a kikent jénaiba.
 |
 |
 |
 |
Nekem mániám, hogy valahogy díszítsem is, ezért egy juharlevélkiszúróval még levélkéket is tettem a csomagra, amit megszórtam pici petrezselyemmel.
A jénai ment a sütőbe 160C-ra.
40 perc múlva szép piros volt, medium done lett, viszont a levelek összeolvadtak a burkolattal.
A házigazdám megtalálta a motoros kését, így azzal vagdostam fel az ételt.
Szép lett - bárki megirigyelheti!
A tányéromon már nem olyan mutatós, de ezt tudjátok be az elfogyasztott Margarita adagoknak ...
Megkaptam a legnagyobb dicséretet, ami életemben érhet:
- Pont olyan jót főztél, mint amikor józan vagy ...
