Süllőcske
Töredelmesen megvallom, hogy a halat nyersen is szeretem. A japánok ízlésvilága is közel áll a szívemhez, a fegyelem, az alázat, ahogy az étel készítéséhez hozzáállnak, a tökéletes, eleven frissesség, amire törekednek, inspiráció számomra is.
Sok éve már, hogy először kipróbáltam a szashimit, egyből láttam, ez egy más dimenzió.
Nem mondom, hogy nem volt szokatlan, de az is világos volt, hogy addig kimaradt a gondolkodásomból valami fontos. Az, hogyha az étel teljesen azonos életteli önmagával, és jó, akkor az nagyon jó. Mint a szüreti mustkóstolás, az első érett gyümölcs.
Később kipróbáltam hazai halakkal, és szereztem némi tapasztalatot. Rájöttem, hogy csak néhány faj van, aminél a szashimi, szusi működik. Mivel horgászom, szerencsére meg tudom oldani az abszolút frissességet. Nagyon nyurga folyami ponty vörös húsa, a süllő, a pisztráng és a harcsa alkalmas erre, citromba, szójaszószba mártva.
Tudom, hogy a nyers hal témája nem szerez nagyszámú érdeklődőt, ezért nem is erőltetném, hanem a nyers frissesség , (székelyül nyess)élményét adó alternatívát ajánlanám.
Ez a mód Peru nemzeti ételének, a cevichének pácolási technikáját alkalmazza.
Ehhez alkalmas halféle a ton, a tengeri süllő, a lazac. Árfekvésben, megbízhatóságban a lazacot látom legkedvezőbb megoldásnak, ezért azt készítem el.
Mivel a ceviche és a haltatár fúziójára készülök, a képen látható összetevőkből egy apró, de harapható kockákra vágott, mártással összefogott állagot igyekszem létrehozni.
Első lépésben klasszikus módon lekapom a hal bőrét.
A hús a felületen lévő sötétvörös részeit óvatosan lenyesem, ugyanis ezek nem jó ízű részek. (a busát is ettől a résztől kell megszabadítani, utána finom lesz)
A halfilé karajrészét leválasztom az egyszerű szálkasor mentén, mert ezt füstölöm majd, egy másik ételhez.
A szálkasor kimetsződik. Ki is csipeszelheti, aki akarja.
A húst hosszantin csíkozom, minél vékonyabbra. Ügyelni kell, hogy a hal jó hideg legyen, mert a lazac puha, zsíros, kúszik, mászik, deformálódik. Nem könnyű szabályosra vágni.
Jó eszköz egy kis deszka, ezzel leszorítva a sikamlós anyagot, ennek mentén vágva mégiscsak elérhetjük a kívánt guszta, kockázott tatár textúrát.
Ez így nagyjából jó.
Most jön az eljárás, aminek segítségével ma nem gyújtjuk be a tűzhelyet.
Háromszori pácot kap a hal. Első a 20%-os sóoldat, keverés pálcikával, pár perc pihentetés. Ez kezdi készíteni a halat.
Most a vodka, az alkohol adja a következő pácot. Pár perc pihi.
Harmadjára rátöltjük a lime, a citrom, a narancs levét, ez befejezi a halat. 10 perc nyugi.
A szüneteket arra használjuk, hogy felaprítsuk lilahagymát, az uborkát a halhoz, a gyömbért és a kaprit a majonézhez. Ezen összetevők szerény mennyiségűek legyenek, mivel a halnak kell fölérendeltnek lennie. A treska természetesen egész másról szól.
Lágytojássárgából pici mustárral majonézt készítünk.
A halat leszűrjük a páclétől. Mint látjuk, kivilágosodott, a savak elkészítették.
Pálcikával, könnyű kézzel keverünk.
Vajazott pirítóson a legfinomabb, tetejét kaporral, petrezselyemmel, vagy korianderrel hintjük meg.
Érezni fogjuk a természetes textúrákat, a kellemes ízmozaikot, ahol a habarcs épp csak megvillan Theodora császárnő arcát alkotó kőlapocskák között.
Ez a friss halat ünneplő étel.
A végére maradt ez a kupica.
Nem, nem akarok Nektek holmi krémlikőrt kínálni. Ezt az inkák jaguártejnek nevezik. A citrusok, az alkoholos ital és a kioldott halfehérje hihetetlen finom elegye, igazi energiabomba. Ha ezt a legkedvesebb vendég megissza, egyszeriben kedve támad megmászni a Kordillerákat, nyomába eredni a szent királykondorkeselyűnek.