Blogkocsma

„Tudják maguk, mi a legfontosabb összefüggés a tér és az idő között?

  Ha jó az idő, le lehet menni a térre.”

                                                                                          (ismeretlen fizikus)

A tata fáradtan dőlt hátra a padon a hirtelen jött melegben. Lehunyta a szemét, szuszogott. Körülötte a tér pezsgett, sistergett, mint mikor ráköpnek a karbidra. A lányok grasszáltak, a srácok gusztálták őket, a kismamák a hétvégi babakocsi-forma 1-re edzettek, a nagymamák recepteket cserélgettek a padokon, a nap meg csak vigyorgott, mint kandúr a galambdúcban. 

A tata nyújtózott, megropogtatta tagjait. Régimódi nyakkendője hiába próbálta eltakarni a máskülönben tiszta fehér ingén terpeszkedő két vöröses zsírfoltot.

Nem volt már máshol hely, így mellé telepedtem. Közelről nem volt olyan öreg, legföljebb hatvan. Csak az az ősz szakáll, meg a kerek has… Mint egy megfáradt, eltévedt Mikulás.

-          Máj? – böktem a cigivel az egyik folt felé.

-          Pacal – felelte.

-          És a másik?  Velő?

-           Az. Velő. Velős pacal. Látom, van szeme hozzá. Főtt krumplival és kovászos uborkával. Csak az nem hagy olyan látványos foltot. Mindig leeszem magam a nagy hasam miatt. Utána két rizlingszilváni kisfröccs. Vagy három. Az attól függ, milyen a kedvem, meg az idő, meg a pénzem. Sose nagyfröccs, mert az megmelegszik, míg az ember szemlélődik. A kicsi soha, az két slukk és jöhet a következő. Ki van próbálva. Harminc éve csinálom.

Ránéztem az ingére, még nem voltak teljesen szárazak a foltok.  Itt ehetett a közelben.

-          Ember, maga velős pacalt evett a közelben? Mondja már, hol?  És jó?  És mindig van?

-          Lassabban! Igen, itt ettem a közelben, szerintem nagyon jó, szart én nem eszek, és nincs mindig, de ma van. Illetve már csak volt. Szerdánként mindig hamar elfogy. Én is csak ebédidőben ugrottam ki, tudja, itt könyvelek a Kohn és Werbőczy Ltd.-nél félállásban. Nem nagy pénz, de manapság…

-          Ne locsogjon már annyit, a címet mondja!

-          Ja, a címet, azt én nem tudom. Csak arra szoktam sétálni a szag után és akkor… Várjon csak, mindjárt eszembe jut. Megvan.  Végigmegy itt az utcán, a sarkon balra, el a Deltás Sikló előtt, ott vigyázzon, nagyon rossz a rizlingjük, van, aki hány tőle és nem jut el a bokrokig.  Utána van egy nagy épület, annak a földszintjén a Les Trois Étoiles Bar & Lounge étterem…

-          Navégre!

-          …mellett tovább, amíg el nem ér a Zöld Kacsa A Sárga-folyón Kínai Büfé és Konfekció Nagykereskedésig. Ott le jobbra és már csak pár lépés a zöld kapus ház, aminek az alagsorában van a Szipirtyó.

-          A mi?

-          A Szipirtyó. Mindenki így hívja, én sem tudom a nevét. Talán mert fiatal korában sem lehetett összekeverni a Claudia Schifferrel, az meg nem ma volt. Inkább az Obamára hasonlít, csak ez ráncos, és nő. Ő a tulaj, de nem ő főz. Szerencsére. Egyszer főzött nekem egy kávét… hát a lábamat nem mosnám bele.  A szakács az a Tihamér. Valaha séf volt Bécsben, aztán egyre többet piált és a Szipirtyónál kötött ki. Májat sose kérjen, főleg szerdán ne, mert akkor mindig másnapos a hétvégétől és a tűzhelyen felejti a májat. Nem fogsor kell hozzá, hanem láncfűrész.  

-          Másnapos szerdán? A hétvégétől?

-          Miért? Hosszú hétvége…   A pacal viszont kiváló, mert annak hosszú fövés kell. Csakúgy, mint a tyúklevesnek, az csütörtökön a legjobb. Igaz, hogy minden szétfő benne, de a lé, az a lé… Pénteken nem érdemes benézni, akkor már megint nagyon részeg és mindent összekutyul.  

-          Inkább a pacalról meséljen.

-          A pacaljuk, az egy álom. Omlós, puha, mégis van tartása. Kicsit csíp, épp amennyire kell, a velő még jobban besűríti a szaftját, olyan mint az olvadt márvány, ha szabad ezzel a költői képzavarral élnem.        

-          Nem szabad, mert éhen döglök!

-          Akkor menjen. Mostanra lesz kész a tányérhús. Velős csonttal, fartőből sok zöldséggel. Remegős, illatos. Tihamér mindig maga reszeli hozzá a tormát is. Van, aki Budáról jár át a tányérhús miatt. Bár, az szerintem nem normális. Általában az is hamar elfogy, nem nagy hely a Szipirtyó.

-          Ezt csak most mondja? Marha!

-          Hé! Most meg hova rohan? Honnan tudtam volna, hogy azt is szereti? Mi vagyok én, jósnő? Csak könyvelek, azt is félállásban…

Az alábbi recept egy nemrég (1957) megjelent szakácskönyvben található, én kissé hozzáigazítottam a saját elképzeléseimhez.

Hozzávalók:

1 kg liszt

20 dkg margarin

2 egész tojás + 1 a kenéshez

20+10 dkg trappista sajt

1 dl tejföl

5 dkg élesztő

2-3 dl tej

só ízlés szerint

kis cukor

Az élesztőt felfuttatom 1,5 dl cukros tejben. A lisztet átszitálom, megsózom, összemorzsolom először a margarinnal majd a reszelt sajttal. Beleütöm a tojásokat, beleteszem a tejfölt, majd hozzáöntöm az élesztős tejet. Lágy tésztát dagasztok (ha szükséges teszek tejet még hozzá), amit kiteszek a gyúródeszkára, és konyharuhával letakarva hagyom kelni. Mikor kissé megkelt, kinyújtom, kilencrét hajtom, és tovább kelesztem, ezt összesen háromszor ismétlem meg, így kicsit levegősebb lesz a tészta. Kinyújtom, a felvert tojással megkenem, majd éles késsel, 3-5 milliméter mélyen sűrűn bevagdosom. Nagy, 7-8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatom (az enyémet valami konzervdobozból készítettem anno), a tetejét a maradék reszelt sajttal megszórom, majd a tepsiben még egy fél órát tovább kelesztem.

Közepes hőfokon megsütöm, és learatom a babérokat.

Amint a képen is látható, az enyém „lusta ember módjára” készült, én bizony beletettem az összes sajtot a tésztába. Így sem lett rossz.

A szaggatásnál leesett darabokat kicsit összegyúrom, kerekre nyújtom, és a közepéből kiszúrok még egy pogácsát, a „gyűrűt” pedig úgy hagyom.

Gulyásokhoz, ragukhoz isteni kísérő.

Sokáig gondolkodtam, mi a fenét lehet írni a lapcsánkáról (lepcsánka, tócsni, krumplipósza)? Jó, nem egy zsírosdeszka, de azért nem is egy flambírozott/souvideált/pácolt dinoszauruszfelsál, hanem egy sima borzacska. Krumpli… sütve…

Aztán eszembe jutott, hogy anno Andrással a blog indulásakor megegyeztünk, hogy enyém a paraszti/népi vonal, úgyhogy most a világ „egyik” legegyszerűbb ételének receptje következik. Ráadásul úgy ahogy egykor otthon a Beregben tanultam – ami köztudottan az ország nem azon tájegysége, ami kifejezetten gazdag lenne  –, ahol gasztronómiailag leragadtak a mocskostészta - paradicsomos töltött káposzta - füstölt csülkös káposztás paszuly vonalnál (recepiék azért jönnek később, mert ha valami finom, az finom, legyen bármely egyszerű:)

Ma (péntek) este 6-kor jön az ukáz: vacsora kell!

Kenyér van? Nincs!

Hús? Minden a fagyóban…

Krumpli? Az maradt a SlambucParty-ról, akkor…

…krumplipucolás, mosás, reszelés – a nagyobbik lyukú reszelőn, mert szeretjük, ha a szélén megégnek a vékony, kiálló szálak (meg reszelje le a sajtreszelőn, akinek 6 anyja van egy utcában:) -, bekeverés:

Fél kiló lereszelt krumplihoz:

• 1 púpos evőkanál liszt
• 1 teáskanál só
• 1 tojás
• 1 kk bors
• 1 kk paprika (ne a süllőcskééből, mert olyan színt csinál, hogy ihaj!)
• 1 gerezd fokhagyma

Ez itt úgy másfél kilónyi cucc:

Csakis kézzel homogenizáljuk:

Egy nagyobb evőkanállal öklömnyi darabokat szaggatunk, majd kábé ujjnyi forró olajban fél centi vastag placsnikat csinálunk belőle:

Mindkét oldalát aranybarnára sütjük:

Közben az alapanyagot kutyulgatjuk, mert a krumpli biza' levet ereszt...:

Szalvétán leszedáljuk:

Hogy ne tűnjünk akkora parasztnak, mint amilyenek vagyunk, Feind Péter féle muscat ottonelt és Gere Tamás féle villányi kékfrankost fogyasztunk hozzá:

Eggs'

Ja! 0-nál nagyobb számosságú fiatalkorú jelenléte esetén számítson rá mindenki, hogy a palacsintához hasonlóan a sütés intenzitásával egyenes arányban tűnik el a tányérról a produktum!

Aki meg elég mazoPista ahhoz, hogy tényleg lereszeli a kolompért az aprólukú sajtreszelőn, az nyugodtan használhatja rántott akármikhez bundának, a liszt-tojás-zsemlemorzsa szentháromság helyett...

A lepcsánka létezik előre gyártva is. Az újítás Debrecenhez kötődik. A Mester8 vendéglőben készítik többféle ízesítésben, de az alap a fokhagymás. A lepcsánkát elősütik, majd lefagyasztják. A kimelegítése történhet mikróban, de tárcsán is. Ha van otthon ilyen a fagyasztóban, viszonylag könnyen aktiválható.

A sokféleség nemcsak az ízesítésben jelentkezik, dicséretes, hogy a hagyományos, lisztes változat mellett készül gluténmentes is. Itt sem kell valami szörnyű dologra gondolni, mindössze arra, hogy hajdinaliszttel készül.

A Mester8-ban sokféle étel köreteként is kínálják. Folyik a kísérletezés, vannak igazi újdonságok is. Ki hallott már olyanról, hogy bikatöke paprikás lepcsánka körettel? Itt összejön a dolog :)) [PO]

Vendégposzt - Anica

A brassói aprópecsenye nem az, amit a legtöbb étteremben elédtolnak szinte főtt húskockák és zsíros krumpli formájában. A brassói aprópecsenye – ha jó - eteti (vagy ahogy Nádudvaron mondják: éteti) magát.
Az elsőnél felhívtam anyámat és szégyenkezve kérdeztem tőle, kell-e alá hagyma. Nem nevetett ki, pedig már akkor is tudtam főzni, de valahogy brassói még sosem került a fakanalam alá, és elbizonytalanodtam. Azóta sokszor megfőztem, megunni nem tudjuk, ha ez a feldobás ebédötletként, a két fiú mindig lelkesen rábólint.
Állítólag az eredeti brassói marhából készül, egyszer rápróbáltam, de türelmem nem volt hozzá, hogy legközelebb is abból csináljam, és nekem a marhahús íze is túl markáns, vagy csak a megszokotthoz ragaszkodom.
Füstöltszalonna-kockákat zsíron kisütök,

tarját csíkozok fel és a zsiradékon, fokhagymával fehéredésig sütöm, sóval-borssal ízesítem, majd fedő alatt puhára főzöm.

Amikor majdnem puha, még jó sok fokhagymával megkínálom, és ha a levét elfőtte, pirosra sütöm, a közben visszarakott füstötszalonna kockákkal együtt. Ha zöldborsóval kívánjuk meg, én közvetlenül az étel elkészülte előtt teszem hozzá a konzervborsót, mert az, ugye, széttrancsírozódik hamar, ha sokáig tologatom a sülőfélben lévő hússal. Igazi borsó természetesen a fővési szakaszban megy bele, hogy megpuhuljon a hússal együtt.

 A krumpli hozzá szigorúan hasábburgonya, esetleg kockára vágott, előfőzött, majd megsütött krumpli, de az én családom férfitagjai hasábosok.

Anyukám ugyanígy csinálja, szép kis csinos, pirosra sütött csíkok, pecsenye formájában, csak ő gyakran tepsibe teszi a húst és fólia alatt puhítja-pirítja.
Nos, a brassói egyszerű, ha kicsit gonosz akarnék lenni, azt mondanám férfilelkületű kaja. Fekete-fehér, igen-nem, kevés alapanyag, semmi váratlan tényező, kiszámítható, biztonságos, ha gyorsan kell összedobni, feljebb csavarunk a lángon.
Vannak elvetemültek, akik hagymát tesznek alá, még perverzebbek, akik mindenféle mediterrán étkeket próbálnak gyártani belőle, paradicsommal-paprikával, szerintem az már egy másik étel. Ami egyszerű, azt ne bonyolítsuk túl, ez esetben a brassóiban sosem fogunk csalódni :).

Szeretem a körözöttet. Így előbb volt saját változatom, mint ősz hajszálam. Később szerettem paprikába tölteni. Akkor már ilyen lett:

Mit tegyünk, ha hirtelen beesik a szomszéd, vagy egy baráti házaspár?

Ugyebár szívesen látjuk őket (ha nem ez az eset, akkor ez a poszt nem neked szól), de mivel teljesen váratlan a felbukkanásuk, nem is vagyunk rá felkészülve.

Az elején csak beszélgetünk, különféle italokkal kínáljuk őket, de elérkezik a pillanat, amikor úgy érezzük: "Ezek soha nem mennek el!". Na jó, nem ilyen durván, de valljuk be, nincs akiben ez nem fordult még meg. Mit tegyünk, hogy ezt a kellemetlen élményt is örömmé formáljuk?

Azt nem tudom, ti mit tesztek, de mi elkezdjuk etetni a vendéget. Ez olyan "magyarosch" :)

Vendégposzt - Mitzi

Gondolataim az utóbbi időben a kímélő ételek körül forognak. Sajnos, szinte minden ételnek magas a zsírtartalma, nem lehet egy jó sajtot vagy sonkát enni, vajról, tejszínről csak álmodozom. De miért ne lehetne egy diéta finom? Untam már a gyenge csirkelevest, párolt pulykamellet, a csirkemellet minden formában. Jöjjön végre valami olyasmi, amit szeretek és mégsem fog megártani.

A C. hiper halrészlegén, ahol törzsvendég vagyok, szép lazacfilét láttam. Jó, jó, tudom, a lazac tömegtermelt, nem norvég vagy a kanadai vizekből való vadlazac, de minimális anyagismerettel látja az ember, ha friss, a széle nem zsíros, fényes, nem matt, üde lazacszínű (meg is szagolhatjuk) – és akkor jöhet!

Egy szép filét kettévágtam, áttapogattam rejtett nagy szálkák után (ezek persze mindig rejtőznek benne, de ügyes csipeszem van). Enyhén sóztam és citromlével meghintettem.

Megtisztítottam egy marék apró újburgonyát, néhány szál zsenge sárgarépát és Andrass-tól ihletet kapva félig megpároltam egy csomag zöldspárgát.

Kiterítettem egy jó nagy darab sütőpapírt, a közepére tettem egy fél kanál vajat (magamnak csak egy morzsányit), erre ment a lazac. Kétoldalt sorakoztak a nyers újkrumpik és sárgarépák, valamint a zöldspárgák. A tetejére pici színes borsot tekertem. Rákerült még egy adag zöldfűszeres fűszervaj és egy ág kapor.

A sütőpapírból csomagocskát hajtogattam és tűzőgéppel összetűztem, hogy teljesen zárt legyen, de legyen hely a keletkező gőznek. Minden adagot külön-külön összeállítottam, becsomagoltam (így lehetőség nyílik egyéni ízlések figyelembevételére is) és egy nagyobb tepsibe tettem.

Az étel francia neve: salmon en papillote, azaz lazac pergamentpapírban. Manapság a sütőpapír a legalkalmasabb az egy adagnyi halcsomag beburkolására, érdekes módon az alufóliában nem annyira finom.

180 fokon sütöttem kb. 1 óra hosszat, mivel kiadós méretűek voltak a halfilék. Mivel az én majdnem nagykorú csodasütőm már csak légkeverést tud, azon sütöttem. (A többi funkció mindig kivágja a biztosítékot – szerelő 5x járt kint nála, de többször nem fog – inkább mindent légkeverünk.)

A végeredmény vajpuha, omlós lazac, a zöldségektől extra zamattal. A halsütés mindig lutri, vagy nyers a közepe, vagy túl van sütve és kiszárad – hát ezzel az elkészítési móddal mindezek a hibák kiküszöbölhetők. 

Annyira ízlett a borítékolt lazac, hogy másnap megcsináltam ugyanilyen módon tengeri süllővel is.

Történt reggel, hogy kisleányom bejelentkezett estére régesrégi barátnőivel. Gyors felülvizsgálat a feneketlen mélyhűtőben több csirkemellet és egy adag szép oldalast eredményezett, de addig nem vettem ki, amíg visszaigazolta a lyány, hogy tényleg jönnek és négyen. Ugyan ajánlkozott, hogy bevásárol húsokat, mert sütögetni szeretne, de (nem úgy, mint Hagymánál) friss diplomás ne erre költse a piciny keresetét és a hely is kellett a fagyasztóban. Kitettem hát kiolvadni 80 dkg csirkemellet és 2 kg darabolt oldalast.

A hús tehát biztos, most már csak egy jó szószt kell kreálni. Évente minimum 15-ször csinálok BBQ szószt, még sohasem volt kétszer azonos. Most is első utam a kertbe vezetett, mi a friss füszer, ami begyűjthető. Tavasz végén már nem szoktam panaszkodni:

• hosszú levelű kakukkfű
• rozmaring
• bazsalikom
• oregano (sok)
• citromfű
• zsálya
• új fokhagyma
• snidling
• petrezselyem
• zellerlevél

És egy kis csavar a dolgokban: pár szem piszke/egres/pöszméte és kis ribizli. A BBQ szószban muszáj savanyúnak is lennie, hogy a húst lágyítsa. Kell még sok hagyma, 2-3 zöldpaprika, 3-4 paradicsom (vagy püré vagy saját paradicsomlé) és egy kis üveg Zakuszka 2008-ból. Ez utóbbi nem félreírás! Megfogta a szemem a kamrában és beleképzeltem a padlizsános/pritaminos finomságot a szószba és gondolám, hogy az jó. Elővettem még egy kis balzsamecetet, oliva olajat, sót, veresbort - fínomat és a mézes üveget is. Cukor vagy méz nélkül nincs is BBQ szósz, főzés meg nincs veresbor nélkül. Jó, jó, esetleg serrel is lehet, ez étel és hangulat függvénye.

Először is egy megfelelő méretű fazékba kb 3/4 deciliter olivaolajat öntottem. Megtisztítottam a hagymát, zöldpaprikát és a késes mixerben összeaprítottam.

 Amíg a hagymát pároltam, letisztítottam a fűszereket. Beledobtam a mixerbe a fokhagymácskákat (még csak ilyen pici volt, de remélem megnő nagyobbra is), a ribizlit, egrest, kakukkfüvet. Felaprítottam az oreganót, zsályát és a többi fűszernövényt. Azok is a mixerben végezték.

Ezt a fűszerkeveréket bezúdítottam a már kicsit karamellizálódott hagymába. Utána öntöttem a zakuszkát és egy decinyi veresbort is - ökör iszik magában :). Ekkor lehet sózni, cukrozni izlés szerint.

A paradicsom kellett a salátába, és ezért feleségem közben lenyúlta, így ahelyett most saját eltett paradicsomlét öntöttem bel fél liternyit. Hagytam szépen rotyogni vagy egy órát (tovább is lehet főzni, ha krémesre szánjuk a szószt).

Becsomagoltam egy kiló megmosott újkrumplit alufóliába, kettészeltem a csirkemell filéket, besóztam a húsokat. A hagymákról a laza burkot leszedtem és keresztbe félbevágtam őket. A vágási felületre kicsi szójaszószt cseppentettem, ami szépen beszivódik a hagymalemezek közé (lásd kapilláris hatás). A szószt készre jelentettem magamban, és elkezdtem a húsok kenegetését. A csirkemellekre szórtam egy kis majorannát is, és az egészet egymásra pakoltam, hogy jól átjárják az ízek.

Az egészet letakartam konyharuhával, és pihentettem vagy egy órát. Addíg leslagoztam a teraszt, elövettem a NAGY faszenest és megtöltöttem a begyújtó kéményt az előző grillezéskor eloltott faszénnel. Ez könnyebben gyullad, mint a friss szén, mert hamu van rajta (emlékszik még valaki Öveges professzor kísérletére a kockacukorral, ahol a hamuba mártott cukrot könnyen meggyújtota egy szál gyufával?). Persze utántöltöttem a kéményt friss szénnel is. Meggyújtottam a szenet és eloltottam a kutyát aki ott lábatlankodott :)

Szép parázs alakult ki 20 perc alatt, amit beleborítottam a grill egyik oldalába. Megtoppoltam további faszénnel, amit már lapáttal kellett beleszórnom, mert a teraszmosás eredményeképpen a szeneszacskó persze átázott és szétment! Az oldalast két letakart alufólia tálcába tettem és a krumplik társaságában a tűzre raktam, ami szép lassan parázslott csak. Feltettem a grill tetejét is, mert most csak alacsonyabb hő kell az oldalasnak. Ezt a fázis sokszor a sütőben végzem, kár a jó faszénért, de ebben a kánikulában a sütőt begyújtása palotaforradalomhoz vezetett volna. Imígyen párolódik az anyámnak szánt adag:

 Beállt az este, megjöttek a lányok. Elkészült az oldalas és a krumpli, itt az ideje közvetlenül a rácsra tenni. Van még mellette hely, oda a hagyma ment vágott felületével felfelé. A rajtahagyott hagymahéj megakadályozza a hagyma értékes lemezeinek megégését.

Amig a lányok az oldalas csontjairól szopogatták az utolsó szem húsokat is, gyorsan megsütöttem a csirkemell szeleteket is:

 A krumplihoz az általam készített vajat és snidlinges tejfölt ettünk, a paradicsomsaláta mellé még volt a kertből egy szép nagy fejessaláta - éppen megindulva a felmagzás felé.

A szószból természetesen maradt egy fél literes befőttesüvegnyi, amit a mikróban - a kupakját rátéve, de nem rászorítva - felforraltam és gyorsan lezártam. Dunsztolni nem szoktam, ez a mikrós megoldás teljesen sterilizál. Általában több szósz marad, de ez most sűrűbb lett a szokottnál.

Nagyon jól jön egy gyors BBQ-hoz később!

Vendégposzt - Babette

Van nálunk egy alapétel. Rakott akárminek hívjuk. Az akármi lehet egyenlő bármilyen zöldséggel, ami van otthon. No, borsót még nem próbáltam. Nem mondok ezzel újat, el sem tudom képzelni, hogy létezne ember, aki ne evett volna még ilyet.

Úgy indul, hogy rizst főzök. Természetesen mikróban, optimalizálva a folyamatot.(Ezeket a szavakat PO kedvéért írom bele). A technológia a szokásos, egy pohár rizs, két pohár víz, csipet só. Mivel a mikróm is hisztis nő, mint a sütőm, ki tudja, mennyi ideig csinálom, de első körben tíz perccel indítok. Nem, nem tudom, milyen fokozaton. Nem, nem tudom állítani a fokozatot. (Nem tud valaki hozzá egy használati utasítást? A lomisnál azt nem adtak hozzá.) Én nem szeretem a pergős rizst, úgyhogy igyekszem cucogósra csinálni. Most ebben segíteni fog más összetevő is, de arról mindjárt beszélek. 

A második a húsféle, ehhez hagymát párolok/pirítok pici sóval. Ha van itthon, vagy szezonja van, akkor teszek bele apróra vágott paprikát és paradicsomot. Borssal, rozmaringgal szórom meg. A paprikát és paradicsomot nem párolom szét! Ráteszem a darált húst, ami kedvem szerint a (máshol nem használt) csirkemell lenne (pulykát nem szeretem), de az emberem szerint az úgy izé, én meg beadom a derekam, úgyis ő eszi meg a 80 százalékát, így kerül bele marha vagy disznó vagy vegyesen, ami van itthon. Ezt fehéredésig főzöm mindössze, ha kell, felöntöm vízzel, hogy szaftja legyen. Na ez fogja szaftosítani a rizst. Eddig állandó a történet, kikenem a tepsit, belesimítom a rizst, rá a húst a szafttal együtt. Innen változik, én imádom a kelbimbót, kelkáposztát, az ember meg a zöldbabot, de a fagyasztóban csak tavalyi padlizsán volt. Bármelyiket meg kell párolni, én ezt a fagyott padlizsán sóval és borssal megszórva bevágtam a mikróba. Amikor megpuhult, ráterítettem a húsra. Beborítom rengeteg tejföllel. Mondom rengeteg. Meg is sózom, mert a rizst és a húst általában alulsózom, nem tudom, miért.

A tetejére sajt jön, nekem csak kecskesajt van itthon, abból választottam egy érettet, ráreszeltem. Hisztis sütőtől függően fél és egy óra alatt melegszik össze. Szombatra csináltam, a kép ma készült.

Ráadásként, mert volt itthon zöldség, salsa került hozzá:

paprika, paradicsom, uborka apró (mondom apró) kockákra vágva, chili apróra vágva, megsózva, megborsozva,két evőkanál olívaolajjal meglocsolva.

Nem, ne tegyétek a mélyhűtőbe, hogy gyorsabban hűljön, mert akkor csak másnap tudtok a rakott akármihez enni belőle. 

Másik ráadás a puncskrémes piskóta. Fényképe.

Legközelebb egy volt főnökömről elnevezett ételről fogok mesélni nektek.

Vendégposzt - Süllőcske

 Blogtalálkozóra  mit is vihetnék szűkebb hazámban kapott „halügyminiszter”  becenevem tudatában. Hal legyen, de ne nézzen félelmetesen  Remy szeme közé, ne legyen tűpárna, Főnököm nyugodtan falatozzon belőle.  Ne legyen kihűlt, olajban úszó panírja, nyúlós bőre, égett részei, zsíros hasaalja.  Szép legyen, vidám, és könnyű. Ízes, tartalmas, de nem kiütős. Blogtalira való névjegykártyám.
Ezt a kártyát kevertük PO barátommal, fotóhiány miatt otthon rekonstruáltam a debreceni készítést.
    Éjjel füstöltünk hordozható, német típusú, igen gazdaságos, kényelmes forrófüstölőmben.Denszeszes Bunsen-égőkkel megy, doboza aljába kerül a  fűszerekkel kevert faforgácskeverékem. Tölgy, bükk, éger van benne, ezenkívül boróka, szegfűbors, koriander.

Ezt igen jónak tapasztaltam halakhoz, különösen, ha kaporral esszük a halat. De lehet sokféle füstölőanyag, a puszta éger is kiváló.
 A váradi pisztrángokat, egy tengeri pisztrángfilét, egy királydurbincsot indulás előtt besóztam, mégpedig szárazon. Sokan ajánlják az 5-10 százalékos sólét de higgyétek el, jobb a száraz sózás. A vastaghúsra többet szórjunk.
A hűtőtáskában szépen elvoltak az úton, este bekerültek a csepegtető tálca fölé, a dupla rácsra.
Lángot alá,15-20 perc, kész.  Pihentetés, kihűtés, jöhet a bontás. A  háton bevágott kabát egy mozdulattal lejön, feltárul a gyönyörű pisztránghús.

Tudjátok, mi a titka az ilyesféle ételnek?  Finoman kell csinálni, könnyű kézzel, borotvaéles késsel, mint egy japán szusiséf. A halat tisztelettel kezelve, nem törve, zúzva, különben fáradt ízű massza lesz belőle, nem szaftos halsali.
Szóval, bontjuk,”lapozzuk”, kikapkodjuk az izomlamellák közül a pisztráng egyszerű szálkáit, a tiszta húsgerezdeket  tálba tesszük.Egy kimagozott fürtös uborkát csíkokra, majd finom kockákra vágunk. Hámozott, jó ízű paradicsomot , egy kisebb, ifjú lilahagymát (legjobb a zsenge salotta), egy sült kaliforniait  szintén  összevágunk.

Na most a kapor. Az nemesít.  Nemes anyagot igazol, igen ez csucsu, mondja. De kaporral takarózni egy hamis ételnek se lehet, mert lelepleződik. A kapor, az minőségellenőr, turbó.
Tehát belevágjuk az illatos szálakat, keverünk. De nem ám bicepszből, sztárséf módra, hanem két evőpálcikával, szelíden, óvatosan. És kész.

Most már csak az a kérdés, hogyan lehet ezt megenni. 1Kutyánál  Imre remek tönkölykenyerére kentük, de jó fehérkenyéren, bagetten, ez esetben pirítjuk, vajazzuk az alátétet.

Ezután számításba jöhet az arab kenyérbe töltés,

még izgalmasabb a tépett kenyérdarabbal, tálból való kicsípés, én ez utóbbit díjazom. Ilyenkor középre tesszük a tálat, és mindenki  keze ügyébe 2-3 arab, vagy indiai kenyeret teszünk.

Így egész este elvan a társaság, jól is lakik, aki akar. Ízelítőnek is jó, de ha elkészül, inkább mennyiséget  készítsünk, meg nem fog maradni, nagyon kívánja az ember.
Végezetül: Ebben az ételben látszólag nincs semmi különleges, egyszerű tételekre épül, gerince a szaftos, forrón füstölt hal, a zöldségek frissítő szerepben vannak, el is hagyható némelyik. A paprika szerintem nagyon fontos, a kaprot  pedig könyörgöm, védjük meg, ne engedjük  el, az étel tetejére szórjunk még plusz szálakat is!

Vendégposzt - Anica

Nos, lehet, unjátok az édességet – be kell valljam, én is szívesen olvasnék végre eg jó hagymásrostélyosról! – de ahol gyerek van, meg elég gyakran beesik egy barát, vagy két unokatesó, ott muszáj mindig valami gyorsat, könnyűt összeütni, ha még kér a nép…

Piskótatekercs mindig bejön, én ki nem állom a vajaskrémeket és azért egy lekvár közel sem olyan cukros-édes-ragacsos, mint egy anyóspajtás-féle vajkrém, úgyhogy azt a verziót be sem szoktam ajánlani a gyerkőcöknek, automatikusan nyúlok lekvárosüvegért. Eddig reklamáció nem érkezett.

Piskótatekercset gáztepsiben sütök, 6 tojásból, nekem ez az adag vált be, van benne anyag, de még egyszerűen feltekerhető roláddá.

A piskótasütésben legalább annyi iskola létezik, mint a pásztorételekben, ki-ki a maga verziójára esküszik, csak a kolleganőim között végzett felmérés alapján legalább négyféle módon sütik, sütjük a piskótát.

Az enyém a következő (nem szentírás, nem megkérdőjelezhetetlen, de az enyém, nem engedek belőle.):

A tojásokat egyenként felütöm (csak egyszer, egyetlen alkalommal zuttyintson bele az ember lánya nagy lelkesedéssel egy romlottat ötödiknek, egy életre megtanulja!!), fehérjét sárgájától elválasztva, külön egy-egy mély tálba. Ahány tojás, annyi kanál cukrot adok a sárgájához és addig keverem, amíg már nem ropog a cukor és jó sűrű sárga masszát kapok. Ha ez megvan, ugyanannyi kanál lisztet keverek bele, mint amennyi cukrot és ezzel tovább, szép sima állagúra összedolgozom. Ha készen van, félretolom, enni nem kér, semmi baja nincs a várakozástól.

A fehérjéket csipet sóval kemény habbá verem. Anyukám azt tanította, csak egy irányba, hogy össze ne essen, majd ha már a tálat fejjel lefelé fordítva a hab nem esik ki, illetve a habverőt kihúzva belőle, szép kúp alakú lesz a hab, akkor van készen.

Na, a környezetemben lévő háziasszonyok között az eddigiek után már fellángolnak a viták: van, aki a cukrot a fehérjébe teszi, úgy veri a habot. Akad, aki együtt veri fel a tojásnak a fehérjét és sárgáját is. Az érdekes az, hogy minden tábor képviselőjének süteményét kóstoltam már és mind remek volt. Mégis mindannyian úgy védjük a magunk igazát, mintha az életünk múlna rajta.

No, mindegy, hab felverve, sárgája kikavarva, elegyítjük a két masszát. Igen ám, de mit mihez? Ha a sárgáját a fehérjéhez, lenyomja a habot, legalábbis én így gondolom, úgyhogy maradok az anyámtól tanult módszernél: fehérjét keverem óvatosan a sárgájához, lehetőség szerint határozott, de gyengéd mozdulatokkal, óvatosan, hogy ne törjön a hab, ha már a robotomat kinyiffantottam, a kézi habverő használata közben meg majd’ leszakadt a kezem.

A sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm óvatosan a masszát, tetejét kicsit elsimítom, hogy szép egyenletes legyen, majd betolom az előmelegített sütőbe és húsz percig nem nyitom ki, ha a fene fenét eszik, akkor sem. Persze, mondhatná bárki, hogy mivel a nagy tepsiben elterül a tésztamassza, nincs jelentősége, összeesik-e vagy sem, mert talán módja sincs rá, meg úgyis feltekerjük. De ne addig az! Ha már sütünk, süssünk, ne pacsmagoljunk!

Húsz perc után elkezdem nézegetni, elkészült-e tészta, a klasszikus tűpróbával. Van, hogy ilyenkor szentségelek, mert a sütőm nem tökéletes, rakhattam én cserepet az aljába egy tetőre eleget is, ha meghülyül, hát süt alulról, nem pirít felülről. Toporzékolhatnék miatta, de inkább megtanultam villámgyorsan dönteni, mikor érkezett el a lélektani pillanat a tűzhely villámgyors elzárására. Mára nagyrészt megbarátkoztunk egymás tempójával, a sütő meg én. Bár néha történnek balesetek, de ezekről most nem szólnék, inkább hallgatnék mindörökké. Bár ahogy most megnéztem a fotót, látszik, hogy ennek sem sületlen az alja, de a borsodi bányaipar még nem éledne újjá tőle. Viszont legalább mindenki hozzá tud szólni a témához, még az is, aki inkább leharapná a nyelvét, mint hogy jót mondjon.

A kész piskótatészta aljáról lerántom a sütőpapírt és egy tiszta konyharuhára rakva, azzal együtt feltekerem, hagyom hűlni, így szép engedelmesen felveszi a klasszikus piskótatekercs-formát.

Amikor kihűlt, széthajtogatom – mivel konyharuhástól biztosan izgalmas íze lenne, de csak nem célszerű bennehagyni – és megtöltöm. Ami a képen van, azt pár hónapja csináltam, (ma csak elsősegélyként előkaptam a fotót) narancsmarmeládot tettem bele, imádom.

Igaz, elárultam már, hogy eleinte bizony megríkatott jópár piskótasütés, aztán megtanultam, hogy jó alapanyag, jókedv és türelem kell ahhoz, hogy sikerüljön. Persze, megvan a dolog technikája is, de az tanulható. A három főelem közül ha egy hiányzik, megette a fene, szalonnás lesz, benyersül a közepe, meg ki tudja, még mi mindent lehet vele elkövetni.

Ha kipihenjük az elmúlt időszak sok édesség-posztját, hozok egy olyan piskótát, amit egész biztosan szeretni fogtok és van benne egy kis csavar. De addig is: stipi-stopi, legközelebb brassóit csinálok!

És most egy reprezentatív felmérés: ki hogyan süti a piskótát??

Vendégposzt - Anica

A cím kapásból nem igaz: nálunk bukta lekváros, a tájjellegű beszéd ízes. Aki nem hiszi, gondoljon PO-ra, Kutyára és akkor még Darót nem is hallottátok, akiről azért tudom, hogy ízesen beszél, mert földim, ezért megelőlegezem neki a bizalmat, hogy szép, ÍZES thé-ket mond.

A bukta viszont lekváros. Lehetőség szerint azzal a szép bordó, Beni által gyakran emlegetett „hitlerszalonnával”, aminek olyan utánozhatatlanul édes-savanykás íze van és prímán bírja a sütést.

A kisfiam délben szabadult - most két és fél hónapig szabadlábon van -, én pénteken szintén félnapos vagyok, úgyhogy félúton a munkahely és az iskola között találkoztunk és hazasétáltunk. A hozzávalók megvoltak, tulajdonképpen előző estére terveztem az akciót, de ember tervez…

Elővettem azt a szakácskönyvet, amit nagyon szeretek és amibe már jópár étel neve mellett vannak mindenféle irkafirkák ( jó!; nagyon finom!; finom, de duplázni kell a tészta adagját!; valami el van írva benne stb.), mert az egyetlen, aminél lecsekkolom, nem csinálok-e hülyeséget, az a tészta, sütemény. Jó lenne egy ilyen szakácskönyv az Élethez is, bár pontosan recept szerint úgysem menne, a kézzel odaírt megjegyzéseket meg úgyis átugranám..:-)

Nos, jöjjön a bukta (nem, nem az, hogy „hahó, Főnök, itt vagyunk!”, hanem az édesség).

Egy kevés langyos tejbe (sacckábé egy deci) minimális porcukrot tettem, 2  deka élesztőt morzsoltam bele, és megszórtam a tetejét egy csipetnyi liszttel, majd letakarva meleg helyre tettem, futni. Lábdobogást nem hallottam, de szép habosra felfutott.

Fél kiló langyos lisztet szitáltam a kedvenc, agyonhasznált műanyagtálamban, ami egy egykori tupper-kelesztőtál alja volt, na az ő módszerükkel soha nem használtam. Sima, normális, szabálykövető hagyományos dagasztásra-kelesztésre termett tál, kelttésztát mindig ebben készítek. A kelttészta az egyik kedvencem. Nem tudom, mikor tanultam meg és hogyan, de lehet, hogy előző életemben pék voltam, mert mintha ösztönösen tudnám, szemben mondjuk a piskótával, amit eleinte gyakran sírásig menően elrontottam.

A lisztet két részletben tettem a tálba, mert valahol, egy „szakirodalomban” azt olvastam, a só és az élesztő ne érintkezzen egymással. Biztosan van magyarázat, én nem kutattam, de olyan kis apróság, ami betartható és hát, ugye sosem lehet tudni, nem ettől lesz-e jó a dolog a végén.

A lisztbe öntöttem a megkelt élesztőt, beletettem 1 tojást, kb. 6 deka felolvasztott vajat, 3 kanál porcukrot és kevés tejet, éppen annyit, hogy jó rugalmas tésztát kapjak, ami gyúrás végére minden anyagot felszed a tálból. Alaposan kidolgoztam a tésztát, hiszen a kelttésztáknál a jó hőmérsékletű alapanyagok mellett ez a másik rizikófaktor. Ha nincs az erő és a lelkesedés belerakva, nincs tészta. Megpüfölöm, mintha leüthetném rajta az aznapi stresszt és gyurmázok ezerrel, Süllőcske büszkén vállalna be szobrászinasnak, bár félek, ez a fogalom náluk nem létezik, így maradok lelkes amatőr.

Ablakpárkányba tettem letakarva, szépen megkelt kétszeresére: a napsugarak átmelegítették és dolgoztatták a kis élesztőgombákat.

Félujjnyira elnyújtottam a tésztát, derelyemetszővel téglalapokat vágtam belőle, negyedóráig még hagytam kelni, majd kevés lekvárt a kis téglalapokra rakva töltöttkáposzta-szerűen összecsomagoltam őket, először a két oldalt behajtva, majd alulról, aztán felülről ráhajtva a tésztát és végül jó alaposan a deszkáhozlapítva az aljukat, hogy minél kevesebb nyíljon szét sütés közben. Persze, így is volt olyan, ami nem bírta a kiképzést, de szerintem az élvezeti értékén nem ront, ha kicsit szabálytalan is némelyiknek az alakja.

Kevés olvasztott zsírt és egy tojást összekevertem, ebbe mártogattam a bukták tetejét, tepsibe zsírpapírra sorakoztattam a tésztát és két adagban, előmelegített sütőben megsütöttem. Az első adag kicsit hókább lett, nem akartam megégetni az alját, így óvatoskodtam, de a második csapat: patent.

Az én buktáim aprók, ebből a mennyiségnyi tésztából 26 sikeredett, meg egy kisgömböc.

Nem vagyok mindentporcukorralmegszórós, úgyhogy a családra bíztam, mindenki döntse el maga, hogyan kéri. Amúgy mindegy volt, befalták ami előttük volt, akár volt rajta cukor, akár nem.

A többi tesztelése ma este egy munkamegbeszélésen, szerintem nem kell visszahoznom, vagy titokban hazafelé megetetnem valami kóbor macskával.

Közben megnéztem a Napsütötte Toszkánát, gyönyörű keserédes film, mesés tájakkal, ínycsiklandó ételekkel, és a többivel, amiről nem akarok beszélni, kérem, kapcsolja ki a kamerát!...:DDD

Ezzel a poszttal még adós vagyok Mitzinek, bár útleírásokban nem vagyok jártas:

Munka ügyben Rétságon jártam a közelmúltban. Évekig abban a hiszemben éltem, hogy a Rétság egy tájegység, de kiderült, hogy egy kis város Váctól északra.
A városkából gyakorlatilag semmit sem láttam - munkám a városok kívülre vitt, viszont enni mindíg kell.
Barátom szerint van itt a közelben egy Art étterem, próbáljuk meg azt (nem, ez itt nem a reklám helye!).
A hely Bánk, a bánki tó partján a Tó Hotel és Étteremben van .

Ez egy jónevű wellness hotel, amely egy roppant elegáns és modern éttermet is üzemeltet. Kicsit meglepő a domborított vakolat, de az első benyomás kellemes.

A terítés elegáns, nem kevésbé a terem hangulata.

Persze Május még nem igazán a nyaralás ideje, talán ennek tudható be, hogy egyetlen vendég sincs egy hétfő déli 12 órakor.
Az étlap ennek ellenére gazdag, de semmi olyan nincs, ami kulináris kiváncsiságunkat felcsigázná, így a választás egy mátrai borzas szeletre

és egy sztrapacskára korlátozódott.

Az ételekről jót vagy semmit, vagyis most nem írok róla.

UPDATE (2012.07.19):

Adtunk egy második esélyt is az étteremnek. Ez alkalommal a parkoló dugig volt, a medence és a tó szintúgy. Sajnos képet nem készítettem, de ketten is "Harcsatekecs gombapaprikás csuszával"-t választottunk.

Amikor kihozták, kicsit meglepődtem, mert valamiért rókagomba paprikásra emlékeztem, és semmi rókagomba illatot nem éreztem. Alaposabban megnézve az ételt gombát sem nagyon találtam a tömbbé összefőtt csuszatésztára kent paprikás szaftban, ami viszont jó ízű volt. A "harcsatekercs" három feltekert harcsaszeletet nyárson grillezve jelentette. Sajnos ez is túl kis láng felett készült, így teljesen kiszáradt.

Hamár ott voltunk, egy kicsit körülnéztem a belső oldalán is a szállónak. Első tekintetem egy ismerős figurára esett:

Louis Armstrong személyesen fújta a kertben.
A faluban minden évben jazz fesztivált rendeznek valamikor nyár közepén ( idén junius 20-22  ), és a szobor is ennek jegyében került elhelyezésre a belső kertben (gondolom).
A hátsó kert a bánki tóhoz vezet, ahol a kép tanúsága szerint halak is akadnak.

A tó túloldalán egy színpad van a víz felett, és a nézőtér a domboldal! Persze a hotel kerttervezője nem hagyta ki a kerti tó beépítését sem, ami a 20 méterre lévő nagy tó mellett elég indokolatlannak tűnik.

........ A kis képgaléria ismét a nagyszerű trombitással búcsúzik.

A falu elég gazdagnak tűnik, a házak szépen rendbehozva, kipucolva vigyázzák a virágos utcát.

Élmény volt látni ezt a kis gyöngyszemet a tó mellett.

Marcsi helyett irom, ő nem posztol. Anica aggódott, hogy mely képeit fogom Marcsinak feltenni - csakazértis én válogattam!

Kis képek, de klikkelve nagy ablalok lesznek.

	Imre Apó kétkedik. Na most akkor ez a pogácsa ehető?
	A házigazdának valami nagyon nem tetszik ...
	PO a zenész felkészül az előadásra. Meg kell azt a szemüveget tisztítani, hogy lásson is!
	A csapos meg csak lazsál, szegény Enikőnek kell dolgozni. Mindig sejtettem, de most itt a bizonyíték!
	Valahogy vendéglátónk sem volt 1kutya - figyeld ezt a tekintetet!
	Úgy-e milyen jó volt megviccelni az egész blogot? Most viszont már tudjuk, hogy Remy-t sem kell a szomszédba küldeni egy kis örömért (pláne, hogy nem is Krisztinának hívják!)
	A főnöknek tetszik a buli, csak mosolyog ki a fejibül!
	APU!!! Csendesebben légyszi! Nem tudok aludni ...
	Mindjárt kellemesebb a hangulat, ha PO mester elkezd zenélni! Igazi esti hangulatot varázsolt körénk.
	Bár Anahita sem szokot kommentelgetni, azért láthatóan szórakoztatja a sok dilis blogger ....
	Süllőcske meg igencsak büszkén mutatja be Anahitát a közönségnek (csak ő szegény lemaradt a képről ...)
	Zenészünk nem pihen, pedig már fáradt lehet.
	Nem is rossz ez a slambuc, gondolja Süllőcske a harmadik tányér közben. Vagy csak a második? Nekem ekkor más sokadik volt a phröccs.
	Mintha valaki jót kommentelt volna? Nagyon örültek neki a lányok!
	És végül csak sikerült Süllőcskének a bicskafesztivált megrendezni, bár kicsit féltünk, amikor akcióba lépett.
	Panaszra meg semmi ok nincs, jók ezek a csodabicsakok!

Utólag is köszönjük 1kutyának a remek ötletet, a lehetőséget és a kedves vendéglátást!

Update!

ÖregSam küldött a lyányoknak szép rózsát. Igazi gavalléros megmozdulás, ritka a mai világban. A fotós virága 10 nap múlva így illatozott:

Van még valami, amit nem tudtok a szombati napról? Na, vajon?

Az megvolt, hogy Mitzi a fényképeszkedés előtt izgatottan mondta Remynek, hogy "te állj előre, mert te vagy a legcsinosabb!"? Szegény Remy, aki nagyon csinibini, tényleg, akárhogy is állt, nem bírta eltakarni a pocakomat :)) Különben Mitzi elismerő szavakkal illette a tökmagos pogácsámat (amit neki dedikáltam) és a tönköly kenyeremet. Meg az, hogy a házigazda felesége késő este finoman figyelmeztette a ház urát, hogy kicsit halkabban - ha az én szomszédom ilyen orgánummal bírna, már házilag is tudnék mérgezett kézigránátokat készíteni. Meg hogy Süllőcske halsalijához éjjel fél kettőkor füstöltük (vagyishogy ő tanított engem füstölni) a cuccokat? És aztán az, hogy én nem is tudtam, hogy Remy és Imre apó ketten egy pár? Ott kellett rádöbbennem, mert valaki rádöbbentett. Azért azt se hittem volna, hogy Andrass matematikus létére szereti az olajszagot. A Volvo imádata közös nevező volt közöttünk - elmeséltük egymásnak, hogy miért is. De azért részemről Subaru 4eva, mert olyanom legalább van.. Anicadrágára viszont haragszom. Tiszta szívemből. De komolyan (vagyok én és mikor komolytalan?). Már hónapokkal előre le akartam rügyezni, hogy hegedüljön nekünk, én meg gitáron elkísérgetem, de a dolog döcögősen haladt. Végül leragadt egy kátyúban. De legközelebb - ugye, lesz legközelebb? - nem leszek ilyen puhány, már ami a meggyőzést illeti. Reszkess, Anica, mer én 1 pitbull terrier vagyok, ha muzsikáról van szó! Tehát még mindig haragudok, de már csak egy kicsit, úgyhogy kezdek egy új bekezdést.

És hogy 1kutya slambuca - ami rendszertanilag közelebb állt a sárréti betyároshoz, meg a tiszavidéki öreglebbencshez - jó vót. Úgy, ahogy van. Én most is megenném.

Nagy publicitást kapott e hasábokon a Blogkocsmás találkozó, és ez így van rendjén. De most tarantínósan megtöröm az idővonalat (félművelt újságírók mondhatnak idősíkot is) és egy jelenetben bemutatom a szombati buli előzményeként azt a vacsorát, amit négyen költöttünk el. Ez a négy ember másnap a többiekkel együtt kanalazta 1kutya slambucát.

Péntek estére vártuk szegedi barátainkat. Na, de mi legyen vacsorára? Azért egy Süllőcskét mégsem várhatok m@ggi halászlékockával, tengeri sütőhalból készült halászlével!? Aztán csak kimódoltam, mi legyen.

Először pék üzemmódban készítettem egy ilyet:

Aztán felszeleteltem:

Utána megkóstoltam és látám, hogy jó. Folytattam. Szarvas kolbászt karikáztam. Juhsajtot kockáztam. Paradicsomot szeleteltem.

Süllőcske és Andi pénteken este annak rendje-módja szerint megérkezett hozzánk. Olyan falatokkal üdvözöltük őket, amit az előbbi cuccokból halmoztunk össze.

Jött a főfogás. Az alap egy hajdinás palacsinta volt, amit így készítettem el. Hozzá spenótból, fokhagymából döngettem egy pesztót a Műtárgyban.

A zúzott spenótot tűzhelyen pároltam, sóztam, majd amikor a levének nagy részét elfőtte, kevertem hozzá egy kis juhtúrót.  Ez a töltelék izgatottan várta az esti vendégeket.

Előző este jött az, ami egy érdekes kísérletnek indult, és bevált! Kis tüzet csiholtam száraz ágakból a kerti tűzrakó helyen. Amikor már csak parázs volt, dobtam rá egy vödörnyi száraz fűrészport. Füstölt, mint a gyárkémény! Aztán tettem fölé egy rácsot, nem sokkal a füstölgő kupac fölé. Erre helyeztem 10 tojást. Pontosan tízet. Egy rozsdamentes tepsivel letakartam. A tepsinél vizes kartonpapírokkal leárnyékoltam a füstös zónát, hogy minél forróbb legyen a hangulat a tojásoknál. Jó egy órán át füstöltem a tojásokat, majd bevittem őket és hűvös helyen várták a másnapi vendégeket.

A másnapi főfogás tehát hajdinás palacsinta volt, spenót töltelékkel, füstölt tojás melléklettel. Ilyen látvány tárult Süllőcske elejbe:

Meg persze mi is ezt eszegettük, jó volt! Ízlett mindenkinek.

Hát, ittunk is, de annak a mocsok vodkagyárnak a nevét le nem írom semmi pénzért, illetve leírnám, de a szponzori díjat még nem utalta át.

Vendégposzt - Anica

Későn kezdődött a nap, ez nálunk hétvégén szokványos. Késői reggeli, estebéd. Szétnéztem a  fagyasztóban és már sokadjára  kezembe akadt A Hal, Amiről Elrettentő Videó Kering és Pfúj!.

Én sem örültem neki, hogy valahonnan odakerült, de úgy gondoltam, ha egyszer eszünk belőle, csak nem halunk bele, másrészt ételt nem szívesen dobok ki, amúgy meg szeretem a kihívásokat.  

Mivel el lehet rontani a legminőségibb hozzávalók felhasználása ellenére is egy ételt, úgy gondoltam, ebből a pangasius nevű rettegett halból is biztosan ki lehet hozni valamit.

Halfronton nem nagyon vagyok otthon, egyszerűen gyerekkorunkban a halászlé, rántottponty, harcsapaprikás volt a repertoáron, most meg nagyon örülnék, ha lenne olyan bolt legalább városon belül, ahol friss, igazi halat vehetnék, de nincs. Ami van, azzal gazdálkodunk.

Vasárnap délelőtt, egy pénteki vodka-narancs parti és egy szombati slambucozás után nem egy Hilton-menüt terveztem el, csak valami könnyűt és egyszerűt. Így történt:

Tepsibe kevés zsiradékra tettem egy kis laskagombát (szintén kármentés történt, nem szeretem sokáig tartogatni), majd a lassan kiolvasztott halszeleteket szárazra itatva picit sóztam, borsot őröltem rájuk és Süllőcske-féle szegedi pirospaprikával, citromhéjjal összekevert lisztbe forgattam őket. A tepsi másik felébe fektettem a halszeleteket, majd pár gerezd fokhagymát dugdosta a szeletek közé, egy kevés fűszerkeverékkel megszórtam ( a pitéhez vásárolt múltkoriból, összetételt ld.ott) és egy fél citrom levével meglocsoltam. A gombát is. Lehet, jó lett volna bele egy kis friss petrezselyemzöld, de elhasználtam pénteken a gyerek meg petrezselymet nem vetett, úgyhogy hazai nem volt.

Viszont egy csokor zöldspárga igen. Amíg a hal alufólia alatt sült, addig gyorsan meghámoztam, megkerestem a múltkori spárgás posztot, átfutottam, majd az ihlet hatását kihasználva a két-háromcentis darabokra vagdalt spárgát cukros-sós-citromos-vajas  vízben megpároltam, arra azért figyelve, hogy ne főjön szét.

Közben megérkezett sógornőm a keresztfiunkkal és az unokaöccsünkkel, akik két perc múlva közölték, hogy olyan éhesek, hogy hűűűű és mi ez a jó illat? Mondtam, hal lesz spárgával, erre rántott csirkemellben kiegyeztünk némi vitát követően, gyerekem nagy örömére. Ezzel baj nem sok volt, ha túl sokat panírozok, a felesleget le szoktam fagyasztani, úgyhogy elővettem egy csirkemell-elsősegélycsomagot és belőttem a fritőzt: rajtam nem fogtok ki, kispofáim!

Na, közben nekifogtam a mártásnak: szokásos vaj, liszt, tejszín alappal, aztán kis sajtot reszeltem bele (parmezán híján  edamit, marha kemény tud lenni, a múltkor bénázás közben majdnem keresztülvágtam a csuklómat, mikor a kés megszaladt a hülye nő kezében, aki maga felé húzta. A pasi rögtön azt kérdezte, miért késsel. No comment.). Megkértem sógornőmet, díbolja már meg a gyerek hagymáját, egy maréknyi zöldet beledaraboltam, sóval-borssal fűszereztem és összeforraltam. Közben a halról levettem az alufóliát és pár perc alatt készresütöttem. Finom lett: puha, az alja kicsit roppanós, eltaláltam a fűszerezésben az arányokat és ami a legfontosabb, ízlett a családnak, küldtem belőle a sógornak is. Sógornőmtől nagy dícséretet kaptam, azt mondta, jó szakácsnő vagyok, érzéssel főzök.

Sajnálkozva néztük a csirkemellet faló gyerekeinket, de bízunk benne, egyszer majdcsak rájönnek,  hogy az Élet nem habostorta, de nem is csupa csirkemell.

Vendégposzt - Daró

Öregszem, az emlékek néha előjönnek, kellemesek főleg, de néha a másik oldal is kapirgál. 

A Mester halászember volt. Nem tudni honnan örökölte a halászat szeretetét, a tudást, ami őt a vizek ismerőjévé és urává tette. Igazából azt sem tudni, ura volt-e ő ennek, de halászember volt, na.

Gyerekkorom emlékeinek nem kis része a tóhoz kötődik. Jók s rosszak vegyest. Ott tanultam meg horgászni, ha nem túl sokszor is, de belekóstoltam a zsákmányszerzésbe, annyi szent.

Ott láttam először kerítőhálót, varsát, vidrabundás embert, ott utáltam meg örökre a „feketehajú kis gimnazista voltál” és a „gyöngyhalász” c. slágereket, amik a kétezer lejátszásban megfáradt magnókazettáról amúgy is szerényen szóltak.

A tó, bár néha horgásztunk rajta, sőt néha horgászott más is, (volt hogy kalcium-karbiddal, közel az út másik oldala) alapvetően gazdasági egység volt. Telepített, etetett, ősszel halászott halnevelde. Most a halászásról osztanék meg veletek néhány dolgot, amit gyanútlan ember jó ha észben tart, ki tudja, vannak még akik ebből élnek, hátha találkoztok valamelyikükkel….

Mikor ismerősök között szóba került szeptember végén hogy nemsokára halászunk, a férfiak, akik nem ismerték a Mestert rendszerint felvillanyozódtak Akutyaúristenit, hisz én még sosem halásztam….jöhetek?

Persze, gyere. Nem kéne szólni a Mesternek? Nem kell, kaja van elég, bor is, pálinka is, cigit hozzál meg váltás ruhát. Kettőt. Ne, inkább hármat, elfér a kocsiban.

Reggel korán mentünk, „hatra itt legyetek ám” hát hatra. Megérkeztünk, kurva hideg van, igyunk egy pálinkát.

https://www.youtube.com/watch?v=41uTpD8aJTU

Hét körül a tapasztaltak, a család szól, talán hozzá kellene látni, mi ha nem muszáj nem maradnánk soká…

„Azért az ebédet csak megvárjátok”

Meg bazmeg, attól félek én is…

Szedjük elő a hálót. Közel száz méter kerítő, jó méter széles, a teteje felparafázva, néhol hungarocell bójázva, az alja súlyozva.

Első és legfontosabb alapszabály:

A HALÁSZ A HÁLÓJÁT HASZNÁLAT UTÁN BENYOMKODJA A SUFNIBA, NEM HAJTOGATJA, A ROTHADÁSRA HAJLAMOS RÉSZEKET (GYÉKÉNY SÚLYOZÁS) NEM SZEDI LE!

Káromkodás, tudtamhogymegintezlesz… tisztítás, gubancolás, gyékényezés, lyukak foltozása. Kilenc óra.

Hozzad mán a pálinkát, idefagyunk. Pálinka, eligazítás, védőeszközök kiosztása, effektív munkakezdés.

Második és harmadik legfontosabb alapszabály:

MINDIG A LEGFIATALABB FELNŐTT ROKON FÉRFI HÚZZA A CSÓNAKOT NYAKIG VÍZBEN, GUMIRUHÁBAN. HA A CSALÁDBAN VALAKI FÉRFIKORBA LÉP, A LEGFIATALABB FÉRFI AKKOR IS ÉN VAGYOK.

Gumiruha lyuk nélkül nincs, nem létezik, nem gyártják, és legfőképp nem foltozható.

Belemászok a tóba, jobban ismerem mint az út túlpartján lakó barbár törzsek. Szentségelek, a ruha lassan elkezd megtelni. Ötfokos vízzel.

Negyedik legfontosabb aranyszabály:

A HALÁSZ A CSÓNAKBAN ÁLLVA IRÁNYÍT, VÉLETLENÜL SEM LESZ VIZES, DIRIGÁL, UTASÍT ARRA AMIT AMÚGY IS MAGUNKTÓL TUDUNK, HISZ ITT S***** MÁR VAGY HÚSZ ÉVE MINDEN ŐSZÖN…

Első kör lement.  Ruhacsere, cigi, pia, halak áthordása a kis tóba (hal átmeneti tárolására szolgáló egyedül is jól halászható gazdasági egység)

„Gyerekek ez csak hatvan mázsa kevés, lesz még egy húzás…..”

A mindenkori ismerős kicsit megijedve kérdőn ránk néz, mint aki  legyőzte Góliátot, épp szusszan, és láncon vezetik elé a következő ellenfelet az arénába.  Lesz itt még több is öcsém, három váltás ruhát mondtam, emlékszel?

Második húzás, ruhacsere. Valaki kiabál, hogy ebéd. Ne már, három óra, rántsuk meg még egyszer és menjünk haza… Nem, ebéd.

Halászlé:

Kell bele: sok és sokféle apróhal. Halászati ágazat mellékterméke, van dögivel.

Kell bele némi hagyma. Zsiradék nem kell.

Só, pirospaprika. Pirosarany nem kell ebbe sem, az csak a margarinos kenyérre való, parizerhez.

Alaplevet főzzük, passzírozzuk. Sajnálom, próbáltam a családnak másfélét főzni, passzír nélkül, dunai módra, gyufatésztával, ám már az ötlet megszületésekor leszavaztak.

Közben nem iszunk, mert nem fogjuk érezni az ízeket!!! Ez egyébként pl. Mititei készítésekor is igaz . Vagy bármely más étel készítésekor. Higyjetek nekem, öreg róka vagyok már, tapasztaltam-ezt azt.

Alaplevet ha kell (ha elég sok volt az apróhal, kell) hígítjuk, pirospaprikával színezzük és ízesítjük. Az előzőleg felszeletelt és besózott halat a fővő lébe tesszük, összerottyantjuk.

Ez is olyan mint a martini, rázva, nem keverve! A hal hamar fő, könnyen törik.

Levesbetét nem kell.

Az elkészült léből kiveszünk pár szedőkanálnyit, pár cső méregerős „macskapöcse” paprikával összefőzzük. Chilinövény Debrecenben nem terem, a bótinál meg jobb a hagyományos…

Tálaláskor öcsénk kérdésére (van csípős?) huncutul azt mondjuk van, de nem túl erős… majd kacagunk saját jól sikerült tréfánkon.

Ebéd után még egy húzás. Esetleg még egy, nem számoljuk, szótlanul csináljuk. Mikor kész, az utolsó adag száraz ruhát már nem vesszük fel, irány haza, nem, nem kell hal, majd ha megtisztítottad, hozd el. Elmenőben még látjuk, hogy a Mester begyűri a hálót a sufniba. Nem nagyon fér, rátapos a sáros gumicsizmával.

Ismerős egy hónapig nem hív, aztán összefutunk, Halászatról szó nem esik.

Halászat utolsó két aranyszabálya:

A segédek halászat után mind betegek.

Nem rokon segítség halászni csak egyszer jön. Többé sosem.

A történetben szereplő személyek kilétét fedje jótékony és balladai homály a családi béke reményében.

 Debrecen 2012 május

Vendégposzt - BariKarika

Elcseszett egy hétkezdés volt, a vasárnapi 3 órás kosárlabda party után hétfő hajnalban jött a hajnali zsilettpenge pisilés, Bari a budin zokogott majd beteget jelentett, elhatározta, hogy legközelebb nem és nem felejt el száraz pólót vinni magával (legutóbb ugyanezt megfogadta a tollaslabda meccs után is, de augusztus óta sok idő telt el, Bari esze rövidke sajna, veséje, hólyagja meg érzékenyke).
Mindegy, elvégre erre van a betegszabi, hétfőn jöttek látogatók, nagy csokréta vörös rózsával, Bari rendes házigazdaként megvendégelte őket a hétre előre lefőzött chorizós-serranós-paradicsomos csicseriborsó levessel.
Kedd estére újra kicsattanó egészségnek örvendve konstatálta, hogy hoppá, kaja az nincs a hűtőben, leves elfogyott, rózsát mégsem lehet ebédre vinni-enni.
Akkor irány a tecsó, legalább tíz perc séta, bevásárló lista a zsebben, nehogy többet vásároljon ez ember lánya.
Sajt, tej, túró, paprika, paradicsom, hagyma, valami izé ami finom de nem hizlal...etc...Hopp! Leárazott grillcsirke! Kínai lehetett a szentem, elég sápadt sárga, nem baj, sütő van, majd rápirítunk, 2 eurót megér.Három napi kaja kipipálva (lesz belőle rakott hús, meg saláta, illetve brokkolis csirkeleves).
A kosár egyre nehezebb, de kell még hajbalzsam (mert akciós), kézmosó izé, mifene, bisz meg basz, na meg a Ryan közlegény dvd, mert az még nincs meg, óh és egy üveg fehér bor, új-zélandi (mert az a legjobb!), Bari karja egyre nyúlik és akkor ott, az akciós pultnál, amikor már leszakadni készül a mellső végtag hirtelen felvillan a sárga címke, 28 cent, báránymáj, 300gr, egy szingliadag (pontosabban kettő). Gyors fejszámolás, 20 kilót bír az öko bevásárlószatyor, a végtagnak is legalább ennyit bírnia kell, 300g, nem olyan sok az, belefér még, ugyan már, 10 perc séta, legalább plusz 20 kalória ég így el.
Fizetés, távozás, tíz perc séta, szatyor amputálni fogja Bari karját, sebaj, már úgyis üszkösödni kezdett a csekélyke súlytól, kapun be, liftgomb megnyom, lift mondja: csütörtök, Bari mondja: ************************!!!!!! (két nyelven, fő a változatosság)
Nem probléma, negyedik emelet (óh, hogy rohadna meg az összes akciós báránymáj meg a rohadék grillcsirke a hajbalzsamról, borról, tejről ne is beszéljünk!).
Otthon édes otthon, Bari egymás után két szál cigivel adózik a nikotin istenének, idegei simulnak, akkor lássuk azt a májat:
2 nagy fej hagyma negyedkarikákra vágva, 3-4 evőkanálnyi olívaolajon már fonnyadozik a serpenyőben, 300g báránymáj, megszárítgatva, egyforma kb 2 centis csíkokra szelve mehet is bele, nagy lángon pirítva kevergeti Bari a rokon máját, a két duci gerezd fokhagyma is belekerül, egy ágacska apróra vágott rozmaringgal illetve emberes adag frissen őrölt borssal, egy negyed mokkáskanálnyi spanyol füstölt, őrölt, csípős paprikával egyetemben, majd egy pohárka fehérbor (vörös nincs itthon), lé elforr, máj zsírjára visszapirítva, és kész is, sózás csak a végén, elkészítési idő legalább 10 perc, szeleteléssel, mindennel együtt.

Bari idegei kisimultak, frissen sült máj illata lengi be a lakást, Ryan közlegény megmentődik, az élet szép de a lift...na az bekaphatja!

(kép nincs, kamera mondta: low battery, Bari mondta: sebaj, majd legközelebb :) )

Már pénteken megkezdem az előkészületeket, a piacon megveszem az alapanyagot. Karaj, hosszú, de azért ne nagyon tarjásodjon a vége, kenyérszalonna, füstölt kolbász, nem túl száraz, de azért némileg szikkadt, ne essen szét, ha elszakad a héja. Vöröshagyma, kisebb, lehetőleg szép kerek, aminek talán csak egy „bele” van. Hazacipekedek, karaj kicsontoz, vékonyan felszel, a Stubai szépen dolgozik, hoppá, Salvequick. Egy szeletből 4-6 „kocka” jön ki, ilyen-olyan fűszersó, be a frigóba, a holnapi viszontlátásra.

Egy ügyes TMK-s - a Nagy Gyárból - készítette a sasliksütő apparátust ráérő idejében (munkaidőben). Pillangós csavarral pillanatok alatt felállítható, összecsukható, szétnyitható, földbe leszúrós állvány, hozzá pofás nyársak, kis fanyéllel, a megfelelő helyen ellapítva, hogy ne forogjon el. Akkoriban még a faszenes grill valami úri huncutságnak tűnt, csak nem fogok egy erdő közepén faszénnel pöcsölni.

Szombat, második fázis. Kései reggeli, italnagyker, beszerzés, kis kóla, sok vörösbor, temérdek fehér. Mi az, hogy nem tudsz ötezerből visszaadni? Oké, elmegyek váltani B+. Kocsma, höhö, Rótcsildék unikumoznak? Jól van. Ötbetűs market. Egy pénztár, irdatlan sor, doboz cigi rendel. Néz rám, mint gyújtogató a vizes szalmára. Oké, akkor még egy Orbit. Hazafelé kocsmáros, pianepper kifizet. Nagy levegő, és hozzákezdek. A szalonnával nincs gond, felszelem, a kolbász sem problémás, aztán jön a hagyma. Kézben tartva óvatosan vékonyra szelem, hogy egyben maradjanak a karikák, persze szétesik pár. Kisfröccs, ide a nyársakat. Szalonnabőrke kezdésnek, utána a többi. Szalonna, hús, kolbász, hagyma, szalonna, hús, kolbász, hagyma, szalonna, hús, kolbász, hagyma, szalonna, hús, kolbász, hagyma, szalonna, hús, kolbász, hagyma, szalonna, hús, kolbász, hagyma, kisfröccs, szalonna, hús, kolbász, hagyma, végére újabb szalonnabőrke. Cicába, elfogyott a hagyma, pedig kurva sokat vettem, boltba le, hozok egy kis biztonsági kolbászt is. Újra szalonna, hús, kolbász, hagyma, kisfröccsökkel tarkítva. Alig 2-3 óra, és hipp-hopp készen is vagyok a tizenöt nyárssal.

Összemálházom a javakat, ebéd, ejtőzés, aztán megjönnek a serpák. Igazságosan szétosztom a csomagokat, és megindulunk a Kiserdőbe. Ahol most az ötbetűs áruház terpeszkedik, akkoriban a VEMÉVSZER, vagy mi az ördög, még korábban meg VÁÉV 2. számú építésvezetősége volt. Na ez mögött, az erdőben lévő nagy tisztáson, a Kádercsúszda (volt pártiskola) mellett tartjuk a murit. A hajdani padokból és asztalokból akad még néhány, amit még nem gyújtottak fel, vagy vertek szét a helyi tahók.

Wise és Pocket már a tetthelyen van, és dévajul kergetőzik, láthatólag már nem szomjasak. Na, fütyikéim, ha ennyire tele vagytok energiával, éppenséggel szedhetnétek némi fát a tűzhöz, itt a balta. Gyorsan felhörpintenek egy nagy adag leót (VBK), és mennek is a susnyába. Előveszünk két műanyag zsákot, gyorsan összekapkodjuk a nagyja szemetet, ketten el is sompolyognak vele a lakótelep felé, hogy belecsempésszék valamelyik társasház kukájába. Összeállítom az állványt, a két rőzsegyűjtő előkeveredik egy nagy kazal fenyőággal. Idióták, ha azzal rakok tüzet, olyan lesz a kaja, mintha vasúti talpfát nyalogatnátok. Gyorsan isznak még egyet, én meg a baltát veszem el tőlük sebesen, rohamosan hanyatlik az állapotuk. Nem telik el öt perc, lelelkendezve jönnek vissza, egy kisebb TÜZÉP telepet cipelve. Valamelyik leleményes melós a kerítésen kívül készítette össze a dugárut: széldeszka, tetőléc maradék, gerendavég, csupa érett fenyő. Kaja alá ez sem igen jó, de majd meglátjuk. Szerencsére beesik A, az őserejű agrárértelmiségi, felkapja a baltát, és percek alatt új tisztást vág az erdőbe. Tüzet gyújtunk, rakjuk feszt, várjuk a parazsat.

A két töketlen közben kinéz egy fenyőfát, és felmásznak. Aztán ülnek fenn, és fingjuk nincs, hogyan kéne lejönni. Pocket végül nagy nehezen lekínlódik, pár négyzetdeciméter horzsolással megúszva. Wise-t rövid tanakodás után lerázzuk, A elkapja.

Megsül a saslik, papírtányér, kenyérke, hozzálátunk. Wise megragad egy nyársat, fogaival belemar, majd bebassza a bokor alá. Éktelen düh fog el, egy pillanatra majdnem elvesztem a józan eszem, ez a pöcs talán még életében nem állt ilyen közel hozzá, hogy valaki felkoncolja. Fél napig kínlódtam, szeleteltem, pácoltam, tűzögettem, ez a részeg barom meg eldobja. Leüvöltöm a fejét, kábé, mintha egy galagonyabokorral kiabálnék. Lassan megnyugszom, hagyom a picsába, leülök enni.

Wise meglehetősen sajátosan viszonyul az iváshoz, először gondosan seggrészegre issza magát. Rendes ember ugyebár ilyenkor elfekszik, na, ő nem, robotpilótára kapcsol, és iszik tovább, nagyjából ugyanolyan intenzitással. Részegebb nem lesz, csak orbitális baromságokat művel, és később semmire nem emlékszik. Teljes menetfelszerelésben 40 kiló, egyszer felcsatolta a karórámat a megfeszített bicepszére.

Falatozás után a tűz köré telepszünk, iszogatunk, beszélgetünk. Wise nem bír magával, lehántja magáról a susogós Sergio Tacchini tréningfelsőt meg a Lacoste pólóinget, és belevágja a tűzbe. A, remek reflexszel kidobja egy bottal a tűzből, és gondosan megtapossa, aztán hosszan anyázik, mert az olvadt műanyag ráragadt a csukájára. Rövid temperálódás után egy bicskával kinyiszáljuk Wise igazolványát és kulcsait az alaktalan poliészterből. Megered az eső, igazi nyári eső, a tűz fényében mintha megannyi kristály potyogna. A fűrészáruból megrakjuk a máglyát, ég, mint Zsana, nincs az az eső, ami eloltsa.

Wise-nak kisvártatva ismét elkezd mozgolódni a kukac a seggében, odamegy A-hoz, és a vállába bokszolgat. A a harmadik ütés után felkapja, és eldobja, persze a tűzbe, de Wise csurom víz, meg egyből ki is hengeredik a parázsból, semmi baja nem lesz. Kisvártatva velem folytatja a kekeckedést, nagyon elegem van már belőle, kapásból a vállába csapok, nagyot, az ütés lecsúszik az izzadt, vizes bőrről, és kegyetlenül állcsúcson baszom. Egy nyekkenés nélkül összeesik, betakarjuk, meg ne fázzon.

Oszolj van, a két szerencsétlen, aki Wise környékén lakik, felnyalábolja az ázott legényt, és elindulnak vele. Tulajdonképpen jóhiszeműen jártak el, de Wise felesége Vipi (vipera) miatt nem merték felvinni a negyedikre, letámasztották a kapuban: itthon vagy! Nagy baj végül is nem történt, nem volt olyan nehéz átlépni a nyeszlett Wise-t, aki reggel nyolckor ébredt fel a lépcsőház ajtaja előtt a lábtörlőn.

Most még üres. Kezdés 10.00-kor, LIVE!:)

Nos, néhány sor, ne a kommentekből kelljen összeguberálni:

Délelőtt 11.: A tűz meggyújtva, tűzmester sehol!! Ejnye-bejnye, PO! :P:D

Imre Apó azt írta, 10-kor indulnak, ehhez képest Anica hamarabb ideért Nádudvarról, mint ők 10 percnyi távolságról, de a jókedvük, amit hoztak magukkal, végülis stornózza a késés miatti feketepontot.

5 fokkal kevesebbet elbírtunk volna, de a házigizda így zsírozta le Aigner Szilárddal és a Jóistennel, úgyhogy párolódunk, fővünk a levünkben.

Az Apó-Remy párossal egyidőben érkeztek PO-ék és Süllőcskéék, majd kicsit később Andrássék. Érdekes, hogy ismerjük egymást, pedig először találkozunk. Kicsit tartottam tőle, vajon nem lesz-e kínos csönd, de nincs!!!!

Mindenki egyszerre beszél, folyamatosan vigyorog (nem, nem a jófajta házi teszi! :D), megcsodáltuk Anahita kezemunkáját, gyönyörű tarisznyát szőtt a kedvesének, aki a halas bicskát és annak történetét meséli. PO-val megállapítjuk, hogy egyrészt kíváncsiak vagyunk,miből lehet a nyele, másrészt az áráért mosogathat is a halasbicsak.

Andráss tanár úr felesége, bűbáj :) Nem tudok rá jobb szót, energikus, jópofa és közvetlen. 

Az udvaron álló trambulinra többünknek fáj a foga, de egyelőre van önuralmunk :DD

Nos, folyt. köv., most burkolok még egy kicsit Andrássék isteni halsalátájából...(ez az András a szegedi Süllő)

Megérkezett a Mitzi nevű hurrikán, aki állítása szerint félgőzzel működik..háááát....:DDDD

Öreg  Sam egy úriember, mi lányok mindannyian kaptunk tőle egy-egy szál gyönyörű rózsát, amit elküldött nekünk Mitzivel. Köszönjük Sam, nagyon-nagyon imádunk! :)

PO valóban tökmagos pogácsával üdvözölte Mitzit, ezt lelkemre kötötte, hogy feltétlenül mondjam el nektek! :)

Közben Mitzi kommentelt titokban, most látom.

Gyvynek külön szakasz: a slambuc finom lett, száraz sherryt ittunk utána, Enikő (PO párja) mindjárt a nevét is megmondja: Manzanilla.

Fűszeres, illatos, az illata alapján édesnek gondolná az ember, de ízre nem az, a zamata viszont nagyon jól megmarad a szádban (most szakértette Enikő)-

Folyamatos körforgóban nyomjuk a dumát, még mindig.:)

Kommenteljetek, mert mis is beleolvasunk ám! :)

 Otello pffrröcs, az olyan mint a blogkorcsma meséiben, vagyis igaz. PO gitárolását kezdi, tetszik, tetszik, Süllőcske szemszögéböl, füllszögéből .

 Süllőcske a fenti rövid esszéjére ötöst kapott, a külalak-osztályzástól eltekintettünk.:)

A férfiak nagyon komoly beszélgetést folytatnak, PO kezében gitár, de egyelőre prózában nagyon lájtosan nyomja, többet szövegel mint gitározik.. Mostmár zene is van, de 1kutya túlkiabálja. Nem, nem részeg, csak hangos.

Már mi, csajok is megváltottuk a világot, a közoktatás, a közigazgatás rendben, megtaláltuk a bölcsek kövét.

Gyvynek beígérte Süllőcske az Aba-Novák freskót, de mivel nem hozta el, bűnös mulasztására Robi most felhívta a figyelmét.

PO aktivitizik Mitzinek, legalábbis innen, a gép mögül úgy látszik. 

Megállapítottuk, hogy vannak fegyelmezett emberek, akik napközben nem kommentelnek. Őket nem értjük, szerintünk ufók :D A jelenlévők kivételek :)

Új definíció is született: csucsugasztronómia ( By Süllőcske)

Orosz-cseh focimeccset elemzünk, ehhez a fiúkon kívül egyedül Mitzi tud hozzászólni, de élvezzük hallgatni, tényleg...;)

Anica öntött Marcsinak, Andráss feleségének egy pohár Otellót, mint elmondta, tart attól, hogy ha nem dolgozik, vagy nem kap fizetést, vagy kirúgják.. sohase lehessen tudni-.... a borravalóból való részesedésről még nem született megegyezés.

Mitzi angolosan akart távozni, de azért előtte lőttünk pár csoportképet. Az egyikről egyikőnket, a másikról másikónkat kellene lesatírozni véleményünk szerint, de szerencsére nem szépségversenyen indultunk, bár mindannyian első helyezést értünk volna el. 

Csendes beszélgetésbe mentünk át, hiába, fárad a csapat. Az alvégen PO, a felvégen Robi viszik a szót (reméljük, Selmeczi Gabika nem olvassa, nehogy a konkurenciát lássa a fiúkban), mi meg nagy ámulattal hallgatjuk őket ;)

Süllőcske zenét kér, bár az Artisjustól kicsit tartunk, de azért beadja a derekát a zenészünk.

Azt azért be kell valljam, a fotók feltöltése feladta a leckét, de hatalmas összefogással, szoros team-munkában sikerült leküzdenünk (leküldenünk?) a technika ördögét.

Átmentünk Totalcar offtopikba....gondolom, értitek...:) Idézek: a Subaru átmegy mindenen.

Mitzi üzenetét olvassuk, nagyon vigyorgunk.:) 

Sötétben ücsörgünk, beszélgetünk, de csitulunk. Lassan befejezem az írást, mert alig látni a klaviatúrát.

Köszönjük azoknak, akik itt tudtak lenni és nagyon köszönjük a többieknek, hogy velünk örültek és érdekelte őket a mai nap.:)

Holnap reggel új poszt, addig jó kommentelést (az éjszakai baglyok még lehet, közülünk is benéznek)!

 Koronológiai sorrendben a slambuc készítés iskolája Imre Apó képeivel:

Vendégposzt - Babette

Gyerekkoromban klasszikus vasárnapi ebédek voltak, húsleves, rántott hús, sült krumpli. Pedig szegények voltunk, hét közben gyakran volt hús nélküli étel, meg nemmondjukkianevétse főzelék.

Sose felejtem el, egyszer nagymamám melegítette az olajat, és túl forró lett, füstölt, mire gyorsan rátette a fedőt, én kiabáltam, hogy jajnemertmeggyullad,

és akkor meggyulladt.

Már nem emlékszem, milyen volt az íze, de biztosan jó, mert jól tudott főzni. Én tőle tanultam mindent.

De a rántott húst több okból nem szeretem sütni.

Süssük hát sütőben.

Mert miért ne. Mert nincs olajszag (zsírszag), nem szívja magába a hús a zsiradékot,

nem kell mellette állni, nem kell lecsöpögtetni, és nem kell cserélgetni.

Az én szempontjaim között az is volt még, amikor „kitaláltam”, hogy így biztosan átsül a hús a csont mellett is.

Szóval.

A húst bepanírozom a szokásos módon. Hozzáteszem, párizsi bundával, palacsintatésztával is működik, de utóbbit sűrűbbre kell csinálni, hogy ne folyjon szét a tepsiben.

Mivel mi szeretjük a fűszeres rántott húst, gyakran teszek a panírba fűszereket: rozmaringot, gyömbért, őrölt borsot, szerecsendiót, őrölt chilit. Mikor mit.

A tepsibe sütőpapírt teszek, mert utálok odasült/égett dolgokat súrolni.

Ha csirke, akkor a bőrös felével felfelé, hogy a bőrből kisülő zsír átjárja. Ha nem elég zsíros a csirke, lehet megpermetezni egy kis olajjal.

Félidőbe fordítunk, akkor visszafolyik.

Disznóból és halból ugyanígy működik, de azokat mindenképpen meg kell spriccelni egy kis olajjal.

A húsok átsülnek, a permetezés csak azért kell, hogy a szokásos sült panírt kapjuk. Zsiradék nélkül száraz mihíjják lesz csak belőle.

És igen, lehet ilyen sűrűn rakni a tepsiben, úgyis összesül menet közben.

Naszóval: kétezertizenkettő június havának kilencedik napján blogtali, ami annyit tesz, hogy slambucfőzés az üzletvezetőnél.

Koordináták (hogy el ne tévedjetek:): 47.543828, 21.672327 (pontos cím: 4033 Debrecen, Vak Bottyán utca 29.)

Kezdés: 10-11 között.

Eddig ennyi.

Aki már biztos jön: Anica, Mitzi (???), András és becses neje, PO másodmagával, süllőcske és Anahita, Imre apó, Öreg Sam, az velem együtt annyi mint 11 fő.

Aki még jönne kérem a kommentekben ezt jelezze, illetve arról is kérek visszajelzést, ha netán a felsoroltak közül valaki nem tud eljönni.

Egyszer rég, egy falunapon, főzőversenyen történt. Készítettem egy élvonalba sorolható szürkemarha gulyást, néhány meghívott íjászcimbora tiszteletére. BigBuffalo komám megkóstolta, majd felpillantott a szemüvege felett és azt mondta, hogy „ez nagyon ott van!”

A zsűri is érdeklődéssel kóstolgatta, a szürkemarha, meg a messziről jött vendég okán. A zsűri elnöke – aki maga volt a Lecsókirály! – csak üveges tekintettel nyammogott és egyre csak pillogott, viszik-e a népek az ő tüzes lecsóját?

Akkor és ott elhatároztam, hogy király nemigen leszek, mert akkor jó időben is ilyen cifra fehér kabátban kellene szívnom, de lecsóügyben egyszer én is megmondom a frankót!

Az elmúlt éveket nem töltöttem tétlenül. Kipróbáltam sok érdekes dolgot. Tudom, micsoda különbség van egy téli rácponty, meg egy nyári, friss zöldségekkel készült változat között. Tapasztaltam, hogy a megszokott alapanyagok mellett érdemes bevonni a játékba a padlizsánt, esetleg cukkinit is. Leszoktam arról, hogy erős ízű kolbásszal csapjam agyon a zöldségek ízharmóniáját, vagy hogy marketing okokból lecsókolbásznak nevezett kútmérgezést tegyek az ételbe.

Nos, arra jutottam, hogy a Tökéletes Lecsó tág fogalom. De van néhány dolog, ami nélkül nincs tökély, ezeket felemelt mutatóujjal és felhúzott szemöldökkel mesélném:

A Tökéletes Lecsó...

• az évnek abban az időszakában készíthető, amikor a hozzávalókat már nem a földgolyó másik oldaláról kell idecipelni, nem is a fűtött fólia alól, hanem szabadföldi termesztésből jönnek.
• nem nélkülözi a paprika-paradicsom-hagyma meghatározó szerepét.
• indítása sertészsíron történjen. Na jó, lehet olajról is, ha nem eltökélt cél a Tökéletesség.
• elsősorban az én serpenyőmből kerül ki, de más is elérheti a Tökéletességnek azt a fokozatát, amit - nyilvánvalóan udvariasságból - én is tökéletesnek neveznék.

Egy barátságos, biztató folytatást ígérő fotó a hozzávalókról:

Így készítsük:

Végy 1-2 szelet füstölt szalonnát és 1-2 szelet húsos szalonnát (lehet sózott szalonna és füstölt húsos szalonna is). Felkockázva kezdd el izzítani, először a zsírosat, később add hozzá a húsos szalonnát. Ha sok zsír sül ki, le kell önteni belőle. Én nem használok egyszerre kétféle füstölt szalonnát, ne legyen túlzottan füstízű az étel.

Dobj hozzá 2-4 felkockázott hagymát és párold. Amikor üveges, adj hozzá két meghámozott, kockára vágott padlizsánt. Dobj hozzá 2 babérlevelet, adj hozzá egy mokkáskanálnyi frissen őrölt borsot. Sózzad. Addig párold együtt fedő alatt, amíg a padlizsán meg nem puhul. Néha meg kell kevergetni.

Amikor a padlizsán már menthetetlen, dobj hozzá 2-4 szem paradicsomot, 2-3 pritamin paprikát, ízlés szerint kockázva/csíkozva. Lényegesen érdekesebb, ha belekarikázunk egy cső csípős zöldpaprikát is. Később néhány evőkanál házi paradicsomsűrítmény is adható hozzá.

Amikor minden alkatrész megpárolódott, a lecsó sűrűsödött, érezhető a zakuszkára jellemző illat. Ha a zöldségek leve is nagyrészt elfőtt és a társaság is igényli, akkor üss rá néhány tojást. Ezzel lehet a tömeget növelni, a várakozók számától függően. Tehát: a Tökéletes Lecsó is elbírja a tojást, de nem szükséges tartozéka.

Jó étök lészön!

A képen egy tojás nélküli, ún. vendégbarát változat látható. Ebbe láthatóan nem, vagy csak kevés csípős paprikát tettem. De a tányérra még helyeztem néhány karikát.

Vendégposzt - Anica

Egy palacsintával kezdődött. Tavaly beleguberáltam az anyámtól kapott lekvárok, befőttek maradékába és felfedeztem közöttük egy ’reszelt fahéjas alma’ feliratú kis üveget. Nagyon szép volt, a sárga, reszelt alma olyan pofátlan módon csábított üvegbörtöne ablakán keresztül, hogy nem tudtam ellenállni. Megtöltöttem a palacsintát és két perc múlva elaléltam, ahogy az első falatot a számba toltam. Ilyen a világon nincs! Olyan íz, illat, ami számomra minden ellenérzést eloszlat az almával szemben, pedig amúgy nem a kedvenc gyümölcsöm. Hamar elfogyott a kis üvegnyi csoda, aznap még a gyerek sem csokis palacsintát akart enni.

Néha eszembe jutott még, hogy kéne egy kis utánpótlás, de ha anyuéknál jártunk, kiment a fejemből, ritka találkozásainkkor pedig mindig félig pakolja a kocsi csomagtartóját, de hát hozunk is-viszünk is, pont elég azt megjegyezni, kinél milyen edényt ne felejtsünk majd ott a következő alkalommal, úgyhogy a reszelt alma mindig csak otthon kezdett hiányozni.

Amikor a minap szóbakerült és Mitzi meg Gyvy azt kérdezte, hogy készül az a jóhangzású reszelt alma, tudtam, itt az alkalom! Bár nem vagyok egy heteken keresztül befőző-lekvárkészítő típus, de azt már azért csak szégyelltem volna, hogy ennyivel ne boldoguljak.

Felhívtam hát este anyut, aki lediktálta, hogyan rakja el az almát. Most, amikor írok, az első néhány próbaüvegnyi már dunsztolódik és töltögetés közbeni kóstolás alapján azt kell mondjam, hálám örökké üldözni fogja a recipéért.

Nos, íme az alma, amiért meg fogtok őrülni és garantálom, hogy bármikor, ha másnapra kell egy üveg gyümölcs palacsintába, piskótába, simán összedobjátok.

A hozzávalók:

1,25 kg alma

1 citrom leve és héja

1 tasak Haas quittin 2:1 zselésítő

50 dkg kristálycukor

1 mokkáskanál őrölt fahéj

És az elkészítés:

Az almát meghámozva lereszeltem, én szeretek logikátlanul csinálni dolgokat, ha azok számomra valami miatt úgy jók, ezért megyek vasalás közben több kilométert (ruha kivasal, be a szekrénybe, jöhet a következő... tudom, hülye vagyok, de én így csinálom, és pont.) és ezért almát pucol, rögtön reszel, jöhet a következő módon csináltam. Közben citromlével locsolgattam, hogy ne barnuljon, valamennyi kis rózsaszín árnyalata így is lett itt-ott, de nem vészes. Hozzáadtam a zselésítőt, és összeforraltam, utána a többi hozzávalót és forrástól számított 5 percig főztem (volt az 8 is, mert közben a laptop előttem volt és beleolvastam a mai nap komment-termésébe, de ártani nem ártott a „túlóra” az almának).

Forrón üvegbe töltöttem az elkészített almalekvárt, - kétszer megsütöttem az ujjam – aztán jó szorosan lezártam (celofánt elfelejtettem venni, úgyhogy csak natúr kupakoltam J), majd az üvegeket száraz dunsztba tettem és most holnapig hagyom pihenni. Ha… ha meg bírom várni a holnap reggelt.

A konyhában még mindig érezni a párolódó alma és a reszelt citromhéj illatát, olyan ünnep-feelingje van a dolognak, és valljuk be, meghozta a kedvem a befőzéshez. Holnap teszek el még egy adag almát, aztán lehet, rászánom magam a többire is, csak előbb le kell vadásznom anyósom üres befőttesüvegeit. Azt hiszem, üzletelni fogok vele: három üres üvegért kap egy telit J

Hosszúnak és kellemesnek bizonyult az idei spárgaszezon. A télire való elrakásról már írtam, de azóta is spárgát eszünk spárgával. Figyelmes és kíváncsi olvasóim ugyan a fényképek dátumát a télire való eltevés posztjának idejére datálhatják, de ez csupán kóbor apácák megtévesztését szolgálja.

Kedvenc spárga ételeink:

1. spárgakrémleves (bárkor, bármennyit, bármilyen hőfokon)
2. Besameles sonkás tepsis spárga (mai témánk)
3. Csőben sült vajas zöldspárga (mai másik témánk)
4. Spárga hollandi mártással (eddig még nem sikerült)
5. Párolt zöldspárga köritésnek

Besameles sonkás tepsis spárga 2 személyre:

• 1 csomag szép friss spárga (a vágási felületet nézd a boltban, mennyire száradt már)
• 3 dkg vaj
• 3 ek liszt (lehet Graham liszt is, csak kicsit furcsán fognak a pöttyök kinézni benne)
• 3 dl tej
• só, bors, szerecsendió
• 10 dkg prágai sonka (papírvékonyra szeletelt hagyományos füstölésű sonka persze jobb, ha hozzájutsz)
• egy csomó petrezselyem
• Reszelt sajt (opcionális)

A spárgákat rendesen megtisztítom - ki nem állhatom, ha szálkás marad. A spárga végeket és a hámozékot kevés vízben jól kifőzőm a másik csomag spárgából készítendő krémleves alaplevének.

8 percre spárgafőzőben(magas keskeny fazék szűrőkosárral) fejükkel felfelé állitva megpárolom kicsit. Mivel ezzel a technologiával a spárga gyakorlatilag csak gőzben fürdik, nem kell sem cukor, sem só a deci vízbe. Ha nincs ilyen eszközöd, akkor nagyon kevés sós-cukros vízben főzd meg. Ez a lé lehet a leszűrt alaplének félretett víz tovább gazdagítva azt. A cukor nem nagyon hatol be a zöldségbe, de jót tesz a krémlevesednek.

A lecsöpögtetett sípokat lefektetem egy jénai, inox, zománcos, vagy akármilyen szimpatikus tepsibe:

Lényeg, hogy elférjen benne. A vajból, lisztből és tejből besamel mártást készítek, amit izlés szerint fűszerezek. Most akkor honnan tudjam mennyivel, kérdezheted. Nem tudok segíteni, sohasem mértem vagy kóstoltam amikor főztem. Kezdetben keveset használj a fűszerekből - a lényeg a spárga és sonka harmóniája. Ha már sokadikat főzöd, elkezdheted variálni.

Felszeletelem a sonkát fél centis csíkokra és rászórom a spárga tetejére. Van amikor egyben hagyom - sokkal viccesebb lesz, hogy nem tudom rendesen kiszedni a tányérra :) Ráborítom a besamel mártást, és mehet a forró sütőbe. Nem kell neki sok idő,csak amíg szépen fortyog a mártás. Kalandvágyók ekkor megszórhatják reszelt sajttal, de csak valami semlegesebb ízűvel, mint pl. trappista vagy mozzarella és még vagy 5 percig pirítsák felső lángon vagy a sütő grilljével.

Tálalás előtt rászórom a petrezselymet, és mehet az asztalra:

Felszolgálásnál először a szilárdabb rész kívánkozik a tányérra (likacsos a szedőlapátom):

Majd rákanalazok a szószból is egy jó adaggal:

Valaki közben ellopta a villámat, de adott egy kanalat a szafthoz és még késem sincs ...

Akkor most lássuk a csőben sült vajas spárgát, aminél szerintem egyszerűbb étel nincs is a földkerekségen! Talán csak Mitzi "zsenge borsóleves, káposztás kocka új káposztából (még egy csirkét kirántok mellé)" ebédje űbereli egyszerűségében...

Hozzávalók ismét két személyre (csak ketten vagyunk, hát annyira főzünk):

• 1 csomag spárga - fél kiló (ebben az esetben fehér volt itthon, de a zöldből talán még finomabb)
• 3 dkg vaj
• 5 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt
• kis csomó petrezselyem
• só, bors, szerecsendió - vagy amit szeretsz abban a pillanatban fűszerként.

Elkészítése:

A spárgát alaposan megtisztítom (lehámozom az alját, mindaddíg, amíg a szálkák eltűnnek - halban sem szeretem őket, nemhogy spárgában!).

Spárgafőzőben vagy magas fazékban nagyon kevés vízzel megpárolom vagy 10 percig (a leve ismételten a krémlevest hivatott gazdagítani), majd egy tetszőleges tepsibe beleszórom:

Na tessék, hát nem belelépett a képbe. Akkor próbáljuk újra.

Szóval a spárgát betesszük a tepsibe és megkenjük az olvasztott vajjal:

Rászórunk egy nagy marék reszelt parmezán sajtot. Itt sajnos nem lehet válogatni, trappista vagy karaván egyszerűen nem passzol a spárgához:

Ez meg életlen lett, de gondolom az elképzelés átjött. Ezt jól összekavarjuk a tepsiben, legyen belőle mindenütt, mielőtt berakjuk a 200 fokos sütőbe. 5-7 perc alatt kész is (persze, nem gazdaságos ezért bemelegíteni a sütőt, viszont FINOM!):

Ebből akár önmagában, akár bármilyen húsétel mellé köretnek kiteszünk a tányérra egy jó adagot, esetleg saját készítésű vajat darabolunk rá és megszórjuk további kevés sajttal:

Ha valakinek nem izlett, szagolhat csillagszóró hagymát helyette :)

További jó étvágyat!