Ezt is a szemétből túrtam. Naná! A kilencvenes évek elején alapító tag voltam egy ifjúsági egyesületben. Az egyik párt jóvoltából kaptunk egy jókora alagsori helyiséget. Vizesblokk, egy kisebb irodának alkalmas helyiség és egy jó 30 négyzetméteres, tanteremnek berendezett, világos terem volt benne. Egy hétig festettünk, takarítottunk. Néhány ifjú „képzőművész” saját műveivel dekorálta a falakat, a szennyvízcsöveket is eltakarta egy kompozíció. Használt bútorokat szereztünk, a hosszú L alakú folyosón kialakítottunk egy kuckót a dohányosoknak, és berendeztük az irodát is. Nem voltak nagy célkitűzéseink, némi támogatással angol nyelvtanfolyamot, gitáriskolát és rajz-előkészítőt indítottunk. Minden este ügyelt valaki, bárki betérhetett dumálni, scrabble-t játszani, vagy inni egy teát. Az „ügyelet” kezdett egyre terhesebb lenni, főleg, hogy a fele rám esett, a többiek valahogy soha nem értek rá. Eljött a nyár, a tanfolyamok véget értek, megjelentek a link arcok, esténként alig tudtam kitessékelni őket. Az 1994-es választásokat még megértem az egyesületnél, a miniszterelnök gulyásából nekünk is hoztak egy nagy bográccsal, finom volt. Amikor aztán az egyik figurát a rendőrök rajtam keresték, és egy órán keresztül faggattak, betelt a pohár, ott hagytam az egészet a csudába. Egy év múlva már hajléktalanszállóra emlékeztetett a klub, mindennaposak voltak a botrányok, a párt kipaterolta az egész csődtömeget, és eladta a helyiséget.
A berendezés egy részét úgy kukáztuk össze. Egy alkalommal az alagsor másik felében kotorásztunk a lomok közt, ott találtam a füzetet. A borító nélküli, megsárgult, töredezett négyzetrácsos füzet egy cselédasszony, Ádám Ferencné, Ilus néni receptgyűjteménye. A – valószínűleg – töltőtollal írt, rendezett szöveg arról tanúskodik, hogy gazdájuk akkoriban járt elemibe, mikor még tanítottak szépírást. A bejegyzések nagy része 1954 és 1959 között készült Nagysimonyiban, az utolsó oldalon már Zalaegerszeg szerepel. Megtudhatjuk, hogyan készül a Női szeszély, vagy a Pisinger torta, leírta, miként kell pálinkát és sört főzni, szilvát eltenni, málnaszörpöt készíteni, vagy éppen disznót hizlalni. Részletesen taglalja azt is, hogy úri háznál hogyan illik teát feladni.
Az egyik lap emlékkönyvként funkcionál, 1955-ben Irénke, aki talán a gazdáék lánya volt, ceruzával írt néhány gyermeki verset a füzetbe. Jut hely a személyes feljegyzésnek is, leírja, milyen nehéz sora volt Csizmazi(a) Jenő házában 1959-ben az „Úrnő” miatt.
Egy kis darab történelem számomra ez a füzet.
Behunyom a szemem, és elképzelem Ilus nénit... Beesteledik, minden elcsendesül, csak a jószág neszez az istállóban. A kutya a cselédszoba ajtaja elé telepszik, nagyot ásít. Ilus néni az egész napi kemény munkától fáradtan leül, a macska a lábához dörgölőzik. Petróleumlámpát gyújt, - kicsire tekeri a lángot, nehogy megszidja a gazdaasszony, amiért pazarol – előveszi a füzetet, egy pillanatra elgondolkodik, majd nekiáll, és rója a betűket szépen sorban, ahogy valamikor tanulta.
Ismeri valaki Ilus nénit?
