Vendégposzt - Daró

Öregszem, az emlékek néha előjönnek, kellemesek főleg, de néha a másik oldal is kapirgál. 

A Mester halászember volt. Nem tudni honnan örökölte a halászat szeretetét, a tudást, ami őt a vizek ismerőjévé és urává tette. Igazából azt sem tudni, ura volt-e ő ennek, de halászember volt, na.

Gyerekkorom emlékeinek nem kis része a tóhoz kötődik. Jók s rosszak vegyest. Ott tanultam meg horgászni, ha nem túl sokszor is, de belekóstoltam a zsákmányszerzésbe, annyi szent.

Ott láttam először kerítőhálót, varsát, vidrabundás embert, ott utáltam meg örökre a „feketehajú kis gimnazista voltál” és a „gyöngyhalász” c. slágereket, amik a kétezer lejátszásban megfáradt magnókazettáról amúgy is szerényen szóltak.

A tó, bár néha horgásztunk rajta, sőt néha horgászott más is, (volt hogy kalcium-karbiddal, közel az út másik oldala) alapvetően gazdasági egység volt. Telepített, etetett, ősszel halászott halnevelde. Most a halászásról osztanék meg veletek néhány dolgot, amit gyanútlan ember jó ha észben tart, ki tudja, vannak még akik ebből élnek, hátha találkoztok valamelyikükkel….

Mikor ismerősök között szóba került szeptember végén hogy nemsokára halászunk, a férfiak, akik nem ismerték a Mestert rendszerint felvillanyozódtak Akutyaúristenit, hisz én még sosem halásztam….jöhetek?

Persze, gyere. Nem kéne szólni a Mesternek? Nem kell, kaja van elég, bor is, pálinka is, cigit hozzál meg váltás ruhát. Kettőt. Ne, inkább hármat, elfér a kocsiban.

Reggel korán mentünk, „hatra itt legyetek ám” hát hatra. Megérkeztünk, kurva hideg van, igyunk egy pálinkát.

https://www.youtube.com/watch?v=41uTpD8aJTU

Hét körül a tapasztaltak, a család szól, talán hozzá kellene látni, mi ha nem muszáj nem maradnánk soká…

„Azért az ebédet csak megvárjátok”

Meg bazmeg, attól félek én is…

Szedjük elő a hálót. Közel száz méter kerítő, jó méter széles, a teteje felparafázva, néhol hungarocell bójázva, az alja súlyozva.

Első és legfontosabb alapszabály:

A HALÁSZ A HÁLÓJÁT HASZNÁLAT UTÁN BENYOMKODJA A SUFNIBA, NEM HAJTOGATJA, A ROTHADÁSRA HAJLAMOS RÉSZEKET (GYÉKÉNY SÚLYOZÁS) NEM SZEDI LE!

Káromkodás, tudtamhogymegintezlesz… tisztítás, gubancolás, gyékényezés, lyukak foltozása. Kilenc óra.

Hozzad mán a pálinkát, idefagyunk. Pálinka, eligazítás, védőeszközök kiosztása, effektív munkakezdés.

Második és harmadik legfontosabb alapszabály:

MINDIG A LEGFIATALABB FELNŐTT ROKON FÉRFI HÚZZA A CSÓNAKOT NYAKIG VÍZBEN, GUMIRUHÁBAN. HA A CSALÁDBAN VALAKI FÉRFIKORBA LÉP, A LEGFIATALABB FÉRFI AKKOR IS ÉN VAGYOK.

Gumiruha lyuk nélkül nincs, nem létezik, nem gyártják, és legfőképp nem foltozható.

Belemászok a tóba, jobban ismerem mint az út túlpartján lakó barbár törzsek. Szentségelek, a ruha lassan elkezd megtelni. Ötfokos vízzel.

Negyedik legfontosabb aranyszabály:

A HALÁSZ A CSÓNAKBAN ÁLLVA IRÁNYÍT, VÉLETLENÜL SEM LESZ VIZES, DIRIGÁL, UTASÍT ARRA AMIT AMÚGY IS MAGUNKTÓL TUDUNK, HISZ ITT S***** MÁR VAGY HÚSZ ÉVE MINDEN ŐSZÖN…

Első kör lement.  Ruhacsere, cigi, pia, halak áthordása a kis tóba (hal átmeneti tárolására szolgáló egyedül is jól halászható gazdasági egység)

„Gyerekek ez csak hatvan mázsa kevés, lesz még egy húzás…..”

A mindenkori ismerős kicsit megijedve kérdőn ránk néz, mint aki  legyőzte Góliátot, épp szusszan, és láncon vezetik elé a következő ellenfelet az arénába.  Lesz itt még több is öcsém, három váltás ruhát mondtam, emlékszel?

Második húzás, ruhacsere. Valaki kiabál, hogy ebéd. Ne már, három óra, rántsuk meg még egyszer és menjünk haza… Nem, ebéd.

Halászlé:

Kell bele: sok és sokféle apróhal. Halászati ágazat mellékterméke, van dögivel.

Kell bele némi hagyma. Zsiradék nem kell.

Só, pirospaprika. Pirosarany nem kell ebbe sem, az csak a margarinos kenyérre való, parizerhez.

Alaplevet főzzük, passzírozzuk. Sajnálom, próbáltam a családnak másfélét főzni, passzír nélkül, dunai módra, gyufatésztával, ám már az ötlet megszületésekor leszavaztak.

Közben nem iszunk, mert nem fogjuk érezni az ízeket!!! Ez egyébként pl. Mititei készítésekor is igaz . Vagy bármely más étel készítésekor. Higyjetek nekem, öreg róka vagyok már, tapasztaltam-ezt azt.

Alaplevet ha kell (ha elég sok volt az apróhal, kell) hígítjuk, pirospaprikával színezzük és ízesítjük. Az előzőleg felszeletelt és besózott halat a fővő lébe tesszük, összerottyantjuk.

Ez is olyan mint a martini, rázva, nem keverve! A hal hamar fő, könnyen törik.

Levesbetét nem kell.

Az elkészült léből kiveszünk pár szedőkanálnyit, pár cső méregerős „macskapöcse” paprikával összefőzzük. Chilinövény Debrecenben nem terem, a bótinál meg jobb a hagyományos…

Tálaláskor öcsénk kérdésére (van csípős?) huncutul azt mondjuk van, de nem túl erős… majd kacagunk saját jól sikerült tréfánkon.

Ebéd után még egy húzás. Esetleg még egy, nem számoljuk, szótlanul csináljuk. Mikor kész, az utolsó adag száraz ruhát már nem vesszük fel, irány haza, nem, nem kell hal, majd ha megtisztítottad, hozd el. Elmenőben még látjuk, hogy a Mester begyűri a hálót a sufniba. Nem nagyon fér, rátapos a sáros gumicsizmával.

Ismerős egy hónapig nem hív, aztán összefutunk, Halászatról szó nem esik.

Halászat utolsó két aranyszabálya:

A segédek halászat után mind betegek.

Nem rokon segítség halászni csak egyszer jön. Többé sosem.

A történetben szereplő személyek kilétét fedje jótékony és balladai homály a családi béke reményében.

 Debrecen 2012 május