Igen, tudom, el van durva az egész. De, végül is finom lett, és a bejegyzés, ha másnak nem is, tanulságnak mindenképpen jó lesz.
Szóval, úgy indult az egész, hogy megint meglódult a fantáziám és elkezdtem kísérletezni. Általában nincs ezzel baj, egy csomó dolgot így hozott létre az emberiség, más kérdés, hogy hány kudarc kellett egy-egy sikerhez. Tehát meglódult a vezérhangya, persze éppen főzés közben. Majonézes krumplit készítettem a múltkoriban. A chérie burgonya idén - a mostoha időjárás dacára - nagyon szépen termett, salátának a legjobb. Ahogy karikáztam a hajában főtt krumplit, a keményítő vastag trutymóként rakódott le a késre, párszor meg is kellett állnom levakarni, mert már nem vágott a kés. Elgondolkodtam rajta, talán lehetne kezdeni valamit ezzel a kulimásszal. Az ötlet ment hátra a kispolcra, a többi mellé.
Esténként, mikor ráunok az orosz fedélzeti kamerás, autóbalesetes videókra, egy kis foodpornót szoktam nézegetni a youtube-on. A BBQ Pitboys mellett a távol-keleti streetfood a kedvencem. Az egyik ilyen videón - amit hiába keresek azóta -, a szakács valami fehér, tésztaállagú bigyót kent végig a tenyerével egy sima, kemény (talán fa) lapon, aztán egy spaklifélével felkaparta, és bő forró olajba dobta. A "tészta" kicsit megduzzadt és ropogósra sült, olyan lett, mint egy burgonyaszirom.
A két dolog aztán a polcon egymás mellé került és lassan erjedésnek indult. Pénteken fél három fele értem haza. Az eső vigasztalanul esett, az Internet elszállt a cicába, én meg nem tudtam mit kezdeni magammal. Gondoltam egyet, és megfőztem hétvégére. Körteleves volt - pár szem szederrel turbózva, ne legyen olyan sápadtka - meg tócsi. Ahogy sütöttem a kazalnyi cicegét - mert a kezem is meglódult kicsit, mikor kimentem az erkélyre krumpliért -, lassan kiötlöttem a krumpliizé koncepcióját. Kimentem az erkélyre még krumpliért - a chérie persze a legalsó ládában volt -, megmostam pár szemet, aztán betettem vödröstül a konyhaasztal alá másnapig.
Reggel egy kis lustálkodást terveztem, persze fél hétkor már talpon voltam. Elmatattam egy darabig, lementem a sörözőbe egy kávéra, vettem pár kiflit reggelire. Kényelmesen megreggeliztem, aztán nekiláttam.
Bő fél kiló krumplit héjában megfőztem.
Meghámoztam, krumplinyomón áttörtem, tettem bele egy mokkáskanál szódabikarbónát (gondoltam, az adja majd a levegős állagot), és egy kávéskanál sóval ízesítettem.
Összegyúrtam. Gyúrtam, csak gyúrtam. Hát az Istenért nem akart nyúlós állagú lenni.
Törtem a buksit, mi a csudát csináljak. Tettem bele három evőkanál rizslisztet, és azzal is gyúrtam egy darabig. Nem és nem akart jó lenni, nem állt össze, még mindig morzsállott. Tojást nem akartam bele tenni, mert akkor még több liszt kellett volna bele. Na ez volt az első hiba.
Leültem hát és vakartam a fülem tövét. Megvan! Sütök belőle ropogós golyókat. Csak kell bele valami, ne legyen olyan unalmas. Sajt! Az pont jó lesz. Ropogós kéreg, belül ízes olvadt sajt, hmmm...
25 grammos adagokra osztottam a tésztát, aztán leszaladtam a boltba. Éppen akciós volt a felvidéki sajtfonat kétszázért, vettem egy simát és egy füstöltet.
Felaprítottam a sajtot, a tészták közepébe tettem egy-egy darabot és golyóvá gömbölyítettem őket.
Serpenyőben olajat hevítettem és beletettem a golyókat. Ez volt a következő hiba. A golyók fél perc alatt szétestek, a sajt kifolyt, és az egész ördögien fortyogott az olajban. Mi a nyavalyát tudjak csinálni, kevergettem a kulimászt, le ne égjen, közben fennhangon leimádkoztam a csillagokat az égről. Mikor a Göncöl is lenn volt, elzártam a gázt. Leülés, vakarás. Én ugyan ki nem dobom, ha már ennyit kínlódtam, csak éppen azt nem tudom, mi a frászt kezdjek vele. Lesz belőle sós keksz!
Ferdére állítottam a serpenyőt és kinyomkodtam az olajat a tésztából, amennyire csak lehetett.
Mikor kihűlt, hozzáadtam 40 deka lisztet, 1 csomag sütőport, egy egész tojást. Sózást nem igényelt, elég ízes volt már.
Gyúrtam megint egy sort, aztán kinyújtottam közel egy centi vastagra, és pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Elég lágy volt, óvatosan kellett bánni vele.
Sütőpapírral kibélelt tepsin négyes fokozaton addig sütöttem, míg meg nem barnult kicsit a teteje, és a tészta teljesen megkeményedett.
Pont fél három volt, mikorra az utolsó adag is kisült.
Egy kanál majonézt vegyítettem össze egy kis csípős paprikakrémmel, és abba mártogattam. Vacsorára-reggelire el is pusztítottam, reggel tejföllel megkenve ettem. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy egész napot elbaxtam rá, egészen meg voltam elégedve magammal. Egyáltalán nem sikerült rosszul, bár a sok olajtól estére lett egy kapitális gyomorégésem, de a Salvus segített. Az biztos, hogy soha a büdös életbe' nem tudnám reprodukálni - nem a gyomorégést, abban már van rutinom -, de elég is volt ez az egy alkalom.