Múltkoriban szó esett a tésztasalátáról. Igen jó ötlet, de én inkább a bulgurt preferálom. Tabouleh néven is ismert fogás. Bár volt egy kiforrott elképzelésem az elkészítésről, azért utána néztem az Interneten is. Kettő a hagyományos összetevőkből ki is esett azonnal, a menta, mert nem szeretem, és a paradicsom, mert azt majd július után eszem, ilyenkor legfeljebb dísznek jó. A többi összetevő meg már benne volt a tarsolyban. Egyet kivéve a madársalátát.
Úgy is felfoghatom ezt az ételt, mint rekviemet a gerillakertért. Tavaly ősszel felreppent a hír, hogy az önkormányzat hét év után végre elszánta magát és megvalósítja a hulladékudvart a kertet magában foglaló területen. Megkerestem az emberem a hivatalban, aki pár nap múlva megerősítette a hírt. A városüzemeltető pályázott pénzért a célra és a közbeszerzés után megkezdik az építkezést.
Bár már jó ideje benne volt a tarsolyban, azért kicsit elszontyolodtam. Van ugyan három másik kert, azért ez a bő 35 év alatt a szívemhez nőtt. Az utóbbi hét évben már nem fizettem bérleti díjat, hiszen nem is béreltem, csak használtam. Igazán a tucatnyi gyümölcsfáért fáj a szívem, korai kajszi, őszibarack, vérbélű körte, téli körte, vilmoskörte, dió, mandula, a kedvenc savanykás almám, a Kis Fleini. És vége a fő madársaláta termőhelynek is. Ebben a kertben díszlett a legszebben, ugyan a Hegyen is megterem, de oda nem tudok csak úgy elugrani a kiskosárral némi zöldért. Ezek mind a dózer áldozatai lesznek. Igaz, az almából előrelátóan oltattam csemetéket, szépen nőnek is a Hegyen. A napokban expedíciót indítunk a menthető évelőkért (főleg dísz- és fűszernövényekért), máshol fognak eztán virítani.
Lementem a tökig érő sárba és szedtem egy kis kosár madársalátát a bulgurhoz.
Bulgursaláta
2018.04.06. 07:00 Waka
34 komment
Címkék: uborka bulgur sárgarépa lilahagyma olívabogyó citromlé mogyoróhagyma madársaláta kukoricaolaj galambbegy saláta tabouleh petrezselyem levél harangpaprika elefántfül paprika
Frédi szelet ismét
2018.04.03. 07:00 Andrass9
Úgy tűnik, a Hajnal Hús nagyon megszerette a szalagfűrészt. Egyre több boltban látom a sertéscombot keresztbe felvágva 2 cm vastag szeletre bőrrel, zsírral mindenestül.
Még ott sasolt a múltkori párja a fagyasztóban vákumcsomagolva. Éhes voltam, kedvet kaptam egy kis sült disznóra hagymás krumplival.
81 komment
Címkék: krumpli hagyma zsír lilahagyma sertéscomb só köménymag
Túrós és lekváros palacsinta
2018.03.31. 07:00 Andrass9
Eredetileg csak enni akartam, de kéznél volt a fényképezőgép, hát végigfotóztam. Azt hinném mindenki tud ilyet sütni, de én is voltam kezdő: nagyon hiányzott valami támasz, ami segítene az elkészítésben.
Így azután a fotózás mellett kivételesen mértem is mindent, hogy pontos értékekkel mutassam meg, hogy kellene ezt a fogást elkészíteni (tudom, nagymamitól kéne kérdezni ...)
174 komment
Címkék: tej tojás túró palacsinta tejföl mazsola cukor lekvár só szóda liszt rum tejfel ghí
Adas polow
2018.03.28. 07:00 Waka
Megint az étlapkalauzt bújtam a klotyón. Az arabus fogások voltak éppen soron. Ez a perzsa étel egyből megtetszett. Túl sok hozzávaló nem kell bele, főleg semmi drága vagy szélsőségesen egzotikus, kivéve talán a sáfrányt, de azt akadály is huszárosan vettem. Ez az egyszerűség persze viszonylagos, hiszen ráguglizva lehet találni olyan receptet is, amibe még talán Bin Laden kaftánjából is kell egy szál rojt. Ebben az esetben azt hiszem, a kevesebb több.
73 komment
Címkék: lencse vöröshagyma rizs kurkuma fahéj datolya sáfrányos szeklice arany mazsola adas polow
Fish&Chips zöldborsópürével
2018.03.25. 07:00 Andrass9
Egyszer más sütöttem, de akkor a klasszikus tőkehalfiléből. Most viszont a csodahüttő prezentált két méretes tonhalsteaket. Valahogy sztéknek nem kívántam, de egy jó kis sörtésztában kisütve igencsak jó lenne.
Természetesen valódi zöldborsópüré is dukál mellé, ahogy az angolok készítik, és a sültkrumpli is kötelező elem, de az ecet maradhat a polcon!
52 komment
Címkék: sör lazac krumpli menta tejszín tonhal bazsalikom szódabikarbóna vaj zöldborsó liszt lime
Puliszka esmeg
2018.03.22. 07:00 Waka
Teknős meglátogatta Sügért, aztán beugrott hozzám is, ha már éppen erre vitt az útja. Nem, nem a legújabb Válogatott állatos mesék estére című könyvből idéztem. A volt osztálytársaim becenevei ezek. Volt még Kolbász, Cubák, Szárcsa, Bodri, Gyuka is. Szóval Teknős meglátogatott, hozott egy kis jóféle rozét és egy szép darab füstölt szalonnát. A bort megittam, a szalonnát viszont eltettem a hűtőbe, hiszen még javában tart a böjt. Valahányszor kinyitottam a fizsider ajtaját, megcsapott a finom füstös illat. Egy életem, egy halálom, akkor is eszem belőle, ha a pokolra jutok. (Mondjuk az már borítékolható, legfeljebb a közszférában töltött időt számítják be, ha szerencsém van, szorzóval.)
Eszembe jutott a múltkoriban feltalált gondozásmentes puliszka, egyből ki is találtam, hogy egy jó kis túrós puliszkát fogok rittyenteni. Volt itt már olyan, cirka öt éve, de talán már nem sokan emlékeznek rá, úgyhogy meg is énekelhetem. Szalonnából nem tettem túl sokat bele, inkább csak fűszer gyanánt használtam.
345 komment
Címkék: vöröshagyma túró puliszka kukoricadara sertészsír brindza füstölt szalonna
Csípős szuvidált csirkeszárny
2018.03.19. 07:00 Andrass9
Annyit olvasok a szuvidálás kényelméről, gondoltam megpróbálok belőle egyet. A csirkeszárny nagy sláger a családban, soha nem tudnék eleget készíteni, mert a tepsim mérete igencsak limitált. Maximum 5 főre tudok benne sütni egy menetben. Azután meg az is gond, hogy egy személyre nemigen izzítom be a sütőt, inkább készítek valami mást.
Node, ha szuvidálom a szárnyakat a szósszal, majd vákumzacskóban lefagyasztom kisebb adagokban, akkor mindkét problémát megoldom. Egyrészt egy adagot is könnyen elkészítek, hisz csak 15 perc kell neki a grillben, másrészt két tepsivel is grillezhetek, hisz 15 perc egy-egy tepsire mégsem 3 óra, mire elkészül, nem beszélve arról, hogy a szószt hozzá csak egyszer kell elkészíteni. A nyolc óra szuvidálás szintén egyszer kell, meg az nem is munka: lehet aludni közben :)
62 komment
Címkék: csirkeszárny csirkecomb csilipaszta paprikaszósz szuvidálás vákumozó vákumzacskó
Krumplis káposzta
2018.03.16. 07:00 Waka
Valamelyik főzős műsorban találkoztam ezzel az étellel. A jókora krumplikat héjában megsütötték. Nagyjából kikanalazták a belsejét, összetörték, vajjal, káposztával elkeverték, fűszerezték, aztán visszatöltötték a krumpliba. Forró sütőben megpirították és szaftos sült hús mellé tálalták.
Megtetszett a dolog, bár így böjt idején a húsról lemondtam. Kellett hozzá még valami, hogy teljesebb értékű fogás legyen belőle. Mindig is nagy kedvenceim voltak a rakott, csőben sült dolgok, ügyeskedtem hát olyasfélét belőle.
66 komment
Címkék: tojás krumpli vaj szerecsendió kelkáposzta feketebors
Egy marha alaplé és folyománya: egy majdnem pho leves
2018.03.13. 07:00 Andrass9
Zseniális marhacsontokat kaptam a hentesnél, ami mellé még egy marhaszegy is beugrott a kosaramba. Ebből alaplevet kell főzni, mert fogytán van a fagyasztóban. Nem egy nagy durranás, de érdemes odafigyelni, mert sok későbbi ételünknek lesz az alapja.
Hamár így benne voltam (meg egyedül is), kipróbáltam egy egyszerű pho levest.
154 komment
Címkék: hagyma halszósz bors gyömbér rizstészta zöldborsó sárgarépa fahéj gyökér lime csillagánizs marhacsont marhaszegy csilipaprika fafülgomba sonkahagyma szegfüszeg szegfübors
Barbeque oldalas a mozdonyon
2018.03.10. 07:00 Andrass9
Jönnek szép lassan a BBQ grillen készült ételek. Ez még az elején készült, de olyan szép oldalast kaptam, hogy muszáj volt kipróbálni, milyen lesz sárgabarack füstön.
Az oldalas mellé beevezett egy szép márványos marhanyak is, ami a kicsilyány kedvence.
86 komment
Címkék: paprika római kömény majoranna só fehérbors oldalas marhanyak csilipor mustárpor hagymalevespor mustármagliszt Montreal steak fűszer sárgabarack ág
Mazsolás kalács vagy könnyű gyümölcskenyér?
2018.03.07. 07:00 Andrass9
Az úgy volt, hogy este benéztem a hűtőbe, és megláttam a rengeteg élesztőt, amit a madarasban vettem 9Ft/darabjáért. Rögtön elkezdett viszketni a tenyerem!
Kelttésztát kell sütnöm, de izibe! Nincs itthon a feleségem, aki nem biztos, hogy lelkesedne érte, nekem meg felrémlett az íze a számban... MMmmmm ... akkor most sütök, de azonnal.
98 komment
Címkék: meggy tojás mazsola vaj cukor só liszt datolya rum vaníliás cukor citromhéj
Póréhagyma krémleves (Vichyssoise) Gouda sajtcsipsszel
2018.03.04. 07:00 Andrass9
Hogy miért éppen Gouda sajtot választottam a leveshez? Mert ebből találtam egy tömböt a hűtőben ... De ez már csak akkor volt esedékes, amikor a levest készítettem. Soha nem jártam még Tesco Express boltban, de most betévedtem. Gondoltam, körülnézek, és veszek, ami tetszik.
Igazán nem szidhattok, hogy felületes voltam: megnéztem minden folyosóját, hűtőjét, stb. Vagy 15 perc is ráment!
Hogy mit vettem?
- 1 szál póréhagymát
- 1 csokor hónaposretket
114 komment
Címkék: krumpli sajt tejszín fokhagyma zeller póréhagyma vaj só alaplé fehérbors petrezselyem szerecsendió kakukkfü
Fagioli All'uccelletto
2018.03.01. 07:00 Waka
Megint egy autentikus portugál olasz fogás. Pontosabban toszkán. Taljánországban a toszkánokat nemes egyszerűséggel csak babfalónak hívják. Van erre egy nem éppen szalonképes, de annál szemléletesebb kifejezés is - ahogyan a franciákat béka...-nak, a németeket meg káposzta...-nak hívják -, de inkább eltekintenék annak használatától, mielőtt még rám küldi a területileg illetékes kápó az embereit. Szóval Toszkána-szerte elég betérni valamelyik trattoriába, és pár euróért kaphatunk valami egyszerű, de annál ízletesebb babételt.
Ez a változat voltaképpen egy szimpla paradicsomos bab, de éppen az egyszerűsége miatt tetszett meg, és a kevés számú hozzávaló ellenére meglepően finom fogás. Így böjt idején kapóra jött, csaknem minden volt hozzá itthon vagy nem túl nagy utánajárással meg tudtam venni hazafelé is. A babot már jó múltkorában megvettem a piacon - igaz, nem éppen ehhez az ételhez -, azóta a fagyasztóban várta a feltámadást. Zsálya ugyan nem volt itthon, de ilyen apróságokon nem szoktam fennakadni. Péntekre aztán került az is, friss, illatos, mindjárt kétféle - sima és cirmos levelű - egyenest Százados Asszony kiskertjéből.
107 komment
Címkék: fokhagyma zsálya paradicsomlé szódabikarbóna hámozott paradicsom szárazbab Fagioli Alluccelletto
Hajában sült sós krumpli a hideg ellen
2018.02.26. 07:00 Andrass9
Tudom, tudom. Vótmán. De most hideg van, muszáj megcsinálni! Azt hiszem ennél egyszerűbb étel kevés akad.
Semmi más nem kell hozzá, mint krumpli, só és vaj vagy kacsazsír. Ja - és egy üveg bor, mert nagyon itatja magát.
119 komment
Címkék: krumpli só
Panna cotta
2018.02.23. 07:00 Andrass9
Vagy magyarul: zselésített vaníliás tejszín gyümölcszselével. Azért az olasz neve rövidebb...
Tudjátok, édességet ritkán készítek, de most kiváncsi voltam, mennyire bonyolult ez a mostanában divatos desszert.
Az biztos, hogy nagyon dekoratív! Rengeteg formában lehet tálalni: csészében, pohárban, vagy akár kiborítva tányérra.
206 komment
Címkék: tej tejszín vanília zselatin cukor só eperlekvár
Mandulás kenyérpuding
2018.02.20. 07:00 Waka
Először egy angol nyelvű receptbe futottam bele valamelyik főzős csatornán. A Brown Sugar Bread Pudding egészen másképp hangzott, mint a szimpla kenyérpuding, aztán persze rá kellett jönnöm, hogy ez voltaképpen egy máglyarakás, csak kicsit másképpen.
A tócsihoz és a fasírthoz hasonlóan ez is a végtelenségig kombinálható. Ha igazán ínyencek vagyunk, nem kenyeret használunk, hanem kalácsot, gazdagíthatjuk mazsolával, kandírozott gyümölccsel, ízesíthetjük brandyvel, rummal, fűszerezhetjük szerecsendióval, kardamommal, reszelt citromhéjjal, a tej egy része helyett mehet bele tejszín (half and half), tálalhatjuk vaníliafagylalttal vagy tejszínhabbal. Az általam fellelt legdurvább változatnál a tejet csokoládéval és kakaóval főzték össze, a kenyérkockák közé pedig csokoládépasztillákat kevertek. Na abból elég egy kocka, hogy az embert a saját endokrin rendszere jelentse fel gyilkossági kísérletért.
Egy szó mint száz, ez a fogás kiválóan alkalmas a maradék kenyér újrahasznosítására, és mivel az rendszerint nem képvisel nagy mennyiséget, szerény adag lesz a végeredmény, ami meg talán nem akkora vétek.
Kivéve természetesen, ha én állok neki főzni.
78 komment
Címkék: tej tojás kenyér mandula kristálycukor fahéj barnacukor kenyérpuding bread pudding vaníliakivonat
Kakasaprólék leves
2018.02.17. 07:00 Andrass9
Mondhatnám, úgy is, hogy úrias nyugdíjasleves, de az nem lenne igaz: ilyen levest teljes munkaidőben dolgozó korrumpálódó NER vállalkozó se eszik gyakran!
Kedves barátunknak két kakasa volt az ólban, oszt azok úgy viselkedtek, mintha dudások lennének, márpedig két dudás még ebben a csárdában sem fér meg békésen ...
Így azután kés alá kerültek (pedig figyelmeztette őket a gazdi).
Mennyire jó barát: vonatra ült és elhozta a gyengébbik megtisztított és feldarabolt kakaskát (vajh mekkora lehetett az erősebbik? :). Én már csak azt vártam, hogy mikor jön haza a feleségem: apróléklevessel fogom várni, mert ezt még az USA-ban sem eszik! Be is futott, de egy bableves beelőzött - viszont másnap újra elutazott, így hát lett is lehetőségem megfőzni neki.
102 komment
Címkék: kakas hagyma fokhagyma zeller bors tárkony sárgarépa gyökér kardamom csigatészta csilipaprika karaláb szerecsendióvirág
Paradicsomos húsgombóc
2018.02.14. 07:00 Andrass9
Nem igazán értem, mi a jó ebben az ételben. Akkor már inkább töltött paprikát csinálnék!
Igenám, de a nagylyány kérte, hogy a kisunokám 1 éves szülinapi partyjára ezt készítsek. Ezellen viszont nincs apelláta, akkor legyen húsgombóc.
108 komment
Címkék: oliva hagyma fokhagyma bors babér alaplé darálthús paradicsompüré pirospaprika zöldpaprika kömény TV paprika kakukkfü Quinoa
Anatra in salmi
2018.02.11. 07:00 Waka
Portugál vörösboros kacsa. Olyan, mintha az Osso bucco és a Bœuf bourguignon szerelemgyereke lenne, kacsából. Mostanában Quentin Crewe Nemzetközi étlapkalauz című könyvét lapozgatom a klotyón. Országonként illetve régiónként ismerteti röviden a különféle ételeket, italokat, hasznos tudnivalókat. Az általa legjobbnak tartott fogásokat csillaggal jelöli, a magyar ételek közül például a tökfőzelék érdemelte ki a csillagot. Bár a könyvben számos tárgyi tévedés és/vagy fordítási baki van, remek ötleteket ad. Amelyik fogás felkelti az érdeklődésemet, rákeresek az Interneten, és ha megtetszik, elkészítem.
Ezt az ételt végül egy videó alapján főztem meg, nem volt túlbonyolítva és szemléletesen mutatta be a főzés folyamatát. Kicsit persze szótárazni kellett, de különösebb problémát nem okozott.
106 komment
Címkék: citrom fokhagyma vörösbor szárzeller sárgarépa fahéj babérlevél szegfűszeg borókabogyó feketebors sertészsír pecsenyekacsa anatra in salmi
Grillcsirke karácsonyra, vagy bármikorra
2018.02.08. 07:00 Andrass9
Minden jó karácsonyi receptemet csak karácsony után posztolom ... Sebaj, legalább jövőre lesz miből válogatni :)
Családi hagyomány, hogy karácsonyra húsleves, egyben sült csirke ropogós bőrrel és krumplipüré a menü. Utóbbi időben már a mákosguba is bejelentkezik deszertnek.
Idén kicsit módosítottam a csirke recepten, és nem tettem rá rozmaringot, de majdnem kitört a palotaforradalom, így még sütés előtt szórtam rá szárítottat.
77 komment
Címkék: alma csirke tej krumpli hagyma vaj rozmaring só hagymalevespor
Tteokbokki
2018.02.05. 07:00 Waka
Vagy ddeokbokki, koreai nemzeti étel. Maangchi-tól szárazik ez a fogás is, akárcsak a Japchae. Régóta szemeztem már vele, most eljött az alkalom. Z hazalátogatott a ködös Albionból, Tanitának is tartoztam már jó ideje egy vacsorameghívással, és A sem evett már régóta a főztömből. Ropi meg két nappal elébb megjelent nálam a melóban valami ügyben, meghívtam őt is legott.
Maga az étel nem lett valami autentikus, tekintve, hogy pár alapanyag nem állt rendelkezésre. A szárított ajóka (szardella) épp elfogyott az ábécében, a tengeri moszatot meg elhasználtam valamihez a múlt héten. Mivel a szerző azt mondta, hogy zöldségalapléből is el lehet készíteni, úgy véltem, elég megengedő az étel, hogy szabadon garázdálkodhassak. A másik gond a leányzó mértéktelen csili és csiliszósz használata. Csupa kényes gyomrú népek jönnek, de ennyi paprika még a wokot is kimarná. Pótoltam ezzel-azzal, csak nem rohan le a KNDK miatta.
Nem volt panasz a vacsorára - igen udvarias ember mindegyik -, de azért még lehet hangolni rajta.
240 komment
Címkék: tojás halszósz tintahal citromlé paradicsompüré fekete tőkehal rizsliszt osztrigaszósz csilipaszta ddeokbokki garaeddeok
Ököruszály leves gazdagon
2018.02.02. 07:00 Andrass9
A lyányomék mélyhűtőjét nézegetve kezembe került egy vákum csomag, egy farmról származó, felaprított ökörfarok (na jó, csak marhafarok). A dátumot nézve ezt még tavaly vettük, mikor ott voltam, de ez egy sokcsillagos mélyhűtő, nyoma sem volt fagykárnak, vagy ilyesminek.
Bár a kép életlen lett, de a leves semmiben sem hibádzott. Az illata is tökéletes - semmi hűtőszag. Szóval elhatároztam, hogy megfőzöm egy pici csavarral, hogy a vejem is szeresse.
55 komment
Címkék: hagyma bors gyömbér sárgarépa só alaplé liszt olivaolaj újhagyma szegfűszeg paradicsompüré petrezselyem salotta zellerszár mogyoróhagyma szerecsendióvirág ökörfarok hétfűszer gökér
Sütőtök curry
2018.01.30. 07:00 Waka
Bár a tavalyi aszályos nyár nem volt éppen kedvező a sütőtök termesztéshez, nem lehet okom a panaszra. A Karácsonyra kapott háromféle magból vetettem két-két bokorral. Szerencsére volt annyi víz a kútban, hogy néha megöntözhessem, és 7-10 naponta tápoldatot is kaptak. Ősszel mintegy 15 darab 3-10 kilós tököt szedtem le. Lassan elkoptak, sütöttem-főztem belőle, párat el is osztogattam. Az utolsónak a héten veselkedtem neki. A reggeli turmixomba a szárzeller mellé került némi sült tök is a kaukázusi kefirbe, hogy kicsit tartalmasabb legyen. Persze ebédre is kellett valami étel, főztem hát egy curryt a tökből.
48 komment
Címkék: sütőtök vöröshagyma fokhagyma szójaszósz halszósz paradicsomlé gyömbér kókusztej csili citromlé osztrigaszósz currypaszta
Nyugdíjasok levese, 2018
2018.01.27. 07:00 Andrass9
A farhát elég olcsó tud lenni - meg néha drága is. A hazai multi általában 119 Ft/kg-os áron adja, és az alapvetően igencsak szép ár. A kutyának főzzük, de ha megtetszik, akkor megvámolunk belőle párat egy leveshez. Ezzel a pénztárcánkat is segítjük, meg jót is eszünk.
Mielőtt feleségem repcsire száll, gyorsan főzök egy adagot. Most viszont nagyon kellett pucolni azt a farhátat, meg nem is volt olyan olcsó (hiába, olcsó húsnak ...) Az üres tányér nem jelenti azt, hogy ennyit főztem!!!
148 komment
Címkék: hagyma kelbimbó fokhagyma zeller bors gyömbér zöldborsó sárgarépa gyökér kelkáposzta farhát csilipaprika karaláb szerecsendióvirág
2018 első kocsonyája
2018.01.24. 07:00 Andrass9
Nem garantálom, hogy posztolom a későbbieket is, de ez a kocsonya nagyon finomra sikeredett.
Mikor akarok kocsonyahúst venni? Hát persze, hogy január másodikán. Az eszembe se jut, hogy a boltok polcai még üresek ...
Teljesen hiába vadásztam rá, sehol semmi. Csak egy szép disznócombot kaptam hozzá (azon fogyasztóknak, akik keresik a színhúst a kocsonyában).
Azután - már majdnem a pénztárnál - felfedeztem lefagyasztott darabolt velőscsontot! Ezt muszáj vennem, már elfogyott a csodahüttőből! Közelebb menvén kiderült, hogy kocsonya egységcsomag. A feldarabolt sertéslábnak volt olyan kinézete messzebbről, mint a velőscsontnak. Kicsit válogattam, végül három csomagot betettem a kosaramba. Volt benne köröm, láb, (Waka szólásával egy egész kabátnyi) bőrke és szép húsos csánk darabok.
















