Bíró: Vádlott, az Ön ellen felhozott vádak a következők: különösen nagy értékű, maradandó károsodást okozó rongálás, környezetkárosítás kísérlete, mérgezés folytatólagosan elkövetett kísérlete, emberölési kísérlet…

Vádlott: Ez azért túlzás, tisztelt Bíró Úr…

Bíró: Ne szakítsa félbe a bíróságot!

Vádlott: Igenis, bocsánat.

Bíró: Na, azért. Szóval emberölési kísérlet. Vádlott, maga visszautasította a kirendelt védőjét, és azzal a kívánsággal élt, hogy önmagát védhesse. Ezt a bíróság engedélyezi. Ugyebár Ön nem jogvégzett ember?

Vádlott: Nem, bíró úr, bár a legjobb barátom ügyvéd, ha ez számít valamit…

Bíró: Semmit, bár az, hogy vannak barátai, figyelemre méltó körülmény. Kezdheti.

Valamikor, mikor még volt Paprika TV itthon, Bede Róbert készítette el ezt az ételt. Most, hogy alaposabban is utánajártam, kiderült, hogy ez voltaképpen nem más, mint a híres Cseh/Szlovák/Csehszlovák nemzeti sörkorcsolya, a Nákládaný Hermelín átirata. Az autentikus változathoz való Hermelín vagy Pikantní nakladny sajt beszerzésére nem is mertem gondolni, ezért camembert sajtból készítettem el.

Megrendelt ebédet kellett készítenem születésnapra. Jó steak alapanyagot vagy egy vagyonért tudnék venni (Wagyu marha), vagy meg kell kennem valamely hentest, mert a helyi hazai multiban egyre rosszabb a hentespult. Minden esetre kirohantam párszor a madarasba, mert ott kaptam már gyönyörû márványos rostélyost és volt még vagy három hetem. Persze nem volt.

Na akkor irány a Fény piac, ott is találtam már szép húst. Volt is, de a márványosságnak nyoma sincs egyik húsban sem. Na akkor egy nagy darab magas hátszínt felvágattam 3 centi vastag szeletekre és hazamentem vele.

A terv az volt, hogy az elõttem álló közel 3 hétben addig érlelem, amíg puha nem lesz, a végén szalonnával megtûzdelem és akkor jó lesz.

A blog minden kedves olvasójának békés, boldog Karácsonyt kívánok magam és a szerzőtársaim nevében.

Kép innen.

Tûzhelyvadászaton voltunk, sok boltot meglátogattunk. Utolsónak hagytuk a Metro áruházat (ahot összesen 4 tûzhely árválkodott). Hamár itt vagyunk, vásároljunk is. Nekem például 50 liter paradicsomlét. Amibõl befõzni akartam, az az idén elfagyott, ezért bolti kell. Meg amúgy is, elferdült izlésem még az USA-ban megszerettette velem a sürítménybõl készült paradicsomlét , amibõl napi egy liter az adagom.

Node nem ez a lényeg, hanem éppen a vásárlás vége elõtt beugrott, hogy a Metroban mindig szuper kagylót lehet venni tisztességes áron. Közönséges fekete kagyló, amit most tisztított állapotban árultak 1050 Ft/kg-ért. Ez nagyon jó ár és a kagyló friss szokott lenni (Dániából hozzák). Másnapra Mikulásozni vártuk a gyerekeket, tökéletes meglepetés elõétel lesz!

Egészen pontosan karalábés leves. Nem kizárólag abból készült, abból van benne a legtöbb. A sárgarépát kicsit túladagoltam, de ha már meg volt pucolva, inkább beletettem.

Ez az étel az adventi kacsalevest követte. Ki kellett találni valami húst és tésztát, amit a kislyány igazán szeret. A családban a paprikás és a nokkedli is nagy kedvencek. Feleségem a paprikást jól készíti, de nokkedlit nem csinál. Vagy fúró, vagy könyök vagy valami obskurus formájú száraztészta van hozzá, amin szépen elsimul a szaft.

Csalamádé. Vegyes, vágott savanyúság. Aki evett már gyári csalamádét, tudja miről beszélek. Volt idő, mikor egyes beszállítók úgy gondolták, a Honvédségnek bármit el lehet adni. Így is történt. A termék pontosan úgy nézett ki, mint a legendabéli lekvár, melynek készítéséhez a műszak után összesöpörték a konzervgyár udvarát. Torzsástul legyalult káposzta, foszladozó uborka és különféle felismerhetetlen növénydarabok úszkáltak az ördögien fortyogó, zavaros löttyben. Az íze egy életre elriasztott mindenkit az ilyesmi fogyasztásától, a szagáról nem is beszélve.

Egy időben gyakran raktam el télire, válogatott alapanyagokból. A csalamádé azonban - minden praktika, kémia és odafigyelés dacára – tavaszra már nem volt az igazi. Megfakult, összeesett, elvesztette a zamatát.

Egy valaminek viszont kétségtelenül kiváló: friss savanyúságnak.

Az alábbi receptet egy barátom édesanyjától kaptam, idestova húsz éve, azóta is alkalmazom, remekül bevált.

Feleségem nagyot pakolt a garázsban, ahol sokszáz doboz tárolja múltunkat, lévén nincs padlásunk. A pakolás közben felkiált: megvan a pasta machine!!! Fel is hozta a kamrába az összes adapterével együtt.

Ezt a gépet még azelõtt vette, hogy kimentünk volna az USA-ba. Olasz, szigorúan kézihajtányos és már akkoris egy vagyonba került. A ravioli készítõ feltéten volt ár is: 2761 Ft. Ettõl támadt kedvem raviolit készíteni, mert nem emlékszem, valaha is használtam volna.

Persze, nem akkora durranás, egy szimpla felturbózott rántottleves. Viszont egyszerű elkészíteni, és igen gyorsan megvan, ráadásul szeretem is. Lehet csurgatott vagy buggyantott, kínálhatjuk pirított zsemlekockával, készülhet zöldségleves alapon újhagymával és cukorral ízesítve, kukoricaliszttel habarva, de akár némi parmezánnal is dúsíthatjuk. Van, aki a köménymagot először megpirítja, hogy jobban kijöjjön az íze. Biztosan mindenkinek megvan a tuti receptje, én a lehető legegyszerűbben készíttetem.

A receptet Babette_ küldte, hogy süssem meg.

A családban csak én eszem töpörtyûs pogácsát, ezért legfeljebb évente egyszer sütök. Ez az alkalom most jött el. Idõm volt, odakinn kellemes hideg (4 C) a tészta pihentetésének, és feleségem szép töpörtyût vett.

Értem én, menjek a csudába. Pedig a brindza voltaképpen túró, és a végeredmény gömbölyű lett.

Advent elsõ vasárnapja - várjuk a kislyányt, hogy hazajöjjön adventi koszorút készíteni. Ez már évek óta hagyomány, hogy õ készíti. Tavaly például pattogatott kukoricát fûzött cérnára és azzal tekerte be az egész koszorút, hogy "havas" legyen. Ez azután késõbb gyorsanégõ anyagnak bizonyult :)

Menünek borjúpaprikás nokkedlival és kacsaaprólék leves volt a terv.

A közelmúltban meséltem a hamburgerről. Hát, azért nem minden úgy történt, ahogy azt írtam.

Vendégposzt Pizzaszeletvágótól.

Néhány éve készítettem elõször. Jól sikerült, azonnal felkerült a családi étlapra. Most ezt osztom meg veletek.

Egy ilyen ételnél szinte kötelezõ a recept eredetét, az elnevezés okait kutatni. Én is megtettem már, lássuk mire jutottam.

Az úgy kezdõdött, hogy lencsét akartam enni. Már éppen ideje lenne egy nagy lencsefõzeléknek. Azután meg eszembe jutott, hogy most még friss a gyökér, zeller, répa - fõzni kéne egy bolognai szószt is, mielõtt már nem találok friss zöldséget a veteményben.

Jött az ötlet: mi lenne, ha tészta helyett a lencsét tisztelném meg a bolognai szósszal? Ilyet még nem hallottam, ezért biztonság okából megkérdeztem Guglit, hogy tud-e ilyenrõl. Volt találat rendesen.

Mivel a bolognai mártásban már van gyakorlatom, a lencsében is, nem is olvastam el csak néhány recipét (volt aki felkockázott húst vízben megfőzte, majd bolti bolognai alapot tett rá ...).

Mint az már minden bizonnyal kiderült, szeretem a céklát, és az sem titok, hogy a krémlevesek nagy rajongója vagyok.

Tudom, hogy ilyet bárki fõzhet, nem érdemes posztolni, de ez a kombináció nekem nagyon izlett. Nem nagyon ehetek szénhidrátot, meg karfiol szezon is van, amit nagyon szeretünk, így azt gondoltam, legyen a karfiol a körítés. Amúgy is elég szénhidrát van a panírban is :(

Az a hír járja az ismerőseim között, hogy nem szeretem a hamburgert, mivel nem eszem gyorsétteremben. Az igaz, hogy nem járok ilyen helyekre – legfeljebb, ha elkísérek valakit, egyszer pedig muszáj volt –, de a hamburgert megeszem, csak éppen szeretem tudni, miből készül. Valamikor gyakran sütöttük grillen, magam vásárolta, az öreg darálón saját kezűleg legalább kétszer átdarált marhahúsból. A puffancsot a közeli pékségben, a kerti mulatság időpontjára rendeltem, a zöldséget az ismerős árusnál válogattam.

Aztán előbb a marhahúsról kellett leszoknom, később a pékség lett Lipóti, márpedig ott puffancs nincs. Pénteken viszont mindenképpen hamburgert akartam enni, tehát nekigyürkőztem, és hamburgert ettem. Persze nem lett az igazi, autentikus hamburger, inkább amolyan kispolgári fajta.

Vettem juhtúrót, de nem volt receptem, hogyan használjam fel. Az ízét nagyon szeretem, de ritkán adódik alkalom, hogy megfõzzem. Most egyedül voltam otthon, ezért bûntudat nélkül fõztem, ami jól esett :)

Az úgy kezdõdött, hogy volt egy nagy mártogatós tál, de csak a zöldségek kis része fogyott el.

Amúgy is ettem volna egy jó zöldséglevest, gondoltam felhasználom a maradékot. Rémlett, hogy a gyerekek mennyire utálták az USA-ban a Progresso Minestrone Soup-ot (mondjuk mi se nagyon lelkesedtünk érte, kétszer próbáltuk csak: elõször és utoljára). Érdekes módon még felnõtt fejjel is rossz róla az emlékük, pedig csak egyszer melegítettünk nekik (konzerv volt az istenátka). Amúgy ez nem is fontos, hiszen főleg magunknak készült a leves.

Párolt tarlórépa

Harmadik étel gyanánt valami kevésbé szokványosat akartam készíteni a tarlórépából. Először valami curryfélére gondoltam, de egyik általam fellelt recept sem tetszett igazán. Némi spekulálás után egy „keleties” ízvilágú párolt tarlórépa mellett döntöttem.

így a kamra több szép kelvirágnak adott otthont. Ebbõl egyértelmûen Dubarry-t kell készítenem. Egyrészt, mert még soha nem ettem, sem nem fõztem, másrészt mert tanulni mindig kell valamit.

Tarlórépa püré

A hasáb-tarlórépa „sikerén” (no, azért akkora nem volt neki) felbuzdulva rittyentettem egy pürét belőle.

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Az idén pont a Márton naphoz közeli hétvégére jelentkeztek be távolabb élõ családtagok. Adta magát a helyzet, hogy libás ételeket szolgáljak fel. Nem volt tehát véletlen, hogy múlt heti kommentjeimben is a baromfiboltot és Váncsa István témába vágó, libareceptekrõl szóló írását említettem. Igaz, amíg Váncsa István csak elvétve talált liba recepteket, különféle szakácskönyvekben, és állítólagos barátunk, a G betûs keresõ segítségével, én bizony a saját gépemen lementve találtam vagy harminckettõt. Persze, ahogy ez lenni szokott nálam, egyik recept sem készült el, hanem valami más.

Leves és sültek készültek, most a levesrõl írok bõvebben.