Vendégposzt: anica inkognitóban
Eredendő bűn. de élvezzük:)
Édesszájúak vagyunk, mind a hárman. Persze, kaptam már más jelzőt is, de a csókosszáj kifejezés nem képezi jelen – nem CtrlC-CtrlV kombinációval összeplagizált – értekezés törzsanyagát.
Szóval szeretjük a finomságokat, de sajna, nyomot hagy a férjen is, a gyereken is… és ne tagadjuk, a költői megfogalmazás („ a gömbölyű, az gyönyörű”) rám is illik.
Viszont az az ellenállhatatlan sóvárgás, az, amikor összefut a szádban a nyál, amikor felidézed a sültalma illatát, vagy amikor kinyitod a hűtőt és meglátod anyád reszelt-dinsztolt almából, sárgabarackból vagy szilvából eltett lekvárját… na, az mindig belebombáz a mínusz sok kilós álmaidba. És lőn.
Az alma legyen olyan igazi alma. Nem zöld mutsu, a kemény csoda, amivel agyon tudnál verni egy lovat, nem starking ( gyk. delicsesz),aminek a húsa vízmentes mint az agyonszolizott huszonévesek lesznek bő évtized múlva. Legyen jó kis jonathán, amit letépsz a fáról, vagy beugrasz érte a sarki zöldségeshez.
Meghámozod, ha anyád a közelben van, nem veszel tudomást arról, hogy visít, mert szerinte vastagon. Fülcsakrákat megnyitod, egyiken be, másikon ki és hámozol vidáman. Az alma belsejét kivájod. Ha menő vagy, karalábévájóval. Ha ügyes, akár teáskanállal is. Alját lecsapod, beülteted vékonyan kivajazott jénaiba, vagy tepsibe, neadjisten porcelán sütőformába, ahol kényelmesen pihengethet, míg őt is, meg a háziak szívét is átjárja majd a melegség.
Az almákat jól megtömöd lekvárral, valami savanykás a legjobb, bár ha csak édes van, azzal is jó nagy duzzogva. A lekvárra pár szem meggy, meggybefőtt, konyakos meggy, rumos meggy... szóval valami isteni fincsiség, aztán egy kis darabka vaj a tetejére és mehetnek is a kis digidagik a sütőbe szaunázni. Egy pár percig alufólia alatt sütve tutira hamar megpuhulnak, aki nagyon óvatos, önthet alá egy felesnyi vizet (lehet , kipróbálom valami gyümölcspálesszel, el nem ronthatja), de a jonathán almában van víztartalom, eddig még rásegítés nélkül is megpuhult.
Amikor elkészült, meglocsolod csokiöntettel és rá lehet rabolni. Forrón, melegen, langyosan, hidegen. Bárhogy, bármikor. Az éjszaka közepén is megcsinálhatod, meg vasárnap délután is, amikor csak szenvedsz látványosan a „kellene valami édesség, de mi?” érzésétől.
Eccerű, de naccerű. Nem kell itt a fixni-faxni.