Blogkocsma

Délután kettőre már csak egy lemeze maradt, és majd befagyott a segge. Az iskolában volt eszük, hogy „jótékonysági bolhapiacot” rendezzenek, a tornatermet viszont elfelejtették befűteni a jeles alkalomra.

Egyesek talán úgy gondolják (talán jogosan), hogy agyamra ment a kifli. A tökéletes, letekerhető kiflihez vezető úton számos stációt elértem már. Elég csak a két hete elkövetett, kenyérliszt (BL80) és rétesliszt (BFF55) keverékéből gyors kovásszal, és csak vízzel készült kiflire gondolni. A produktum zsákutcának bizonyult. Frissen kisütve isteni volt, de másnap erősen kívánta a tejet.

Rendszeres olvasóink számára eddigre tudottá válhatott, hogy igencsak szeretem a körömpörköltet - pláne, ha még egy kis plusz hús van benne, vagyis a pincepörköltet inkább. A rengeteg sütemény után amúgy is kell most valami rendes eledel!

A 12.-23. oldal.

Emlékeztek a kincsre, amit Waka talált?

Hát vette a fáradtságot, és beszkennelte a sok-sok oldalt. Én meg OCR program lettem, és begépeltem a könnyebb olvashatóság kedvéért.

A történet/recept gyűjtemény 1949-ben kezdődik, és 1959-ig tart mint folyamatos gyűjtés. Egy bejegyzés viszont 1973-ra datálódik, tehát Ilus néni akkor még aktív volt és megtalálta a füzetét is. Érdekes, hogy az 1949-ből származó bejegyzés közel a füzetke végén található. Feltehetően más célra gondolta Ilus néni a füzetet felhasználni, csak a disznóhizlalás felkelthette érdeklődését és gyorsan lejegyezte az utolsó előtti lapra.

Az első 12 oldal.

Számomra a tavalyi év diótermés szempontjából katasztrofális volt. Szerencsére itt a gettóban rengeteg törökmogyoró termett. Készítettem belőle már süteményt, de pár kiló még mindig az erkélyen pihen. A hétvégén egy minimál halászlét főztem, másodiknak egy zserbó készült, dió helyett mogyoróból. Ritkán készítek sütemény csak nassolásra, többnyire az a második valamilyen tartalmasabb leveshez.

A varázshüttő megint remekelt! Most egy kis darab borjúcombot találtam benne - mintegy 25 dekányit.

Waka kukoricaprósza posztja felcsigázta a gyomromat egy puliszkára. Ezt feleségem nem eszi, mert túl nehéz ételnek tartja (ami igaz persze). Viszont szombatra vendégeket hívott, akik mit tesz isten - szeretnének puliszkát enni.

Még soha nem készítettem hájasat, miután nem jutottam hájhoz, meg nem is tudom hogyan kell, de ezt titokban tartottam eleddig. Vajas leveles tésztát már sütöttem, de az egészen más feladat.

Három

Reggel az asszony kiabálására ébredt. Fájt a feje, a szája kiszáradt, a gyomorsav a torkában liftezett.

Kettő

Reggel fél hétkor ébredt, a fürdőben a mosógép már öblített, párja a konyhában iszogatta a kávéját. Töltött magának ő is, aztán felkapta a pufajkamellényt, és kiment az erkélyre cigizni, no meg átgondolni a levesfőzést.

Egy

Kovács kettő István továbbszolgáló főtörzsőrmester fázott. Nem úgy fázott, mint az ember rendesen szokott egy huzatos buszmegállóban, hogy mikor jön már az a rohadt kettes, hanem rohadtul fázott.

Ezzel az étellel az USA-ban ismertem meg, és ott estünk mindhalálig tartó szerelembe.

Körítésnek hercegnő burgonya, pikáns párolt körte és saláta saját öntettel. A napokban kértem a segítségeteket, hogyan készítsem el a borjúkarajt. Íme a kommentek desztillált eredménye:

Ezt is ki kellett próbálni. Édesanyám mesélte, hogy gyermekkorában nagyon szerette. Reggelente korán összekeverték a tésztát, és a pékhez vitték megsütni.

Tél, hideg, kis faszenes kályha a Kalefon - nekem ez az emlékem a sült gesztenyéről. A zsebemet melegítette, kezemet égette de akkor is imádtam.

Ismét találtam a hüttőben valamit - egy kis zacskónyi szép gesztenyét. Erről kivételesen nem én tehetek, a feleségem vette.

Ezt is a szemétből túrtam. Naná! A kilencvenes évek elején alapító tag voltam egy ifjúsági egyesületben. Az egyik párt jóvoltából kaptunk egy jókora alagsori helyiséget. Vizesblokk, egy kisebb irodának alkalmas helyiség és egy jó 30 négyzetméteres, tanteremnek berendezett, világos terem volt benne. Egy hétig festettünk, takarítottunk. Néhány ifjú „képzőművész” saját műveivel dekorálta a falakat, a szennyvízcsöveket is eltakarta egy kompozíció. Használt bútorokat szereztünk, a hosszú L alakú folyosón kialakítottunk egy kuckót a dohányosoknak, és berendeztük az irodát is. Nem voltak nagy célkitűzéseink, némi támogatással angol nyelvtanfolyamot, gitáriskolát és rajz-előkészítőt indítottunk. Minden este ügyelt valaki, bárki betérhetett dumálni, scrabble-t játszani, vagy inni egy teát. Az „ügyelet” kezdett egyre terhesebb lenni, főleg, hogy a fele rám esett, a többiek valahogy soha nem értek rá. Eljött a nyár, a tanfolyamok véget értek, megjelentek a link arcok, esténként alig tudtam kitessékelni őket. Az 1994-es választásokat még megértem az egyesületnél, a miniszterelnök gulyásából nekünk is hoztak egy nagy bográccsal, finom volt. Amikor aztán az egyik figurát a rendőrök rajtam keresték, és egy órán keresztül faggattak, betelt a pohár, ott hagytam az egészet a csudába. Egy év múlva már hajléktalanszállóra emlékeztetett a klub, mindennaposak voltak a botrányok, a párt kipaterolta az egész csődtömeget, és eladta a helyiséget.

A berendezés egy részét úgy kukáztuk össze. Egy alkalommal az alagsor másik felében kotorásztunk a lomok közt, ott találtam a füzetet.

Most persze mondhatjátok, hogy azt mindenki tud készíteni! Hát nem értek egyet. Ez az étel annyiféleképpen készíthető, hogy egy könyvet is meg lehetne vele tölteni.

Vettem egy szép, ám kicsiny borjú karajt a piacon. Ezt kellene elkészítenem egy igencsak picky hölgynek (a feleségem) és magamnak ünnepi vacsorára.

Mindig csodálkoztok, hogy miket találok a varázshűtőben. Pedig egyszerű - tavasszal betöltöm, télen ürítem. Néhányotok mosolygott, hogy spárgát fagyasztok le nagy mennyiségben, az okosabbja tudta, mi az értelme.

Írhattam volna sokkal bombasztikusabb címet is, de akkor az nem lenne reklám ennek a remek kolbásznak, viszont az ilyen jó kolbász megérdemli.

3,10 volt a félliteres tej, 3,60 a kakaó, egy kifli 50 fillérbe került. Öt forint volt a tízóraipénzem, hétfőn tej volt három kiflivel, péntekig aztán már kakaóra is futotta. Jó, jó. Tudom, van, akinek olcsóbb volt mindez gyermekkorában, de most ne ezzel versenyezzünk. Aztán tízóraiszünetben az ember leharapta a zacskó sarkát, a kifli végét letörte, és szépen letekerte a külsejét. Hát én ilyen kiflit már rég nem ettem. Van kifli, temérdek fajta, van jó is, de valahogy egyik sem az igazi. Talán már nincs rá igény, vagy meghalt az utolsó pék, aki még ismerte a receptet.

Habár szilveszter már elmúlt, igyekszem felidézni, hogy miket ettünk az óév utolsó estéjén. Természetesen ezeket az ételeket más bulik alkalmával is fel lehet szolgálni!

Az este a kocsonya köré lett felépítve, semmilyen meleg ételt nem akartunk készíteni. Persze így lencseféle sem volt - szegények is leszünk ebben az évben :(

Ezek a könyvek nem csak szakácskönyvek, vagy legalábbis nem csak kizárólag azért kedvelem őket.

Úgy vélem bátran nevezhetjük alapműnek a Magyar Elek által írt Ínyesmester szakácskönyvét. Magyar Ínyesmester álnéven közölt a Pesti Naplóban a „Fejezetek az Ínyesmesterség köréből” című rovatban, és ezerszám válaszolt a hozzá forduló olvasóknak.

Mert nem csak püspökkenyeret lehet ám elbaltázni! Az, hogy sikerült-e kijavítani, majd csak este derül ki a vacsoránál, ahol 10 vendég számít valami ennivalóra.