Madarasban jártamban egy szép marharitkacsontot lõttem a kutyának. Bár ez általában drágább, mint a hazai multiban, viszont volt rajta kevéske hús is: jó napja lesz a blökinek!
Már éppen kiadtam volna az egyiket neki, amikor feleségem közbelépet:
- Legalább fõzd meg egy kicsit.
Hát legyen. Felteszem az öntöttvas edénybe a teraszon, oszt majd lesz valami belõle. Minden esetre összeszedtem pár fûszert hozzá, az nem zavarja a kutyát.
- 1 közepes vereshagyma héjastul
- 3 girizd fokhagyma szintén héjában - nem pucolgatom!
- 1 nagyobb darab szerecsendióvirág (most nem a Dömbi féle csirkeláb ...)
- 1 kávéskanál feketebors
- 6 szem szegfûbors
- 3 petrezselyemgyökér
A gyökeret meghámoztam és megfelezve megágyaztam az öntöttvasban a csontoknak. Sajnos a zománcozás nem tökéletes már, gyakran rásül a csont vagy hús, így viszont nem érintkezik vele. Teletöltöttem vízzel, belepottyantottam a hagymákat, a fûszereket pedig teatojásban raktam a lébe. 1 evõkanál sót is utánaöntöttem és felforralás után levettem a rezsót kicsire. Lehaboztam, majd hagytam fedõ alatt szépen fõddögélni. 4 óra múlva ellenõriztem:
Még egy órát minimum fõhet:
Azután beállítottam a rezsó idõzítõjét még 3 órára, és elmentem aludni.
Reggelre szépen kifagyott rajta a zsír, amit villával leszedtem róla, felforraltam és kivettem a csontokat, átszûrtem a levet és kiszopogattam a megfõtt fokhagymát a hajából. A vékonyabbik csontról leesett már a hús, de azért a kutya dolgozott rajta vagy két órát. A másikat egy tálban félretettem.
A levét el akartam tenni alaplének, de ismét jött az égi szózat a kertbõl:
- Fõzd meg csontlevesnek!
Legyen meg a felsõbb akarat, begyûjtöttem minden zöldséget, amit találtam. Biztonság okáért megnéztem az Ínyesmesterben a csontlevest, ami majdnem így nézett ki, de õ pluszban egy nagyon vékony világos rántással be is rántotta. Gondolom azért, hogy elfedje a lé zavarosságát. Nekem nem volt zavaros, így ezt az ötletet elhagytam.
- 4 szál sárgarépa
- 1 szál vastagabb gyökér
- 2 szál véknyabb gyökér a petrezselyemzölddel együtt
- 1 zöldpaprika
- 1 nagyob kelkáposztalevél
- 1/3 karaláb
- 1/4 zellergumó
- 2 szál halványítózeller (zellerszár)
- 2 póréhagymalevél
- 3 nagy karfiolrózsa
- 1 pici paradicsom
Ezek csupa finom ízek, rontani nem ronthat a levesen! A paradicsom valahol elbújt, de főzés közben megtaláltam! Mindent megpucoltam, és a karfiol és sárgarépa kivételével mind ment a levesbe, amit a duplájára felöntöttem, mert azért a csontok nyolc óra fõzése igencsak erõs levet eredményezett. A sárgarépát kis hasábokra, a karfiolt apró rózsákra bontottam.
Egy óra csendes rotyogás után beletettem a sárgarépát, majd húsz perc múlva a karfiolt is és elzártam a gázt.
Elõvettem egy nagyobb adagnyit a multkorában készített cérnametéltbõl, amit egy kis levesben kifõztem hozzá.
 |
 |
A cimfotó bizony gyengére sikeredett, pedig azóta négyszer is ettünk belõle, a maradék másfél liter pedig a fiam hûtõjében landolt.
A másik csontot is ki akartam adni a kutyának, de feleségem beelõzött:
- azon van még ennivaló! - és lelkesen lecsipegette a javát.
