Blogkocsma

Kistesó januárban meghozta az új szállítmányt a mosoly országából. Hozta, amit kértem, és hozott mindenféle bigyót. Az ember azt gondolná, milyen egészséges a kínai konyha, pici hús, rengeteg friss zöldség, a wokban kicsit megijesztve nagy lángon, hogy ropogós maradjon, aztán pálcikát elő, és falás. Az éttermekben biztosan így van, talán vidéken is, ahol nyugodtabb a tempó, de a rohanó városi népek nem érnek rá főzőcskézni. A boltokban kapható élelmiszerek nagy része feldolgozott termék. Szinte minden kapható kész formában, konzerválva, csomagolva. Mindemellett temérdek a nassolni való, az (egyébként egészen jó) ízesített szotyolától az aszalt gyümölcsön keresztül a (többnyire) édes szárazsüteményekig. És minden egyesével csomagolva (na jó, a szotyi nem), baromi sok szemetet termelhetnek, és ha így fogy a junkfood, nem lesz aki le tud majd hajolni érte.
Fogtam hát pár finomságot, és egyik nap azokból állítottam össze a hideg ebédet. Ecetes jalapeno, sörretek, tavaszi hagyma és saját sütésű magvas kenyér kísérte.

Mintha 2013-ban elkészítettem volna ezt az ételt, de soha nem került publikálásra, pedig még a szöveg felét is megírtam hozzá. Most látom, hogy ütközött Waka aranygaluskájával:) Sebaj, most megsütöttem kétszer is egy hónapon belül: egyszer a nagylyánynak az USA-ban (amirõl nem találom a képeket), meg most karácsonyra.

Eredetileg mákos gubát szántam ünnepi sütinek Limara gubakiflijével, de egyrészt Waka is azt tervezett sütni, másrészt a gyerekek lecsaptak a választásra felajánlott aranygaluskára. 2013-ben készült borsodó és vaníliasodó is, de az elõbbi nem nyerte meg a család tetszését, ezért most csak vaníliát fõztem.

A napokban említette egy olvasónk, hogy ez milyen finom. Hát nem álltam meg, azonnal megkértem a feleségem egy piskótatészta sütésére (mert az nekem nem nagyon megy). Az édesség neve egy "epres apróság" lenne direkt fordításban, de én kicsit módosítottam a receptet.

Nem csak piskótát kaptam másnap reggelre, de egy adag tejszínes pudingot is, mert az is kell bele. A zsemlegombóc fõzés közben épp volt elég idõm az elkészítéséhez.

Azaz nem rámen. Leves lesz megint természetesen, kitekerve, még szép. Múltkoriban, mikor a mákoshoz készült a tészta, a leeső darabokat a masina "sűrűbb" részén aprítottam fel, aztán megszárítva eltettem a spájzba. Beesett aztán pár libaszárny, főztem egy jó levest, és kifőztem hozzá a tésztát. Érdekes lett - hogy finoman fogalmazzak -, olyan vastag volt, mint a hosszú metélt. Nem volt vele gond, finom volt, jól harapható, de nem szétesős, csak szokatlan. Rá is jöttem legott, miért van itthon még egy - jóval keskenyebb - tésztaaprító.

Eszembe jutott, hogy édesapám bizony csak az igazán vékony cérnametéltet szerette, ezért kellett annak idején beszerezni a másik gépet, amit aztán tíz éve elő sem vettem, most is komolyan el kellett gondolkodnom, hol a cicába' lehet.
A vastag tészta viszont megmozgatta a fantáziámat. Milyen jó is lenne valami finom leveshez, keleti módon, bőkezűen adagolva. Ugyanakkor valami magyaros fajtában gondolkodtam, jellemzően hazai hozzávalókkal, kihagyva a gyömbér-szója-citromnád-etc vonulatot. (Nem mintha bajom lenne velük, csak éppen nem az volt a cél.) Főztem tehát egy zöldséglevest, amibe azért belecsúszott némi orientális vonás.

Avagy hogyan hasznosíthatjuk a nyáron eltett sült paradicsomot fûszerként. A csuda érti mitõl, de hirtelen arrabbiata spagettire éheztem. Ez olyan jó és egyszerű étel, hogy muszáj ismét posztolni!

A gyors anyagfelmérés 5 fonnyadt paradicsomot eredményezett a kamrából. Ezt fûszerekkel felhozva kétszemélyes (tán három?) spagettiszósszá tudom varázsolni!

Amúgy is jó alkalom eldicsekednem az új olivás edényemmel, amibe beleszerettem már sokéve, de most meg is vettem :)

Piszkosul megkívántam megint valami édességet. A karácsonyi dőzs már rég elmúlt, a gazdag sütemények emléke is erősen megkopott. Lehetne még cifrázni, egy szó, mint száz, össze kellett dobni valami egyszerű édességet másodiknak. Elsőre a karamellpuding ugrott be. Egyszerű, alig pár dolog kell hozzá (a tej kivételével volt is itthon minden), és hamar meg is van. Aztán eszembe jutott az a tíz tábla étcsokoládé, ami a konyhaszekrényben pihen, és rögtön meg is gondoltam magam, már ami a karamellt illeti. Főztem tehát csokipudingot. És milyen jól tettem!

Az NLCafén botlottam bele az ötletbe, hogy tekerjük fel az omlettet. Nosza, neki is álltam egy éhezõs reggelen.

Persze semmi sem tökéletes, de azóta nem adódott alkalom szebbet készíteni. A lényeg az ötlet, és a módszer. A kivitelezést nálamnál jobb szakácsokra bízom: reátok.

Pár hónapja szombatonként kenyeret sütök. Úgyis olyankor szoktam főzni, belefér, hogy két művelet között megdagasszam vagy sütőbe tegyem a tésztát. Nemigen szoktam variálni, kenyérliszt, hozzá némi teljes kiőrlésű, egy éjszaka kovászolás, aztán mehet is a sütőbe. Legutóbbi kornspitz kiflivel esett súlyos fiaskó után viszont megmaradt a különféle magok jó része. Beleöntöttem a tésztába a hempergetésre szánt magkeveréket, majd némi hezitálás után a többiből is tettem hozzá valamennyit. Rozslisztből is tettem bele, ha már volt, és a kenyér meglepően jó lett. Annyira bejött, hogy azóta már el kellett mennem magokat venni, mert fogytán volt. Némi kísérletezés után kialakult a megfelelő keverék, és abból készül a mindennapi.

A nagy halvásárláskor az eladó félreértette a tõkehalfilék darabszámát. Én két filét kértem. Itthon viszont kiderült, hogy négy az a kettõ, pedig meg se kérdezte, hogy "négy lett, maradhat?" Ennyi halra már vendégeket kell hívni, mert magamban soha nem fogyasztom el. Ezeket a filéket megfeleztem, hogy egyszemélyes adagok legyenek belõlük.

Sok is, meg nem is olcsó, kerestem hát rá speciális receptet. A Google jóformán csak egy elkészítési módot adott fel találatokként, ami mind Nobuyuki "Nobu" Matsuhisa szakácskönyvének receptje alig módosítva. Nem is titkolták, hogy onnan vették az ötletet. A Nobu név fogalom a gasztronómiában. Legalább 5 étterme Michelin csillagos a közel harmincból, amit megalapított, köztük a budapesti Nobut is. Én japánul nem tudok, így nem tudom ellenõrizni a receptet, de az eredmény magáért beszélt.

Mostanában mintha sok rizottót ennék ...

A nagy tengeriherkentyûs vacsora fõételének a körete volt ez a rizottó, amihez a garnélát kivételesen nem a Metroban, hanem a Sparban vettem, ahol lehet kapni negyedkilós vagy félkilós kiszerelésben nyers mirelit rákot. Sajnos még mirelitben is majd mindenhol csak elõfõzöttet lehet kapni, ami továbbfõzni már nem igazán jó: rágós lesz a húsa (viszont kiolvasztás után azonnal ehetjük koktélszósszal:)

Mivel ez köret volt, a címfotó sajnos inkább a fõételre koncentrál, de a következõ posztban megtekinthetõ a tálalása.

Azon tûnõdtem, hogyan csempészhetném be a menübe a garnélát is a kagyló és a hal mellé, amikor beugrott, hogy paella! Nos azt még nem nagyon tudok fõzni, de a rizottó hasonló, ezért legyen abban a rákocska.

Metroban járván elszabadultam a halas részlegnél. Feleségem nincs itthon, KELL mindenféle hal és egyebek. Elsõsorban egy kagylólevesen gondolkodtam, mert a Metroban mindig kapni friss fekete vagy kék kagylót.

Bár kicsit többe kerül, érdemes a tiszítottat venni Ha levest készítünk, egy hálónyi teljesen elegendõ öt személynek repetával.

1.000.000 lapletöltés a blog indulása óta!

Nagyon köszönjük olvasóinknak, hogy ennyire megtisztelnek minket figyelmükkel. Nem jutottunk volna el idáig nélkületek. A kommentelők mindig jó hangulatot varázsolnak a poszthoz, javítják, amit elrontottunk, meg úgy általában jól érzik magukat.

Ezt az eredmény nem az Index főoldalára kerüléssel értük el, csupán érdekes, vagy klasszikus receptekkel, jó kommentekkel, egymásra való odafigyeléssel. A letöltések számát a Goggle keresője is igazolja, rengeteg receptünk szerepel az első 10 találat között.

Ezt a szép teljesítményt közel négy év alatt értük el napi 7-800 lapletöltéssel és 900+ poszttal. Csak azt nem értem, miért pont "A barnarizs főzése" a legnépszerűbb a maga 12500 olvasottságával ...

Köszönetünkként fogadjátok ma egy kiváló halas vacsora fogásait kivételesen egyszerre, nem pedig 3 alkalomra széttolva.

Mielőtt döntést hoznánk, megkérdezzük, hogy mit szólnátok, ha a blognak nagyobb nyilvánosságot adnánk lehetőséget biztosítva az Indexnek, hogy kitegye a blogot a címlapjára.

Jézuska mákdarálót hozott Karácsonyra. Illetve - ha egészen pontos akarok lenni -, visszahozta a mákdarálót, amit pár éve kölcsönkért, de ebben már nem a Kisjézus volt a ludas, hanem Kistesó. Egy szó, mint száz, végre ismét lett darálóm, ehetem a mákot rogyásig. Külön aktualitást adott a dolognak, hogy még tavasszal kaptam vagy egy kiló elsőrangú morfinmákot Sanyi barátom párjától, és azóta is a fagyasztóban kerülgetem. (Nem Sanyi párját.)
Az olvastam valahol, hogy a bobájka abban különbözik a gubától, hogy ahhoz nem bolti kiflit használnak, hanem külön pékárut sütnek erre a célra. Ez pont nekem való kihívás volt, hiszen szeretem magam sütni az ilyen ételekhez az alapanyagot. Már csak egy megbízható gubakifli (bobájkakifli?) receptet kellett találnom, és semmi nem állhatott a megvalósulás útjába. A recepten a megszokott módon csavartam egy ici-picit a biztonság kedvéért.
Az Ünnepek alatt végül nem került rá sor, sajnos kicsit megcsúsztam az étlappal, de januárban elkészítettem.

Úgy látszik, mostanában mindent cajun fûszerezéssel készítek. Nagyon szeretem, és igyekszem mindenkire rátukmálni. Most a kicsilyány jött délutánra, valamit fõzni kell neki. Igaz, a hûtõ tele van PK-val (grrr), lencsével, karfiolos pórélevessel, de ezekben nincs semmi hús.

Na jó, a lencsében van egy kis füstölt csülök... Kutakodván a csodahüttõben, leltem egy nagyobb adag csirkefelsõcombot, meg rengeteg csirkemellfilét, de abból már csak egyet vettem ki.

Megint a Nagycsarnokban jártam, közelgett egy jó leves ideje, vettem pár libaszárnyat, 300 volt kilója, nem pénz érte. A négy szárny bő másfél kilót nyomott. Szép tiszta volt, pár tokot kellett kitépni belőle, no meg lejött egy jó marék háj is. Nem bántam, szeretem a tepertőt, a zsír is elkopik lassan. Egy korty vizet aláöntöttem és kisütöttem hát legott, a töpörtyűt fel is faltam csak úgy minden nélkül, kései uzsonna gyanánt, a zsír meg egy bögrében ment a hűtőbe.
Pár napra rá elfogyott itthon a kenyér. Boltit nem akartam venni, a kenyérsütéshez kellett volna vagy öt óra, ami munka után elég necces, valami viszont kellett a tökfőzelék mellé - magában elég sovány falat ebédre -, meg reggelire. Ekkor pattant ki a fejemből a libazsíros csiga gondolata. Kicsit rágódtam rajta, de sok időm nem volt tökölni, lesz, ami lesz, belevágtam, és lett. És jó lett.

Valamilyen rizsköretet kellett készítenem, amit a vejem is szeret. Mivel mindketten gombaevõk vagyunk, megörültem egy vegyes gombatálcának a boltban.

Arborio rizst láttam a kamrában, tehát a rizottót is szereti :)

Felfedeztem a csodahüttõben egy kakas fejét és a combját. Ezt még akkor tettem félre, amikor a nagylyánynak fõztem Újházi húslevest, amibe köztudottan öreg kakas dukál a többi húsok mellé. Nem ám fiatal tyúk, ahogy manapság fõzik - de azokat szerencsére tyúklevesnek híjják.

Akkoriban a kakasnak is csak a fele kellett a levesbe a többi hús mellé, mert megtelt a fazék. Mivel rég volt már húsleves, meg kiváncsi is voltam, milyen a kakas önmagában, mint leves alapanyag, ezért most megfõztem.

Ezt is elég régóta dédelgettem már. A járólapot konkrétan 2013 őszén kunyiztam erre a célra Büngyürke apjától, mikor szüretelni voltam náluk. Szóval nem kapkodtam el, de nyugodtan mondhatom azt is, hogy előrelátó vagyok.
Az ünnepek alatt aztán erre is jutott idő, egyik nap nekiveselkedtem, és lőn.

Az nem járja, hogy idehaza nem jutok hozzá a kedvenc reggeli pékárumhoz. Most, hogy ünnepek közt vagyunk, ráérek kisérletezni.

Rengeteg receptet elolvastam, de elég hasonlóak, így nem volt nehéz egy legkisebb közös többszöröst elõállítani belõlük.

Egyetlen olyan pékárut találtam az USA-ban, ami igazán izlett. Volt ugyan rozsos kenyér Bostonban, sanfranciscoi savanyúkenyér (leginkább a kovászos kenyérre hajaz) Nashuában, meg francia baguette, meg millió egyéb (Wonder Bread, aminél ehetetlenebb nincs a világon!), de csak az English Muffint fogadtam el pékárunak az itthoni ízek után.

Na, azért van még egy kivétel: a croissant. Az tökéletes ott is.

Amikor a tûzhelyet vettük, ragaszkodtam hozzá, hogy legyen rajta rost, amin reggelit lehet készíteni, vagy wokot tehetünk a helyére. Én sokszor csináltam rajta mindenfélét, de a gyerekek csak ritkán használják. Most is sütöttem magamnak egy gyors rántottás zsemlét az English Muffinból.

Blackened Sirloin

Többrendbeli esemény a csillagok együttállását eredményezte. Karácsonyra hoztam creol, meg cajun fûszereket amelyek közt volt egy, amit magam sem ismertem még: Cajun Blackened fûszerkeverék. Kérdezte is Waka, mi a szösz az a "Blakened", mert nem tartja valószínûnek, hogy feketítést jelentene. Hát pedig igen: egy olyan cajun fûszerrel vastagon bedörzsölt ízesítésre használják, ahol ez a fûszerkeverék karamellizálódik, majd szénfeketére ég, megóvva az általa beborított hússzeletet. Úgy emlékszem, a cajun keverék hozzávetőleges összetételét már megadtam valahol, de ha mégsem, akkor szóljatok, és előkerítem.

A csillagok meg azért álltak együtt, mert tegnapelõtt feleségem beállított 3 szép szelet 21 napig érlelt Angus marha rostélyos szelettel, valamint a gyerekek is bejelentkeztek tegnapra ebédelni. Akkor itt a nagy lehetõség kipróbálni ezt a fajta fûszerezést.

Szóba került a napokban a kornspitz kifli, kerestem egy autentikusnak tűnő receptet, és megsütöttem. Pár dolgot megváltoztattam az eredeti recepthez képest. Korpa nem volt itthon, ezért a kenyérliszt egy részét teljes kiőrlésű búzaliszttel helyettesítettem. Pehelymixem sem akadt, maradt helyette a zabpehely, a tésztába öreg szeműt, a szóráshoz aprót használtam. Édeskömény mag megint csak hiánycikk, de amúgy is hadilábon állok véle, nem olyan nagy kár érte. A fekete szezámmag is lemaradt valahogy. A többi nagyjából stimmel.

Ünnepi vacsora születésnapra. Ez úgy született, hogy Márton nap okán akciósan jutottam egy kisebb libamájhoz, feleségem pedig szép akciós rostélyost és hátszínt talált a madarasban.

Ilyen csodás alapanyagokból öröm dolgozni, hátmég meglepni az ünnepeltet! A rostélyos gyönyörû márványos, míg a hátszín nem szûkölködött faggyúban. Bár a szeletek egy igazi sztékhez túl vékonyak voltak, azért csak megoldottam valahogy.

Valahogy ez a klasszikus kimaradt az eddigi receptek közül. Amúgy is jön a szilveszter, amikor a szokásosnál több alkohol fogy - emelve az átlagos másnaposság statisztikai értékét.

Ha már megelõzni nem is lehet vele, de enyhíteni igencsak hatásos egy nagy tányér korhelyleves. Savanyú, sós, füstös: igazi gyógyír a szenvedõ alanynak.

A kispiac legközelebb már csak január közepén nyit ki, ezért muszáj volt vennem egy szép füstölt csülköt, ami azóta árasztja illatát a kamrában.

A B/4-es papír mérete 250X340 mm. Nagyjából.
A cél egy édes-krémes, tömény, de ízes, igazi ünnepi sütemény elkészítése volt. Fél éve érleltem az ötletet, spekuláltam a hogyanon és a milyenen, aztán összeállt a terv. Alapnak a mézes krémes tésztáját használtam. Kábé. Pár malőr ugyan esett, de a sütemény végül kelkészült.