Írtam már a kakasról, most elérkezett szerencsétlen madár kálváriájának második stációja. A mellfiléket direkt erre a célra tettem félre. Levesbe vagy pörköltbe túlságosan száraz lett volna. Gondoltam, némi csavarintással és kellő odafigyeléssel ízletes, szaftos fogást készíthetek belőle.
Nem csalatkoztam, bár ennek a módszernek is megvannak a maga buktatói.
Hozzávalók:
- mellfilé (a tyúk- vagy pulyka- is megfelel)
- 3-4 dl tej
- pár gerezd fokhagyma
- só
- liszt
- tojás
- zsemlemorzsa
- olaj a sütéshez
Az előkészületeket már előző nap megejtettem. A fokhagymát lereszeltem és összevegyítettem a tejjel.
A kiolvasztott kakasmell filéket alaposan megmostam és nagyjából 1 centi vastagságú szeletekre vágtam. A szeleteket beletettem a tejbe, megforgattam, hogy mindenhol érje, aztán másnapig a hűtőbe tettem pihenni.
Másnap szűrőben alaposan lecsepegtettem és besóztam. Fél óra állás után letörölgettem a felesleges nedvességet.
Hagyományos módon paníroztam.
Bő, nem túl forró olajban halvány színűre sütöttem. Sajnos a húsból kiszivárgott lé elég könnyel le- és megégett, a szeletek is könnyen leragadtak ebben a kulimászban. Amint kicsit megszilárdult a panír, meg kellett mozgatni a húst, le ne ragadjon. Ettől eltekintve az eredmény remek lett.
Pirított burgonyával és ecetes almapaprikával tálaltam. Puha lett és ízletes, a fokhagyma éppen érződött rajta, a hús nem száradt ki.
Az utolsó 100 komment: