Nem, nem Bajnokok Ligája, hanem Benke László. Ekézik mostanában a világbajnok mesterszakácsot (és mestercukrászt) rendesen. Valljuk be, nem minden ok nélkül. Megjelent egy videó, majd kisvártatva egy írás is. (Mondjuk, az a rántott pacal nem hangzik rosszul.) A kritikákra adott - szándékoltan vagy sem, nem tudhatom - otromba válaszával pedig sikerült újabb olajat (zsírt?) öntenie a tűzre. Talán jobb lett volna, ha meg sem nyikkan, ugyanis a lefikázott gasztrobloggerek elég keményen visszaszóltak. Laci bácsinak talán ideje lenne tudomásul vennie, hogy nem elszaladt mellette a világ, nem ő fújja a passzátszelet. A gasztronómiával foglalkozó blogok ma már jelentős mértékben formálják a közízlést, komolyan veszik, amit csinálnak, és a többség jól is csinálja.
Gyorsan megjegyzem, hogy magamat nem sorolom ebbe a körbe. Én azért főzök, hogy legyen mit ennem, a poszt ennek csak "mellékterméke", olyan, mint a mosogatás főzés után. Azzal a különbséggel, hogy ez utóbbit nem lehet elsumákolni, mert egy idő után nem lesz miből enni, és a konyhát nehéz szagok ülik meg. Természetesen folyton igyekszem valami újat kitalálni, de végül is az én hasamról van szó.
Azt viszont nem árt tudomásul venni, hogy népesség egy jelentős hányada azt sem tudja, eszik vagy isszák a gasztroblogot meg a bloggert. Ha hinni lehet a statisztikáknak, a lakosság közel 20 százaléka offline. Árnyalja a képet, hogy az előfizetések egy része céges, illetve, hogy egy négy tagú család négy mobilnettel és egy otthoni vezetékessel máris 125 %-ot produkál. Magyarország legszegényebb régióiban, a porba-sárba fulladt kistelepüléseken élőknek illetve egyes korosztályoknak nincsenek ilyen problémáik. Némelyek számára a napi betevő előteremtése is gondot okoz. Nekik a Rama a vaj, a parizer a szalámi, a Vegeta a fűszer és Benke László A Szakács. Az egész cécóról legfeljebb valamelyik kereskedelmi tévé hírműsorából szerezhettek tudomást, vagy ha véletlenül belelapoztak az Igazmondó Hírújságba - amit a tulaj néha megvesz - a kocsmában.
Egy szó, mint száz, Benke László - akárcsak Győzike - addig lesz műsoron, amíg igény lesz rá. Én magam alig várom azt a napot, amikor ez lesz az egyetlen problémánk, és felháborodott háziasszonyok tízezrei lepi el a Kossuth teret égnek emelt serpenyővel követelve a visszavonulását.
Addig is főztem egy kis sertésnyelvet Benke László módra.

Update:  Időközben az idős szakács kórházba került. A magyar gasztronómia "guruja", Schobert Update Norbert Facebook oldalán kelt védelmére: "... a divatos gasztrobloggerek aljasan összevágott videókkal és ocsmány, becsmérlő kritikákkal támadták a házias, egyszerű, vidám főzés Atyját...". "Miért kellett ezt a jószívű, idős Nagymestert a rosszullétbe kergetni?" "Mélységesen szégyelljétek magatokat! Én megvetlek titeket."

Ahogy az várható volt, akadt olyan, aki nem maradt adós. Szóval, megy az osztás rendesen.

Voltaképpen Esterházy-módra akart volna az a nyelv lenni, csak nem akartam az Esterházyakat megsérteni.
Ne gondolja senki, hogy ez az étel tisztelgés a "Mester" életműve előtt, mindössze arról van szó, hogy mikor receptet keresgéltem a sertésnyelvhez, ez jött először szembe, megnéztem és megtetszett. A magam ízléséhez igazítottam és elkészítettem. De milyen jól tettem!

Hozzávalók a nyelvhez és a szószhoz:
- pár sertésnyelv
- 1 sárgarépa
- fél szál petrezselyem gyökér
- 1 csokor petrezselyem zöld szára
- 1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- negyed zellergumó
- 2 karika citrom
- 10 kapribogó
- 10-15 szem fekete bors
- 2-4 babérlevél
- 1 pohár 20 %-os tejföl
- 1 evőkanál mustár
- só

A zöldségkörethez:
- 4 sárgarépa
- 1,5 petrezselyem gyökér
- 1 fej vöröshagyma
- negyed zellergumó
- só
- őrölt fekete bors
- sertészsír vagy étolaj

A szalvétagombóchoz:
- 4 zsemle
- 20 dkg búzafinomliszt
- 2 dl tej
- 2 egész tojás
- 1 csokor petrezselyem zöld levele
- 1 fej vöröshagyma
- sertészsír vagy étolaj
- só
- bors
- 1 teáskanál cukor

Első körben a nyelvet tettem fel főni. A petrezselymet és a sárgarépát hosszában feleztem-negyedeltem, majd vékonyra szeltem, a zellert hasábra vágtam és szintén felszeleteltem, a hagymát felkockáztam. A fokhagymát a kés fokával megroppantottam és apróra vágtam a petrezselyem szárával egyetemben. A kapribogyót... Ekkor szembesültem azzal, hogy az a fél üveg kapribogyó, amivel futólag nap mint nap találkoztam a hűtőben, bizony felvette a néhai nevet. Foszladozó szuszmákok úsztak a zavaros, diószínű lé alján. Mivel tudvalévőleg a Lusta a másik nevem (nem a Dick, bár alkatra hasonlítok), ez az összetevő most kimaradt a fogásból, tekintve, hogy egyetlen porcikám sem kívánt elkutyagolni boltba. Majd valahogy majd megbékélek ezzel is.
Az egészet egy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, sóztam és feltettem kis lángon főzni. Itt jött volna a kapribogyó, citromot viszont tettem bele, valahogy kívánkozott hozzá a savanykás íz.

A zsemléket felkockáztam és a sütőben zsemleszínűre pirítottam. Helyreállt a béke és harmónia a világban, zsemleszín lett a zsemle. Félretettem hűlni.

A vöröshagymát finomra vágtam és sertészsíron megpirítottam. Ezt is félretettem.

A körethez való zöldségeket a német V-Gyulával juliennere metéltre vágtam.

Egy lábasban zsírt hevítettem és a zöldségeket feltettem párolódni. Sóztam, borsoztam.

Fedő alatt, víz hozzáadása nélkül "roppanós puhára" pároltam.

Egy tálba tettem a gombóc hozzávalóit a zsemle nélkül és elkevertem.

Hozzáadtam a zsemlét, alaposan összekevertem, hogy a zsemlekockákat mindenhol bevonja a tészta és elfelejtettem fényképezni.
Egy alkalmasnak látszó méretű alufóliát az asztalra terítettem, megkentem zsírral és ráigazítottam a tészta (csaknem) felét.

Ráhajtottam a fóliát, kicsit elegyengettem, hogy hurkaforma legyen, feltekertem, majd szorosan összecsavartam a végeit. Aztán elővettem a tésztafőző lábost, és konstatáltam, hogy abba ugyan bele nem fér. Rövid spekulálás után kitaláltam, hogy akkor majd a sütőben egy tepsiben készítem el, rácsra fektetve, víz felett gőzölve. Összeállítottam a másik hurkát is. Két dolog megint nyilvánvalóvá vált. Egyrészt, hogy nem sikerült - még hozzávetőlegesen sem - megfelezni a tésztát, másrészt, hogy a második adag olyan vastag, hogy a tepsi fedője alatt nem fog elférni. Maradt a fólia, összedolgoztam két csík keskeny alufóliát, és azzal fedtem be.

Hármas fokozaton egy órát kapott, és a végeredménnyel több, mint elégedett voltam, ritka szépre sikeredett.

Közben a nyelv is megfőtt, kiszedtem a léből, a babérleveleket és a citromkarikákat is kihalásztam, majd a főzőlét a zöldségekkel visszatettem a gázra. Amikor a nyelv meghűlt egy kicsit, lehártyáztam.

A tejfölt kikevertem a házi mustárral és behabartam belekevertem a zöldséges lébe. Lisztet nem tettem hozzá, úgy gondoltam, elég sűrű lesz nélküle, és az is lett. A cukorral kicsit ellensúlyoztam a mustár és a citrom savasságát.

Felforraltam majd botmixerrel pürésítettem. Nyilván, ha egy egészen kicsit kifinomultabb lennék, szitán törtem volna át, de a francnak sem volt kedve vesződni vele, legalább a bors is apró lett.

Készen lett minden, szeltem egy kis nyelvet és tálaltam.

Prímán sikerült, a mártás finoman pikáns volt, a zöldség roppant, a nyelv meg olyan zamatos lett, pár szelet megízesített egy nagy halom köretet. A gombóc másnapra eléggé megszikkadt, ha gőzöljük, szaftosabbra kell csinálni, növelni kell a tej mennyiségét.
Jobbulást Laci bácsi!