Blogkocsma

Úgy esett, hogy egy tésztaételt terveztem hét közepére. Gondoltam kifőzök egy csomag spagettit. Van itthon egy üveg András-féle sült paradicsom, olíván pirítok alá némi fokhagymát a biztonság kedvéért, azon megfuttatom, esetleg egy kis házi paradicsomlével szaporítom, aztán már csak sajt kell a tetejére.
Reggel aztán Százados Asszony meglepett egy üveg házi készítésű medvehagyma pesztóval. Volt benne dió, garana padano, és minden jó, olívával gazdagon keverte, igencsak kapóra jött. Gondolhatnánk, hogy így a legegyszerűbb a spagetti, kapunk egy üveg szószt, már csak rá kell löttyinteni a tésztára. De.
A tészta (szárazon fél kiló) nekem négy, igen szolid adag. A pesztó meg három volt (igaz, annak bőséges). Az utolsó adagra nem maradt kence. Munka után a kertben serénykedtem sötétedésig, hazafelé betértem a Sörözőbe, pótolandó az elvesztett tekintélyes mennyiségű folyadékot. Ezzel nem is lett volna baj, csak éppenséggel ott volt négy, kicsit beállt zenész kolléga. Két szaxofonos, egy trombitás és egy pozanos. Ez egyébként is elég szerencsétlen konstelláció, de ebben az alkoholos közegben egyenesen életveszélyes. "Hagyd magad, előbb szabadulsz" mondták a napkeleti bölcsek, és én hallgattam rájuk. Öt váza (viceházmester, 2 dl fehér bor, 3 dl szóda) elfogyasztása után sikerült kijátszanom az éberségüket (nem volt kunszt) és elslisszoltam.
Hazaérve aztán a gyomromban kotyogó temérdek folyadék itatóst kívánt, de nagyon.
Körülnéztem a hűtőben és improvizáltam.

Úgy esett, hogy kaptam egy receptet. Állítólag így készül az ausztrál harci túlélőkeksz. Persze utánanéztem a dolognak, főképp, hogy a receptben szereplő mézből éppen nem volt itthon egy csepp sem. Érdekes dolgokat tudtam meg.
A névadó az Australian and New Zealand Army Corps (ANZAC), vagyis az ausztrál-új-zélandi hadseregcsoport. A haderő az első világháborúban 1916. április 25-én szállt partra Gallipolinál az Antant oldalán. A partraszállás helyét napjainkban hivatalosan is Anzac öbölnek nevezik. A háború után az egységet feloszlatták, de ezen a néven több alakulat is létezett a második világháborútól Vietnamig. Az Anzac Day először a Gallipolinál elesetteknek állított emléket, a későbbiekben aztán minden ausztrál és új-zélandi katonáról megemlékeznek, akik a különféle háborúkban, fegyveres konfliktusokban illetve békefenntartó műveletekben vesztették életüket. Az eseményen részt vesznek a veteránok, a hadsereg tagjai, és minden egyenruhás testület képviselteti magát.
A hagyomány szerint a sütemény onnan kapta a nevét, hogy a háború alatt ilyet küldtek a frontra a katonáknak. A dolog nem is lenne elképzelhetetlen, hiszen a keksz nem tartalmaz semmi romlandót, így kibírná a hosszas tengeri szállítást. Valószínűbb azonban, hogy az otthon sütött süteményt eladták és a befolyó összeggel a háborús erőfeszítéseket támogatták. A keksz és a háború ilyen kapcsolatából eredt aztán az „Anzacs” elnevezés.
Az elsőként leírt Anzac recept egészen más volt, mint a maiak, noha számos, igen hasonló sütemény is létezett zabpehely keksz (rolled oat biscuits) illetve katonák keksze (soldier's biscuits) néven az 1900-as évek szakácskönyveiben.
A keksz csak pár összetevőből áll és igen egyszerűen elkészíthető, így azok is bátran nekiláthatnak, akik kezdők a konyhában. Ausztráliában és Új-Zélandon gyakran ez a gyermekek által készített első sütemény.

Bővebben a Wikipédia ír róla, és Jamie Oliver oldalán is van egy részletes angol nyelvű ismertető.

Vendégposzt pizzaszeletvágó tollából

Kedves vendég jelentkezett be Húsvét elõtt, akit már Karácsony óta nem láttam. A fiam. Szólt, hogy estére ideér.

Mit fõzzek? Eszembe jutott, hogy sorsára vár 1 kg harcsafilé, a 'szürke' fagyasztóban. Már jó néhány hónapja 'lesi', hogy vendég jöjjön rá, mert kettõnknek itthon sok lett volna megfõzni egyszerre. Kicsit tartottam tõle, hogy régóta van lefagyasztva, és nem lesz olyan, se az íze, se az állaga, mint a frissnek, de teljesen rendben volt a hal. Nem fagyott ki belõle szinte semmi víz, rugalmas volt a hús, nem esett szét, és meglepõen friss illata volt. Mondanom se kell, hogy minden rossz mellékíztõl mentes.

Közbevetõleg, az én konyhámba is ritkán úszik be a jó minõségû harcsa. Ezt a darabot feleségem egy ismerõse hozta ajándékba, büszke horgász ember, saját fogása. Lehet is büszke, mert a kifogott "halacska" mérlegelés után állítólag 75 kg-nak adódott. Ráadásul, elmondás alapján, a horgász egyáltalán nem erre számított, és egyedül csinálta végig. Meg is sérült, szalagok szakadtak a vállában, még mindig nehezen mozgatja a karját. Egyenrangú felek közötti küzdelem lehetett. Persze, velem mindent el lehet hitetni, én legfeljebb Tutajoson és Matula bácsin keresztül ismerem a horgászatot, vagy esetleg Hemingway írásaiból. Pucolom, belezem, filézem, sütöm-fõzöm nagy lelkesedéssel, de a zsákmányszerzés örömét szívesen másnak hagyom.

Szóval, tisztelet a halnak és a horgásznak, másképpen áll az ember az ilyen alapanyaghoz, mint a máshol megvásárolható filéhez.

Húsvétra a sonka mellé szerettem volna valami sósat sütni. Mint ahogy már számos alkalommal, most is a jól bevált forráshoz folyamodtam. A recepten nem sokat változtattam, mindössze sóból raktam bele kevesebbet.
Elég gyakran sütök mindenfélét, de kelt tészta ilyen jól még nem sikerült.

Esetleg babos káposzta. Nos, megint egy majdnem böjti fogás készült. A bab finom dolog, és a savanyú káposzta is az, hát még az milyen jó lehet, ha a kettőt vegyítem. A babot hirtelen felindulásból vettem bő két hónapja a magboltban, azóta a fagyasztóban várta a sorsát. Káposztát venni kellett, de úgyis a csarnokban volt dolgom (munka), nyélbe ütöttem a beszerzést.
Sokáig hezitáltam, hogy az elveimet feladva egy kis füstölt húst tegyek bele így böjt idején, aztán győzött a józan ész. Tettem bele. A múltkori túrós csuszából maradt némi jó kolozsvári szalonna, éppen megfelelt a célnak.
Akiknek nincsenek ilyen válogatott problémái, nyugodtan készíthetik egy jó darab előre megfőzött füstölt oldalassal vagy karajcsonttal. A füstölt portéka főzőlevét fel lehet használni az étel felöntéséhez, ha netán marad valamennyi, lefagyaszthatjuk egy príma krumplifőzelékhez, nehogy kárba vesszen akár egy csepp is. Aki igazán szeret jól élni, indíthatja az ételt székelykáposzta módjára, felkockázott lapockával, ne adj Isten csülökkel, esetleg megfejelve valamennyi malacfarokkal, füstölt kolbásszal. Egy szó, mint száz, lehet cifrázni a végtelenségig.
Én egy szinte alap változatot főztem.

Vendégposzt Fenchurch68 tollából és kamerájával.

Fellelkesedve a többiek ügyességén - már többször nekifutottam a főzés közben fázisfotózásnak, de soha nem jött össze. Most sem jártam maradéktalan sikerrel - nektek három kezetek van? - de legalább valamennyire vállalható képek készültek.

Marhapörkölt készült a hétvégére, de a nagybevásárláskor valahogy bekerült a hűtőbe egy fél kilós csomag afrikai harcsafilé, amivel igen gyorsan kellett valamit kezdeni. A pörkölthöz készült nokedliból még maradt egy jó adag (ne kérdezzetek mennyiséget, két tojásból főztem és egyszer ettünk belőle ketten), és mivel nagy maradék-ide-oda tologató tehetség vagyok (meg mert édesem halvány emlékeiben élt valami hasonló étel, amit valamikor valahol evett, és ízlett neki), az alábbit kreáltuk:

Mostanában ezt a könyvet olvasgatom a klotyón. Szórakoztató, bár kicsit szakállas poénok körítenek benne nem túl bonyolult recepteket. A fogások néhol amolyan Benke Laci bácsisak, elég sok bennük a kecsap, a vagdalthús és a Vegeta. Ihletet azért lehet meríteni belőlük, az egyik köret meg is ragadta a figyelmemet. Az alapkoncepció nem rossz, de nekem valami komplett fogás kellett, amit viszonylag gyorsan el lehet készíteni, és egész hétvégére elég ebédre-vacsorára, hogy a kertre koncentrálhassak.
Felturbóztam az eredeti ételt, így pár szelet kenyérrel végül is elég lett.

Mint már említettem ehelyütt, két hete súlyos Sándor-József (Benedek nem volt) napi rendezvényen vettem részt. A 20+ fő részére halászlét főztem. Míg én a pince előtti tűzrakóhelyen ügyeskedtem, Józsi bácsi fenn a házban összedobott egy túrós tésztát. Jó volt a halászlé, de a túrós tészta valami isteni lett. Nem csak azért, mert a hozzá való nagy-kockát magam készítettem egy kiló lisztből és tíz tojásból.
Másnap (hangover) aztán alaposan kifaggattam Józsi bácsit, hogyan készült az étel. Nem volt benne semmi ördöngösség, az egyetlen sarkalatos pont a pörc volt. Az ugyanis nem szalonnából készült, az alapanyag 2015-ös, saját tartású disznóból hasított, kötözött sonka zsírosabb része volt. A jól megfüstölt, érett sonka egészen különleges ízt kölcsönzött az ételnek. Na ezt nehéz lesz hozni, de megpróbáltam.
Kedden felkerestem a piacot, ahol lajoskomáromi termelők füstölt portékáját árulják. Kétféle kolozsvári szalonna volt, egy vékonyabb, jó húsos és egy vastag, zsírosabb. Ez utóbbiból vettem egy szép darabot. Igen jó döntésnek bizonyult, a zsíros rész vajpuha volt, a íze kellemesen sós és markánsan füstös.
A túróval nem volt ekkora szerencsém. Leveles nem volt a Lipótiban, csak egyet sikerült egy másik üzletből áthozatni, kénytelen voltam félzsíros túróval vegyíteni.
Nem is volt más hátra, mint gyúrni egy adag csuszatésztát.
Tudom, nem egy kimondott böjti fogás, de majd meggyónom.

Vendégposzt: Vörösbor (de) Minõségi tollából:

Együtt lehet fõzni a karfiolt a tojásokkal sós vizben. Épp csak 10percet-elég neki, hogy szokja a sütõ melegét majd.

Tepsi kiken kis vajjal,és mehet a rakottas.

Alulra besamelt, majd tojás:

és a karfiol.

Kis füstölt ez az-de enélkül is finom.

A végén az öltözéket besamellel zárom-és mehet a sütõbe.

Bármit elbir, kinek-kinek ízlése szerint, és ha akarom akkor egy könnyû étel ha akarom akkor tehetem férfiasabbá is.

Nekem valahogy nem jutott volna eszembe sosem,a karfiolt és a fõtt tojást összerakni, de annyira finom, hogy elhoztam az olaszoktól ezt a receptet, és aki teltebbé szeretné, az nyugodtan tehet a tetejére reszelt parmezánt is.

Én most nem akartam, mert véletlenül rendkívûl ízesre sikeredett a besamel és megelégedtem a sajt nélküli felsõrésszel.

Lucius Licinius Lucullus (Róma Kr. e. 109-ben vagy korábban – Kr. e. 59-56 között) a plebejus Licinia gens tagja. Tudjuk a történelemből, hogy Róma nagy hadvezére volt; kétszer is tönkreverte a Köztársaság egyik legveszedelmesebb ellenfelét, a pontusi Mithridatest. Mégsem beszél ma senki lucullusi győzelmekről és mithridatesi vereségekről, ellenben szállóigévé vált a lucullusi lakoma kifejezés.

Kép innen.

Indiai ételt túrtam böjt alkalmából. Pontosabban egy egész sor ilyet összeszedtem, de pár alapanyaggal meggyűlt a bajom. Volt már pár köröm ez ügyben, de nem sokra jutottam, a helyi választék igen csak behatárolt, a listám egyre hosszabb. Ha végre felszabadulok az Ázsia boltba, komoly érvágás lesz. Maga az étel leggyakrabban hüvelyesekből, főképpen lencséből készül, de létezik húsos változat is, bárányból és marhahúsból.
Mindegy, enni kell, és lehetőleg illene tartanom az önként vállalt böjtöt. A fogás nem lett autentikus, hiszen nem volt itthon ghí, a fekete mustármag is elfogyott, a bűzös husángról meg ne is beszéljünk. Nekiláttam, és végül egészen jó lett.

Hozzávalók:
- 1 kg zöldbab (gyorsfagyasztott)
- 75 g csicseriborsó liszt
- 450 g natúr joghurt
- 1 evőkanák ghí vagy étolaj
- 1 kávéskanál fekete mustármag
- 1 diónyi frissen reszelt gyömbér
- 1/2 kávéskanál chilipor (mag nélkül őrölt cayenne paprikát használtam)
- 1/2 kávéskanál hing (asafoetida)
- 1 kávéskanál kurkuma
- 1 teáskanál cukor
- 1 facsarás citromlé
- 1 evőkanál currypaszta
- só

A napokban jutott eszembe az a bohózat, amit valamikor a nyolcvanas években láttam a tévében.
Az Átlagos Magyar család - tán Kovácsék - külföldi útra ment. Nyugati útra! Akkoriban erre három évenként nyílt lehetőség. Alaposan rákészültek a dologra. Egy évig spóroltak, hogy válthassanak fejenként ötven dollárnyi schillinget. Kisámfázták a Trabantot Glóbusz konzervvel, beleszuszakolták a Csehszlovák sátrat és a hálózsákokat - no meg magukat -, és elindultak egy öt napos útra Bécsbe. A határ előtt púpra tankolták az öreg papírjaguárt, még egy tíz literes marmonkannát is megtöltöttek. Ez utóbbi a kisebbik gyerek feneke alá került, mert a vámosok igen csak haraptak érte.
Egy alkalmasnak látszó külvárosi parkban vertek tanyát, a szülők a sátorban aludtak, a két gyerek a kocsiban. Reggel összetörve ébredtek, ettek pár falás vagdalthúst, összecsomagoltak, aztán megindultak a városba. Múzeumlátogatásról szó sem lehetett, egyetlen tárlat megtekintésére ráment volna az összes pénzük. Rótták hát a várost - az is szép volt -, közben csorgott a nyáluk a kirakatok láttán, ha pedig egy étterem terasza előtt vitt az útjuk, úgy iszkoltak, mint aki parázson lépdel.
Az utolsó napon összeszedték a megmaradt pénzt, elmentek a Victor Adler Marktra, és az egészet egzotikus gyümölcsökre költötték. Narancs, banán, ananász és - Kovács apuka külön kívánságára - egy kókusz. A parkban aztán kezdetét vette a dőzsölés. A narancs és a banán nem okozott különösebb gondot, de az ananásszal meggyűlt a bajuk, de végül elcsócsálták valahogy. A kókusz következett legvégül, ebbe aztán beletört a bicskájuk. Először sorra vették a Trabant szegényes szerszámkészletét, de nem akadt benne alkalmas eszköz. Csapkodták a földhöz, a kisebbik gyerek ugrált is kicsit rajta, de a csonthéjas nem adta meg magát. Legvégül a kocsi ajtajával próbálták feltörni. Kovács anyuka a küszöbhöz szorította a magot, az apuka meg rávágta az ajtót. Az ajtó bizonyult gyengébbnek. Közben megjelent egy rendőr, és megbüntette őket, mivel tiltott helyen sátoroztak. A végszükség esetére félretett valuta éppen elég volt a bírságra. Belevágták a diót egy kukába, és csüggedten robogtak haza a Trabanttal, aminek a vezetőoldali ajtaját a biztonsági öv tartotta a helyén. A határon a vámosok szigorított vámvizsgálatot tartottak, két órába telt, mire meggyőződtek arról, hogy Kovácsék nem csempésznek semmit haza a hanyatló nyugatról. A járgány Pesttől harminc kilométerre robbant le, szerencsére egy sárga angyal némi pénzért hazavontatta őket. Otthon aztán szomorúan konstatálták, hogy, míg odavoltak, gondos kezek az utolsó szögig kifosztották a lakást, amit meg nem vittek el, azt apró darabokra törték. Ezek után már csak azzal a néhány ezer agresszív osztrák hangyával kellett megküzdeni, melyek a kocsiba fészkelték be magukat.
Kovácsék a következő nyarat otthon töltötték házi kosztot és hazai gyümölcsöt majszolva.

Volt már ... Ennyire finom paprikaszószt még nem készítettem! Elég tiszta szárnyat kaptam a madarasban - állítólag tanyasi, de erre nem vennék mérget.

Ünnepi ebédre készültünk március idusán: húsleves a fiúnak, spárgakrémleves a többieknek. Zöldbabfőzelék nekik, majd a csípős csirkeszárny. Egy kicsit eklektikus lett az összeállítás, dehát ezeket kérték.

Ez a három összetevõ csodákat képes produkálni. Hidegen vagy melegen. Most melegen ettük, mert csak egy szem padlizsánból készült (annyit találtam a hűtőben).

A szomszédasszony újságolta el a feleségemnek, hogy ezt főzött, amitől persze nekem azonnal reprodukálni kellett. Vett is hozzá padlizsánt - egyet.

A természet már csak ilyen, ha eljő az idő, fújnak a szelek. Van előnyös oldala, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Ahogy a nóta is mondja: "Tava sziszél vizee táraszt...". Persze okozhat gondot is, mikor az ember éppen répát vet, jobb kézzel szórja a magot fél centiről a barázdába, a ballal meg söpri is rá a földet, nehogy a szomszédnál keljen ki a gyökér. Később aztán akkor szárítja ki a talajt, mikor a nedvességre a legnagyobb szükség lenne a csírázáshoz. Sokat tenni nem tudunk ellene, hagyjuk hát fújni, és öntözünk, ha van rá mód.
Ez időtájt másféle böjti szelek is járnak. Úgy is mondhatnám, hogy más lyukból fúj a szél. Ha valaki betartja a böjtöt, szembesülnie kell vele, hogy az ilyenkor szokásos fogások bizony termelnek némi biogázt, különösen ha a keresztesvirágzatúak vagy a gombák közül választunk alapanyagot. Ezek a szelek mindenesetre kevesebb gondot okoznak, legfeljebb a párkapcsolatainkat teszik próbára. Ilyenkor tanácsos kedvesünket is ilyesmivel tömni, aztán lehet esténként versenyt rendezni. Ügyesebbek meg is gyújthatják, csak vigyázni kell, mert a műszálas macinaci odaolvadhat.
Hétvégére magam is ilyen menüt dobtam össze.

Régóta ismerem, de máig nem jutottam dűlőre, hogy egy vagy két "C" a bucco :) Mindkét formájával találkoztam olasz recepteknél is. Most legyen inkább egy c. Belefutottam a madarasban ebbe a két nyönyörű példányba, amit nem tudtam otthagyni! Gazdagította a csodahüttő tárházát.

Nincs itthon a macska, akkor most elhasználom erre a fantasztikus ételre. Legyen most milánói, toszkánait már készítettem. Az alapvető különbség a bor színében, valamit a köretben van. Ezt most egy finom rizottóval készítettem - hamár dőzs van!

Furcsa, de ezt még soha nem készítettem, pedig nagyon szeretem! A csodahüttőben általában van tőkehal, nomeg zöldborsó is. Sokszor ettem már Londonban, és mindig borsópürével adták, így most nekem is azzal kell felszolgálni. Már csak a krumplit kellett felhoznom a pincéből.

Ez Vagyok olvasónk reklamált, hogy minden ételben van tej. Nos, ha nem készíti el a zöldborsópürét, akkor abszolute tejmentes étel!

Annyira egyszerű, hogy nem is értem, miért maradt ki az életemből (eltekintve attól, hogy feleségem nem szereti a halat). Hát akkor most kipróbálom, lesz-e olyan jó, mint Londonban.

Akciós juhtúró inspirált, hogy készítsek egy körözöttet. Még úgyse posztoltam ilyet, meg a feleségemet is várom haza: legyen neki is kedvére való étel.

Tisztán tehéntúróból szokta készíteni, de én kedvelem a juhtúrót, legyen most benne mindkettő, így nem fogunk összeveszni rajta :)

Minden karácsonyra sütöttem hízott libamájat anyámnak. Anyám elment, a szokás megmaradt. Most a gyerekeim kapják meg a nagyját.

Már megint elbuktam! A madarasban vásároltam, ahol eléggé baráti áron adtak 60 dkg körüli kacsamájat, beraktam hát egyet a kocsiba.

Zsír is kell hozzá, de a kacsaháj nem volt vonzó, viszon találtam bõrös libahájat. Lesz belõle tepertõ is!

Ezzel a recepttel még adós vagyok a novemberi utazásról. Különben is pont esedékes folyománya a Calzone tócsinak! A nagylyány colombiai barátnője kínálta meg egyszer ezzel az étellel, és kis keresés után talált valami receptet is a Pinteresten, hogy azt süssem meg neki. A gondolat jó: csavarjunk sajtdarabot vajastésztába, és süssük ki forró olajban.

Igenám, de a recept egy spanyol sajtot kért ("Queso Blanco"  gondolom, az kevésbé folyik ki a tésztábol), azt meg nem kaptam. A boltban csak valami helyettesítőt adtak, de azt a nagylyány visszautasította. Ezért azután visszavittem a boltba (ahol szó nélkül visszafizették az árát), és egy másik boltba mentem keresni, ahol találtam is.

Itt a böjt. Szó sincs arról, hogy vallási megfontolásból böjtölnék, ez mindössze egy tavaszi tisztítókúra, a karácsonyi és farsangi dőzsölés után.
Kézenfekvő böjti ételnek ígérkezett a tócsi. Persze a tócsi igen megengedő étel, gyakorlatilag bármilyen zöldséget bele lehet tenni a cukkinitől a sárgarépáig, de és maradtam a burgonyából készült verzióval. Szokás szerint természetesen nem értem be valami szokványos változattal, csavartam rajta egyet. Ez az étel magában is igen finom, de sajttal és tejföllel gazdagítva még jobb. Kis vöröshagymával és fokhagymával pedig még tovább fokozható.
Fokoztam.

Egy szép húsos és méretes marha oldalas mindig lenyűgöz! Most nekem sikerült belefutnom egy nagyobb adagba, nem tudtam otthagyni a boltban. Hasonlót már főztem, de akkor csak kettőnknek. Az elmentett csodaszép oldalasokból még három várakozott a csodahüttőben. Eljött az alkalom, hogy frissítsem az állományt: bejelentkeztek a gyerekek ebédre.

Most nem kisérleteztem holmi hercegnőburgonyával - azt a cukrosoknak amúgy sem ajánlatos enni (pl. nekem :). Körítésnek megpároltam gőzön zöldbabot, zöldborsót és édes kukoricát.

Ezt az ételt a spanyol hódítók hozták Európába az aztékoktól. Az avokádó (Persea americana) fa hazája dél-közép Mexikó, gyümölcse egy egymagú bogyó, amit szintén avokádónak (aligátorkörte) neveznek. A hódítók persze nem csak a receptet, hanem a magot is hozták magukkal, ami szubtrópusi és meleg mediterrán éghajlaton terem. A gyümölcsök párosával csüngnek a fán, ezért aztékul ahuacatl, azaz ’herefa’ a neve, innen az avokádó név.

A növény sajátmagát nem, vagy csak nehezen termékenyíti meg, ezért (és a fajta megtartásáért) főleg szemzéssel/oltással szaporítják. Oka abban rejlik, hogy egyes fajták (Hass, Gwenn, ...) reggel nővirágot nyitnak, amit koradélután becsuknak. Ezek a virágok azután másnap késődélután himvirágként nyílnak ki újra. Egy másik fajtacsoport pedig pont fordítva viselkedik (Fuerte,Sharwil, ...). Egyes jó minőségű fajták, mint pl. a Hass, amit itthon is veszünk, kétévente hoz nagy termést - a második évben pedig pihennek. Otthoni csíráztatása jó szórakozás, de a növény kb 20 méter magasra is megnő, ezért gyakran kell nagyobb cserépbe átültetni :)

Tartottunk egy farsangi murit még a böjt előtt gyorsan. A szervezés természetesen a szokásos volt, mire mindenkihez eljutott az információ, a többség szervezett magának más programot. A csapat alig harmada jelezte a részvételt, időközben aztán ebből is lemorzsolódtak páran. Öröm volt az ürömben, hogy így kényelmesebben tudtam főzni, tekintve, hogy az egyik tűzhely még mindig rossz.
Természetesen sült csülköt kértek, pirított burgonyával, csalamádéval és BBQ szósszal. Az idők folyamán csiszoltam egy kicsit a módszeren, hogy nagyobb létszám esetén is könnyen adagolható és tálalható legyen az étel, no meg finom is. Elkészítettem a kalkulációt - csinos excell táblázat, névsorral, anyaghányaddal, külön résszel az otthonról vinni kívánt holmiknak -, aminek a végén összesítve szerepelt a bevásárlólista. Csülökből 35 dekát számoltam egy főre, had egyenek szegények, úgyis olyan kis nyeszlett mindegyik, meg a múltkor is alig jutott az utolsónak.
Előző nap Budapestre mentem, épp az autópályán robogtunk, mikor jelzett a telefon, hogy hívjam a hentest húsügyben. Lusta voltam a hátsó ülésről előrerángatni a hátizsákom, hogy megnézzem a listát, úgy gondoltam, jól emlékszem a számokra.
- Cs vagyok - szólt bele a hentes.
- Holnapra kellene vagy négy hátsó csülök, olyan hat kiló körül.
- Mikor jössz érte?
- Kilencig odaérek - feleltem.
- OK
Aztán megálltunk egy gyógycigire valamelyik pihenőnél, csak nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem a papírt. 35 dekájával kábé 4,5 kiló csülök kellett volna.
- Remek - gondoltam -, de most már így marad.
6,6 kiló lett a vége, fejenként fél kiló.
Elég lett. Pont.

Feleségem elutazott az unokákhoz, én meg itt maradtam főtt étel nélkül (ok, ok, volt egy kicsi húsleves a hűtőben). Az időjárás se kedvezett a hirtelen légnyomás emelkedéssel, meg éhes is voltam. Reménykedtem, hogy egy kis étel lecsillapítja a szorongást :)

A hűtőt böngészve találtam sok zöldpaprikát, amit én ilyentájt nem nagyon eszem, fel kéne dolgozni (ezek szerint olcsó volt valamelyik hiperben?). Van a kamrában békéscsabai kolbász, és remek húsos szalonna: ez már jó indítás egy lecsóhoz! Hagyma mindig van itthon, paradicsomból viszont csak 3 összeaszott darabot találtam - ez is több, mint a semmi. Biztonság okáért felhoztam egy paradicsomkonzervet. Azért lecsóba nem fogom a sült paradicsomomat belefőzni :)