"Vót má" - de egy újszülöttnek minden recept új. És különben is, levesre éheztünk és volt itthon egy méretes póréhagyma.

Sőt! Találtam még egy zöldségalaplevet is, nem kell mindenféle mást belepakolnom :)

Megszállott szusievő vagyok, kedvencem a szasimi és a nigiri. A jómultkor belefutottam a Li..-ben egy gyönyörű doboz friss sárgaúszójú tonhal szasimi filébe. Mivel nem kérték el érte a fél házamat, megpróbáltam, és tökéletesnek itéltem. A napokban ismét kapható, bár ez már "előzőleg fagyasztott" adag volt.

Vettem is ismét egy dobozzal (ez kb 4 személynek elegendő). Szusit még soha nem készítettem, ideje elveszteni a szüzességemet. Mivel a vietnámi nyári tekercs jól sikerült, most még készítek tavaszi tekercseket is, de az egy másik poszt lesz. Szóltam a fiaméknak, hogy holnap ázsiai nap lesz, úgy készüljenek.

Feleségem szólt délelőtt, hogy holnap estére jönnek a barátaink, valamit főzzek nekik vacsorára. Az ilyen feladatokat mindig szívesen veszem, ki is gondoltam, mit főzzek nekik. Van itt egy sült csirke maradék, amin hús is van bőven, ebből főzök egy levest. Már rég kacérkodtam a gondolattal, hogy így tudnám jól hasznosítani a maradék baromfit, de valahogy mire oda jutottam, már lecsipegették az összes húst a csontokról, ezért a kutyáé lett a csontváz...

Második fogásnak meg megsütöm a másik csirkét is ugyanúgy, ahogy a karácsonyi készült: sós, fűszeres vízben áztatva 24 órát a sütés előtt. Ezzel a módszerrel még az a csirke is szaftos lett, amit 1,7 kg-os mérete ellenére "tanyasi rántanivaló csirke" néven forgalmaztak (tán, mert nem volt akkora melle, mint egy pulykának).

Előrebocsátom, hogy a poszt leginkább arról fog szólni, hogyan ne készítsünk kukucát. Mert a végeredmény inkább tanulságos lett, mint szép. Jabba nézhetett ki így csecsemőkorában.
Szóval, a múltkoriban szóba került a nevezetes kalácska a kukuca. Utánanéztem, nem tűnt túl bonyolultnak, bár a fellelhető receptek gyaníthatóan egy helyről származnak, talán még a helyesírási hibákat is átmásolták.
Arra nem vállalkoztam, hogy csak ezért begyújtsam a sütőt, de a karácsonyi sütemény mellett belefért az időmbe. Sütöttem egy zserbókalácsot, a tésztához 20 százalékkal több anyagot dagasztottam be, aztán lecsíptem belőle egy darabot.

Hozzávalók a tésztához (egy zserbókalács és négy kukuca készítéséhez):
- 70 dkg búzafinomliszt
- 12 dkg sertészsír
- 4 evőkanál + 1 teáskanál kristálycukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 egész tojás (L) és 1 sárgája
- 4 dkg élesztő
- 1 csipet só
- 2-3 dl tej
- pár szem egész fekete bors
- kevés mák

A kenéshez:
- 1 tojás sárgája
- 1 mokkáskanál kristálycukor
- 0,5 dl tej

A lisztet megsóztam, összeforgattam a cukorral és a vaníliás cukorral, aztán összemorzsoltam a zsírral. Beleütöttem a tojást, beletettem a sárgáját, majd ráöntöttem a cukros tejben felfuttatott élesztőt. Kevés tej még kellett bele, az egészből lágy tésztát dagasztottam. Meleg helyre tettem kelni.

Míg az élesztő dolgozott, előkészítettem a zserbókalács összetevőit. Elfogyott az utolsó adag aszalt meggy is, amit "nemrég" kaptam.

A megkelt tésztát a belisztezett deszkára borítottam, kicsit átgyúrtam, majd levettem belőle 30 dekát.

Összedobtam a zserbókalácsot és bevágtam a sütőbe.

A maradék tésztát négy egyforma részre osztottam, és nekiálltam szerencsétlenkedni. Először túl vastagon liszteztem be a deszkát, ezért nem tudtam a tenyerem alatt sodorni a tésztát, mert folyton elcsúszott.

Félresöpörtem a lisztet, és újra megpróbáltam. Hát, ez sem lett valami fényes.

A kukacokat feltekertem, a vastagabb végére megpróbáltam valami fejformát ügyeskedni. Hát... Lábát már nem tudtam, hogyan csináljak neki. Majd legfeljebb paradicsommadárnak fogom hívni. Sütőpapírral bélelt tepsibe igazgattam a nyomorultakat.

A borsszemeket szem gyanánt belenyomkodtam a tésztába, ahol nagyjából kellene lenniük. A cukorral és a tojássárgájával elkevert tejjel megkentem.

Mikor a zserbókalács kisült, még egyszer bekentem az egyre reménytelenebbül kinéző madarakat, majd meghintettem őket mákkal. Betoltam a sütőbe, és elhúztam a tévé elé ebédelni.

Nagyban bogarásztam a szálkát a pontyból, mikor bevillant a kukuca. Iszkiri a konyhába, még éppen nem égtek meg szegények, de azért elég bokszosak lettek.

Másnap megjött Kistesó az unokákkal. Ők aztán fittyet hánytak a kukucára. A kisebbik elkezdett nyafogni, hogy büdös halászlészag van, a másik meg egyből a tévé elé vágta magát. Végül a nagyobbik nagy kegyesen elmajszolt egy kis darabot belőle. Megfutottuk a kötelező köröket, ettek-ittak valamit, rájuk sóztam pár üveg mindenféle lekvárt, szörpöt, savanyút, aztán robogtak is tovább a következő stációra. Eltakarítottam a romokat, elmosogattam. Megmelegítettem a közben kihűlt halászlét, mertem egy jó tányérral, kicsit megpaprintottam, és két kukucával elkísérve bekanalaztam. Finom volt, édes, kicsit vaníliás, de a csípős-sós halászlé mellé nagyon jól illett. A borsszemeket elropogtattam, az is jó volt. Szóval a tészta maradhat, de legközelebb inkább fonott kalácsot készítek belőle, az kevésbé macerás.

Sok boldogságot kívánunk a 2020-as esztendőre is!

A nagylyány készíti rendszeresen, mert egyszerű, gyorsan elkészíthető és finom. Ja és a gyerekek meg imádják!

Ráadásul fagyasztható, és a mélyhűtőből egyenesen a sütőbe lehet tenni.

Indiai bundázott zöldségek csicseriborsós bundában. Ezt tavaly tanultuk a nagylyánnyal az indiai főzőiskolában. Elhatároztuk, hogy most elkészítem a családnak vacsorára.

Kicsit nagyobb választékot állítottam össze a zöldségek frontján, azután a kóstolgatás folyamán néhányat abbahagytam, mert nem jött be vagy az íz, vagy az állag. Használtunk egy remek fűszerkeveréket a tálalásnál: chaat masala a neve, összetétele a poszt végén található.

Avagy kacsa savanyú káposztával és füstölt csülökkel, Persze, ha a derék székelyek olvasnák ezt, biztos kitennék a bőrömet száradni egy székelykapura. Úgy esett, hogy nem tudtam eldönteni, mit főzzek Karácsonyra. Volt itthon egy pecsenyekacsa, amit éppen megsüthettem volna, és volt - a savanyított káposztalevél kivételével - minden egy töltött káposztához. Aztán akadt volna még pár szelet ponty, meg némi apró hal egy halászléhez. Szóval volt minden, csak éppen egyikhez sem volt kedvem. Gondoltam, összedobok valamit a rendelkezésemre álló alapanyagokból, olyat, ami finom, kiadós és Stihl-szerű, akár a motorfűrész. A füstölt hús és a savanyú káposzta igen jó barátok, ugyebár, a kacsa pedig már-már vörös hús, pörköltnek sem utolsó, remekül passzol az összeállításba. A hal végül nem került bele, valahogy nem illet bele a koncepcióba.

Vettem egy nagyobb adag gyönyörű Angus marha hátszín végeket. Vagy mi a szöszt - itt másként vágják az állatokat - sirloin vagy loin tips a neve. Az egyik kedvenc húsom - ha lehet, még finomabb, mint a bélszín, mert márványosabb és emiatt szaftosabb. Ezt a hús általában marinálom valamivel, és úgy sütöm meg. Mivel az unokák szeretik a teriyaki nyársakat (a vietnámi pho étteremben szoktak rá), ezért most úgy döntöttem, elkészítem a saját teriyaki mártásomat.

Már csak a webet kellett tanulmányozni, milyen fúziós (sic) teriyaki szószt csináljak. Volt a nyelvemen egy íz, amit elképzeltem, és ahhoz igazítottam a receptet.

Ez nem más, mint egy saláta ehető csomagolásban ... Hoztam az ázsiai boltból mindenféle rizspapírt: kicsit, nagyot, kereket és négyszögletest. Ha jól van lezárva a csomagolás. gyakorlatilag korlátlan ideig eláll. Napok óta kacérkodom az elkészítésével, de a feleségem mindig talált valami ürügyet, hogy miért holnap csináljam :)

Végül csak nekiálltam, mondván, hogy ez csak saláta, amit mindig lehet enni! Igyekeztem annyiféle textúrát és ízt belecsomagolni, amennyit csak tudtam. Pár napja be is vásároltam friss zöldségeket hozzá, nehogy a hiányuk akadályozzon a megfőzésében.

Avagy langalló. Kezdetben vala a maradék kenyértésztából készült lepény, ami abban különbözött a lángostól, kemencében sült, nem pedig bő zsiradékban. Később megjelent az a fajta, amihez már direkt dagasztották a tésztát, hogy legyen miből sütni. Ilyesfélét ettem magam is Sármelléken, valamikor 90'-ben. Egy egész kiló kenyérhez való tésztából készült, kicsit bevagdosták, mielőtt bevetették a kemencébe, és nem került rá más, csak egy kis olaj és némi öreg szemű só. Aztán persze divat lett a langalló, a magyarok pizzája. Tejföllel kenegetik, hagymával és szalonnával szórják, néhol még sajt is kerül a tetejére. Aztán van olyan is, aki füstölt kolbásszal, -tarjával gazdagítja, meg még az ördög tudja, miket nem tesznek rá. Vigántpetenden például egészen jót lehetett kapni pár éve, mikor még előfordultam arrafelé. Most nézem, véglegesen bezárt. Kár.
A töki pompos a langalló egyik elágazása. Gyakorlatilag nem sok különbség van köztük, legfeljebb annyi, hogy ez utóbbi tésztáját néhol fött krumplival vegyítik. Egy ilyet sütöttem hétvégére.

Valami gyors vacsorát kell csinálni a családnak. A gyerekek elég válogatósak, de legalább rendesen esznek. A vejem hozott fél kiló szép darált marhahúst, hogy ez valamire biztos jó lesz.

Persze mást is vett, de az most nem esedékes - talán csak az olivaolaj, amit mindig egy libanoni boltban vesznek, és tényleg fantasztikus íze van. A nagylyány szerint a gyerekek tésztát minden mennyiségben megesznek.

Ez egy jó példa arra, hogy mit NE készítsünk, ha nem akarjuk magunkra uszítani a dietetikusokat! Eredetileg a Rice Krispies® egy cereal (Kellogg's), alacsony cukortartalommal, bár a felpuffasztott rizsben van azért szénhidrát bőven.

A nagylyány azért megcsinálta a kisunokával közösen, én meg dokumentáltam és megkóstoltam.

A vejem már többször kérte a nagylyányt, hogy próbálja meg reprodukálni az édesanyja receptjét, ami írásban nem létezett, és csak emlékezetből tudja elmondani, milyen lehetett. A lényeg szerinte, hogy a tésztája omlós, de sok citromhéjat tartalmazott, míg a töltelék pudingszerű, szintén citromhéjat tartalmaz és nem volt savanykás.

A nagylyány nagyon jó sütésben, nem is értettem miért nem sikerült neki eddig elkészíteni. Nekem nincs egyáltalán pie készítési gyakorlatom, nem is eszem olyasmit, de azért gondoltam, hogy egy kisérletet megér a dolog.

Megint meglódult a fantáziám. Ebédnél az ételekről és a főzésről csevegtünk, közben azon járt az eszem, hogy mi a fenét főzzek hétvégére. Valami olyan kell, amire rájárhatok hétvégén, esetleg még hétfő ebédre is marad belőle valami. Az egyik kollegina éppen a kelt tésztát, konkrétan a túrós batyut emlegette. Nem olyan rossz ötlet, kiadós fogás, de csak másodiknak való, kell még valami leves is mellé. Valami olyasmi kéne, ami önmagában is megállja a helyét.
Ekkor ugrott be: a batyu remek, de tölteléknek valami húsos kell bele. Ugyanakkor a tésztát meghagynám hasonló édesnek, legyen egy kis kontraszt. És lőn húsos batyu.

Vagy tépett disznó, vagy pulled pork, vagy amit akartok. Legutóbbi posztomban megigértem, hogy elkészítem szabályosan is, bár Waka ebben megelőzött. Ez nem baj, mert ez olyan finom étel, hogy soha nem készülhet elegendő belőle!

A mintatányérban speciális Habanero, koktélparadicsomok és egy miniatűr csilibogyó van, amit még a Lidl-ben vettem, mint fűszernövényt. Most már felvittem az emeletre teleltetni, hisz a csilipaprika évelő (csak nem a mi éghajlatunkon).

Az egyik négybetűsben akciós volt a borjúcomb. Gyorsan lementem a közeli boltba, mert hamar elfogy ám az ilyen ajánlat, és még kaptam is egy szép példányt.

Ritkán árulnak egyben, hisz ez jó lenne bécsiszeletnek is. Szóltam is a gyerekeknek, hogy jöjjenek vacsorára, mert már rég volt igazi egyben sült marha az asztalon!

Bódi Margótól tudjuk, hogy milyen a mocskos tészta. Széles metélt szilvalekvárral összeforgatva. Végül is, nem egy nagy huppanás. Aztán megjelentek a különféle klónok, az egyik kockatésztát főz, a másik dióval szórja meg, és megsüti.
Valami hasonlót akartam én is főzni, csak éppen a tavalyi szilvalekvár elfogyott, idén meg nem termett. A dióval sem volt szerencsém, mind egy szemig megfeketedett, hála az átokverte dióburokfúró legyeknek. Ellenben volt tavalyelőtti baracklekvár, és némi mák, ami a legutóbbi süteményből kimaradt. Már csak valami frappáns nevet kellett kiötleni, ami tükrözi az ihlető étel szellemiségét, de mégsem gondolja senki, hogy az lenne. Így lett a maszatos tészta.

Egyszerű, de nagyszerű étel, kevés gond van vele. Ráadásul a feleségem kedvence, ezért neki főztem ezt az ételt.

Köretnek meg megfőztem hozzá pár kicsi krumplit (hámozva), hogy legyen valami szénhidrát is. Nekem szibériai salátát is adott a feleségem.

Kitört rajtam az éhség, valamit okvetlenül főznöm kellene. Egy túra a csodahüttőbe megoldotta a gondomat.

Találtam egy szép darab marhát - pont elég lesz egy kis levesnek, meg elémugrott egy saját fagyasztott spenót még a tavaszról.

Évi rendes szűrővizsgálaton voltam az üzemorvosnál. EKG, vérnyomás, látás, ect.
- Mikor voltál utoljára laborban? - kérdezte a doki.
- Hát valamikor a kiegyezés idejében - feleltem.
- Akkor írok egy beutalót, - mondta - de előtte nehogy teleedd magad csülkös pacallal! Tudom, hogy szeretsz főzőcskézni meg nagyokat enni.
Szóval, megvolt a kihívás. Valami olyasmit kell főzni, ami nem dob nagyot a vérképen, ugyanakkor valamelyest ehető. A tócsi látszott erre a legalkalmasabbnak. Megengedő étel, hagyja magát, erőszakolják is folyamatosan, cukkinivel, zellerrel, miacsudával. Én is éppen erre készültem.
A kert a mostoha időjárás dacára elhalmozott minden jóval. Többek között alkarnyi paszternákok és harminc centis céklák nőttek, ezekkel terveztem az erőszakot végrehajtani. Ahogy nagyanyáink hajdan, azt eszem, ami éppen van.
Bár még a büdös életbe' nem készítettem ilyet, hihetetlen önbizalommal vágtam bele, és az eredmény nem maradt el a várakozástól.

Már tavaly sem volt lehetőségem káposztát savanyítani a hektikus utazási menetrendem miatt. Elkezdeni túl korai lenne, mert nagyon meleg van, a visszaérkezésemkor pedig már nincs friss káposzta a piacon. Vermem nincs, ahol a most megvett káposztát tárolhatnám. A gyerekeimet se küldhetem minden évben Hajduhadházára savanyú káposztát venni - elég volt ez tavaly (bár az NAGYON finom káposzta volt!).  Wakával végigjártuk a Nagycsarnok összes savanyúkáposztását, de botrányos volt. Ezért más forrás után kell néznem.

Az egyik négybetűs (S...) hirdetett akciósan vecsési savanyú káposztát, ezért gondoltam, hogy megkóstoljuk. Régebben, míg CBA volt itt, minden őszön hoztak sok-sok hordó nagyon finom káposztát, kipróbáljuk hát az új boltit. Le is szaladtam, hogy legyen még a próbára, de sehol nem találtam a boltban. Sajnos ez jellemző a helyi kis négybetűsre... Viszont volt saját márkás savanyú káposzta. Egyet betettem, hogy megkóstoljuk. Hoppá: van itt saját savanyított káposztafej is!!! Nem is túl nagy, vegyünk azt is. Akkor már egy második szálasat is betettem a kosárba. Gondoltam, ennyiből kijön egy rendes fazéknyi.

Ismét eljött a jalapeño szüret ideje, le is szedtem 5 bokorról az összeset: pirosat, zöldet, kicsit, stb.

Ebből minden évben készül valamilyen savanyított változat, amit azután a tél folyamán elfogyasztunk. Ajándékozáshoz nincs elég ...

Számomra a sütõben apróra összesütött paradicsom képviseli a nyári napsütést a setét téli napokon (persze nyáron is szeretem, de akkor van friss).

Idén se ússzátok meg az ismertetõt, hogy készítsük el ezt a csodás ételt.

Rengeteg módja van a fogyasztásának: kezdve a kanállal való arcba tolástól egy villámgyors Pasta Arrabbiata elkészítéséig. Most csak az alap készítését mutatom be.

Ezt az étel hajdan gyakran elkészítettem, aztán jöttek a köszvényes idők, a belsőség tiltólistára került, én meg szép lassan megfeledkeztem róla.
A napokban megejtettem a lecsóbefőzést, annak kapcsán aztán eszembe jutott. Így a szezon vége felé elég baráti áron lehet kapni igazi jó, pirosra érett lecsópaprikát, aminek egészen más íze van, mint a halványnak. Az erkélyen egy jókora láda saját termésű vöröshagyma várja a sorsát, a fagyasztóban meg pár műanyag flakon házi paradicsomlé pihen, amit direkt a lecsófőzéshez tettem félre. Már csak a májat kellett beszerezni, azt meg munkából hazafelé menet megejtettem. Igaz, csirkemáj szívvel hirdették, de szívtelen volt a lelkem. Nem mintha olyan nagy baj lenne, csak a fene a jódolgukat.
Együtt volt minden, egyik nap munka után összedobtam.

Nálam kisebb területen nő a csilipaprika, mint Wakánál, így kisebbek az adagok is, ami belőlük készült.

A kicsilyány szüretelt a barátjával, amit talált. Főleg a pirosakat és éretteket, mert a fiú nem színtévesztő, mint mi vagyunk (a kicsilyánnyal).