Blogkocsma

Középiskolában egy fiúkollégiumban éltem. Mi ugyan jobban szerettünk volna egy koedukált milliőt, de attól még az élet vidám volt.

Ebben a csendes debreceni utcában két kollégium volt. Ahogy a Béke útról befordultunk a Varga utcába, rögtön a sarkon volt a Móricz Kollégium sok lánnyal, örömünkre. Amikor bandukoltunk haza, a lányok ott lógtak az ablakban, szívtak a fiúknak, mi pedig zavartan lépkedtünk ott, mint liba a jégen, ciki, amikor a hóhért akasztják. Ezt a kollégiumot valamiért Tyúkólnak hívtuk.

Utána volt a mi koleszunk, ahová délutánonként 320 fiú tért haza, hogy valamivel kitöltse a szilenciumot. Sokan persze kijártunk edzésre, könyvtárba, moziba (de azt mondtuk, hogy könyvtárba), csajozni (de azt mondtam, hogy könyvtárba). Különben könyvtárban is lehet csajozni. Judittal oda jártunk tanulni, de ez abban merült ki, hogy ültünk ott a sok filosz között csendben, a könyv fölött és bámultuk egymást. Szóval, a szemek szexe. És amikor nem bírtuk tovább, kimentünk a folyosóra csókolózni.

Ebben a kollégiumban esténként 320 fiú rohant az ebédlőbe, hogy először az alfák, utána a többiek megtömjék a majmot. A hosszú sor végéről a negyedikesek már alanyi jogon előrementek. A harmadikosok meg még csak próbálgatták ezt a bunkó és vagány gesztust. Volt úgy, hogy kötözködni való kedvem volt, beálltam a sor végére egy újsággal, olvastam türelmesen és minden harmadikost visszazavartam hátra. Csakhogy tudják, hányas a kabát.

A vacsora után majd mindenki vitt fel két-három szelet kenyeret, soká lesz még reggeli!

Minden szobában volt lekvár, zsír, a miénkben még méz is! Vacsora után még négyen körbeültük az asztalt és urasan megkentük a két nagy szelet kenyeret és megettük. Volt, hogy a szomszédokból is jöttek hiénázni, előtte kellően fényesre nyalva Attila hátsóját. Merthogy Attila hozta a mézet, az apukája mindig 5 literes üvegbe töltött neki. Ő meg egy fél literes korsóba szedett ki, abból használtuk, a nagy üvegbe így nem került morzsa.

Egyik este valami szóváltás támadt, mert Attila nem tartotta elég alázatosnak a kérésünket, hogy együnk mán mézet! Azt mondta, hogy most nincs kedve senkinek adni belőle és maga evett, mi meg néztük. Néztük. Ő meg evett. Mi meg néztük és ez így ment egy darabig. Attila, nem akarván ezt a feszültséggel telített jelenetet tarrbélai hosszúságúra nyújtani, ismét szólt hozzánk, ezzel is tanújelét adva barátságának.

- Na. Ha valaki ezt a majd korsónyi mézet megissza egy húzásra, annak adom ezt a majdnem 5 literes üveget.

Kisebb zajongás támadt. Hú, egy korsó méz. Baszki, egy egész üveggel! Akkor még nem tartottunk ott, hogy akár egy fél liter sört egy húzásra megigyunk. De ez meg ráadásul méz! Finom, folyós ákácméz!

- Ne mondd, hogy nem kell a mézed senkinek! Adjad! – és szép lassan eltüntettem a 4 decinyi mézet. Csúsztattam volna én gyorsabban is, de a méz nem egy sietős ital.

Nagy ováció, addigra már sokan átjöttek a szomszédokból is, a népek hamar összejöttek egy kis balhé miatt. Attila, fél kezében tartva a leszakadt pofáját, a másik kezével közelebb tolta a nagy üveget:

- Nesze, vigyed.

Másnap nemigen voltam éhes. Úgy éreztem, mintha benyeltem volna egy féltéglát és az sehová nem akarna mozdulni. Következő nap már nem volt semmi bajom, de a mézet egy hétig nem kívántam!

Attól kezdve esténként én gyakoroltam a kegyes gesztust. Igen, vegyél. Igen, fatökű, te is átjöhetsz este. Elhatároztam, hogy Attilát kicsit megszívatom, mindig hosszasan mérlegelem, hogy kapjon-e a mézemből, de nem vitt rá a lélek. Amikor esténként tolongás alakult ki, mindig ott szerényen, hátul lapult, olyan fejeket vágva, mint egy árvízkárosult. Megsajnáltam, emiatt soha nem kötekedtem véle. Másért igen, de az egy másik történet.

Csajoknak szívni. Megvolt?

Életemben nem készítettem még abált szalonnát. Enni már ettem többször is és igencsak kedvelem. Megláttam a boltban egy dupla tenyérnyi 75 dekás tokaszalonnát benne a Poczok2 úr féle rózsaszín felhővel, és nem tudtam ellenállni neki. (sajnos a nyers állapotról nem készült kép).

Pesti gyerek létemre ritkásan jutottam disznóölésre, így PA blogjához folyamodtam alapötletért, no meg "google is your friend". Sikerült is leszűrni a recept esszenciáját (mármint hogyan készítsük, ha nem disznóölésen vagyunk).

Fogtam egy pontméretű fazekat, amibe:

• 1,5 l vizet tettem.
• 10 deka sóval pont a 6%-os sóóldathoz jutottam, ami ideális ezen ízesítőanyag bejuttatására mindenféle húsokba. Dobtam még bele
• 6 babér levelet,
• 30 szem fekete borsot és
• 5 szem boroka bogyót bárddal megroppantva,
• egy kisebb vörözhagymát négybe vágva
• egy teljes fej fokhagymat letisztítva és összezúzva
• pici marék mustármagot

amikor ez a keverék felforrt, a szalonnát óvatosan belehelyeztem, megvártam, amig ismét felforr, majd a legkisebb lángra állitottam a tűzhelyet.

kicsit később megfordítottam

Lefedtem (gondolom, erről nem kell kép) és beültem a gép elé veletek traccsolni. Mire eszembe jutott kérdezni, hogy hogyan tovább, persze eltelt vagy 3 óra és kaptam a jelzést Öreg Sam-től, hogy szarrá is főzhetem. Rohanás a konyhába, ahol ez fogadott:

Színre szép, de rettentő puha lett. Sebaj.

Egy másik fej fokhagymát is összezúztam, elkevertem pirospaprikával (kevés csípőssel is), 2 ek sóval és két ek vízzel (olajjal-zsírral jobb lett volna, de most az elrontásról mesélek).

A rózsaszín felhőcske is szépen látszik

A szalonnát persze be kellene irdalni, hogy a piros massza minél több helyre eljusson.

A szalonna olyannyira túlfőtt, hogy ez majdnem lehetetlen feladat elé állított. Azért lettek rajta rések, amikbe ebből a kencéből tölteni lehetett és az egész szalonnát is be tudtam vele borítani.

Becsomagoltam alufóliába és be a hűtőbe.

Kihülve viszont már formálható volt egy jó késsel, és nem kellett három nap hozzá, hogy a szomszéddal kettesben meg ne ettük volna túfőzés ide, túlsózás oda.

Tanulság: Előbb kérdezni, mint csacsogni, ha valamit nem tudok.

Tavasz bejöttével rajtunk is elhatalmasodik a zöldségleves utáni vágy. Még én is inkább azt ennék ilyenkor, mint egy bablevest.

Természetes minden tavasszal főzött feleségem is ilyen könnyű levest, de valahogy a gyerekeink nem igazán értékelték, és amikor kérdeztem, mi volt az ebéd, a válasz:

Zöldborsós sárgarépás melegvíz, uborkás tarhonyával.

Hát egy darabig tűnődtem, de a válasz az asztalon várt: tényleg könnyű leves (kevés zöldség, zöldborsó petrezselyemmel díszítve, valamint hentes tokány tarhonyával). A tokány finom volt, ám a leves állaga tényleg a gyerekek jelzőire hajadzott.

Azóta átvettem ezt a tavaszi levest, de felturbózva. Kaptunk a szomszédasszonytól kapirgálós csirkét tisztítva. Ez adta az alapötletet és már nem is hívom zöldséglevesnek, hanem inkább csirkeaprólék leves a becsületes neve:

• 1 adag csirke aprólék (2 láb, 1 zuza, 1 szív, 1 máj, 2 szárny és a háta)
• 2 sárgarépa
• 1 gyökér
• kis darab zeller
• három-négy karfiol rózsa izlés szerint
• 20 dkg mirelit zöldborsó (még nincs friss!)
• egy kis csomó petrezselyem
• 1 kis hagyma
• 10 szem bors, 2 szem szekfübors, csöpp szerecsendióvirág teatojásban.

Felteszem két liter vízben a csirke aprólékot (máj nélkül) főni a teatojással és a gyökér/zeller/hagyma kombóval - meg is sózom, mert én mindent sózok. Kb 30-40 perc múlva mehet bele a máj és a sárgarépa. amikor a sárgarépa megpuhult (kb 5-8 perc) beledobom a zöldborsót és a karfiolt. Ezzel már csak 3-4 percig forralom a levest, majd meghintem az apróra vágott petrezselyemmel, és kész:

Lehet, hogy a hentestokányt is megírom, ha a feleségem elárulja a receptet. A tarhonyát ugyan rámbízza, de a tokányt nem.

Jó étvágyat!

Alapvetően két metódust különböztethetünk meg: a hideg és a meleg füstölést. Jómagam csak a meleg füstöléssel foglalkoztam – egy időben heti gyakorisággal füstöltem pisztrángot –, úgyhogy erről írok.

Létezik pár gyári füstölő, mely denaturált szesszel működik, az áruk viszont veszedelmes. Az alábbiakban megtudhatjátok, hogyan lehet olcsón összeállítani egy halfüstölőt, és hogyan érdemes használni. Természetesen, van számos házilag készült eszköz, az alábbi a személyes tapasztalataim alapján készíthető.

A sikeres halfüstöléshez be kell tartani pár igen fontos szabályt:

A meleg füstöléshez bármely hal alkalmas, de nem érdemes 30-40 dekásnál nagyobb halat választani, mivel nehéz vele bánni. (Erről később bővebben.) Figyelembe kell venni azt is, hogy a szálka nem sül/fől szét, mint a bő, forró olajban való sütésnél, ezért a szálkátlan halakat részesítsük előnyben (angolna, pisztráng, harcsa, tokfélék). Ha netán utána olajos halat készítünk belőle, és bő olajban konfitáljuk utána még egy jó ideig, akkor a keszeg vagy kárász is jó. Süllővel még nem próbálkoztam, de a magas víztartalmú és laza szerkezetű húsa miatt lehet, hogy nem is igazán alkalmas erre.

A hal tisztítása:

Először a kopoltyúfedőt hajtjuk fel – nem kell kitörni, ahogy a képen látszik, csak az érthetőség miatt rajzoltam így –, egy vékony pengéjű késsel átszúrjuk, majd a piros vonal (remélem látszik) mentén, a kopoltyúív mellet végigvágjuk, elmetszve a nyelőcsövet. Ujjunkkal benyúlunk, és egyben kiszedjük a kopoltyút.

Ezután a végbélnyílástól a fej felé felvágjuk a hasat, ügyelve, hogy a „nyakát” ne vágjuk át. Mivel a nyelőcsövet már elvágtuk, könnyedén ki lehet venni a beleket. Ezután célszerű még a hasüreg gerinc felőli részén lévő hártyát végigkarcolni a kés hegyével, hogy később könnyebben ki lehessen mosni azt a fekete valamit (vese). A pisztrángot természetesen nem pikkelyezzük le. Az angolnát, a kecsegét és a harcsát nem kell megnyúzni, füstölve szépen le lehet húzni a bőrt róluk.

Pácolás: A pisztráng pácolásához az alábbi pácot használtuk: 10 l víz, 1 kg só, 0,5 l száraz fehérbor, 1 deka őrölt fekete bors, 10-20 db összezúzott borókabogyó. Ezen kívül, ha volt, tettünk bele egy fél citromot, amit a pácban „nyuszkoltunk” össze. Ajánlom kipróbálásra a különböző zöld fűszereket (kakukkfű, rozmaring, zsálya), és a fokhagyma sem rontja el. A pácolás rozsdamentes vagy műanyag edényben kell, hogy történjen, a páclé legfeljebb 6 fokos lehet, és az egész nem tarthat tovább 10-12 óránál. A magas víztartalmú halhús egyszerűen szétmállik a hosszabb idejű pácolásnál. Az angolna húsa a magas zsírtartalom miatt „elviseli” a 24 órás pácolást is.

Vas- vagy acéldrótból hajlítjuk a kampót, és a hal „tarkója” felől a kopoltyúfedők alá akasztjuk. A kampó hegyei kissé kifele állnak, így a hal hasüregét is széttárják valamennyire. A halakat a kampónál fogva sorban felfűzzük egy pálcavasra.

A füstölő.

A 200 l-es lemezhordó tökéletesen megfelel a célnak, kb. 80 centiméter magas, az átmérője 60 centiméter. Alaposan mossuk ki használat előtt, és nem árt egyszer kiégetni sem. A hordó levágott tetejéből ki lehet alakítani a „fedőt”. A hordó tetején kell néhány vájatot készíteni a vaspálcák számára. Az aljától 10-15 cm-re kell elhelyezni a lángtörőt, amit perforált lemezből készül. A könnyebb mozgatáshoz tegyünk két fület is a hordóra. Néhány sor téglából építsünk tűzteret, amiben a tüzet megrakhatjuk.

A füstölés: A felfűzött halakat hagyjuk jól lecsepegni. A tűztérben már előre megrakjuk a tüzet, természetesen keményfából, hogy kellő parázs képződjön. Feltesszük a hordót, és gyenge, egyenletes tűzön „meglángoljuk” a halat. Ha nagy lenne a láng, maroknyi fűrészporral kissé kioltjuk. Fontos, hogy ilyenkor még nem szabad a füstölőt lefedni, ugyanis a keletkező gőz meggyengíti a húst, könnyen leszakadhat! (Ez főleg akkor fordulhat elő, ha túl hagy halakat választottunk.) Ha valamelyik esetleg lepottyanna, ne vesződjünk vele, nem lesz különösebb baja, viszont a nyúlkálással még többet leverhetünk. Ügyes kezű ezermesterek esetleg építhetnek olyan füstölőt, amin külön ajtó van a lángtörő magasságában. Nagyjából 1,5-2 óra alatt fől meg a hal a saját levében. Ha már tapintásra száraz, és egyenletesen aranybarna, fűrészporral elfojtjuk a lángot, és a füstölőt lefedjük. Folyamatosan figyeljük, ha fellángol a tűz, szórjuk meg fűrészporral. A parázsra dobhatunk pár szem borókabogyót. Száraz hideg, vagy meleg időben 4 óra alatt tökéletesen megfüstölődik a hal, párás, ködös időben több kell neki. Mikor kész, emeljük le a hordót, a füstölt halat hagyjuk teljesen kihűlni. Száraz, hűvös helyen fellógatva, „R” betűs hónapokban 3 hétig tartható el.

Vendég poszt - bélabácsi2

Múltkor Andrass9 írt egy aranyos történetet gyerekkoráról, nagyszülőknél töltött időről, és érintette az örök problémát: Nem eszik a gyerek!

Ez indított bennem egy gondolat folyamot, illetve már 1kutyának is volt köze hozzá a dédszüleiről írt posztjával.

Tudni kell, hogy egyedüli gyerek voltam, több sikertelen kísérlet után, nagyon nehezen jöttem erre a világra. Talán mert sejtettem erről a világról valamit. Ez lehet a mentsége szüleimnek, akik mindent megtettek, hogy koraszülött, ványadt, gyenge gyerek létemre életben maradjak. Bizony úgy kell ezt elképzelni, hogy a csecsemő mérleg is csak azért mutatott 2 kilót mikor először megmértek, mert a nővérke előtte csemege osztályon dolgozott a közértben és megszokásból a mérlegen felejtette a kisujját. Ha hal lettem volna, és a horgász fogott volna ki, visszadobnak. Szüleim dolgozó emberek lévén, amíg ők építették a szocializmust, mint Kőműves Kelemen, tehát amit raktak estére, leomlott reggelre, fogadtak mellém a tágabb családból egy idős asszonyt, aki bölcsőde helyett vigyázott rám és etetni is megpróbált. Csekély sikerrel, mert szüleim kétségbe esve vittek vissza a klinikára, többször is, na nem azért, hogy garanciális cserét kértek volna, hanem mert kétségbeejtően nem ettem meg semmit. Az ottani professzor (sajnos nem emlékszem a nevére) megvizsgált többször, utoljára szüleimre emelte fáradt tekintetét, valószínűleg az aranykeretes szemüvegét törölgetve azt mondta, ő olyat még nem látott, hogy egészséges gyerek olyan helyen, ahol ennivalót tesznek elé, éhen haljon!

Ez némi megnyugvást hozott talán szüleimnek, de ettől én még tényleg nem ettem rendesen.

Később kisgyerek koromban minden vasárnapi ebédet apai nagyszüleimnél költöttünk el, szűk körben, nagyszülők, szüleim és én.

Ez a kép nagyjából akkor készülhetett, felidézi a kor hangulatát, innen nem messze laktak a nagyszülők.

Persze inkább csak a felnőttek ebédeltek, pedig amit nagymamám elkövetett aznap az ebéd érdekében, az nem kis munka volt.

Nagymamám akkor reggel korán kelt, még éjszaka volt, tüzet rakott a már említett sparheltben, feltette a fazékban a vizet főni, na nem a levesnek, hanem a tyúknak, kopasztáshoz, a buta jószágnak, amelyik mit sem sejtve az ólban aludt még.
Kopasztás, pucolás, bontás. Macskalakodalom.
Nagyapám jóval később kelt, még az ágyban elszívott 5-6 szál Fecskét vagy Románcot, közben a Svejket, Indul a bakterházat, vagy magyar vadászírók elbeszéléseit olvasta, vagy Gárdonyit, Jókait, Mikszáthot. Négy elemije volt az öregnek. Közben előfordult, hogy kiosont a spájzba, egy-egy kupica fináncmentes házi pálinkáért, mert sok volt a sava, fekéllyel műtötték, és mint tudjuk a pálinka öl, butít, „nyomorba dönt”, de ha „gyomorba önt”, akkor a savakkal ketonokat képez, amik már nem marnak úgy éhgyomorra. Tehát mire nagyapám előkerült vasárnap reggel, nagymamám már elé tálalta a hagymán sütött májat, vért.
A húsleves már akkor főtt, félrehúzva csendesen pötyögött a sparhelt hidegebb sarkában, talán reggel 8 óra lehetett. A levesbetétnek való tészta már be volt gyúrva, talán már ki is volt nyújtva, „laskára vágva” azaz kb. cérnametéltre, pár óra száradás nem árt neki, majd később a levesből kivett lében külön kifőzi nagymamám, de csak tálalás előtt.
Ekkor már hozzá lehetett fogni a pörkölthöz, nokedlihez. Soha nem volt krumpli vagy rizs pörkölthöz. Miért? Mert én a nokedliből ettem, ha ettem. Miattam. Szerencsére a töltött káposztával nem sok gond volt, hiszem azt már előző nap elkészítette nagymamám.
Tehát mire megérkeztünk 10 óra felé, akkor már szinte minden készen volt, 12-kor ebéd.
Nyáron, jó időben kivitték az asztalt a szőlőlugas alá, ott terítettek. Nem volt ez messze a kerítéstől sem, az utcán menők néha bekiáltottak: Jó étvágyat Lacikám, Jó egészséget Miska bácsi, Finom az illata Erzsike néni! Akkor ez senkit nem zavart, más világ volt, falak nélküli, emberi.

Az ebéd minden esetben a következő forgatókönyv szerint játszódott le.

„Gyere ebédelni!” „Nem vagyok éhes” „Akkor is, ebédelni muszáj!” „Én az ééégvilágon semmit nem eszem!” „Azonnal ülj az asztalhoz!” Ezen a ponton egy-két anyai legyintésnek volt esélye. Tehát megadtam magam, feladtam az elveimet, így mondanám felnőtt fejjel, de erről ugye szó se volt, nem voltak ott még elvek. Különben is, tetteinket utólag nem magyarázzuk elvekkel, mint ahogy némely politikus próbálja most a múltját.
Tehát elém tették a levest, turkáltam benne, nem volt esélyem, hogy legalább látszólag csökkentsem a mennyiségét a tányérban, miként tettem azt a napköziben a főzelékkel, ahol kitúrtam a tányér szélére, mintha ettem volna belőle. (Iluci néni megrovó de jóságos tekintetétől kísérve.)

Anyám: Egyél kisfiam!

(turkálás)

Apám: Egyél, nagyon finom!

(turkálás)

Nagymamám: Hát nem vagy éhes?

(számhoz emelem a kanalat, hátha megúszom ennyivel, de nem)

Anyám: pedig milyen finomat főzött mami, jaj, hogy is tud mindig ilyen finomat.

Apám: Legalább a sárgarépát, attól tudsz majd fütyülni.

És ez így vég nélkül ismételve.

Nagyapám nem szólt, csendben kanalazta a levest, egyszer csak mérgesen belecsapta a kanalat a tányérba: hagyjátok már azt a gyereket, nem kell erőltetni, majd eszik, ha akar!

Csend. Kanalazás. (turkálás)

Nagyapám(!) odahajol, mintha senki nem látná, súgva: na, egyél egy kanállal…

Erre mindenkiből kitör minden feszültség, szidják nagyapámat, egymást, engem nem, mert menekülök az asztaltól, mint akit a Szabó bakter kerget. 

Azért estére jól esett egy kis pörkölt nokedlivel, de csak nagyon kicsi, és amikor senki se látta.

A változást a serdülőkor hozta meg, ezt helyből minden aggódó anyukának mondom, 12 éves koromban, nagyapám csak annyit mondott: inkább ruháználak, mint kosztolnálak! Ma sem mondja senki, hogy vézna lennék, hajjaj.

Életemben olyan finomakat nem ettem, sőt nem ettünk többes számban, feleségemmel, mint nagymamám főztje, akihez odaköltöztünk egyetemista korunkban, hogy idősen ne legyen egyedül, és aki még vagy 10 évig főzött ránk, gyakorlatilag vakon, 30%-os látással.

Szóval jól összevesztek rajtam négyen majd minden vasárnap, pedig nem kellett volna, hallgatni kell a professzorokra, eszik az a gyerek, amennyire szüksége van. Főleg, ha nem tiltanak ki semmit a gyerek étrendjéből, mint manapság szokás mindenféle kamu elméletekkel indokolva, kismamákat megbolondítva, tudományos alátámasztás nélkül, féltudományos információk alapján (lásd: sarlatánság), leginkább a csecsemő tápszer és gyerek eledel gyártók által sugallt média süketelésre hagyatkozva.
Eszik az a gyerek!

(a kép forrása: majd a kommentek kozott)

Vendégposzt - Imre apó

Almás barackos túrótorta, mazsolával.

Hozzávalók 12 főre (jó a több, mert a jóból sose elég):):)

   1 kg félzsíros túró
   4 közepes alma (savanykás jobb)
   4 fél db barack a konzervből
   2 citrom
   6 dl tej
   10 dkg vaj
   6 ek méz (virágméz, illatosabb lesz)
   2 ek cukor
   2 csomag vanília puding (hidegen, nem felfőzőst!!!!)
   3 csomag vanília cukor (eszencia is jó)
   2 csomag mazsola
   1 kevés fahéj (ízlésetek szerint)


Az elkészítését minden esetben nagy szeretettel végezzétek, mert megérdemlik, akik majd nassolnak belőle:)

Az almákat meghámozzuk és kimagozzuk, én lereszelem, mert így jobban elkeverhető. Egy edényben (nagyobb fazekacska megteszi) a vajat a mézzel megolvasztom, beleöntöm a reszelt almát, hozzáadom a fahéjat, és néhány percig párolom. Óvatosan kiveszem a már megpuhult almát, meglocsolom az egyik citrom kifacsart levével. A markomon eresztem át a citromlevét, így a kezemben marad a magja. (mint tipp:)

A túrót egy nagy tálba rakom, a robottal jól összetöröm, belereszelem a 2 citrom héját és hozzákeverem a cukrot. A párolt almát összekeverem a túróval. A pudingot (2 csomag) a 6 dl tejjel csomómentesre keverni, és bele a túróba a többi hozzávalóval, vanília cukor, eszencia, mazsola, a vékonyra szeletelt barack. Ezt a masszát teljesen összekeverni, érzéssel.

Előmelegíteni a sütőt 160-180 fokra. Én tepsibe teszem úgy, hogy kikenem vajjal, majd vékonyan megszórom zsemlemorzsával. A sütőpapír is megteszi, de én maradok a hagyományosnál. Beleöntöm a készre kevert túrósegyveleget, oszt irány a sütő. Csak 30-40 perc a sütési ideje, légkeverősben 20 perc elég.

Mikor kész, hagyom kihűlni, de melegen is isteni.

A puding elhagyható, ha valakinek túl tömény lenne, és akkor még sütni se kell. Ebben az esetben irány a hűtő.

Tehát ez egy torta, amit hidegen és melegen is el lehet készíteni.
Ezt a szakácsra bízom.
Jó nassolást:):)

A Tom Yum leves alapvetően egy savanyú és csípös fűszerezésű fantasztikus frissítő és népszerű étek.

A Gai csirkét, a Goong vagy Kung garnélarákot, a Taleh pedig halat takar, ami a végleges betétet adja a leveshez.

Elkészítése nagyon gyors - 30 percnél nem is kell több idő hozzá, hacsak nem csirke alaplével készíted (én bizony főzök hozzá frissen csirkelét).

Alapanyagok (klikk a képre nagyitáshoz):

• 1 ek tamarind szósz (finom savanyú)
• 4-6 Kaffir lime levél
• 3-4 kisebb vagy egy nagy csili paprika - ez adja a csípősségét, izlés szerint adhatunk többet is.
• 2 szár friss citromnád vagy 3 szárított
• 10 papirvékony szelet galangal gyökér vagy 2 ek szárított - gyömbérrel ne próbáljuk helyettesíteni, az egy másik étel
• 1-2 ek halszósz ami a sót helyettesíti
• 1-2 lime leve
• 1/2 ánizsgyökér
• 2-3 kis sárgarépa
• A KÉPRÖL LEMARADT:
• 1 kicsi jégcsap retek
• 4 közepes fej gomba (sikerült portobellot vennem, de remek fafülgombával vagy sima csiperkével is)

Valamint kell hozzá a fő meghatározó ízből mintegy fél kiló. A csirkehúst falatnyi kockákra vágjuk, a halat szitúgy, a garnélarákot csak letiszítjuk.

Én bizony kiloptam a kutyának vett, ám nagyon tiszta farhátból a mellcsontokat és a csirke osztrigáját is (szerencsémre a hentes nem vette ki belőle). A húst hozzáraktam a garnélához, mert rákosat főztem éppen. A húsos mellcsotot (vagy ha csirkecombból csinálom a levest, akkor a filézett comb csontjait) úgy 35-40 percig főzöm, majd kiveszem a léből. Addíg van időm egy csöpp vajon megpiritani a cikcakkosra vágott sárgarépát, a vékonyra szelt jégcsap retket, 1-2 cm-es kockára vágott ánizsgyökeret és a hagymát, amit kiteszek egy tálba.

A másfél liter alaplevet vagy vizet forralok, és beleszórom a kaffir lime levelet, a galangal gyökeret és a kés fokával megzúzott és 5 cm-es darabokra vágott citromnádat.

3-4 perc múlva hozzáadom a tamarind szószt (egy kis tálban célszerú felhigitani forró lével, hogy egyenletesen keveredjen a levesbe), 2 ek halszószt, és megízlelem, elég sós-e, kell-e még halszósz a levesbe. bezúdítom a rákot/csirkét vagy halat és 7 percig főzöm. Hozzáadom a hagymát, répát, gombát retket és további 5-7 percig főzöm vagy amig a rák-csirke megfőtt. Beleteszem az apróra vágott csili paprikát és lezárom a lángot alatta. Belefacsarom a lime levét és véglegesre állítom a savanyú-sós-csípős ízhatást további halszósszal, csilivel vagy lime lével.

A képen a levesben 6 szál fehér spárga is látható, amit szezonális jellege és a spárgaimádatom miatt tettem bele szinte az utolsó percben.

Ízesítésnek megszórhatjuk kevés karikára vágott újhagyma szárral, vagy koriander levéllel.

Jó étvágyat hozzá.

Már nem is tudom mikor, de nagyon régen volt - tán igaz sem volt. Én is csak anyám elmeséléséből tudom.

Kicsi gyerekként minden nyarat anyai nagyszüleimnél töltöttem Baján. Híres család volt, jól ismerték őket a városban. Dédnagyapámról utcát is elneveztek. Nagyon szerettem horgászni, így nagyapám beiratott a helybéli horgászegyesületbe és megvette a horgászengedélyt is, hogy ne kapjon el a halőr. Ott álltam, mit az ország legfiatalabb engedélyes horgásza 6 évesen. Snecit és paptetűt tudtam fogni, de komolyabbat egész horgászó életemben alig fogtam. Az egyesület öregjei tanítgattak több/kevesebb sikerrel. Innen származik a bajai halászlé szeretete is, ami első szakácskodásom tárgya volt immár 7 évesen.

Node hogy szavam szóba ne öltsem, nagyon sovánka gyerek voltam. Nagyanyám sopánkodott is napestig, hogy nem eszik a gyerek, hogy fog a szüleimnek velem elszámolni. Volt pedig minden jó - kert végében disznóól, baromfik, veteményes - remek sütemények, húsok.

Csak panaszkodott nagyanyám a szomszédnak, hogy nem eszem, mi bajom lehet? Elhítta a Szász dokit, aki már anyámékat is kezelte. Jött a doki és mondta: "Te Tóni! Ez a gyerek nem úgy néz ki, mint aki éhezik - sőt inkább mintha kikerekedett volna egy kicsit". Ez nem nyugtatta meg nagyanyámat. Továbbra sem ettem az asztalnál és nagyanyám csak dünnyögött magában. A szomszédasszony hallgatta - hallgatta, de egy nap csak kifakadt:

Ne aggódj Tónikám! Amikor megfőzöd a malacnak a moslékot és kirakod hülni, a gyerek két marokkal szedi ki a főtt krumplit belőle és nyeli, mint kacsa a nokkedlit. Nem marad az éhen!

Nem sok ételre emlékszem abból az időből, de a hajában főtt krumpli ma is az egyik kedvencem:

Jéghideg vajat vagy libazsírt falatonként rátéve és megsózva hámozás közben. Azért marad a rakott krumpliba is ...

Eleink konyhája a mai ízlés számára meglehetősen szokatlannak tűnik. Jókai ezt írta egy korabeli szakácskönyv olvastán: „Úgy látszik, eleink nem csupán kívül viseltek a tagjaikon páncélt, de a gyomruk is bádoggal volt kibélelve.” Sőt, nem csupán gyomor, de a szájpadlás is kellett ezekhez a borban főtt, ecetben pácolt, irgalmat nem ismerő szigorral agyonfűszerezett falatokhoz. És mindig csak hús,, egyre csak hús és hús; leves majdnem soha, tészta alig-alig, főzelékből legfőképpen káposzta, melyről Apor Péter azt írta, hogy: „A káposztánál a magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának az régi időkben.”

A gyilkos erejű fűszerek olyan garázdaságot vittek végbe a gyomorban, hogy sürgősen borba kellett őket fullasztani. Hogy az ivás miként történt, Apor Péter azt is leírja. Mélységes megvetéssel nyilatkozik a palackról és pohárról, ilyesmi nem volt úri asztalra való. Ellenben: „...két kézzel beadják vala az asztalhoz az nagy veres fazék bort, két kézzel veszik az asztalhoz be, két kézzel fogván, úgy hajtják vala fel, úgy isznak vala, mégis jóízűen esik vala.” A gyümölcsnél hosszú szájú kotyogós üvegekből meggypálinkát ittak; ez jelképezte a kegyelemdöfést a sáfránynak, borsnak, gyömbérnek, szegfűszegnek, szerecsendiónak. Tiszta szerencséje volt a régi magyar konyhának, hogy a paprikát akkor még nem ismerték.

A károlyfehérvári szabócéh mesterasztalának ételsora számos helyen fellelhető az Interneten, ezért inkább ez alábbit osztom meg veletek.

Gróf Thurzó Szaniszló galgóci úri asztalánál 1603. január 1-jén ezt az ételsort tálalták fel:

Ebéd:

1. Tehénhús tormával

2. Kappan mézelt tésztával

3. Leves, kenyérrel, kolbász

4. Kecsege sóba

5. Gyümölcsös lével biber (hód) farok

6. Indiai tik (pulyka)

7. Borjúbél tejbe

8. Báránytüdő tiszta borssal

9. Bárányhús lemoniával

10. Lúd tiszta borssal

11. Borjúhús ispékkel

12. Savanyúkáposzta tehénhússal

13. Lúd sütve

14. Apró madár disznóhús pecsenyével

15. Császármadár sütve

16. Pástétom

17. Ostya béles

18. Apró pástétom

Vacsora:

1. Lúd rántott liszttel

2. Kappan vagdalva

3. Viza tiszta borssal

4. Bárányhús ecettel, sályával

5. Csíkkáposzta lévbe

6. Borjúhús tiszta borssal

7. Kecsege éles lével

8. Kappan sütve

9. Tehénhús pecsenye

10. Karórépa tehénhússal

11. Rántott hal vajba

12. Lúd-címer sütve

13. Disznóhús pecsenye

14. Tehénhús petrezselyemmel

15. Fánk vajba

16. Ostya béles

17. Szilva tortáta

18. Nyúl fekete lével

Végezetül egy recept.

Tehénbél fejér ispékkel:

Az tehénbélt forrázd ki, más tiszta fazékban föjön az leve, az mely vízbe kiforráztad, szűrd el hogy az ganéjbűzt vegye el, tiszta hideg vizet önts reá és abból abáljad ki, mint annak az módja. Az kéznél való tiszta lévbe vess kövér szalonnát, amikor immár fél fővésben volna, hogy szerszámát meg akarod adni, az vöröshagymát hámozd meg, hányd tiszta vízben, tiszta asztalon mesd meg azt, petreselyem levelet is, az szalonnát is vedd ki az bél közül, metéld az hagyma és petreselyem közé, szép fejér cipót hámozz meg. Verd az bél közé addig, míg az szerszámot megvágod, az cipót is vágd az szerszám közé, mint annak a módja, vesd rá az bélre, borsold, gyömbérezd és sózzad meg, igen sürű ne legyen az leve, mert nem jó, add fel, mikor az ideje.

Gyanítom, hogy ez végül is egyfajta hajdani pacalleves lehet, hamarosan összedobok valami hasonlót, és beszámolok róla.

Ez úton mondok köszönetet Ráth-Végh István és Radvánszky Béla szerzőtársaimnak, akiktől az egészet nyúltam.

„… az ausztrál halálkígyó néha napokig rejtőzködik a homokban, és ha egy óvatlan kiránduló véletlenül rálép a farkára, azonnal támad.”

-          Hátbazmeg, én nem vagyok egy szekánt ember, de ha az én farkamra lépne rá egy óvatlan kiránduló, én nemhogy támadnék, de lepofoznám róla a túrabakancsot is.

Fenti információ és a hozzáfűzött kommentár  Totya mondta a tizenhét évesek magabiztosságával, aki középen ült, térdén egyensúlyozta a laptopot és birsalmabefőttet evett üvegből,  bicskával. Jót tett a gyomrának.

Hárman ülték körül a gépet Totyáék nappalijában a szőnyegen és éppen forráskutatást végeztek az ebédjükhöz. Totyáék szülei lementek Szemesre hétvégére tavaszi nagytakarítani, a nővére meg lepattant az aktuális hapsijával nemtudni hová, de ez őket cseppet sem érdekelte. Azóta buli volt.

-          Ez már a recept? – kérdezte Palika a rá jellemző éleslátással, de hát őt nem az eszéért szerették.

-          Á, csak szörfölgetek a hírek között.

-          Akkor szörfölgessél már légy szíves arra a kurva receptre, mert már 11 óra és még nem tartunk sehol. -  Ezt Bálint mondta, a harmadik társuk, aki a legsoványabb, legszeplősebb, mindazonáltal a legéhesebb volt közöttük, bár ehhez a szeplőinek semmi köze nem volt.

-          Még csak 11 óra, és te már a harmadik sört iszod. Ez nem vall úriemberre.

-          Mondtam én, hogy az vagyok? Én éhes ember vagyok.

-          Ja, meg szomjas.

Azt már korábban eldöntötték, hogy oldalast sütnek, egyrészt mert mindhárman szerették, másrészt mert egyedül azt ismerték fel nagy biztonsággal a fagyasztóban. Az is hamar eldőlt, hogy az oldalast egyben fogják megsütni zsíron, hagymával, fokhagymával és –Totya külön kívánságára – jó sok köménymaggal megszórva. Ezt a perverziót a köménymag iránt ugyan a többiek nem értették, de – jobb a békesség alapon - ráhagyták a házigazdára, annál is inkább, mert Totya apja jelentős sörkészletekkel rendelkezett, amihez a fián keresztül vezetett az út. A köménymag tehát maradt. Az oldalast szépen megmosták, letörölgették, egy kisebb zománcos tepsibe felkarikázott póréhagyma-ágyon felravatalozták, hintettek alá némi zsírt, rá sót, köménymagot,alufóliával lefedték (ezt majd később leveszik) és 170 fokon betolták a sütőbe. Oldalas elintézve.

Most a köret kérdésében alakult ki parázs vita. Bálint óvatlanul rizst javasolt, erre majdnem kidobták az ablakon.  Magyar ember nem eszik rizst, oldalashoz pláne, egyébként meg nem volt otthon rizs. Ez  végül döntő érvnek bizonyult.  Palika megette volna kenyérrel az egészet, amikor megszólalt Totya.

-          Oldalashoz a nagyfaterék mindig speciális krumplisalátát csinálnak. Azt kéne megépítenünk, mert az kibaszott jó. Megpróbálok visszaemlékezni rá, bár lehet, a neten is megvan valahol.

-          Nem is tudtam, hogy nagyfaterod netezik. Ki se néztem volna belőle - mondta Palika.

-          Paraszt!

-          Azt tudom, de hogy netezik…Azé csak fejlődik a világ.

Ezt inkább ráhagyták, mert mint tudjuk Palikát nem az eszéért szerették.

Totya evett egy falat birsalmát, ivott egy korty sört, lehunyta a szemét, majd mint aki transzban van, monoton hangon diktálni kezdett:

-          A krumplit és a hagymát nem túl vékonyan felkarikázzuk, egy mélyebb tálba vagy tepsibe váltakozva, állítva felsorakoztatjuk, sózzuk, borsozzuk és felöntjük maradék hús-vagy zöldséglevessel, hogy majdnem ellepje. Ezután lefedve (fedő vagy akár alufólia) mehet be egy félórára a sütőbe. Ott a levest magába szívja és megfő. Ezután kivesszük, fedél le, tejföllel, reszelt sajttal bőségesen meghintjük, és néhány percre visszatoljuk a sütőbe. Kész.

Totya kinyitotta a szemét és álmatagon körülnézett.

-          Na, milyen a memóriám?

-          Az se rossz, de ez a recept meg egyenesen kolosszális. Csak nem macerás egy kicsit?

-          Ez? Krumpli, hagyma mindig van itthon, húsleves is maradt csütörtökről, a sajt-tejföl nem kötelező, de szerintem az is van. kezdjünk hozzá, megfő az oldalas alatt a rácson.

Krumplipucolás közben Palika – rá egyáltalán nem jellemző módon – egy javaslattal állt elő.

-          Van ennek az ételnek neve?

-          Hát, tulajdonképpen nincs, én nem tudok róla, vagy csak krumplisaláta

-          Akkor lehetne Gyökerek-saláta?

-          Miért pont gyökerek? Nincs benne egy szem gyökér sem.

-          Hát mert ez a Totya nagyfaterjáéknak a salátája, és ha mi elkészítjük, akkor visszanyúlunk a Totya gyökereihez, nem?

-          Palika, hogy neked mennyi eszed van! Egyszer ezért fognak elrabolni. Még jó, hogy úgy egyébként nem látszik. Gyökerek-saláta. Az ész megáll.

És pucoltak tovább szótlanul.

Andrass9: Na, kerülj beljebb. Arról van szó, hogy kéne csinálni ezt a teás pultot. Ha már jelentkeztél, mennyire értesz a teákhoz?

PO: Hát, ilyen kocsma szinten elboldogulok.

1kutya: Na ne lazuljál már, ez véresen komoly. Tudod, hogy mi egy igényes kocsma vagyunk.

A: Akkor nézzünk néhány ellenőrző kérdést…

1: Casting ez, vagy mifene!

A: …úgy, úgy, pont ezt a szót kerestem! Szóval: milyen vízzel készíted a fekete teát?

P: Lobogó, forró vízzel, 3-4 perc állás után kiöntöm.

A: És a zöldet?

P: Azt 80 fokos vízzel, szintén 3-4 perc.

1: Tea with milk, please?

P: English breakfeast típusú fekete teából, erőset, teát öntöm a hideg tejbe és nem fordítva.

A: Campa megy?

P: Persze, árpát pörkölök, aztán…

1: Ne meséld el, látszik, hogy tudod, olyan stréber fejed van :)) Na és a csipkebogyó tea?

P: Langyos vízben kiáztatom.

A: Helyes. Szereted a mate teát?

P: Persze.

1: Genmaicha?

P: Azt is ismerem.

A: Na, ettől többet nem várunk, kocsma szinten ez biztosan eldöcög. Itt leginkább a pálinkás tea megy majd télen, amit a múltkor leblogoltál. Nyáron meg a hideg citromos tea, sok cukorral. Viccet mesélni szoktál?

P: Igen, szoktam.

A: Na, itt szokjál le róla. Ez egy komoly kocsma, majdnem irodalmi kávéház, már csak a hátrafésült agyú bölcsészek hiányoznak innen. Még csak az kéne, hogy elriassz valami hülye, nem píszí viccekkel néhány törzsvendéget.

1: Szerinted?

A: Szerintem csinálja. De úgy, hogy a koktélokat is bevállalod.

P: De hát én nem értek a koktélokhoz, csak egyet ismerek!

1: Az nem baj, a vendég rendel, Anicát kitúrod a laptop mellől, kigúglizod, rázod, vagy kevered, aztán odatolod. Mondom, olyan igényes kocsma szinten!

P: De hát a kedves vendégek bírják ezt cérnával?

A: Aki koktélt rendel, az szerintem bírni fogja. Aki türelmetlen, az egyen almát!

1: Hehe, ezt Anna írta a coq au vines posztban! J

A: Nem, a Poczok faterja mondta a kocsonyás kommentben, hehehe.

1: És mi az az egy koktél, amit ismersz?

P: Hát, ismerem a Margaritát, mert András posztolta.

A: Mertem remélni ;-)

P: Aztán meg szoktam csinálni Puszta koktélt!

1: Azt hogyan?

P: Ez egy olyan koktél, amit a walesi herceg ivott először. Amikor itt járt, egy fogadáson mondta, hogy szívesen megkóstolna egy magyar koktélt. Nem mondták neki, hogy ilyen nincs, hanem Marentsics Ottó, a Ritz igazgatója pattant: „Őfelsége, azonnal készítem a legjobbat, mégpedig személyesen!” Semmi perc alatt visszajött és kínálta a herceget, annak pedig nagyon ízlett. „Jó ez a koktél. Mi a neve?” „Puszta koktél.”

A: Ne csigázz már, mi van benne?

P: Fél deci száraz szamorodni, 3 cent barackpálinka, 2 cent Mecseki itóka, vagy valami keserű likőr.

A: Dobjál már gyorsan össze egyet, van hozzá minden! Kíváncsi vagyok!

1: Én inkább kihagyom, legfeljebb fröccs…

A: Hmmm… Ez pompás! Ezt Öreg Sam sem fog a padlóra köpködni! :D Anica, rendelj már légy szíves hozzávalókat, meg készíts egy előkalkulációt.

Anica: Főnök, én nem értek a számokhoz!

A: Hogy mertünk a pénztárgéphez engedni?! 1kutya, légy szíves…

1 Én sem értek!

A De te bankár vagy, nem?

1: Hát, a pénzt tudom számolni! :))

A: Bazmeg, még ezt is én csináljam... Nem úgy van az, hogy a levesből csak a husit eszitek ki!!

A: Van mixerkötényed?

P: Van.

1: Milyen?

P: Fekete.

A: Jó lesz. 

P: Ti itt csak iszogattok, dagonyáztok a langymelegben, oszt jól van?

A: kérlek szépen, a Blogkocsma egy alkotó közösség, az egyik megnyilvánulási formája, hogy főzögetünk, vagy ha nem főzünk, akkor legalább beszélünk róla. Majd néha dalra is fakadunk...

1: Ajjjajjjjj...

A: ...persze ennek hatásait még nem mértük fel. Italteszteket is végzünk.

P: Közösen főzögettek?

A: Lesz ilyen is. Legközelebb 1kutya kanyarít egy slambucot, neked az épp közel lesz.

P: Régesrég egy NDKs kocsmában láttam, hogy a falon voltak oklevelek, rajtuk afféle helyi rekordok. Hogyaszongya: "ma este H.J. Schneider megivott 14 korsó sört". Vagy "Ungarische Schüler Zsiráf egy este 4 piros ultit csinált".

A: Aha, jó poén. És te miket tennél ki a falra?

P: Hát, például olyanokat, hogy ma Anica színes kontaktlencséjét tizenöten dícsérték meg. Vagy: ma Öreg Sam nyolcszor írta le kommentjeiben, hogy vén fasz. Akár: ma ökörpöröly 11szer nyomta be a zenegépbe a Repül a bálnát, mielőtt pofán vágták. Szóval ilyeneket. Majd jönnek az ötletek!

1: Uraim, záróra, zárnám a kasszát, olvasnám a pénzt. Utána kiteszem a becsületkasszát!

A: Akkor fekete kötény, holnap este 6.

Vendégposzt: anica inkognitóban

Eredendő bűn. de élvezzük:)

Édesszájúak vagyunk, mind a hárman. Persze, kaptam már más jelzőt is, de a csókosszáj kifejezés nem képezi jelen – nem CtrlC-CtrlV kombinációval összeplagizált – értekezés törzsanyagát.

Szóval szeretjük a finomságokat, de sajna, nyomot hagy a férjen is, a gyereken is… és ne tagadjuk, a költői megfogalmazás („ a gömbölyű, az gyönyörű”) rám is illik.

Viszont az az ellenállhatatlan sóvárgás, az, amikor összefut a szádban a nyál, amikor felidézed a sültalma illatát, vagy amikor kinyitod a hűtőt és meglátod anyád reszelt-dinsztolt almából, sárgabarackból vagy szilvából eltett lekvárját… na, az mindig belebombáz a mínusz sok kilós álmaidba. És lőn.

Az alma legyen olyan igazi alma. Nem zöld mutsu, a kemény csoda, amivel agyon tudnál verni egy lovat, nem starking ( gyk. delicsesz),aminek a húsa vízmentes mint az agyonszolizott huszonévesek lesznek bő évtized múlva. Legyen jó kis jonathán, amit letépsz a fáról, vagy beugrasz érte a sarki zöldségeshez.

Meghámozod, ha anyád a közelben van, nem veszel tudomást arról, hogy visít, mert szerinte vastagon. Fülcsakrákat megnyitod, egyiken be, másikon ki és hámozol vidáman. Az alma belsejét kivájod. Ha menő vagy, karalábévájóval. Ha ügyes, akár teáskanállal is. Alját lecsapod, beülteted vékonyan kivajazott jénaiba, vagy tepsibe, neadjisten porcelán sütőformába, ahol kényelmesen pihengethet, míg őt is, meg a háziak szívét is átjárja majd a melegség.

Az almákat jól megtömöd lekvárral, valami savanykás a legjobb, bár ha csak édes van, azzal is jó nagy duzzogva. A lekvárra pár szem meggy, meggybefőtt, konyakos meggy, rumos meggy... szóval valami isteni fincsiség, aztán egy kis darabka vaj a tetejére és mehetnek is a kis digidagik a sütőbe szaunázni. Egy pár percig alufólia alatt sütve tutira hamar megpuhulnak, aki nagyon óvatos, önthet alá egy felesnyi vizet (lehet , kipróbálom valami gyümölcspálesszel, el nem ronthatja), de a jonathán almában van víztartalom, eddig még rásegítés nélkül is megpuhult.

Amikor elkészült, meglocsolod csokiöntettel és rá lehet rabolni. Forrón, melegen, langyosan, hidegen. Bárhogy, bármikor. Az éjszaka közepén is megcsinálhatod, meg vasárnap délután is, amikor csak szenvedsz látványosan a „kellene valami édesség, de mi?” érzésétől.

Eccerű, de naccerű. Nem kell itt a fixni-faxni.

Madársaláta

Madársaláta, galambbegy saláta (Jókai saláta galambbegy néven említi (csak, hogy a műveltségem is csillogtassam kicsit)). A rendszertani adatok okán kérem, nézzen után, akit érdekel. Az egész mérsékelt-égövi Európában elterjedt, Franciaországban igen népszerű, ezt állítólag XIV. Lajos udvari szakácsának köszönheti, nagy mennyiségben termesztik. Igénytelen, mint a lápi görény, a szárazságot és a hideget jól bírja.

Ez a példány már kezd felmagzani kicsit, de még éppen jó.

Tartalmaz többek között B9-vitamint, béta-karotint, folsavat, vasat, cinket, magnéziumot, foszfort (nem kell, hogy világítson, elég, ha feláll), gazdag A- és C-vitaminban, kalóriatartalma igen alacsony. Tehát igazi tavaszi vitaminbomba, (brrr..., tiszta stáhlkonyhája, meg dzsémiolivér, szinte hallani a szélcsengettyűket), szóval, ha van némi hely a kertben, olcsón friss salátához juthatunk. Íze – állítólag – a dióéra emlékeztet, szerintem madársaláta íze van.

Hajdan édesapámmal vadon termő példányok magvait gyűjtöttük be, és abból lett a mai állomány (jobb boltokban vetőmag is kapható). Minden évben hagyok néhány tövet, amely elszórja a magját. Tavaly szedtem némi magot is az ismerősöknek, abból vetettem egy új helyre, egyszerűen belegereblyéztem a felásott földbe. Szeptember-októberben kell vetni, lehetőleg olyan helyre, amit nem bolygatunk meg nagyon kora tavasszal, szőlősorok közé vetve talán a legjobb. Először becsüljük meg nagyjából, hogy mennyi magot kívánunk vetni, aztán vessük el a negyedét. Ha sűrű, nagyon apró marad, márpedig egyébként sem nő nagyra. Általában már ősszel kikel, áttelel, és a tavaszi meleg hatására gyorsan kifejlődik, március-áprilisban már fogyasztható. Igénytelensége ellenére a tápanyagban gazdag földet, és szárazabb tavaszokon az öntözést meghálálja. Virágzás előtt érdemes szedni, később eléggé markánssá válik az íze.

Szedéskor közvetlenül a föl színe alatt vágjuk le, váltott vízben többször meg kell mosni (rengeteg földet tudunk vele hazavinni), és a sérült, fonnyadt leveleket valamint a gyökeret leszedni. Salátacentrifuga erősen ajánlott, ugyanis vizet is sokat meg tud tartani a rengeteg apró levél. Hűtőszekrényben napokig friss marad.

Bár főzve is készítik, véleményem szerint nyersen az igazi. Sajt vagy egy jó sonkás szendvics mellé, salátának pirítóssal vagy barna kenyérrel, esetleg más salátafélékkel keverve. Jól illik hozzá a mogyoróolaj, az olajos magvak, a pirított szalonna, esetleg a belekevert, enyhén ízesített kruton.

Madársaláta-saláta: 2-3 dkg füstölt, húsos szalonnát, esetleg zsírosabb sonkát nagyon apróra vágok, serpenyőben ropogósra pirítom. Mikor langyosra hűlt, a zsírjával együtt kisebb befőttesüvegbe töltöm, ráöntök 2 evőkanál borecetet (esetleg citromlét) és 4 evőkanál extra szűz olívaolajat, nem kell a salátának az öntetben tocsogni. Közvetlenül tálalás előtt nagyon-nagyon összerázom az öntetet, és a salátára öntöm, majd összeforgatom. Ha a kisült zsír kissé összeállna, mikróban vagy a tábortűz parazsa mellett kissé meglangyosítom.

A Hofi évforduló kapcsán jutott eszembe:

Azon szerencsések közé tartozom, akik még a dédszüleiket is ismerhették…

Anyai dédszüleim nagyszüleim kertje végében a vasúton túl laktak egy kis öreg parasztházban. Mindketten nyugdíjasok voltak, dédnagyapám cipészmesterként még aktív, dédnagyanyám háztartásbeli. Akkoriban sokat nyaraltam nagyszüleimnél, de mivel ők még dolgoztak, a nyár zömét a „dédiéknél” töltöttem, a 8 évvel idősebb nagybátyámmal.

Az, hogy rosszak voltunk, mint a bűn, volt a legkisebb baj (a kutya megitatása pálinkával, a betérő szúnyogok agyoncsapása a frissen meszelt falon, állandó szökések és még sorolhatnám), de rettenetesen rossz evők is voltunk!

Hogy ez miért volt baj?

Tudni kell, hogy dédnagyapám – miután a második világháború során először a náci koncentrációs táborokat járta meg, majd Szibériát is – rendkívül háklis volt az étkezésre. Ha nagybátyámmal nem ettünk meg valamit – ami gyakoribb volt, mintsem megegyünk valamit – akkor komótosan a térdére fektetett minket és kaptunk rendesen a lábszíjjal. Dédnagyanyám ezt nagyon nem nézte jó szemmel, de mivel az öreg cipészmester volt a ház ura, így nem nagyon tehetett semmit (maximum sápítozhatott, de akkor a papától még többet kaptunk).

Azonban egy idő után dédnagyanyám rájött, hogy meg lehet oldani a dolgokat, csak mikor ott vagyunk olyan ételeket kell főzni, amit mi is megeszünk. Mivel a 2 háború között a helyi uraságnál szolgált cselédként és kitűnően megtanult sütni/főzni, nem esett nehezére olyat készíteni ebédre, amit mi is megeszünk. Így aztán mindennapos volt a leves utáni rizsfelfújt, darázsfészek, lekváros tészta, sült/rántott tejbegríz, palacsinta…

Természetesen ha huzamosabb ideig tartózkodtunk náluk, akkor az öreg egy idő után rájött a stiklire – tudvalevő ugye, hogy a cipészmesternek még a harmadik szomszédja is okos ember -, így aztán míg a levest nem ettük meg, nem kaptunk másodikat, esetleg már a leves meg nem evéséért is lábszíj volt a „fizetség”.

Dédnagyapám éppen 30 évvel ezelőtt, 1982. áprilisában aludt el egy szombat délután, dédnagyanyám pár nap különbséggel 10 évvel követte…

Évek (mondhatnám már hogy évtizedek) során eme különleges koktél szerelmese vagyok. Barátaim mintegy 55 mérföldre laknak tőlünk, de kevés hétvége volt, amit nem ott töltöttem amikor az USA-ban tartózkodtam (hogy örültek-e vagy sem, nem mondták) .

Jó öreg Volvóm már ismerte az utat oda meg vissza. Én meg engedtem a kísértésnek, és ha nem fogyott túl sok az említett koktélból, akkor még haza is vitt.

Történt egy hosszabb periódusban, hogy valamiért már a 4. ital után úgy döntöttem, nem kockáztatok, inkább választom a vendégszobát, mint a temetőt. Nem teljesen értettük a dolgot, hiszen máskor ötöt is megittam és még haza mertem menni. Ebben az időszakban a ház ura sokat utazott konferenciákra és a Margaritát az asszony "főzte". Egyik este azután a háziasszony gondolta, megérdeklődi férjétől, miért más az ital, amit ő kever - hiszen pontosan úgy készíti mint az ura. Fel is hívta, hogy választ kapjon a kérdésre.

Barátom lediktálta a pontos receptet (a számok egységeket jelentenek):

• 3 Tequila
• 1 Triple Sec (jobb helyeken Cointreau)
• 1 Lime (zöldcitrom) lé
• 1 Narancslé
• 6 Limonádé

Ezeket sok jéggel összerázzuk, és a jeget leszűrve, durva sóval keretezett széles szájú koktélos pohárban szervírozzuk.

A háziasszonyom memóriája felcserélte az első és az utolsó számot.

Azóta mindíg hazavezetek .....

Családom ifjabb tagja alkották az alábbi "tojásokat" vasárnap. A következő Húsvétra csináljatok ti is ilyeneket.

Pomponok és tollak...

Másfelől:

Tojás pipatisztítóval kombinálva:

Kaptál már fekete piros tojást?

Transzvesztita tojás is van:

Aktuális zombi:

Igény esetén a csibékről egyedi képet is berakok. Ez egy példa:

Jaj bocsánat, csirkéről volt szó:

Sok locsolót és piros tojást kívánunk!

A minap PO kollega (http://pasztortuz.blogspot.com) nagyon elcsodálkozott, mikor röviden leírtam, hogyan készítem a slambucot/öreglebbencset. Nos igen, én biza ilyen pepecselős ember vagyok, szeretem megadni a módját mindennek. Hogy ez szerintetek is így van, döntse el mindenki egymaga.

A receptben lévő mennyiségi egységek csak irányadóak, erősen függnek az éhes szájak mennyiségétől.

Hozzávalók:

• 1 öl jó száraz tűzifa
• egy közepes méretű bogrács
• 2-3 kg burgonya
• 2 csomag lebbencstészta
• 30-40 dkg füstölt (lehetőleg vékony, húsos hasaalja) szalonna
• 4 nagyobb fej vöröshagyma, só, paprika (bors)
• esetlegesen 2 evőkanál disznózsír

Az elkészítés menete:

A szalonna bőrét leveszem, apróra kockázom és odateszem sülni. Mikor a szalonna megsült (ez onnan tudható, hogy a bőre, amit én külön beleteszek, hólyagosra sült) egy szűrőkanállal kiszedem a zsírjából, ha kevés zsír sült ki a szalonnából itt megy bele a disznózsír.

A forró zsíron megpirítom a tésztát, majd azt is kiszedem. A visszamaradó zsíron üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, majd beleteszem a 2x2 centis kockákra vágott burgonyát, ezt sózom, paprikázom, borsozom (az eredeti receptnek nem része, így elhagyható) és üvegesre pirítom.

Amikor a burgonya megüvegesedett vízzel felöntöm és visszateszem bele a tésztát és a szalonnát.

Óvatosan kavarva és a bográcsot forgatva elfőzöm róla a vizet (ha addig nem főne meg a burgonya, vagy a tészta, a víz természetesen pótolható).

És hogy miért beetetés a bejegyzés címe?

Hát mert mihelyst befejeződik nálam a felújítás, a csapatot meghívom egy slambucfőzésre! Addig meg nyeljetek nagyokat szorgalmasan:)

Avagy a Vaniliás Kényszerzubbony (Poczok2 úr szerint).

Most sült ki és nagyon finom!

Így néz ki:

Ez a sütemény vaniliás leveles tésztából készül (Danish), amit egy vaniliás / csokis krémmel töltünk meg.

Összetevők

Tészta:

1. 250g liszt
2. 1 dl tej
3. 1 tojás
4. 40g cukor
5. 30g élesztő
6. 1 kávéskanál vanilia kivonat
7. csipet só

1. 150g vaj
2. púpos ek liszt

Töltelék:

1. 2 tojás sárgája
2. 25g kukorica keményítő vagy 1/2 főznivaló vaniliás puding por
3. 2,5 dl tej
4. 1 vanilia rúd
5. 50g cukor
6. 1 marék csoki törmelék

A puha (esetleg félig olvasztott) vajat és a lisztet keverjük össze:

A tészta többi összetevőjét dagasszuk össze egy közepesen kemény kelttésztának. Csomagoljuk muanyag fóliába és tegyük a hűtőbe 30 percre.

Amig a tészta hül, elkészítjük a tölteléket.

A töltelékhez keverjük ki a tojássárgájákat a keményítővel és kevés tejjel. A maradék tejet a cukorral és a vanilia rúddal forraljuk fel, majd a vanilia rúdból kaparjuk ki a magocskákat és a rudat tegyük félre (megszáradva még porcukorral eltéve vaniliás cukor készülhet belőle).

A forró tejből kanalanként adjunk a tojásos keverékhez, hogy apránként felmelegítse, majd öntsük össze az egeszet. Óvatos melegítéssel addíg hevítjük, amig sűrű puding állagúvá válik. Ezután tegyük félre, hogy kihüljön.

A tésztát egy alaposan kilisztezett nyújtó deszkára (szilikon lapra) téve kinyújtjuk 1 cm vastag téglalappá, és kezdődhet a leveles tészta készitésének hosszadalmas művelete:

Megkenjük 2/3-át a lisztes vajjal

és összehajtjuk.

Az összehajtott tésztát ismét hűtőbe tesszük előírás szerint 30 percre. Ujabb nyújtás, kenés, hajtogatás - amig csak a vajas liszt el nem fogy.

Én szuper lusta vagyok, így a fenti hosszadalmas procedúrát felgyorsítottam úgy, hogy a tésztát a mélyhűtőbe tette mindössze 5-5 percekre. 40 perc alatt sok sok rétegű leveles tésztához jutottam, ami semmiben sem tért el a sok sok óra alatt hajtogatotttól.

A kész tésztát tepsinél kicsit nagyobbra nyújtottam, és az alábbi mintára vagdostam:

Ha hosszabb tepsid van, talán szebb lesz a tészta, de nekem most így sikerült. A krémet a tészta közepébe kanalazzuk

Megszórjuk a csoki darabokkal (chocolate chips)

És elkezdjuk felhajtogatni a tészta nyelveit a két végével kezdve

Majd az oldal nyelveket felváltva átlósan ráhajtjuk a töltelékre, mintha fonnánk a tésztát. Nekem nem sikerült tökéletesre, itt-ott kikacsingat a töltelék.

Hagyjuk egy 20 percet még kelni, majd tojással megkenjük

160 fok körüli sütőben kb 35 perc alatt készül el, de azért ellenőrizzük, hogy ne égjen meg.

A képen látható extra darabkák a tésztából kivágott nyelvek egy pici töltelékkel megkenve, félbehajtva kerültek a tepsibe.

Jó étvágyat hozzá.

Történt, hogy éppen kocsonyát főztem kiadós méretben (kicsiben nem is lehet), amikor megkívántam egy körömpörköltet. Még soha nem csináltam, meg lusta is voltam, gondoltam megvámolom én azt a kocsonyafazekat.

Kiloptam 2 szép nagy körmöt, amit - lévén már majdnem kész - szépen szét is daraboltam. Vettem a kocsonyába bőrös csülköt is, amit csak ilyentájt főzök bele, hát abból is loptam egy kicsinyt.

Gyorsan 3 fej hagymát pirítottam szalonnazsíron szép sárgára, majd egy jó evőkanál bátyai pirospaprikával pirosra változtattam a színét és megbolondítottam egy nagy gerezd szétzúzott fokhagymával. Ugrott is bele a kisebb darabokra vágott csülök, hogy pörkölődjön, meg megvédje a paprikát és a fokhagymát a megégéstől. Néhány perc múlva követte a kisebb darabokra bontott köröm is meg egy deci kocsonyalé.

Amikor a keverék újra felforrt, adtam hozzá még bő fél liter kocsonyalevet, beledobtam egy lefagyasztott paradicsomot es 3 zöldpaprika csumát (ki engedhet meg télen magának egész zöldpaprikát?), késhegynyi köményt. Megkapta a lábos a fedelét és csendesen rotyogott minden piszkálás nélkül vagy két órát.

A kocsonyával egyszerre készült el.

Mindenkit szívesen látok és remélem nem kell baltához/helikofferhez folyamodnunk.