A különféle rakott ételek nagy rajongója vagyok. A káposztáé is. Rakott kelt főztem is már számos alkalommal, csűrtem-csavartam is, de savanyú káposztával még nem próbáltam. Az egyik sarokkő maga a káposzta beszerzése volt. Nem tudom, mi lehet mostanában a savanyú káposzta készítőkkel, de jó ideje nem kapok igazán jóízű, hordóból mért, érett árut. Vagy éretlen és csípős, vagy kiérzik rajta az ecet, mert azzal próbálják gyorsítani a folyamatot. Folyton a Nagyvásárcsarnokban átélt csúfos fiaskó jut eszembe, ahol a négy savanyúságosnál kóstolt termékből mind a négy vacak volt. Nálunk a hozzáférhető legjobb káposzta az ábécé előtti zöldségesnél kapható, kilós, zacskós kiszerelésben. Igaz, meg sem közelíti a gyermekkoromban kóstolt káposztát, de errefelé nincs jobb. Jobb híján vettem két zacskóval, aztán majd meglátjuk.
A receptet illetően voltak elképzeléseim, de azért futottam egy kört, hátha kapok valami ihletet. A többség elég unalmas volt, legfeljebb körömmel, csülökkel vagy egyéb extra hozzávalóval próbálták túllicitálni a másikat. Aztán belebotlottam egy receptbe, amely erdélyi módon készült rakott savanyú káposztát ígért. A füstölt szalonnás -kolbászos ízvilág egyből megtetszett, de a majoránnás fűszerezést elvetettem.
Megfőztem, jó lett és szolgált pár tanulsággal a következő alkalomra.

Hozzávalók:
- 2 kg savanyú káposzta
- 80 dkg darált sertéshús
- 50 dkg rizs
- 10 dkg kolozsvári szalonna
- 20 dkg füstölt kolbász
- 70 dkg tejföl
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- édes paprikakrém
- házi paradicsomlé
- őrölt fekete bors
- őrölt köménymag
- só
- zsír

A szalonna kövérebb részét csíkokra szeltem és kisütöttem a zsírját.

Hozzáadtam az apróra vágott vöröshagymát és megdinszteltem.

Beletettem a darált húst és folyamatosan kevergetve megpirítottam. Pirítás közben a fakanállal szétmorzsoltam az összetapadt csomókat.

Ízesítettem köménnyel, borssal, fokhagymával, tettem bele édes paprikarémet és megsóztam. A szalonna nem bizonyult túl sósnak, kellett a pótlás.

Felöntöttem kevés paradicsomlével és fedő alatt párolni kezdtem.

Mikor már majdnem puhára főtt - túl nagy bakot persze nem lőhetünk vele, hiszen elég nehéz péppé főzni a húst -, hozzáadtam a félkarikára vágott kolbászt és készre főztem. Menet közben a rizst is elkészítettem, marhahúsleves kockából nyert lével feleresztve, aztán az erkélyen kicsit kihűtve, hogy kezelhető legyen.

A tepsi aljába az egész heti többrendbeli folytatólagosan elkövetett kolbászsütés következményeként keletkezett kolbászzsírt locsoltam. Az említett tevékenység folyományaként keletkezett egy kapitális gyomorégés is, de ha az ember késő este kicsit kapatosan és farkaséhesen teleeszi magát egy jó adag, erdélyi mustárral és csilikrémmel súlyosbított disznósággal, akkor ne lepődjön meg, ha hajnalban Salvusért kell kotorni a mosogató alatt a konyhában, ugyebár.

A zsírra jött egy réteg kifacsart és megvágott káposzta.

Erre következett a párolt rizs fele, majd a hús.

Utána megint káposzta és a tejföl fele.

Aztán a maradék rizs, ragu, káposzta sorban, végül a tejföl, de csak óvatosan, mert lefolyik a dombról.

Hármas fokozaton bő másfél órát kapott a sütőben.

Kicsit szétesős lett, nem volt könnyű egyben kilapátolni a tepsiből.

Mikor kicsit meghűlt, szedtem egy kockával.

Nagyon finom lett, kicsit talán szárazra sikerült. A tejföl igencsak kellett hozzá, megkockáztatom, hogy akár az alsó réteg káposztára is simán elkelne pár kanállal. A szalonna és a kolbász füstölt íze remekül passzolt bele. A kifacsart káposztalé a fagyasztóban várja a feltámadást, valami böjti levest kéne ügyeskedni belőle.