Tavalyelőtt ültettünk hét sor epret Kistesó kertrészébe. Vett valami szövött ültetőfóliát, ragaszkodott hozzá, hogy abba ültessük. Éppen áprilisig bírta. Már az is megviselte, hogy ültetéskor ráléptünk, de aztán a tél, no meg nap és a szél megtette a magáét, apró cafatokra ment az egész, mint egy papír zsebkendő a vízben. A palántákat a szokásos módon szereztük be: kértünk minden ismerőstől párat, a másik kertből is szedtem fel, meg Kistesó hozott a lányától "folyton termőt". Ezekkel az a tapasztalatom, hogy olyan, mint a mindentudó ketyere, egyiket sem tudja igazán. A folyton termő dolgok a főidényben sem muzsikálnak igazán, utána meg csak a vesződség van vele, át kell böngészni a temérdek ágyást pár szem nyeszlett eperért. Na ez a fajta rácáfolt a teóriára, tavaly még november elején is lejött bő fél kiló hetente.
Idén aztán bevágott az eper. Tavasszal megszórtam NPK műtrágyával és bekapáltam a sorok közé. Az áprilisi száraz időben hetente kétszer megöntöztem és tápoldatot is kapott. Kétnaponta szedtük, 5-6 kilót egy-egy alkalommal. Közben a málna alatt is elkezdett teremni az erdei fajta, ami az ördög tudja hány éve lappang a gerillakertben, és pár éve az onnan hozott málnatövekkel került át. Igen apró, ugyanakkor az íze magasan veri a legjobb kerti fajtákat is. Mostanra már a hagyományos fajták leértek, a folyton termő kezdett rá. A többivel ellentétben csak tökéletesen éretten puha és jóízű, sápadtan szívós és savanyú. Most ebből szedek kétnaponta egy jó dobozzal, felváltva a málnával, mivel közben az is elkezdett érni.
Főztük hát a szörpöt és a lekvárt nyakló nélkül, ettük frissen is, úgyhogy mostanára már középsúlyos kétoldali eperitiszem van. 7 liter szörp és bő tucatnyi üveg lekvár pihen a spájzban várva a sanyarúbb időket.
Az utolsó befőzésnél szokás szerint lecukroztam a felvágott epret és egy napig állni hagytam. Másnap leszűrtem a levét szörpnek. A szűréshez újabban egy zászlónak való műszálas textíliát használok. Vettünk a cégnek tavasszal egy tucatnyi egyedi zászlót, és azokat maradék anyagba csomagolták. Egyből lecsaptam pár négyzetméterre. Messze jobb, mint a pelenkaanyag, erős, jó apró szemű, ugyanakkor könnyen átmegy rajta a lé. Került belőle a tejtermékekhez is, és egy darabot a permetlé szűréshez fogtam be (természetesen alkoholos filccel feliratozva őket a rendeltetés szerint). Szóval leszűrtem a lét és ott álltam a maradék eperrel.
Egy valamit tudtam biztosan, lekvárt nem akarok többet főzni idén. És akkor szépen elkezdett valami motoszkálni a buksiban. Gyorsan bedobtam egy IPA-t, hogy kicsit serkentsem a motoszkálást. Meg is született az idea: epres-túrós pitét fogok sütni. Nem volt rossz ötlet.
Hozzávalók a tésztához:
- 0,5 kg liszt
- 10 dkg kristálycukor
- 10 dkg sertészsír
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 tasak sütőpor
- 1 kávéskanál só
- 2 egész tojás
- 2 dl tejföl
A töltelékhez:
- 70 dkg félzsíros tehéntúró
- 2 egész tojás
- 10 dkg kristálycukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- evőkanál cukrozott citromhéj
- 70 dkg cukrozott eper (akár a télire eltett eperdzsem is alkalmas)
A hozzávalókból lágy tésztát gyúrtam.
A hetven deka túró úgy jött ki, hogy egy negyedkilóshoz adtam egy félkilóst, ami ugye 45 deka. Ahogy a félliteres zacskós tej is 4,5 deci. A túrót összetörtem villával és kikevertem a többi összetevővel, kivéve az epret.
A tésztát két részre osztottam, a nagyobbikat kinyújtottam és a tepsibe egyengettem úgy, hogy egy kis pereme legyen.
Erre került a túró, majd rá az eper.
A maradék tésztával befedtem a tölteléket és késsel megszurkáltam.
Hármas fokozaton 75 percig sütöttem, aztán kettesen még negyedórát szikkasztottam.
Hagytam kihűlni, aztán felkockáztam.
Ismét igen jót sikerült főzni. A sima túrós pite félzsíros túróból gyakran száraz, csaknem "fojtós" lesz. Az epernek köszönhetően viszont príma szaftos lett - anélkül, hogy eláztatta volna a tésztát -, nem is beszélve az ízről. Ugyanakkor a viszonylag sok hozzáadott cukor ellenére nem lett émelyítően édes. Három adag epret eltettem a fagyasztóba, ezt az ételt meg kell ismételnem még párszor.