Kettő

Reggel fél hétkor ébredt, a fürdőben a mosógép már öblített, párja a konyhában iszogatta a kávéját. Töltött magának ő is, aztán felkapta a pufajkamellényt, és kiment az erkélyre cigizni, no meg átgondolni a levesfőzést.

- Az asszonynak már biztosan van terve a főzésre, tehát először valahogy meg kell főzni őt is - okoskodott. - Aztán a piacra is csak el kéne menni friss zöldségért, mert itthon csak fagyasztott van. Az a rohadt fagyasztómánia. Az!

Kovácsék az első fagyasztóládát – sorstársaikhoz hasonlóan - a nagy Gorenje hadművelet során szerezték be. Az asszonynak ez lett a bónája, mindent le akart fagyasztani – még a gyerek megdöglött teknősét is lefagyasztották, hogy majd tavasszal beleteszik egy hangyabolyba, azok meg szépen lepucolgatják a páncélt, milyen jól fog mutatni a polcon az adriai tengeri sün mellett. Aztán a tekit elvitte a bolyból valami állat, és nem lett belőle szobadísz. Kovácsék – hiába béreltek egy kis kertet - nem ettek friss zöldséget. Tavasszal drága a piacon, nyáron még túl apró volt a kertben, ősszel meg le kellett gyorsan fagyasztani, nehogy megrothadjon, télen pedig minek, ha egyszer ott van felkockázva, csomagolva.

Kiitta a kávét, beledobta a csikket a balkonládába, nagy levegőt vett, és kiment a konyhába.

- Szívecském – mondta kedvesen, ami hiba volt, mert Kovácsné egyből gyanút fogott.

- Mi van?

- Én úgy átfagytam tegnap...

- Úgy néztél ki, mint egy disznó – vágott közbe az asszony minden részvét nélkül.

- Megennék valami finom, forró levest – közelítette óvatosan a témát Kovács.

- Mára gyümölcsleves lesz Jóska bácsiék Germersdorfijából. De van lefagyasztva egy kis húsleves is, szüretkor hozta a Hugi, – január volt – melegíts magadnak, ha enni akarsz.

- Én valami frissre gondoltam...

- Akkor főzz magadnak!

- Győzelem! – gondolta Kovács.

Beletette a kávéscsészét a mosogatóba, és eltűnt a fürdőszobában. Gyorsan megborotválkozott, megmosdott, aztán a szobában felöltözött. Kiment az előszobába a cekkerért, és éppen a kulcsát kezdte keresgélni, mikor Kovácsné ráripakodott:

- Te hova a francba mégy?

- Hát a piacra.

- Oda ugyan minek?

- Hát venni kéne egy kis friss zöldséget, meg...

- Ott van a zöldség lefagyasztva.

- Egy kis gombát is tennék bele, meg karfiolt – köntörfalazott – és egy kis malacfejet....

- Milyen malacfejet? Mégis mi az Úristent képzelsz? Nem megmondta az orvos? Bezabálsz, aztán napokig döglesz jajgatva, közben telebagózod a szobát.

- De hát...

- Engem nem érdekel, de én nem foglak ápolni, felőlem meg is dögölhetsz.

- Egy kis gomba...

- Eredj csak te szarházi! Már várnak az alkoholista haverjaid a kocsmában, tudom, hogy oda akarsz menni.- Kovácsné kirohant a konyhába és bevágta az ajtót. Kovács állt egy darabig, aztán vállat vont, kapta a szatyrot, és elindult.

- A picsának kell rinyálni azért a malacfejért, – dohogott magában – bezzeg a hibbant húga húslevesét megetetné velem, pedig tudja, hogy azt sem lenne szabad. Hm... Milyen szépen alliterál. Hibbant húga húslevese. - Ezt dúdolgatva magában komótosan lebandukolt a buszmegállóhoz.

Volt még egy negyedóra a hármasig, betért a Kanyarba. Kis Portorico, 60-as, beindítja az emésztést. A buszon nem voltak sokan, beállt a csukló közepére, nekidőlt a korlátnak. A csarnoknál szállt le. Három zebrán kellet keresztülmennie, a tetű lámpa persze megint ki volt kapcsolva, kocsik közt araszolva végre átért. A csarnok tele volt, banyatankos nyugdíjasok tököltek mindenfelé, a legszűkebb helyeken hármasával trécseltek.

- Megyek egy kört, – spekulált – megnézem a felhozatalt, aztán majd eldöntöm, melyik sorba álljak be.

Ment egyet, kettőt, de hiába. Malacfejet nem talált. Disznó volt, számtalan, de akkora, hogy a gazdáját talán magázták. Ekkorra már kezdett elbizonytalanodni. Eszébe jutott az a bizonyos Karácsony előtti hét, mikor a fájdalomtól járni sem tudott, és napokig az ágyat nyomta.

- Nem mintha megint biztosan így lenne, – gondolta - akkor is csak egy kis töltött káposztát ettem, bár volt benne füstölt is. Talán igaza lehet az asszonynak, nem kéne erőltetni, bár az a vigyorgós fej a Svábnál nem is volt olyan nagy.

- Legyen! - sóhajtott – legalább emiatt nem szívja a vérem. Lesz gombócleves, hús nélkül.

Elaraszolt az ismerős zöldségeshez. Gyökerek – Kunta Kinte – vigyorgott magában, karfiol, gomba. Egy kis mandarin a kölköknek, banán az asszonynak.

Hazafelé gyalog ment. Betért a díszhalashoz, vett egy kis szárított halat Michelangelo-nak a gyerekek második teknősének, ami már akkora volt, mint egy jókora férfitenyér. - Kár a belébe – gondolta – így is olyat szarik, mint a hajókötél. - Eszébe jutott, hogy tejföl is kell, elsétált hát az ABC-hez. A szatyrot beadta megőrzésre a Levelesbe, bedobott gyorsan egy unikumot - mindjárt jövök – és bement a boltba. Tejföl – veszek kettőt, sose' baj, ha van otthon, hoppá, akciós a rikotta, összedobok egy jó kis kőrözöttet, kávé vajon van otthon? Veszünk, enni nem kér. Cigi is kell. - hipp-hopp bevásárolt, alig ötezerbe' volt. Megkordult a gyomra, belépett a Pékségbe, vett húsz deka pogácsát.

Visszasétált a Levelesbe, - Most már ráérek, a fejjel nem kell bajlódni, holnap reggel ráérek feltenni a levest – konstatálta. - Két deci vöröset – mondta Zsuzskának.

Ivott egy hosszú kortyot, majd rágyújtott. - Mit főzöl holnap? – kérdezte Zsuzskát, aztán húsz percig főztek a pultnál, adta a legtutibb tippeket, maligán fűtötte fantáziája jobbnál jobb ötletekkel állt elő. Megjött közben Fekete „Uccu” Sándor nyugállományú zászlós is, akivel részletesen kielemezték a sereg siralmas helyzetét, beleértve a haditechnika tarthatatlan állapotát, és a személyi állomány minősíthetetlen hozzáállását is.

Az idő gyorsan elszállt, és Kovács azt vette észre, hogy délután kettőre jár az idő, a lábai meg kissé bizonytalanok.

Hazamasírozott, benyitott a lakásba.

- Megjöttem – köszönt hangosan – hoztam egy kis finomságot. - Választ nem kapott, bekukucskált a nagyszobába, az asszony a laptopba mélyedt, a kölykök valami rajzfilmet néztek a tévén, és tüntetőleg nem vettek róla tudomást. Felakasztotta a kabátját, kiment a konyhába, kipakolt a szatyorból, elrakodott, aztán leroskadt a konyhaasztal mellé. Éhes volt, kóválygott a feje, a közöny miatt pedig fel volt háborodva. A gázon gyümölcsleves, tócsi. Liternyi vörösbor kotyogott a hasában, valami tartalmasra vágyott, nem a tejfeles löttyre. Erőt vett magán, szedett egy tányérral a levesből, legyűrte. Pár tócsit csak úgy kézből elmajszolt.

- Hunyok egyet – határozta el, bement a hálóba, átöltözött melegítőbe, és elterült a bevetett ágyon.

Kovácsné három perccel később ébresztette – Téged keresnek – mondta, és elvonult. Kovács kitámolygott az előszobába, ahol Kovács egy „Tabun” István főtörzsőrmester, a vegyvédelmi tiszthelyettes toporgott.

- Ráérsz egy kicsit? – kérdezte.

- Hát, tulajdonképpen rá – felelte kicsit kásásan.

- Rátolta a gép a havat a kocsimra, segíthetnél kiásni.

- Rendben. Csak felöltözöm.

Elővette a faliszekrényből a melóscuccot, a kerti surranót, felöltözött, közben Tabun kedélyesen elcseverészett az asszonnyal. Lementek, a tárolóból kivették a hólapátokat, és nekiálltak kiásni a Trabantot. A hókotró méteres, tömött havat tolt a kocsi mögé, ami aztán félig meg is fagyott. Kovács szótlanul hányta a retkes kását - a feje még mindig kóválygott – Tabunnak közben be nem állt a szája, vígan csacsogott. Bő egy óra alatt sikerült átlapátolniuk a havat két másik kocsi mögé.

- Gyere komám – mondta Tabun – lemegyünk a pincébe, hozott az öcsém egy kis otellót, megvolt a második fejtés a hegyen.

Egy óra múlva a ház csaknem teljes férfilakossága a pincefolyosón nyüzsgött kezében poharat szorongatva. Kovács átmeneti kábultsága hamar elszállt, és este nyolc felé virágos jókedvvel tért haza. Otthon már nem volt ennyire jó a hangulat, a két gyerek a konyhában vacsorált, Kovácsné lesújtó pillantással végigmérte férjét, aztán hátat fordított neki. Kovács toporgott a konyhaajtóban egy darabig, aztán a hálóba ment, és lefeküdt.