Amióta láttam hal-tatárt, azóta ábrándozom egy tonhal tatárról (a lazac nem vonz ennyire). Enni se ettem, meg elkészíteni se jött a lehetőség. Most viszont a madarasban akciós volt a friss tonhalfilé.
Ennek nem tudtam ellenállni, és vettem egy gyönyörű példányt. Mondjuk még így akciósan is a nyugdíjam 10%-át költöttem el rá.
Szép nagy, 3,5 kg-os filé volt, amit azon frissiben megtisztítottam, felszeleteltem 3 cm vastag szeletekre, és sok vákuumzacskóban -38C fokra gyorsfagyasztottam (a csodahüttő erre is képes). A fagyasztás egyik lényege az esetleges paraziták megölése. Ekkor már nyugodtan merem nyers állapotban is fogyasztani nigirinek, szasiminek, stb.
Jöttek vasárnap a gyerekek a Pólót felkészíteni a vizsgára, ezért olyan ételt választottam, amit nem kell melegíteni, vagyis ezt a tatárt. Sokmindent szedtem össze a kamrában hozzá:
- 61 dkg tonhal majdnem teljesen kiolvasztva
- 1 túlérett mangó
- 15 dkg kockázott avokádó
- 1 lime leve
- 1 ujjnyi kis gyömbér
- 1 tk kapribogyó
- 2 ek fehér szezámmag
- 1 tk rizsecet
- 1 tk gyömbéres csiliszósz
- 1 tk csípős piros curry szósz
- 1 ek gombás szójaszósz
- 1 tk őrölt fehérbors
- 1 tk frissen darált Himalája só (ez van a darálóban, most mit csináljak)
- 20 dkg basmati rizs
- 1 ek olivaolaj
- 1 húsleveskocka
- 4 dl forralt víz
- 4 római saláta levél a tálaláshoz
- 2 szál petrezselyem
Amíg készítettem, a fiúkkal garnélarákot eszegettünk csiliszószba mártogatva (ez NEM NYERS - mielőtt még valaki reklamálna). Egy pontméretű tálba jeges vizet tettem, amibe azután beleállítottam a keverőtálat. 4 kistányért pedig bedugtam a mélyhűtőbe, hogy hideg legyen. A fagyasztott avokádót tovább kockáztam, majd ment a hideg tálba. Nem tudtam, hogy a mangó ennyire érett, de az íze akkor is remek - legfeljebb szósznak nézzük a tatárban. A szezámmagot megpirítottam a kis teflonban. Kellett az erősebb illat, mert nem találtam meg a szezámolajamat. Az avokádóra öntöttem a lime levének felét, ne barnuljon meg, míg dolgozom. Belereszeltem a gyömbért és hozzáaprítottam a kapribogyót.
Ezután elkezdtem a szószokat hozzáadni. A tonhal épp annyira kiengedett, hogy az éles filézőkésemmel 1cm-es kockákra tudjam vagdosni. Gyorsan kis szezámmag is ment a szószok tetejére, majd belelapátoltam a halkockákat. A halat megsóztam és fehérborssal is ízesítettem. Végül ráöntöttem a maradék szezámmagot, és alaposan összekevertem.
Ráöntöttem a lime maradék levét, és lefóliázva a hűtőbe tettem a tálat, hogy hideg maradjon a fogyasztásig...
Gyors rizskészítés: kanálnyi forró olajban megpirítom, közben a mikróban felforralom a vizet. A megpirult rizshez adom a feldarabolt leveskockát, majd a forró vizet. Befedem, és a legkisebb lángon főzöm tíz percig. Akkor elzárom, és hagyom kicsit pihenni.
Amint a gyerekek jeleztek, hogy jönnének enni, elővettem a lehűtött tányérokat. Mindegyikre egy-egy salátalevelet tettem. Mivel nincs szakácsgyűrűm a formázáshoz, a legnagyobb pogácsaszaggatómat helyeztem a levélre. Ezt telekanalaztam a hideg tatárral, és egy pontméretű pohár fenekével lenyomtam. Így már könnyen lehúzhatóvá vált a gyűrűm, és máris díszíthettem némi petrezselyemlevéllel.
Négyen ettük, mert feleségem nem lelkesedik a halért, így négy tányért dekoráltam ki.
A tálalásnál egy másik kistányérra egy nagyobb kanálnyi rizst tettem - legyen valami szénhidrát is az ebédben (lásd nyitókép).
Hogy a villakép se maradjon el:
Röviden összefoglalva: tökéletes volt!
Szerencsére van még a lefagyasztott halból, ha később megkívánom, mert a maradékot a fiúk elkérték vacsorára ...