Régóta kacérkodtam már vele, de valahogy sosem jött össze annyi hal, amennyiből készíteni akartam. Most sem. Ősszel Api meglepett egy szatyor hallal. Volt benne egy kisebb ponty, kilónyi keszeg és öt kárász. A pontyból lé lett, a keszeget ropogósra sütöttem, a kárászt meg elraktam a fagyasztóba és vártam a folytatást. Fűztem két komolyan függő pecás kollégát, hozzanak már vagy tíz kárászt, azzal együtt már lesz egy tepsire való. Sajnos Zednek nem jött össze a kárász, Benzin meg olyan súlyosan rákattant a pergetésre, hogy tán azt sem tudja, hol a többi botja.
Nem volt mese, ezzel a néhány hallal kellett beérnem. Egy kisebb serpenyőben éppen elfértek és nem kellett egy hordó olaj, hogy ellepje. Keresgéltem a receptek közül, de valahogy egyik sem nyerte el a tetszésemet. Túl sok fűszert használtak, túl sokat okoskodtak. Végül a Halország ide vonatkozó részében látott receptet vettem alapul. A gázsütőre átszámított főzési időt nem volt könnyű kikalkulálni, de mentem a magam feje után és végül is egészen jól beletrafáltam.
A kiolvadt halak úszóit levagdostam, majd sűrűn beirdaltam. Vékonyan besóztam, megöntöztem citromlével és egy jénai tálban, lefedve egy éjszakára a hűtőbe tettem.
Másnap leöntöttem a halakról a kifolyt lét, papírtörlővel leszárogattam és a serpenyőbe igazgattam. Rászórtam a borsot és a babérlevelet. A fokhagymagerezdeket a kés lapjával deszkán megroppantottam és úgy tettem bele.
Öntöttem alá nagyjából egy deci vizet, majd felöntöttem annyi olajjal, hogy ellepje.
Lefedve a sütőbe tettem és hármas fokozaton harminc percig "sütöttem". Utána levettem egyesre a gázt és két órán keresztül pároltam a halat.
Két óra elteltével levettem a fedőt, a sütő ajtaját kitámasztottam a gombvédővel és újabb egy óra alatt elpárologtattam a vizet a halak alól.
Magvas, teljes kiőrlésű kenyérrel, citrommal és egy kis maradék olívabogyóval tálaltam.
Éppen jó lett. Nem csak az összes szálka tűnt el, de még a legvastagabb csontok is úgy megpuhultak, hogy simán meg lehetett enni őket. Az íze kellemes volt, a konzervre jellemző, tolakodó halíz nélkül. Talán egy kicsi csípős elkélt volna még bele, na de majd legközelebb, ahogy az már szokott lenni.
Ps.: Kellett nekem Benzint emlegetni. Vasárnap este fél hat fele éppen az utolsókat rúgtam az ásóba a kertben, mikor hívott, hogy otthon vagyok-e? Merthogy van pár hal, ha kell. Naná, hogy kellett. Odakanyarodott értem, hazavitt, aztán kivett egy zsákot a csomagtartóból és a kezembe nyomta. Tényleg pár hal volt. Egy másfeles és egy háromkilós ponty, meg négy 70-80 dekás kárász. Elment vele bő két órám, mire mindent elrendeztem. Hát a böjtre megvan a betevő.
Kész!