Blogkocsma

Meg diós és citromos, hogy egészen pontos legyek, csak nem akartam olyan hosszú címet biggyeszteni elé.
Rengeteg téli körte termett idén, két ládával szedtem. Kitettem az erkélyre, az a leghűvösebb hely nálam. Hűvös ide, a körte lassacskán romlásnak indult. Elég sokról kiderült, hogy bizony férges, és a fán még tartotta magát, de a ládában elkezdtek rothadni. Hiába, a biogazdálkodásnak is megvannak a maga hátrányai. Hordtam belőle munkába, a délután fél hármas korgás ellen, kétszer volt körteleves is, de nem győztem a tempót. Nem volt mese, kellett valami mást is készíteni belőle, ami akár ebédre is jó. Körtéből még nem sütöttem süteményt, de úgy gondoltam, ha almából lehet pitét készíteni, körtéből miért ne lehetne? Sütöttem tehát körtés pitét. A tészta receptjét Margit néni süteményes könyvéből vettem, az almás lepény tésztáját igazítottam kicsit hozzá ehhez az ételhez.

Igen, tudom, el van durva az egész. De, végül is finom lett, és a bejegyzés, ha másnak nem is, tanulságnak mindenképpen jó lesz.

Ha már van kenyér bundában, miért ne legyen szendvicsben is? Az alapötletet látjátok feleim szümtükkel olvasónk adta , amit már posztoltam. Most viszont újabb szintre emeltem a gondolatot.

Fehérjehiányom volt már reggel, tehát tojás. Van még sajt és füstölt fõtt comb is, akkor legyen szendvics. De imádom a bundáskenyeret, ezért bundásszendvics mellett voksoltam.

Néha megbolondulok egy adag húsért. Mostanság ritkábban eszünk, de nekem nagyon hiányzik. Ma is így jártam: délutánra úgy ráéheztem, hogy kutatni kezdtem a csodahüttõben, mit találok egyszerût és gyorsat.

Elõfordul, hogy kapok a madarasban 50%-al leértékelt bélszín darabot. Ezek általában egyszemélyes adagok, max 20 deka, így hát ebbõl igyekszem bespájzolni.

Megirigyeltem Waka akcióját, meg musthoz is jutottam, tehát mustárokat kell készítenem. A többesszám jelen esetben kettõre vonatkozott, mert ez még csak egy kisérlet.

Évek óta pakolok ide-oda több doboz klasszikus angol mustárport, ami az alapja a kedvenc mustáromnak, a Colemans-nak. Ezen kívül van egy üvegcsényi kommersz mustárpor a Hannaford nevû élelmiszeráruházból, az USA-ból. Vettünk ugyan Wakával az Ázsia Bt-ben barna mustármagot, de az istennek nem találom sehol, ezért az kimarad.

Vasárnap összefutottam egy ismerőssel, aki egy catering cégnél hentes. Konyhakész alapanyagot állítanak elő, ugyanakkor készételt is főznek, főleg közintézmények számára. Panaszkodott erősen.
- Ezek a (mai) fiatalok, nem esznek meg semmi normális kaját - puffogott. - A múltkor is borjúpaprikást főztünk, nem kellett nekik. Csak a rántott hús, meg a hasiburi. Nyakon öntik egy csomó kecsappal, aztán azt zabálják.
- Hát igen - hümmögtem, nagyon nem tudtam, mit szóljak, nehéz egy tucat kisfröccsel vitába szállni.
- Meg a palacsinta - folytatta -, abból nem lehet eleget sütni nekik, mind megeszik.
- Hú - csillant fel a szemem -, milyen jó ötlet, kedden sütök palacsintát.
Térültem, aztán húztam a dolgomra. Hétfőn dédelgettem a gondolatot. Ha már palacsinta, akkor valami levest is kell főzni hozzá, magában nemigen alkalmatos ebédre-vacsorára. Levesnek egy gyors, tejfölös krumplileves megteszi, de a francnak sincs kedve egy órát a tűzhely mellett szobrozni, inkább valami más süteményt kellene készíteni. Legyen túrós batyu, szeretem és úgyis régen ettem már. Sütöttem hát túrós batyut.

Idén is kaptunk meghívót a Varga pincészettől az Év Első Bora bemutatójára, és az azzal összekapcsolt sajtótájékoztatóra, amin az ezévi változásokat jelentik be, valamint beszámolnak a szüret és a termés állásáról.

Mivel ideiglenes absztinencián vagyok, nem akartam fájdítani a szívem egy csomó szép bor láttán, ezért megköszönve a meghívást, visszautasítottam azt erre az évre. (Majd jövőre megyek és kóstolok!)

Idei újdonságként a Varga borászat bevezeti a hosszú csavarzáras üvegeket a dugó helyett. Egyelőre azoknál a boraiknál, ahol ez indokolt a szénsavtartalom miatt, mint például az Év Első Bora.

Részletes tájékoztatást a hajtás után találhat az, aki érdeklődik a téma iránt.

Mérges tészta olaszul. Kivételesen tésztára éheztem. Kerestem darált húst a csodahüttõben, hogy fõzök egy bolonyai szószt, de nem találtam sehol (biztos rossz fiókban kerestem). Akkor nem bolonyait. Legyen Aglio en Olio, van sok friss csili meg fokhagyma.

Irány a csiliültetvény, beszerezni a megfelelõ csiliket. Igenám, de találtam egy érett ökörszív paradicsomot, meg 4 lucullust is, ami kicsit megváltoztatta a receptet. Szedtem egy kakukkfû ágacskát, kis bazsalikomot és oreganot it. Ami viszont már az arrabbiata szósz receptje.

Mexikóban nagy divatja van a füstölt jalapeño paprikának, aminek saját nevet is adtak: chipotle. A jalapeño íze a füstöléskor alaposan megváltozik, és nem a füst íze és illata miatt, de nem tudom miért :) Különösképpen esetünkben ez nem is érdekes, mert a cél a chipotle elõállítása házilag, hamár ilyen sok terem belõle.

Jó, jó, a nagyját eltettem ecetes jalapeñonak, mert a kicsilyány úgy szereti, de az éretteket inkább megfüstöltem. Hamár füstölök, egy pár szem fokhagymát is készítek a szomszédasszonynak. Tavaly már kisérleteztem a füstölt jalapeñoval, de az leginkább égett jalapeño lett ...

Múltkoriban az egyik poszt kapcsán valaki megemlítette a szejtánt. Bólogattam okosan, aztán gyorsan rágugliztam, mivel gőzöm sem volt, mi lehet az. Volt egy szócikk a Wikipédián, meg találtam egy videót is.
- Nem is rossz - gondoltam-, kipróbálom.
Bár volt itthon sikér - amit a kenyérsütéshez szoktam használni -, úgy voltam vele, veszek egy egész csomaggal, had lássam, mennyi jön ki belőle. A vásárcsarnokban 580 forintot kértek egy 25 dekás zacskóért. Nem emlékeztem ugyan pontosan, hogy mennyiért vettem legutóbb, de sokalltam az árát. Az itthoni CBA-ban is van egy biobolt, hazafelé benéztem, ott 360 volt egy ugyanolyan adag, még a gyártó is egyezett, vettem is legott egyet. Egy darabig kacérkodtam a gondolattal, hogy fél kilósat veszem, de aztán úgy döntöttem, próbának elég lesz ennyi is. Vettem még pár dolgot, amire szükség volt, aztán nekiveselkedtem, és főztem egy paprikást szejtánból.

Nagy ünnepre fõztem, szülinap van! Jöttek a gyerekek is hárman, ezért nagy ebédben gondolkodtam. Elmentünk a Metro áruházba, ahol elég szép húst lehet venni, meg a közelben van egy Jysk is, ahol egy bárszéket kerestem a konyhai fõzõcskézésekhez. Egyre nehezebben bírom állva a fél nap pepecselést a csilikkel, paradicsomokkal, ezért gondoltam egy bárszékre. Vettünk széket, meg rolókat és egy teljes sertés oldalast (2,5 kg) ami nagyon szép húsos volt. A terv egy barbecue oldalas, de nem olyan nagy füstölõben, mint a Terminál étteremben volt, csupán a gömbgrillen.

Kettévágva az oldalast, szépen befér a grill egyik oldalára, így lehet a másik felén tüzet rakni, meg füstölögni :)

Abban biztos voltam, hogy nem tudom Serényi Zsoltot ûberelni, de azért egy igazi BBQ már igencsak esedékes volt, hosszú ideig sütve, alacsony hõfokon. Nomeg hátha kiderítem miért is volt az övének olyan kemény kérge ...

Merthogy az a gomba bizony 14 dkg-ot nyomott a mérlegen. A kispiacon vettem, szép barna csiperke. Jobb szeretem, mint a fehéret (hamár rendes gombát nem kapni), mert gombább íze van, tovább eláll, stb.

Azért ehhez az egy szem gombához kellett némi adalék, hogy reggeli értékkel bírjon.

Feleségem bevásárolni ment, és kérdezte, milyen húst hozzon. Ilyen se nagyon fordult még elõ, éltem hát az ajánlattal. Ha Kató néninek mûködik a miniszoknya, talán a feleségem mosolya is eredményes lesz a hentesnél. Kértem 4 szelet klopfolható marhacombot hústekercsnek. Sikerrel járt!

Mindenki bele akarja tenni az egész leveszöldséget ezekbe a tekercsekbe, de akkor az már inkább vadas szósz lenne, amit feleségem nem szeret. Egy átmeneti megoldást választottam.

Leszedtem a gerillakertben a téli körtét. Nem mondom, hogy már tökéletesen megérett, de a darazsak is elkezdték megrágni és egyre több szatyros idegen ólálkodik a kert környékén, Kistesó dísztökjét meg is dézsmálták. Gondoltam, inkább együnk egy kicsit roppanós körtét, mint semmilyent.

No ezt hivják egy "big slab of meat"-nek az óceán túloldalán! Kedves vendégeket invitáltunk ebben a hõgutában vacsorára. Az helybõl adódott, hogy grillezés lesz, mert én be nem gyújtok semmit a konyhában! A tervek szerint be sem megyünk a lakásba, a diófa igazán jó árnyékot ad.

Kutakodtam a csodahüttõben, mit grillezzek, amikoris beleakadtam egy szép száraz marhanyak darabba, ami sok töröttborsban lett pácolva, majd lefagyasztva. No ezzel le van a gond a feleségemrõl, õ "well done" szereti a húst. További keresgéléskor találtam meg az elrejtett szürkemarha rostélyost.

Nem egy tipikus grillmarha, de annyira zsíros volt, hogy meg mertem kockáztatni a megsütését parázson. Súlya volt rendesen, vastagsága is vagy 8 cm! Egy életem, egy halálom, kipróbálom. Legfeljebb nem izlik a vendégeknek. Jóbarátokat lehet nem tökéletes étellel is etetni.

Feleségem is beevezett, hogy akkor az év elsõ padlizsánkrémét is megcsinálná, ha meggrillezek neki egy kis padlizsánt. Annyi parázs általában marad, amivel ezt meg tudom tenni.

A halaspultot járva megkordult a gyomrom. Valami halat kéne már enni! Vacilláltam egy darab lazac és egy adag tilápiafilé között, meg persze ott csalogatott egy szép nagy Barramundi is. Halat szálkátlanítani (filézni) nem volt kedvem, meg csak egyszemélyes étket terveztem, egész hal szóba se jöhetett, a lazac pedig nem a kedvenc halam. Így esett a választásom a tilápiára.

Mivel még igencsak meleg van odakinn meg idebenn, csakis serpenyõben, mert azt a teraszon is meg tudom sütni.

A tojásos nokedli finom falat, ugye. A tojásos lecsó sem rossz étel, akad, aki nem is eszi meg másként, csak úgy. Na és ott van a lecsó tésztával, például tarhonyával. Kiadós egytálétel, a dolgos napok étele, mikor nincs nagyon idő a főzéssel vacakolni.
Ilyen dolgos napok jöttek el nálam is. El kellett tenni télire az ecetes paprikát és a paprikakrémet. Közben rohamtempóban érik a kertekben a paradicsom, a körte is rákezdett, szedni kell, nincs mese. Jövő hétre meg esőt ígértek, a krumplinak is neki kellett látni, mielőtt megint dagonya lesz a kertből, és az ásást is célszerű volt elkezdeni ugyanezen okból, a háromból legalább két kert legyen felásva még ősszel.
Fogtam hát magam és főztem egy hibrid ételt, amiből egész hétvégére és hétfőre is meglett az ebéd-vacsora.
 

Véletlenül futottam bele Világevõ ajánlatába, hogy lehet egy jó BBQ-t enni egy kiváló séf, Serényi Zsolt készítésében. Régóta követem Zsoltot a TV Paprikán, mert tetszik a stílusa, jók a receptjei és mindig tud valami csavart tenni egy ételbe. Azt viszont csak itt tudtam meg, hogy a Terminál étterem fõszakácsa is. TV Paprikás filmjeiben nem láttam, hogy BBQ-t készített volna, de hát attól még nincs kizárva, hogy tud olyat készíteni. Mivel a menü egy igazi trakta volt, egyedi ételfotó helyett azzal nyitom a posztot.

Az egyes fogások bemutatásakor a fogás neve mellett feltüntetem, mennyi ideig volt az étel a füstölõben.

Beneveztem hát a vacsorára, ahova regisztálni kellett, mert ezt csak annyi vendégnek készítik, ahányan elférnek egyszerre az étteremben. Feleségem most nem jött el, még mindig kísértette a Füredi StreetFood fesztivál mézédes BBQ marhája ... Buszra, villamosra, gyalogútra keltem (a Moszkva tér továbbra se járható). El is tévedtem, mert nem találtam a metró bejáratát. Mentem hát egy megállót a 4-6-os villamossal, ahonnan felfedeztem. Csavargás, tévelygés ide meg oda, 65 perc alatt beértem Pesthidegkútról a lakásból az Erzsébet térre a volt autóbusz terminálhoz.

Ismét Gárdonyban jártunk a barátainknál és kedvenc szomszédasszonyomnál (tudod, aki a szalontüdõt fõzi nekem ...). Tökéletes töltöttpaprikával fogadott minket, pedig hõség az volt rendesen, olyankor mazochizmus fõzni a lakásban! Én minden esetre esti fürdõzés helyett palacsintákat ettem Petrocsellinél (a parti étterem és büfé neve). Azután jót ettünk másnap is: tojáslevest!!! és tökfőzeléket (feleségemnek maradt zöldségleves és töltöttpaprika tegnapról). Végül harmadnapra jelentkeztem egy bográcsos valamire. Eredetileg lecsó volt a terv, de a háziak lecsaptak a paprikáskrumplira. Jó, akkor azt fõzök.

Az egész csapat (nélkülem) elment bevásárolni még elõzõ délután, így lett minden, mi kellett.

Józsi bácsi hozott nekem egy kis kovászos uborkát. A zöldség már rég elhagyta a kovászolható méretet, inkább olyan magnak-való volt, ennek megfelelően fel volt aprítva keresztben is. Ettől függetlenül finom volt, bár ráfért még pár nap állás a hűtőben. A dobozban viszont ott lapult egy piros paradicsom is. Ahogy megfogtam, kis is csöppent a héjából - az uborkára méretezett érlelési idő nyilván sok volt neki -, ellenben az íze isteni volt. Gyorsan fel is írtam a listára a kovászolt paradicsomot, mely a szabadság alatt elvégzendő tennivalókat taglalta.
Egy kedves ismerőstől kaptam két éve datolyaparadicsom magot, ez a fajta éppen alkalmasnak látszott a célra. Apró, ezért gyorsan átérik, ugyanakkor roppanós, kemény húsú, nem esik szét olyan könnyen.
Július végén még nem érett olyan tempóban a datolyaparadicsom, mint mostanság, beletelt egy hétbe, mire a hűtőben összegyűjtöttem a szükséges mennyiséget. Meg kellett ugyanis tartanom az egyensúlyt Kistesó súlyos paradicsom-függősége és a frissen gründolt 2,5 l-es üveg befogadóképessége között. Közben 300 méterről hordtam kannában a vizet - patakokban szakadt rólam a verejték a kuka melegben -, és próbáltam életben tartani a veteményt. Péntekre végre összejött, amennyi kellett, én pedig nekiláttam.

Megindult a csiliszezon - pirosodnak már a paprikák. Most a Spicy Fiesta-ból érett be másfél kiló. Kerestem a neten valami egyszerûbb receptet, amit persze módosítok kicsit.

Amit találtam, rögtön megkedveltem:

"La jiao jiang (辣椒酱) gyakran használt szósz/ízesítõ a kínai ételekben. Ha szereted a csípõs ételeket, la jiao jiang új barátoddá válik. Kézben tartod, símogatod, és elnevezed Bélának. Átöleled és dorombolni kezdesz."

Hát lehet ezt a receptet nem kipróbálni ilyen bevezetõ után?

A kínai név direkt fordítása csípõs paprika paszta. Pont ezt akartam készíteni!

Gyakori vendég nálunk az egyben sült fasírt, amibe vagy rakunk keménytojásokat, és akkor Stefánia vagdalt lesz a neve, vagy trükközünk mindenféle töltelékkel, vagy gombócozás, prézlizés, olajban sütögetés helyett egyszerûen egyben kisütjük a keveréket. Régen tényleg késsel vagdalták apróra a húst, de manapság már csak darált húsból készül.

Amerikában az egybensült fasírtnak (meatloaf - húskenyér) nagy hagyománya van, és legalább annyi receptje, ahány sütõ van az országban, meg még egy.

Pont ezt az egyet mutatom most be.

Elég szépen mutatkozott kertben a patisszon, aztán jött a kánikula, és rútul betett neki. A kiszáradt földben nem akartak növekedni a tökök, csak öregedtek. Leszedtem hát őkelméket, és kiraktam az erkélyre, majdcsak lesz belőlük valami. A szabadság utolsó napjaiban kellett főzni valamit, amiből még jut hétfőre is a melóban ebédre. Körülnéztem a spájzban és a hűtőben, majd rövid töprengés után döntöttem, rakott patisszon lesz.

Nos, vöröslencsét sokat fõzök. Az esetek többségében curryvel ízesítem, de azért elõfordul kivétel is. Ez a mostani NEM kivétel :)

A legszebb a dologban, hogy nincs is olyan fénykép, ami ezt az eseményt mérvadóan prezentálná :(

Sebaj, azért megírom, mit fõztem, hátha tetszik!

Sikerült ismét lejutnunk Füredre, aminek igencsak örültönk. Jó a hely, szép a város, jókat lehet enni arrafelé (meg másfelé is), de errõl majd máskor.

Éppen akkor volt egy Street Food/Gourmet Fesztivál, amikor ott jártunk. A helyszín a SunCity, ami már eleve gyanússá tette a dolgot, mivel az a komplexum egy halálraitélt csõdtömeg. Érdemi programot nem láttunk még benne, de ezt az is okozhatja, hogy nem a mi korosztályunknak készült. Egy kicsit hasonlít a Beloiannisz városra: mediterrán épületek, sok kicsi mulató, színpad, messze más lakott területtől, ezért lehet zajongani is.

Alant egy kevéssé sikerült TexMex kutyulék.