Múltkoriban az egyik poszt kapcsán valaki megemlítette a szejtánt. Bólogattam okosan, aztán gyorsan rágugliztam, mivel gőzöm sem volt, mi lehet az. Volt egy szócikk a Wikipédián, meg találtam egy videót is.
- Nem is rossz - gondoltam-, kipróbálom.
Bár volt itthon sikér - amit a kenyérsütéshez szoktam használni -, úgy voltam vele, veszek egy egész csomaggal, had lássam, mennyi jön ki belőle. A vásárcsarnokban 580 forintot kértek egy 25 dekás zacskóért. Nem emlékeztem ugyan pontosan, hogy mennyiért vettem legutóbb, de sokalltam az árát. Az itthoni CBA-ban is van egy biobolt, hazafelé benéztem, ott 360 volt egy ugyanolyan adag, még a gyártó is egyezett, vettem is legott egyet. Egy darabig kacérkodtam a gondolattal, hogy fél kilósat veszem, de aztán úgy döntöttem, próbának elég lesz ennyi is. Vettem még pár dolgot, amire szükség volt, aztán nekiveselkedtem, és főztem egy paprikást szejtánból.
Hozzávalók a szejtánhoz:
- 25 dkg búzasikér
- 1 púpozott teáskanál só
- 1 teáskanál fokhagyma granulátum
- 1 kávéskanál őrölt fekete bors
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 2,5-3 dl langyos víz
A paprikáshoz:
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 3 kisebb paradicsom hámozva
- 3 kisebb piros lecsópaprika
- 4 gerezd fokhagyma
- őrölt pirospaprika
- 30-35 dkg barna csiperke vagy egyéb gomba
- édes és csípős paprikakrém ízlés szerint
- só, bors, étolaj
- 1 pohár 20%-os tejföl
- 1 púpozott evőkanál liszt
- kis csokor petrezselyem zöld
Pénteken nekiláttam az előkészületeknek, hogy másnapra minél kevesebb tennivaló maradjon.
A sikért összekevertem a száraz hozzávalókkal, majd apránként hozzáadtam a vizet. Egyből csomókba állt és szálakban ragadt a kezemre, mint a Pálma ragasztó, mikor szegélyt ragaszt az ember. Gyorsan öntöttem hozzá még egy kis vizet, ledörzsöltem a tál oldalára tapadt sikért és teljes gőzzel elkezdtem gyúrni. Pár perc alatt prímán összeállt, egy fotó kedvéért kiraktam a vágódeszkára. Mire észbe kaptam, úgy odaszippantotta magát a fához, hogy alig tudtam lefeszegetni.
A tésztafőző lábasomban vizet forraltam, és alaposan megsóztam. A szejtánt a lobogó vízben tíz percig főztem, közben néha fordítottam egyet rajta. Pár perc után kezdett egy zs-kategóriás horror-sci-fi űrlénytojására emlékeztetni, amit a drogtúladagolásban elhunyt jelmeztervező helyett a rendező szintén drogfüggő unokaöccse dobott össze a helyi múzeum vudu szakgyűjteményének leselejtezett darabjaiból és az előző esti erősen pszichedelikus party maradékából.
A további főzés nem sokat segített a látványon, de a gombóc határozottan nagyobb lett.
Az előírt idő elteltével kiemeltem a szörnyet a vízből és rövid hűlés után felszeleteltem a fűrészes élű Ginsu 2000 márkájú késemmel. A santoku formájú az egyetlen darab a készletből, amely nem pihen valamelyik doboz mélyén (konkrétan rámenne az egész napom, ha meg akarnám keresni a többit). Jó szolgálatot tesz, mikor lédús óriás paradicsomot akarok vékonyra szelni, és a lecsófőzésnél is jól szokott jönni.
A szejtánt aztán visszatettem főni. Talán két részletben kellett volna végrehajtani ezt a műveletet, mivel a szeletek tovább dagadtak, és veszekedett módon próbálták kitúrni egymást a lábasból.
Újabb tíz perc elteltével kiszedtem őket, és rövid hűlést követően felcsíkoztam a "húst". Pár csepp olajjal összeforgattam, hogy össze ne tapadjon, és eltettem a hűtőbe másnapra. Megmértem, kb. 1,4 kg lett, áldottam is az eszemet, hogy nem fél kiló sikért használtam.
Mindezeket megelőzően, még kora délután a piacon jártam, és belebotlottam egy csomó gyönyörű barna csiperkébe. 580-ért adták, vettem nyolc fejet, gondoltam, feldobom vele kicsit a paprikást. Megmostam és a tönkkel együtt felszeltem a gombákat majd mentek azok is a hidegre.
A paradicsomokat forró vízbe mártva meghámoztam és felaprítottam, a lecsópaprikát vékonyra csíkoztam és az egészet a gomba után küldtem.
Szombaton reggel egy gyors kávé után nekiláttam. Kevés olajon aranysárgára pirítottam a hagymát, hozzáadtam a lecsópaprikát, és azt is megfonnyasztottam.
Félrehúztam a lángról, megszórtam a pirospaprikával, gyorsan elkevertem és rádobtam a paradicsomot. Felöntöttem egy deci vízzel, beletettem az édes paprikakrémet.
Pár percig főztem, majd beletettem a szejtánt. Azon nyomban fel is szippantotta a szaft összes levét, pótolni is kellet a vizet. Sóztam, borsoztam, fokhagymáztam, aztán lefedve kis lángon rotyogtatni kezdtem.
Alig negyedóra múltán megkóstoltam, és konstatáltam, hogy meg is főtt a szejtán. Beleborítottam a gombát és újabb tíz percig főztem.
A tejfölt kikevertem a liszttel és egy kevés vízzel és behabartam a paprikást. Kiforraltam, megszórtam a finomra vágott petrezselyemmel, és késznek nyilvánítottam.
Sokat hezitáltam, mi legyen a köret. Paprikáshoz nokedli illene, de a csaknem liszthez lisztet adni nekem valahogy nem feküdt. Rizst sem akartam enni, a múlt héten volt már két napig. A végén csak tészta lett, egy csomag spagettit főztem ki hozzá.
Nem volt rossz, kicsit roppanós, harapható állagú lett, nagyjából, mint a texturált szójakocka, de attól jobb volt.
Az biztos, hogy vízből és sóból nem lehet eleget tenni bele, ennek eredményeképpen az ízeket remekül magába szívta. Egyéb íze nem lévén elég markáns fűszerezést igényel. Nem ez volt az utolsó teszt, valamilyen szelet jellegű ételt is fogok hamarosan készíteni szejtánból.
