Vendégposzt - Anica

Későn kezdődött a nap, ez nálunk hétvégén szokványos. Késői reggeli, estebéd. Szétnéztem a  fagyasztóban és már sokadjára  kezembe akadt A Hal, Amiről Elrettentő Videó Kering és Pfúj!.

Én sem örültem neki, hogy valahonnan odakerült, de úgy gondoltam, ha egyszer eszünk belőle, csak nem halunk bele, másrészt ételt nem szívesen dobok ki, amúgy meg szeretem a kihívásokat.  

Mivel el lehet rontani a legminőségibb hozzávalók felhasználása ellenére is egy ételt, úgy gondoltam, ebből a pangasius nevű rettegett halból is biztosan ki lehet hozni valamit.

Halfronton nem nagyon vagyok otthon, egyszerűen gyerekkorunkban a halászlé, rántottponty, harcsapaprikás volt a repertoáron, most meg nagyon örülnék, ha lenne olyan bolt legalább városon belül, ahol friss, igazi halat vehetnék, de nincs. Ami van, azzal gazdálkodunk.

Vasárnap délelőtt, egy pénteki vodka-narancs parti és egy szombati slambucozás után nem egy Hilton-menüt terveztem el, csak valami könnyűt és egyszerűt. Így történt:

Tepsibe kevés zsiradékra tettem egy kis laskagombát (szintén kármentés történt, nem szeretem sokáig tartogatni), majd a lassan kiolvasztott halszeleteket szárazra itatva picit sóztam, borsot őröltem rájuk és Süllőcske-féle szegedi pirospaprikával, citromhéjjal összekevert lisztbe forgattam őket. A tepsi másik felébe fektettem a halszeleteket, majd pár gerezd fokhagymát dugdosta a szeletek közé, egy kevés fűszerkeverékkel megszórtam ( a pitéhez vásárolt múltkoriból, összetételt ld.ott) és egy fél citrom levével meglocsoltam. A gombát is. Lehet, jó lett volna bele egy kis friss petrezselyemzöld, de elhasználtam pénteken a gyerek meg petrezselymet nem vetett, úgyhogy hazai nem volt.

Viszont egy csokor zöldspárga igen. Amíg a hal alufólia alatt sült, addig gyorsan meghámoztam, megkerestem a múltkori spárgás posztot, átfutottam, majd az ihlet hatását kihasználva a két-háromcentis darabokra vagdalt spárgát cukros-sós-citromos-vajas  vízben megpároltam, arra azért figyelve, hogy ne főjön szét.

Közben megérkezett sógornőm a keresztfiunkkal és az unokaöccsünkkel, akik két perc múlva közölték, hogy olyan éhesek, hogy hűűűű és mi ez a jó illat? Mondtam, hal lesz spárgával, erre rántott csirkemellben kiegyeztünk némi vitát követően, gyerekem nagy örömére. Ezzel baj nem sok volt, ha túl sokat panírozok, a felesleget le szoktam fagyasztani, úgyhogy elővettem egy csirkemell-elsősegélycsomagot és belőttem a fritőzt: rajtam nem fogtok ki, kispofáim!

Na, közben nekifogtam a mártásnak: szokásos vaj, liszt, tejszín alappal, aztán kis sajtot reszeltem bele (parmezán híján  edamit, marha kemény tud lenni, a múltkor bénázás közben majdnem keresztülvágtam a csuklómat, mikor a kés megszaladt a hülye nő kezében, aki maga felé húzta. A pasi rögtön azt kérdezte, miért késsel. No comment.). Megkértem sógornőmet, díbolja már meg a gyerek hagymáját, egy maréknyi zöldet beledaraboltam, sóval-borssal fűszereztem és összeforraltam. Közben a halról levettem az alufóliát és pár perc alatt készresütöttem. Finom lett: puha, az alja kicsit roppanós, eltaláltam a fűszerezésben az arányokat és ami a legfontosabb, ízlett a családnak, küldtem belőle a sógornak is. Sógornőmtől nagy dícséretet kaptam, azt mondta, jó szakácsnő vagyok, érzéssel főzök.

Sajnálkozva néztük a csirkemellet faló gyerekeinket, de bízunk benne, egyszer majdcsak rájönnek,  hogy az Élet nem habostorta, de nem is csupa csirkemell.