Úgy volt, hogy a kilencvenes években minden nyáron elmentünk Tatára. A 1982-től 1985-ig oda jártam iskolába, ismertem és imádtam (mondjuk, most is) azt a várost. Egy héttel és sátorral kezdtük, az utolsó alkalommal már tíz nap és faház lett belőle. A kemping tulajdonosával összebarátkoztunk, évekig ugyanazt az árat fizettük a szállásért. A akkoriban a Barátság-parkban még megvolt néhány a régről ismert vendéglátó helyekből, közéjük tartozott a palacsintás is. Két bazi nagy nyárfa nőtt valamikor előtte, mikor kivágták, előrelátóan jó egy méter magas tuskókat hagytak. Ezek volt aztán az asztalok. Az ominózus alkalommal is ott ettük meg a desszertet. A szokásos repertoár, ízes, dzsemes és lekváros palacsinta, no meg egy kókuszos. Az valami isteni volt, de úgy gondoltam, én tudnék jobbat is. Hazatérve néhány nap múlva el is készítettem a magam feje után gondolt töltelékkel. Jó volt.
Ez jutott eszembe, mikor a múlt hétvégi menüt terveztem. Egy kacsaleves volt a fő irány, ehhez kellett valami kiegészítés. Édességet már jó ideje nem készítek csak úgy, ha van is, az a második fogás. Közben az is beugrott, hogy egyszer sütöttem kelt palacsintát. Na ezekből állt össze a fogás.
Nem éppen a reményeim szerint sikerült, de majd legközelebb kiköszörülöm a csorbát.
Hozzávalók a palacsintához:
- 20 dkg rétesliszt
- 20 dkg búzafinomliszt
- 2 dkg élesztő
- 6-8 dl tej
- 3 evőkanál + 1 teáskanál kristálycukor
- 1 mokkáskanál só
- 2 tojás
A töltelékhez:
- 10 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg sovány tejpor
- 10 dkg kókuszvirágcukor
A liszteket kimértem, összekevertem a cukorral és a sóval. Az élesztőt felfuttattam 2 dl 1 teáskanál cukorral elkevert tejeben.
A tojásokat a lisztbe ütöttem, és hozzáadtam a felfutott élesztőt. Főzőkanállal kezdtem keverni, később elővettem a kézi habverőt.
Tovább adagoltam hozzá a tejet, és a habverővel simára kevertem. Olyan palacsintatészta sűrűségű lett.
Lefedtem és egy órára félretettem kelni.
Míg az élesztő dolgozott, összekevertem a tölteléket.
Kevés olajat tettem a palacsintasütőbe, és belemertem egy jó merőkanál tésztát.
Egészen kicsire vettem a lángot, - vastag volt a tészta, mint a nyavalya - aztán megfordítottam. Piszok nehéz volt a munka a nehéz, ám puha tésztával.
Ahogy telt az idő, kelt a tészta, úgy tűnt, soha nem fogy el. A palacsinták egyre könnyebbek lettek, ugyanakkor egyre nehezebb volt bánni velük. Kerekre szinte egy sem sikerült. Arra sem emlékeztem az előző alkalomról, hogy ennyire összemennek. Egy szó, mint száz, végül kisült a 13 palacsinta. Szerencsére nem vagyok babonás.
A tésztát félig raktam a kókuszos töltelékkel, aztán félbehajtottam.
Kilencven fokkal elforgatva egy serpenyőbe halmoztam őket.
Előmelegített sütőbe toltam 20 percre, hogy a töltelék összeolvadjon.
Az eredmény nem éppen az lett, amire számítottam.
Ami 20 évvel ezelőtt a sima palacsintánál működött, itt csődöt mondott. A vastag porózus palacsinta maradéktalanul felszippantott minden levet, ráadásul kihűlve meg is keményedett. Sütőben melegítve még csak-csak, de mikróban még jobban megszikkadt. Az ízére nem lehet panasz, nagyon finom volt, csak éppen nem ezt vártam. Természetesen nem hagyom ennyiben, a következő próba sima palacsintával és egy főzött kókuszos krémmel fog készülni.
