Blogkocsma

Ha Taljánországban a firenzeieket illetjük a babzabáló titulussal, akkor az Egyesült Államokban a bostoniakra illik a jelző. Természetesen számos más országnak/régiónak is megvan a maga sült babja. A Brit Birodalom területén a paradicsommal készült változat a tradicionális reggeli nélkülözhetetlen eleme. Aztán ott van a franciáknál a Breton bab vagy a Casoulet, a spanyoloknál a Cocido Montanés, Görögországban a Gigandes Plaki.
A bab a vadnyugati idők kedvelt alapanyaga volt. Magas fehérje és szénhidrát tartalma bőséges energiát biztosított a marhaterelésben megfáradt cowboyoknak, száraz állapotban hónapokig elállt, és az elkészítése sem volt túlzottan bonyolult. Mondjuk elég egyoldalú konyha lehetett az övék.
A sült bab receptjét az első telepesek a bennszülöttektől lesték el. Az 1800's években Boston kikötője a "Rabszolga Háromszög" egyik fontos állomása volt. Innen indultak Európába a gyarmatáruval, rummal, dohánnyal, gyapottal megrakott hajók, ahonnan készterméket, iparcikkeket vittek Afrikába, hogy aztán rabszolgákkal feltöltve újra Amerika felé vegyék az irányt. A rum alapanyagaként használt nádmelasz aztán belekerült az ételbe, így született a bostoni verzió. Ahol nem volt melasz kéznél, megtette a juharszirup (például Kanadában) vagy akár a méz is. Az étel hamar népszerűvé vált, mint vasárnapi fogás, sólet módjára szombaton tették a kemencébe, ahol aztán reggelre kész lett.
Ezt az ételt a végtelenségig lehet cifrázni. Ha valaki egy kissé előfőzött füstölt csülköt, netán a BBQ-n naphosszat sütött, jó füstös marhahúst ágyaz a bab közé, bizony jól teszi.
Én elsőre nem akartam túlzásba vinni, egy meglehetősen egyszerű receptet néztem ki, és nem csalódtam. Akad persze pár dolog, amin finomítani kell, de így elsőre egészen jól sikerült.
A főzéshez egy 4 literes kerámia káposztás edényt használtam, amit még akkor vettem, amikor először láttam a bostoni babot Andrew Zimmern Bizarre Foods című műsorában.

Jön a fiunk, valamit kéne a grillen sütni! Belebújtam hát a csodahüttőbe, és keresgélni kezdtem. Volt ott minden szép és jó, de semmi sztéknek valót nem leltem.

Beleütköztem viszont egy szép szőke marhanyakba, és egy lapockába (ez utóbbira az volt írva, hogy tatárnak). Tatárt ugyan nem készítettem belőlük, de az állaga mindkét húsnak az USA-ban megszokot sirloin tip-re hasonlított. Ez jellemzően egy rövid rostú, keresztben vágott hús, ami nagyon laza kötődésű izomszálakból áll. Pont emiatt az állag miatt remekül felszív bármilyen pácolást és roppant szaftos lesz.

Húsra éheztem! Keresgélve a csodahüttőben találtam 4 csontnyi húsos oldalast felvágva. Feleségem vehette, mert azt a boltláncot én nagyon ritkán látogatom. Node baj nincs, mert szép vastag darabok, biztos jót lehet belőle alkotni. Volt hozzá remek kelkáposztafőzelék is.

Az első darab egy étkezésre kielégítő volt. A másnapi darab a hideg oldalasból: pecsenyezsíros kenyeret ettem. Harmadnapra pedig "rilette"-et (húskrémet) készítettem belőle. Az még jutott negyednapra is. Alapvető elkészítésének egy fedeles öntöttvas lábast választottam. Ez már máskor is bevált. Gondoltam, hogy megpirítom zsíron, majd sok hagymával és egy kis borral ágyat készítek neki, amiben pecsenyeszaftig lepárolom.

Kivettem egy hét szabadságot, hogy legalább a kerti munka nagyját el tudjam végezni. Persze nem sikerült, közben a derekam beállt, úgyhogy egy hétig az ágyat nyomtam, kiestek a délutánok is, amikor még lehetett volna valamit végezni. Annyi előnye volt a dolognak, hogy végre főzhettem valami komolyabb ételt is. A nagy munka hevében ugyanis szendvicseken és hideg kaján éltem, mert azt bármikor be lehet kapni, sem főzni, sem rendesen enni nem volt érkezésem.
Az egyik nagylelkű kolléga munka után elfuvarozott a piacra bevásárolni. Vettem "falusi" csirkecombot. Jó nagy bullshit. Mondjuk, városit még nemigen láttam, az állattartás (főleg az iparszerű) valahogy nem az az urbánus dolog. Azt, hogy tanyasi, nyilván nem merték ráírni, hiszen az szabad tartású, kizárólag természetes táplálékon nevelt madarat jelent. Aztán persze rájöttem, miről van szó. A falusi csirkecomb tokos, mint az állat, a "zokniját" nem húzzák le rendesen, és a kaparójából hozzányiszálnak egy darabot, hadd egye a városi nép azt a finom porcogót, ropogtassa a csontot. Arról nem is beszélve, hogy comb árban lehet adni a lábat. Megküzdöttem a tollakkal, téptem, vakartam, perzseltem, aztán másfél óra küzdelem után úgy döntöttem, jó lesz így is, legfeljebb megy a bőre a kukába. Vettem még némi szalonnát, csirkemájat, zöldséget és rizst, a hűtő aljában volt még kevéske ásás elől mentett zöldféle, elégségesnek tűnt egy főzésre.

Itt a kertész, metszi a fákat. Gondoltam egy kis spenót jó lenne neki is ebédre, valamiért otthon soha nem kap...

Igenám, de a kertben még nincs elég friss spenót ... Jó ám a főzelék a mirelitből is!

Többször is posztoltam guacamolet itt a blogon, de ez egy újabb változat, kicsit más technikával készítve. Nagy előnye, hogy percek alatt elkészíthető.

A hűtő pakolásakor botlottam bele egy (túl)érett és egy fél avokádóba, amit azonnal fel kellett dolgozni.

Amikor a szuvidált csirkeszárnyat készítettem, tettem be két adag csirkecombot is a masinába: hátha jó lesz valamikor később. A szuvidálásnak ezen két esetben a tényleges elkészítésre szánt idő csökkentése volt a célja. Egyszer egy menetben megpuhult, már csak egy-egy adagot kell a grill alatt megpirítani.

A szárnyat kipróbáltam, az bevált. Most eljött az ideje a comb próbának. Nomeg a többrendbeli sikertelen rizsfőzést is korrigálni kell. Hátha olvasónk is kedvet kap a kipróbáláshoz.

Nekem egy kicsit fura kombináció volt, míg meg nem kóstoltam, dehát feleségem hozott két csomag szép zöld spárgát öccáért, ami azért jó ár egy primőr spárgáért.

Én meg leszedtem az első adag spenótot a kertben, mert elnyomta a cukorborsót a háló mellett.

Idén ismét furcsán tavaszodott ki. Sikerült is rendesen megcsúszni a kerti munkákkal. Ahogy ástam fel a földet, sorban futottam bele a tavalyról megmaradt "kincsekbe". Petrezselyem, paszternák mangold, sőt pár cékla is volt még az ágyásokban. Sajnáltam volna beásni őket, elhatároztam, hogy hétvégére összedobok egy "mindent bele" fogást. Húsvétról maradt egy kacsa a fagyasztóban, ez képviselte a tartalmasabb összetevőt az ételhez.

Rövid és egyszerű, ám hiánypótló poszt következik:

Mindig szeretnék zöldségalaplevet, de soha nincs a csodahüttőbe - vajh miért? Most viszont rájöttem, hogy a világ legegyszerűbb dolga készíteni, most már lesz rendszeresen!

Tudom, vótmá! De ismétlés a tudás anyukája valamint egy újszülöttnek minden vicc új. És különben is nagyon szeretem a sárgaborsópürét - aka betonfőzeléket.

Roppant kevés alapanyag kell hozzá, de azok fontosak.

Nem csak a sikerült ételeket kell posztolni, hisz a hibákból is lehet tanulni. Az oldalasom nagyon jól sikerült, de valahogy ez a közönséges "A" rizs nem szerette, hogy igazán lepirítottam.

Pedig sütöttem le már ennyire a rizst (jó - jó, rózsaszínre, ez meg barna), és az nagyon finom volt. Cserébe a feleségem főzött egy másik adag rizst, az meg egy csomóba összeragadt. A kutya azért szerette mindkettőt :)

Ránk jellemző módon ismét elfelejtettünk születésnapot ünnepelni. Immáron 6 éve vagyunk jelen a blogoszférában, mintegy 1300 recepttel/cikkel, amik összesen több, mint 2.222.222 oldalletöltést értek meg. Amin csodálkozom, hogy a legtöbbször a "A barnarizs főzése" posztot olvasták...

Boldog születésnapot az olvasóinknak is!

Akkor jöjjön a poszt is:

Általában csirkemellből készítik, mert úgy a leggyorsabb. Persze az éttermekben nem tudni mely maradék ételek esnek áldozatul, de azért nem hiszem el azt a rémhírt, hogy a vendégek tányérjáról lekapart pörköltből készül ...

Amióta a kakaslevest főztem, terveztem, hogy a többi alkatrészéből lesz a hortobágyi. Igencsak finom húsa van a leves tanusága szerint, de gondolom, hogy pörköltnek érdemes megfőzni a combjait, mert nagyon messziről jött el hozzánk.

Eljött végre az év legjobban várt ünnepe, a Húsvét. No nem mintha ilyesféle vallási buzgalomban szenvednék, csak éppen egybe esik a böjt végével. Pár éve, megtartom ezt a tavaszi tisztítókúrát, csak úgy magam örömére. Az idei valahogy igen nehezen akart véget érni. Álmomban kócos levelű répák és veszett tekintetű brokkolik kínoztak. Egy kínpadra voltam láncolva, előttem hosszú sorokban vonultak a nagy darab, gőzölgő húsokkal megpakolt tányérok, egy svédasztal zabolátlan csikó módjára ugrándozott, közben potyogott róla a vékonyra szelt prágai sonka. Amikor verejtékben úszva felébredtem, megfogadtam, hogy méltó bosszút állok. Délben az üres tökfőzelék felett szőttem terveket, hogyan fogom kárpótolni magam a kiállt szenvedésért. Hatalmas, zsírtól csillogó pecsenyékről álmodoztam, rőfnyi kolbászokról, szaftos pörköltökről, gazdag levesekről.
Végül a leves lett a befutó. Eszembe jutott, hogy édesanyám hajdan igen jóízű frankfurti levest készített úgy, hogy húsos csonttal alapozott meg az ételnek. Ez megbízható kiindulási pontnak tűnt, már csak ezt kellett megfelelően hedonista módon abszolválni. Kicsit még csiszoltam rajta, és meg is született az idea.
Levesnek nem nevezhetném a produktumot - hiszen épp a leves lényegének, a lének volt némiképp híján -, inkább amolyan egytálétel lett, de az egyszerűség kedvéért a továbbiakban, mint levest fogom emlegetni.

A gyerekek kevesellték a karácsonyi kalácsot, hát most nagyobbat kell készítenem, nomeg a cukor mennyiségét is csökkenteni kell, hisz a húsvéti sonka mellé fogjuk enni.

Maradt a jól bevált recept további egyszerűsítésekkel. Így bombabiztosan elkészíthető!

Nem tudom mi ütött a feleségembe, de az utóbbi időben túlvásárolja az élelmiszert. Leginkább a húsárut! Pedig, ha nincs legalább 50 kiló hús a fagyasztóban, akkor semennyi. A karikát pizzaszeletvágó adta a képhez a kommentek kicsit elszállt tartalma miatt ...

Most is beállított egy pecsenyekacsával. Mi a szöszt kezdjek vele, amikor egy egész csirke és egy kakas is kukorékol a hűtőben? Azt állította, hogy ez zsigerelve, belsőséggel, nyakkal, stb. együtt jött. Jó, akkor legalább lesz kacsaaprólék leves, meg egy kacsapecsenye.

Múltkoriban szó esett a tésztasalátáról. Igen jó ötlet, de én inkább a bulgurt preferálom. Tabouleh néven is ismert fogás. Bár volt egy kiforrott elképzelésem az elkészítésről, azért utána néztem az Interneten is. Kettő a hagyományos összetevőkből ki is esett azonnal, a menta, mert nem szeretem, és a paradicsom, mert azt majd július után eszem, ilyenkor legfeljebb dísznek jó. A többi összetevő meg már benne volt a tarsolyban. Egyet kivéve a madársalátát.
Úgy is felfoghatom ezt az ételt, mint rekviemet a gerillakertért. Tavaly ősszel felreppent a hír, hogy az önkormányzat hét év után végre elszánta magát és megvalósítja a hulladékudvart a kertet magában foglaló területen. Megkerestem az emberem a hivatalban, aki pár nap múlva megerősítette a hírt. A városüzemeltető pályázott pénzért a célra és a közbeszerzés után megkezdik az építkezést.
Bár már jó ideje benne volt a tarsolyban, azért kicsit elszontyolodtam. Van ugyan három másik kert, azért ez a bő 35 év alatt a szívemhez nőtt. Az utóbbi hét évben már nem fizettem bérleti díjat, hiszen nem is béreltem, csak használtam. Igazán a tucatnyi gyümölcsfáért fáj a szívem, korai kajszi, őszibarack, vérbélű körte, téli körte, vilmoskörte, dió, mandula, a kedvenc savanykás almám, a Kis Fleini. És vége a fő madársaláta termőhelynek is. Ebben a kertben díszlett a legszebben, ugyan a Hegyen is megterem, de oda nem tudok csak úgy elugrani a kiskosárral némi zöldért. Ezek mind a dózer áldozatai lesznek. Igaz, az almából előrelátóan oltattam csemetéket, szépen nőnek is a Hegyen. A napokban expedíciót indítunk a menthető évelőkért (főleg dísz- és fűszernövényekért), máshol fognak eztán virítani.
Lementem a tökig érő sárba és szedtem egy kis kosár madársalátát a bulgurhoz.

Úgy tűnik, a Hajnal Hús nagyon megszerette a szalagfűrészt. Egyre több boltban látom a sertéscombot keresztbe felvágva 2 cm vastag szeletre bőrrel, zsírral mindenestül.

Még ott sasolt a múltkori párja a fagyasztóban vákumcsomagolva. Éhes voltam, kedvet kaptam egy kis sült disznóra hagymás krumplival.

Eredetileg csak enni akartam, de kéznél volt a fényképezőgép, hát végigfotóztam. Azt hinném mindenki tud ilyet sütni, de én is voltam kezdő: nagyon hiányzott valami támasz, ami segítene az elkészítésben.

Így azután a fotózás mellett kivételesen mértem is mindent, hogy pontos értékekkel mutassam meg, hogy kellene ezt a fogást elkészíteni (tudom, nagymamitól kéne kérdezni ...)

Megint az étlapkalauzt bújtam a klotyón. Az arabus fogások voltak éppen soron. Ez a perzsa étel egyből megtetszett. Túl sok hozzávaló nem kell bele, főleg semmi drága vagy szélsőségesen egzotikus, kivéve talán a sáfrányt, de azt akadály is huszárosan vettem. Ez az egyszerűség persze viszonylagos, hiszen ráguglizva lehet találni olyan receptet is, amibe még talán Bin Laden kaftánjából is kell egy szál rojt. Ebben az esetben azt hiszem, a kevesebb több.

Egyszer más sütöttem, de akkor a klasszikus tőkehalfiléből. Most viszont a csodahüttő prezentált két méretes tonhalsteaket. Valahogy sztéknek nem kívántam, de egy jó kis sörtésztában kisütve igencsak jó lenne.

Természetesen valódi zöldborsópüré is dukál mellé, ahogy az angolok készítik, és a sültkrumpli is kötelező elem, de az ecet maradhat a polcon!

Teknős meglátogatta Sügért, aztán beugrott hozzám is, ha már éppen erre vitt az útja. Nem, nem a legújabb Válogatott állatos mesék estére című könyvből idéztem. A volt osztálytársaim becenevei ezek. Volt még Kolbász, Cubák, Szárcsa, Bodri, Gyuka is. Szóval Teknős meglátogatott, hozott egy kis jóféle rozét és egy szép darab füstölt szalonnát. A bort megittam, a szalonnát viszont eltettem a hűtőbe, hiszen még javában tart a böjt. Valahányszor kinyitottam a fizsider ajtaját, megcsapott a finom füstös illat. Egy életem, egy halálom, akkor is eszem belőle, ha a pokolra jutok. (Mondjuk az már borítékolható, legfeljebb a közszférában töltött időt számítják be, ha szerencsém van, szorzóval.)
Eszembe jutott a múltkoriban feltalált gondozásmentes puliszka, egyből ki is találtam, hogy egy jó kis túrós puliszkát fogok rittyenteni. Volt itt már olyan, cirka öt éve, de talán már nem sokan emlékeznek rá, úgyhogy meg is énekelhetem. Szalonnából nem tettem túl sokat bele, inkább csak fűszer gyanánt használtam.

Annyit olvasok a szuvidálás kényelméről, gondoltam megpróbálok belőle egyet. A csirkeszárny nagy sláger a családban, soha nem tudnék eleget készíteni, mert a tepsim mérete igencsak limitált. Maximum 5 főre tudok benne sütni egy menetben. Azután meg az is gond, hogy egy személyre nemigen izzítom be a sütőt, inkább készítek valami mást.

Node, ha szuvidálom a szárnyakat a szósszal, majd vákumzacskóban lefagyasztom kisebb adagokban, akkor mindkét problémát megoldom. Egyrészt egy adagot is könnyen elkészítek, hisz csak 15 perc kell neki a grillben, másrészt két tepsivel is grillezhetek, hisz 15 perc egy-egy tepsire mégsem 3 óra, mire elkészül, nem beszélve arról, hogy a szószt hozzá csak egyszer kell elkészíteni. A nyolc óra szuvidálás szintén egyszer kell, meg az nem is munka: lehet aludni közben :)

Valamelyik főzős műsorban találkoztam ezzel az étellel. A jókora krumplikat héjában megsütötték. Nagyjából kikanalazták a belsejét, összetörték, vajjal, káposztával elkeverték, fűszerezték, aztán visszatöltötték a krumpliba. Forró sütőben megpirították és szaftos sült hús mellé tálalták.
Megtetszett a dolog, bár így böjt idején a húsról lemondtam. Kellett hozzá még valami, hogy teljesebb értékű fogás legyen belőle. Mindig is nagy kedvenceim voltak a rakott, csőben sült dolgok, ügyeskedtem hát olyasfélét belőle.

Zseniális marhacsontokat kaptam a hentesnél, ami mellé még egy marhaszegy is beugrott a kosaramba. Ebből alaplevet kell főzni, mert fogytán van a fagyasztóban. Nem egy nagy durranás, de érdemes odafigyelni, mert sok későbbi ételünknek lesz az alapja.

Hamár így benne voltam (meg egyedül is), kipróbáltam egy egyszerű pho levest.