Legutóbb olyan jól sikerült a tésztában sült csülök, hogy úgy határoztam, megpróbálok kenyeret is sütni ezzel a módszerrel. Nem volt ismeretlen a dolog, hiszen tavaly nyáron már volt szerencsém római tálban sült kenyeret enni.
Jó ideje töröm a fejem a Wurzelbrot (gyökérkenyér) elkészítésén is. Találtam ugyan egy nekem tetsző receptet, de aztán megállt a tudomány. A hozzávalók között ott virít a pékek Szent Grálja, a molnárok Kába köve, az összes Hofburgban őrzött próféta réges-rég elporladt szent bütyke, a malátaliszt. Azt ugyanis közönséges ká európai halandó csak úgy nem vehet. Tele van vele az összes készen kapható csodaliszt-keverék, minden pékáru tartalmaz valamennyit, csak éppen nem lehet kapni. Azaz lehet, valahol a kies Kazahsztánban van eladó 3000 tonna, az Államokban is árulja egy malom, ötkilós adagban, és az e-bay-en is felbukkan néha, horror szállítási költséggel. Az egyik kolléga havonta utazik Ausztriába, készítettem neki kis fényképes puskát: Backmalz vagy Brötchenbackmittel esetleg Brötchen mehl kellene. Másfél év alatt nem sikerült hoznia. Bejártam egy rakás bioboltot a környéken és egyebütt is, semmi eredmény. Az egyik üzletben pótkávét akartak rám sózni, hiába magyaráztam a lelkes, ám nem túl jártas ifjú hölgynek, hogy ez nem az a maláta. Egy nyamvadt teáskanálnyi malátaliszt kellene egy kenyérhez és nincs. Kész keveréket biztosan nem fogok venni, nem mintha nem bíznék meg a gyártóban, csak jobb szeretem magam összeállítani az ilyesmit, így van lehetőségem változtatni, ha úgy tartja kedvem.
Hétfőn aztán, ahogy hazafelé poroszkáltam, kipattant az isteni szikra. Adok én neked malátát, várj csak. Betértem a boltba, és vettem egy doboz barna sört.
Hazaérve összekevertem 40 deka kenyérlisztet 20 deka teljes kiőrlésű búzaliszttel, ráfacsartam egy teáskanálnyi citromlét, beletettem kétannyi sót, egy öntésnyi étolajat, aztán hozzáadtam 20 deka Cipópasztát. 2,5 deka élesztőt elkevertem egy deci sörben, és szintén a liszthez adtam. A folyadék nem volt elég, öntöttem még bele még sört, így összesen kb. 2 deci került bele. A további szükséges folyadéknak vizet használtam, – az is volt még vagy 2 deci – több sört nem mertem beletenni.
Lágy tésztát gyúrtam a hozzávalókból, és egy órát kelesztettem.
Amíg a tészta kelt, főztem egy gyors zöldséglevest, meg kifőztem némi széles metéltet diós tésztának másnap ebédre. A gyors levesnek kapkodás, majd a frissen köszörült konyhakés mezítláb történő levétele és egy kisebb vérfürdő lett a vége. Elsősegély után kicsit megfontoltabbra vettem a tempót.
Mikor a tészta megkelt, lisztezett deszkára borítottam, és alaposan átgyúrtam.
A római tálat – melynek a tetejét már előző este beáztattam – kibéleltem sütőpapírral, és beletettem a tésztát. A sütőt begyújtottam, a tálat letakartam, és a tűzhely tetejére tettem egy újabb órára.
Amikor a tészta ismét megkelt rátettem a tálra a tetőt, betoltam a sütőbe és 3-asra állítottam a lángot. A kenyér tetejét viszont elfelejtettem bevagdosni.
Egy óra sülés után levettem a fedőt, négyesre vettem a lángot, és további fél órát sütöttem, majd még vagy tíz percet, mert elég sápadtka volt. Amint kivettem a sütőből, a tetejét vízzel végig kentem.
Kitettem hűlni egy rácsra, majd konyharuhával letakartam, és másnap reggelig az asztalon hagytam.
Reggel felszeltem, prímán átsült, kicsit talán morzsalékos de igen jóízű lett.
Darabos meggylekvárral ettem reggelire.
Nem végeztem pontos számvetést, de legfeljebb 200 forintból kijött egy 75 deka körüli, nagyon finom kenyér (tűzhelyátalányt fizetek). Nincs vele sok munka, de rengeteg idő kell hozzá. Igaz, várakozás közben mással is lehet foglalkozni.
