Főztem én is. András írását látva először nem akartam ugyanazt a poént mégegyszer lelőni, de aztán meggyőztem magam: mi baj lehet?

Megérett a szilva a Hegyen, van valami korai kék - az ördög tudja milyen fajta -, meg fehér besztercei. A 82-es út mellett találtunk egy kisebb ligetet valamikor régen, abból szedtünk ki, és abból lett vagy tucatnyi fa. Hoz minden évben pár gyökérsarjat, amit kiszedegetek és elosztogatom az ismerősök közt. Elég vakon indultam neki a szilvaszedésnek, előtt két hétig nem voltam kinn, és nem tudhattam, nem potyogott-e le a cicába az egész. Szerencsém volt, épp a legjobb formájában találtam, édes volt, de még roppanós, és a bogarak sem kezdték ki, ahogy szokták minden évben. Szedtem két kosárral aztán felvonszoltam magam vele a megállóig. Durva nehéz volt, éppen meg tudtam állva vakarni a talpamat, mire odaértem.

Idén nem főztem semmilyen lekvárt, ott van még a tavalyi eper és kajszi java, még a kétéves sárgabarackból is akad valamennyi. A szilvából azonban mindenképpen akartam pár üveggel, igen rég főztem már olyat. Sokat hallottam emlegetni a sütőben készült szilvalekvárt. Elhatároztam, hogy így készítem magam is. Utánaolvastam a dolognak, de nem lettem sokkal okosabb, sőt, nőtt a káosz. Van aki ecettel keni ki a tepsit, a sütési hőmérsékletben és időben is igen nagy eltérések vannak. Egyetlen dologban egyeznek meg: ha egyszer a tepsiben van a szilva, kevergetni nem szabad. Persze, engem a bizonytalanság a legcsekélyebb mértékben sem szokott zavarni, gondoltam belevágok, aztán majd csak lesz valahogy. Menet közben aztán kialakultak a dolgok és egészen jól sikerült a lekvár.

Megmostam az első adagot, kimagoztam. Elég nehéz szülés volt, a kék szilva nem volt magvaváló, és a fehér is csak egy kicsit. A tepsit bespricceltem ecettel - egy kézi pumpa mindig meg van töltve, azzal takarítok.

Beleegyengettem a szilvát a tepsibe, aztán betettem a sütőbe. Egyes fokozatra állítottam a készüléket és a gombvédővel ki is támasztottam az ajtót. Egy óra múlva ránéztem, meg sem melegedett. Becsuktam az ajtót és olyan másfelesre állítottam a lángot.

Öt óra múlva megint megnéztem, a gyümölcs összeesett, a teteje egészen szikkadt volt.

Kapott még két órát, aztán kivettem. Az alja elég tocsogós volt, de a teteje majdnem aszalt szilva keménységű. Összekeverve éppen jó lett az állaga.

Ezt a mókát még kétszer megismételtem - el is ment vele a hétvége -, aztán jött a fehér szilva. Nagyjából ugyanúgy jártam el, de még feljebb srófoltam a lángot.

Hét óra alatt olyan lett a szilva, amilyet eredetileg szerettem volna. A nagy tepsi gyümölcsből egy kis kupacnyi sűrű lekvár lett.

A négy sütés eredményét összekevertem és üvegekbe töltöttem.

A nagy lábos vízbe állított üvegeket addig melegítettem, míg a kupak is fel nem forrósodott, aztán takarók közé rejtettem őket két napra.

Kicsit pikáns (cukrot ugye nem tettem bele), és nagyon jóízű lekvárom lett, egy üveggel izibe' be is fogtam reggelihez.

Persze könnyen vagyok, tűzhelyátalányt fizetek, a lakás mérete miatt nem is keveset, így nem nyom túl sokat a latban, mennyi gázt füstölök el. Akinek gázórája van, esetleg ruházzon be egy napkollektoros gyümölcsaszalóra.