Vagyis szemetlen. A múltkori körmös csülökpörkölt hozzászólva megemlítettem, hogy én bizony egy fél malacfejet azért még beleküldtem volna a biztonság kedvéért. András némiképp viszolygott a gondolattól, mondván, nem szereti, ha visszanéz az étel. Nekem ugyan úgy rémlett, hogy szem nélkül árulják a fejet, de talán rosszul emlékeztem. Kedden piacnap volt, fel kellett keresnem a gatyaárust, gondoltam, belépek a csarnokba, és szembenézek a valósággal. Kedvenc hentesem Cs hamar elkeserített, mondván, rendelt fejet, de nem hoztak. De talán csütörtökön lesz, csörgessem meg szerdán.
- Szuper, - dohogtam magamban - felütötte a fejét a fejetlenség.
Szerdán hívtam is. Hat csengés után nem vette fel, de pár perc múlva visszahívott.
- Szia! Mit szeretnél?
- Szia! Van fej?
- Van ám!
- Mekkorák?
- Két kiló.
- Malacnak mondjuk elég erős, de jó lesz - gondoltam.
- Hogyér' van? - kérdeztem.
- 295.
- Akkor kell kettő, holnap megyek érte.
- Rendben van.
- Másnap mentem is.
Cs sehol, egy kollégája a pultnál. Köszönök.
- Van két fejem.
Értetlenül néz.
- Malacfej.
- Ja! Megnézem.
A hűtőkamrához ment, egy darabig matatott, majd kijött. Benézett a másikba is, jött előre fülét vakarva.
- Nem találom.
- Pedig Cs azt mondta, megvan - feleltem.
Egy darabig ráncolta a homlokát aztán felragyogott az arca, leguggolt és elkezdett a pult alatt matatni.
- Megvan! - mondta diadalmasan.
- Istenem, mint a pacal nyolcvankettőben. Jövőre mit adnak a pult alól? Csirkefarhátat? - Puffogtam megint csak magamban - mi lesz itt kocsonyaszezonban?
Lemérte, négy kiló a kettő. Vettem még egy heveder oldalast csak úgy, fizettem, köszöntem, és boldogan hazamasíroztam.
Otthon alaposan lekapartam a fejeket. Szemük nem volt. Többször váltott vízben megmostam őket, aztán további felhasználásig a fagyasztóba rejtettem.
Pénteken álltam neki a főzésnek. A kiolvasztott fejet pár szem bors és babérlevél, három kis fej négybe vágott fokhagyma és kevés só társaságában feltettem főni. Elő kellett venni a legnagyobb fazekat, csak abba fért bele. A másik fejet a hűtőben hagytam ínséges időkre.
A főzés elég sok időt igénybe vett. Először fedő nélkül kis lángon gyöngyöztetve főztem. Két óra múlva olyan kemény volt még, hogy lepattant róla a kés. Ekkor kapcsoltam, hogy nem húslevest főzök én, hogy itt óvatoskodjak, lefedtem a fazekat, felcsavartam a lángot. Újabb két óra múlva már megpuhult valamennyire. Igazából nem akartam nagyon megfőzni, mivel további főlés várt még rá. Ahhoz elég puha volt, hogy a csontot viszonylag könnyen ki tudtam venni belőle.
Két jó fej hagymát egy kanál zsíron megpirítottam.
A tűzről lehúzva megpaprintottam, majd felöntöttem egy kevés főzőlével.
Ekkor már látszott, hogy aznap ebből nem lesz ebéd, nem is erőltettem, beletettem a fejet a hagymás alapba, és mikor kihűlt, a hűtőbe tettem másnapig. Az abálólét szalvétával lezsíroztam, két palackkal a fagyasztóba tettem, jó lesz majd főzelékhez vagy valamilyen leveshez.
Másnap reggel elővettem, és folytattam a főzést. Beletettem két viszonylag érett TV paprikát apróra vágva. Öntöttem rá egy kortynyi paradicsomlét, édes és csípős paprikakrémet. Négy gerezd fokhagymát durvára vágtam, az is ment bele. Őrölt fekete borssal és köménnyel fűszereztem, sóztam, majd felöntöttem főzőlével.
Alágyújtottam és felforraltam.
Lefedve, egyes fokozaton betettem az előmelegített sütőbe. Két óra múlva ránéztem, úgy láttam, elég hosszú a leve, ezért fedő nélkül folytattam a párolást. Újabb egy óra múltán hozzákevertem a szafthoz három gerezd finomra reszelt fokhagymát.
Eltelt megint egy óra, és késznek ítéltem az ételt.
Sós vízben főtt krumplit, kovászos uborkát és ecetes jalapeno paprikát ettem hozzá
Nagyon finom lett, volt egy kis kocsonyás hangulata, nyilván a temérdek fokhagyma és a bőrkés-kocsonyás állag miatt. A hús szálaira esett, az ormány megőrizte a rugalmas állagát, a zsíros rész olyan puha volt, kenyérre lehetett volna kenni. A krumplit villával összetörtem, prímán felvette a kicsit még mindig hosszú lét. Most már csak azt kellene eldönteni, mit főzzek a másikból.